Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-16 / 294. szám
Kelet «s» Magyarország 11. oldal SPORT 2000. december 16., szombat Könyv a Szpariról Nyíregyháza (KM) - November elején lezárult a nyíregyházi labdarúgás történetének második legsikeresebb korszaka. Ezt az időszakot dolgozza fel az a most megjelent könyv, amely a Feljutástól kiesésig (Szpari-sztori 1997-2000) címet viseli, és amelynek szerzői: Bodnár Tibor lapunk jelenlegi és Hájer Zsigmond egykori munkatársa. A könyv bemutatója tegnap volt a Rolling Rock Caféban. A közel kétszáz oldalas kötet minden olyan eseményről megemlékezik, amely a Nylrség-Spartacus (kezdetben még Nyíregyházi FC) három és fél éves időszakában lényeges momentumnak számított. Megszólalnak a főszereplők, Öze Tibor edző, valamennyi volt és a jelenlegi ügyvezető igazgató, játékosok és a csapathoz kapcsolódó személyiségek. A könyv fővédnöke Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, ő írta az előszót is. A szerzők nem feledkeztek meg a dicső elődökről sem, hiszen a könyv végén található adatbankban nemcsak az 1997-2000 közötti mérkőzéseik eredményeit, góllövőit olvashatják, hanem valamennyi nyíregyházi élvonalbeli összecsapás (így az 1980-84 és az 1992-93-as időszak) fontos tudnivalóit is. A Feljutástól kiesésig című könyv a nyíregyházi belváros könyvesboltjaiban és könyvárus pultjainál valamint a Nyír-Plazában érhető el. A könyvbemutatón Szatke Zoltán csapat- kapitány és Csabai Lászlóné szemléli a művet Balázs Attila felvétele Szombat RÖPLABDA. Szaloncukor Kupa mini leány torna, Bem-iskola, 12. SAKK. Megyei Kupa csapatbajnokság, Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38., 9. LABDARÚGÁS. Karácsony Kupa teremtorna, kisvárdai sportcsarnok, 8. Interspar Karácsony Kupa nemzetközi utánpótlás teremtorna, nagykállói sport- csarnok, 9. Falu Kupa terembajnokság, leveleki sportcsarnok, 15. Vasárnap ASZTALITENISZ. Gergely Tüzép Kupa szenior verseny, Apagy, 9. KÉZILABDA. Nemzetközi férfi-női torna, nagykállói sportcsarnok, 9. LABDARÚGÁS. Karácsony Kupa teremtorna, kisvárdai sportcsarnok, 8. Matthäus befejezte New York (MTI) - Lothar Matthäus, a 150 válogatottságával világcsúcstartó német labdarúgó 292 nap után szombaton elhagyja New York-ot, és pályafutása befejeztével hazaköltözik Münchenbe. Amikor az 1990-es világbajnok március 11-én megérkezett az Egyesült Államokba, hogy a profi bajnokságban (MLS) szereplő New York-New Jersey MetroStars csapatát erősítse, újságírók hada követte minden lépését, és igazi világsztárként ünnepelték. A búcsú azonban már jóval visszafogottabb: a Torminator (a Tor németül gólt is jelent) nem ad interjúkat, a helyi lapok hónapok óta egy sort sem írtak róla. Míg csapattársa, Tom Dooley nagy ünnepség közepette vonult vissza, addig klubja az MLS- nél be sem jelentette hivatalosan a volt Bayem-hátvéd távozását. A 39 éves német klasszis visszaköltözik Münchenbe, és a továbbiakban a családjának szeretne élni. Könnyed győzelemmel búcsúztak Papizsanszkaja nélkül, Szabó és Kiss vezérletével hengerelte le az Angyalföldet a bajnok Nyíregyháza (KM - M. L.) - A szerdai kupaelfoglaltság után pénteken hazai pályán búcsúzott közönségétől a Szakszig NRK női röplabdacsapata, amely a Bem-iskolá- ban zárta az itthoni kötelezettségek sorát. Szakszig NRK-Angyalföld 3-0 (12, 15, 9). Bem-iskola, 200 néző, v.: Jäger, ifi. Juhász. Szakszig: Bogendorfer 3 pontot érő megmozdulás, Szabó 18, Erdősné 5, Kiss K. 16, Kalasnikova 2, Mátrai V. 10. Csere: Mátrai B. 3. Edző: Forman József. Angyalföld: Kiss A. 2, Bonczos 2, Pinczés 4, Grózer 6, Dégi 7, Matykó 4. Csere: Váczi (liberó). Edző: Ratimorszky Károly. 1. játszma (14 perc): 1-1, 6-1, 6-4, 12-4, 16-6, 19-10, 24-11. 2. játszma (15): 4-1, 6-4,10-4,11-6, 11-11, 15-12, 20-14, 21-15. 3. játszma (13): 5-1, 11-2, 16-4, 19-5, 21-8, 22-9. Rossz nyitások: 6-5. Ász: 10-2. A papírforma és az erőviszonyok alapján rövid mérkőzésre volt kilátás, és ez be is igazolódott. Érdekesség, hogy a vendégek összesen hét játékossal érkeztek meg Nyíregyházára. A találkozó csak ritkán hozta A sáncmunka szinte tökéletes volt lázba a közönséget, ami persze I nem a hazaiak, hanem a nagy tu- I dásbeli különbség rovására Irha- : tó. Az első játékrészben Szabó 1 Judit bizonyította, hogy az ütő- < poszton is lehet rá számítani, a i szettet Bogendorfer parádés ejté- i se zárta. A második felvonás a 1 sérüléséből felépült Kiss Katali- 1 né volt. A játszma derekán pár í pontot az angyalföldiek is csinál- ! tak zsinórban, de ez nem veszélyeztette a Szakszig szakaszgyőzelmét. Úgy látszik, az ilyen jellegű meccseken rendre a harmadik szettre pörögnek fel a lányok, hiszen a szarajevóiak elleni meccs után ezúttal is csak kilenc pontot engedélyeztek az ellenfélnek a találkozó ezen szakaszában. Kiss mellé újra felnőtt Szabó és vezérletükkel könnyed Sipekí Péter felvétele győzelemmel búcsúzott erre az évre a hazai közönségtől a bajnokcsapat. Forman József: Utolsó hazai mérkőzésünk után kellemes ünnepeket kívánunk szurkolóinknak. Örülök, hogy a hazai mezőnyben immár másfél éve nem találtunk legyőzőre. Ratimorszky Károly: Gratulálok a hazai csapatnak. Péntekre egy ezüstérem jutott Ehrlich György lökésben kiesett, Tamtom Péter második Tatabánya (KM) - Az országos súlyemelő bajnokság második, egyben zárónapján két nyíregyházi versenyző lépett dobogóra. A 85 kg-ban versenyző Ehrlich György jól kezdett a szakításban, és 155 kg-os teljesítménnyek, hét és fél kilós előnnyel az élen várhatta a lökést. A lökésben aztán beütött a krach, hiszen egyetlen érvényes fogást sem tudott bemutatni. Száznyolcvanon kétszer is rontott, majd emeltetett, de a 182,5 sem sikerült. Mernyó ellenben szárnyalt, és 195,5 kilós országos csúcsot lökve az összetett elsőséget is megszerezte. A 105 kilós kategóriában Tamtom Péter a szakítás után szoros csatában az ötödik helyezést szerezte meg 170 kilós teljesítményével. Lökésben aztán javított, 207,5 kg-ig jutott, majd 220-ra emeltetett, hiszen ennyivel tudta volna átvenni az elsőséget a jó formában versenyző Kováccsal szemben. Ez nem sikerült, Kovács pedig 226-os országos csúcscsal végül biztosan szerezte meg a bajnoki címet. HIRDETÉS _____________________ OPEL^ CSŐSZ dA/MALifiéíljíZl&AL. .~~~i l'/Ú BÉRAUTÓ A TÉLAPÓ SZÁNON..., ÖN PEDIG... BÉRAUTÓN JÁRJON! Csősz Kft. 42/456-555., 06-70 220-5436,06-20 9679-055 Egyedül Erdősné Nyíregyháza (KM) - A Magyar Távirati Iroda nyilvá- nosságra hozta a szakági szövetségek idei legjobbjait. A megyéből egyedül Erdősné Balogh Erika, a Szakszig NRK röplabdá?ója részesült ebben az elismerésben, illetve közvetve Mohácsi Árpád is, aki az esztendő első felét még Nyíregyházán töltötte. Veres marad a Ferrarában Az utolsó pillanatban utalták a pénzt Díjazottak A megyei labdarúgó szövetség edzőbizottságának döntése értelmében az alábbiak kaptak díjat a múlt héten. Balról: Pók István utánpótlásedző, Komáromi György kisvárdai tréner, Kirchmayer Tibor az év játékosa és életműdíjat Hajdú József Bodnár Tibor felvétele Címvédő kínai Nyíregyháza (KM - M. L.) - A nyár egyik átigazolási szenzációját jelentette, hogy Veres Péter, az NYVSC Szabolcs Gabona 21 éves válogatott röplabdázója az olasz élvonalbeli Ferrarához került. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy visszatérjen Nyíregyházára. Csütörtökön már meg is volt a játékengedélye, a magyar szövetségnél minden okmány elkészült ahhoz, hogy a remek játékos a bajnoki folytatásban gabonás színekben játsszon. Végül marad az olaszoknál. A történtekről Lakatos András, a szakosztály elnöke tájékoztatta lapunkat.- Mint ismert, az olasz klubbal úgy közöttük meg a szerződést, hogy három részletben fizetnek - kezdte Lakatos András. - Az első utalás megérkezett, a második fizetés határideje december elseje volt. Mivel a számlára nem érkezett meg a megbeszélt összeg, mi ezt jeleztük az olaszoknak, a nemzetközi szövetHIRDETÉS ségnek és természetesen a magyar szövetsének. Állandó kapcsolatban voltunk a Ferrara vezetőivel, akik jelezték hogy jön majd a pénz, ám az nem érkezett meg a számlánkra. Az utolsó határidőt csütörtökön délig adtuk, közben pedig elkezdtük szervezni Péter engedélyét arra az esetre, ha valóban nem kapjuk meg a megbeszélt összeget. Akkor ismét az NYVSC Szabolcs Gabona színeiben jtászott volna a válogatott játékos. Ennek minden formai feltételét teljesítettük, amikor az utolsó utáni pillanatban befutott a pénz.- Ekkor végül úgy döntöttünk: miként az átigazolásnál figyelembe vettük Péter érdekeit, most ugyanígy tettünk. Igaz a szerződést a csúszás miatt megszegte a Ferrara, de mivel megérkezett a pénz, nem gördítünk akadály a külföldi szereplés elé. Ezzel együtt sérelmeztük a Ferrara határidőcsúszását, amelyet jeleztük hivatalos levélben az olaszoknak és a nemzetközi szövetségnek is. Újdelhi (MTI) - A kínai Hszie Csün megvédte címét Újdelhiben a hárommillió dollár összdíjazású sakkvilágbajnokságon. A 30 éves játékos a döntőben 2,5-1,5-re győzött honfitársa, Csin Kan-ling ellen. A férfiaknál az indiai Viswanathan Anand és a spanyol Alekszej Sirov vívja a finálét, miután mindkét nagymester 2,5-1,5-re nyert az elődöntőben. A hat mérkőzésig tartó döntőre szerdától Teheránban kerül sor. J; Nyíregyháza, Vay Áriám lat. 20. Tel.: 42/409-506. December 16-án, szombaton és december 17-én aranyvasárnap nyitva 9.00—15.00 óráig. CSAK ARANYVASÁRNAP, DECEMBER 11-ÉNt Minden árucikket* legalább 10%-kal, Bőrgarnitúrákat*/** 20%-kal olcsóbban/ Egyes árucikkeket akár fél áron***vásárolhat meg! ’ ELŐJEGYZÉS ESETÉN IS “ A TÉLI AKCIÓS BŐRGARNITÚRÁKRA 10% AZ ENGEDMÉNY *** CSAK A KÉSZLET EREJÉIG BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁN A NYÍR-DOMUS ÁRUHÁZ!