Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-13 / 291. szám

2000. december 13., szerda léiét# HAZAI TÁJON 4. oldal □ Nyílt nap Nyíregyházán a Görög Katoli­kus Általános Iskolában (Bethlen Gábor u. 7.) nyílt tanítási napot tartanak december 13-án, reggel 8 órától. A tájékoztató szülői értekezlet este 17 órakor kezdődik. □ Levéltári esték Nyíregyházán a polgár- mesteri hivatal dísztermében a Levéltári es­ték keretében Historikus táncok címmel tánc­történeti előadást és bemutatót tartanak december 13-án. A látványos összejövetel 17,30-kor kezdődik. □ Adventi hangverseny A Piccoli Archi Gyermekzenekar adventi hangversenyt ad december 13-án az orosi görögkatolikus templomban, Tóth Nándor vezetésével. Énekel az orosi Herman Ottó Általános Iskola énekkara. □ Fogadóóra Harmati Gábor a záhonyi rendőrkapitányság vezetője december 13- án 10-12 óra között hivatali helyiségében fogadóórát tart. Közteresek a Családon Nyíregyháza (KM) - A városháza épületéből új helyre költöztek a közterület­felügyelők. A tizennyolc főt foglalkoztató iroda a Család utca 102. szám alatt, a Csa­lád utca és a Belső körút régi óvodaépü­letében kapott elhelyezést. Az iroda a ter­vek szerint már holnap, azaz csütörtök reggel az új helyen fogadja az ügyfeleket. Az 5-ös, a 9Y-os, a 11-es, a 23-as jelzésű autóbuszok az irodaépület közelében áll­nak meg, a Jééé-diszkonttal szemben. A közterület-felügyelők új telefonszáma: 414-118 - tájékoztatta lapunkat Tasnádi János irodavezető. Utazás a Kanárira A Marso Kft. december 11-én tartotta meg Vásárlói Kártya néven futó nyereményjá­tékának sorsolását dr. Petraskó István köz­jegyző jelenlétében. A sorsolási dobozba több mint 300 törzsvásárló neve került, akik közül a nyerteseket Berecz Péter, a Marso Kft. ügyvezető igazgatója húzta ki. Kisorsolt nyeremények, kisorsolt személyek: Fődíj: kétszemélyes út a Kanári-szige­tekre: Fe-Farm Bt. Balmazújváros, Kígyó u. 16. 2. díj: Kétszemélyes hétvége a lillafüre­di Palota Szállóban: Szabó László Kis- várda, Sport u. 13. 3. díj 30 ezer forintos vásárlási utal­vány: Borkesz Lajos Kisvárda, Aradi vér­tanúk tere 4. 10 ezer forintos vásárlási utalvány: Erős Péter, Nyíregyháza, Majális u. 9., Ve­res Csaba Nyíregyháza, Nyírfa u. 25., Tét Invest Nyírtét, Szabadság u. 2. 5000 forintos vásárlási utalványt nyert: Avus-Car Bt. Nyíregyháza, Mező u. 19., Kozma József, Berkesz, Vak Bottyán u. 54., Agro Kiss Bt. Nyíregyháza, Legyező u. 90., HV Plusz Bt. Nyíregyháza, Kossuth u. 65. (x) JhK Balra ne! CSERVENYÁK KATALIN ______________________________ Előrebocsátom: nem vagyok közlekedé- silámpa-ügyi szakértő, csak egyszerű au­tós. (Abból is nő...) Akár úgy is mondhat­nám: fogyasztó, felhasználó vagyok, aki közlekedik az úton, s hogy ne csak úgy ész nélkül történjen mindez, hát kitalálták nekem, nekünk a rendőrlámpákat (is). Őszintén megmondom, én ezek közül azokat szeretem a legjobban, amelyeken ügyesen át lehet érni, még a zöld jelzés alatt. Mert van ilyen is, tényleg! Namár- most: Nyíregyházán a Bocskai utcai nem ilyen. Arra a zöld nyilacskásra gondolok, amelyik a város felől közlekedőt terelné balra nagy ívben a körútra. De csak úgy tesz, mert mire az első autó hátsó kerekei elhagyják a rajtvonalat, a mögötte álló kocsi már úgy bent ragad, mint a pinty. Úgy kell neki! Tartsa csak be a követési távolságot minden autó! Mit kell ezen ennyit javítani? Amit a fogyasztói társadalmakban egy év használat után kidobnak, nálunk az luxus Ha valami elromolhat, az el is romlik a szerző felvétele Nyíregyháza (KM - Sz. J.) - Komoly baja volt? - váltott aggódóra az illedelmes köszönés után a mutáló hang. Tisztára mint az orvos­nál. Kilesek a jótékonyan takaró pult mögül: magas kamaszfiú komolykodik. Mára jelezték, hogy kész lesz a walkmanje. Ez a kérdés, ami a leggyakrab­ban elhangzik itt. Kivétel nélkül minden ügyfél felteszi ugyanis. A mesterhez kerülnek- Durván nyomod be a fejhall­gatót még mindig (szóval nem először van itt a beteg).- De most se szól csak az egyikben - így a felnőttes kifo­gás. Egy szakértő mozdulat és a hozzá nem értő, de a masinát láthatóan sokat használó srác­nak fülig ér a szája. Ám nem hagyja annyiban a dolgot: most lehet vele valami vagy nincs vele semmi? Mert nem akarom úgy elvinni, hogy nem jó. Egyet­értek - a helyeslés Gyarmati Ferenc technikustól, az Omega 19 szerviz tulajdonosától hang­zik el. Mintha a december két hónap lenne, annyian keresik fel ilyen­kor a rádió-tévé-hífi javítókat. A nyár óta rossz, elhanyagolt ma­sinák most kerülnek a mesterek­hez. Jól jellemzi a helyzetet és minket, ügyfeleket az a szituá­ció, mikor szombaton zárás előtt egy órával bejött a boltba egy hölgy, egy hifivel és egy CD- lejátszóval. Kapta a papírt a várható árról, a határidőről. Majd hétfőn délelőtt beállított: viszi máshová, ő nem tud ennyit várni, meg különben is, mit kell ezen ennyit javítani? Meglepő­dött, mert az egyik berendezés készen volt. Meg vagyok győzve, ahogy végigsétálunk a polcok előtt, hiszen majd mindegyik gépnek története van, hogy egy ilyen elektronikai szervizraktár, ha­sonlóan a cipészhez, a ruhajaví­tóhoz, a zacihoz, lenyomat a tár­sadalomról. Behunyt szemmel Gyarmati Ferenc szeretetettel simogatja meg a reparált gépe­ket: az emberek allergiásak a pénzre.- Mi vagyunk az egyetlen... (itt egy cég, egy márka következ­ne) szerviz a megyében, még Kárpátaljáról, Erdélyből is hoz­zák ide a garosokat (értsd garan­ciális). 23-an vagyunk az ország­ban, s hallom, mondják a kol­légák, hogy egy kisebb videoka­mera-javításért simán elkérik a nettó 10-et. Én háromnál többet nem merek. Más világ van nálunk. Pedig ugyanolyan kvali­fikáltság, szakértelem van a munka mögött. Ránéz az ember a vevőre, s ennyi év tapasztalattal a háta mögött már sejti, milyen reakciót várhat. Aki ideáll a legújabb katalógus-autóval, még 300 forint­ról is áfásszámlát kér, a mama meg sóhajt az összeg hallatán: nem baj, fiam, csak jó legyen. A tévéje a kapcsolat a világgal. An­nak meg ára van. Akad Sokol rádió is, és ittfelejtett, nyüván kifizetetlen, videokamera még tavalyról (43 ezer forint szerepel a számlán), méregdrága kétkazet­tás hifitorony foglalja a helyet a polcon (a dokumentum szerint még 1997-ben megjavították, ak­kor 6800-ért), hiába a telefon, ajánlott levél, nem hiányoznak. Közben bejön egy férfi, aki gondolta, nem hívja ki a szerelő­ket, inkább maga hozza a szóra­kozást jelentőt. Segítenek a Tra­bantból kivenni a tévét. Régi, ütött-kopott darab, de még mű­ködik. A diagnózis-kérdésre az a válasz, hogy nem az övé, hanem az édesanyjáé és a tévé képe így csinál - kissé komikus a mutatvány, de csak a laikusnak nem mond semmit. A fiúk bólin­tanak. No és aztán hozzuk haza a sok nyugati lomot. Amit a fo­gyasztói társadalmakban egy év használat után kitesznek a kuka mellé, az nálunk luxusnak szá­mít. 4-5 ilyen házimozit kerül­gettünk. Az egyikért épp jön a gazdája. Már ő is használtan vette, s érti, hogy „képcsöves”. Egy fiatalabbá 300 ezer forint egy ilyen. Azért ha döcögve is, kénytelen lesz működni az ünne­pek alatt, csak egy kicsit csíkos. Fontos a türelem A készülékek elöregszenek, vagy a szakszerűtlen használat követ­keztében (fordítva dugják be a kazettát, de azért erőltetik) hibá­sodnak meg, vagy csak azért, mert ami elromolhat... Igaz, hogy a szolgáltatónak a szaktudás mellett ma legfonto­sabb eszköze a türelem, értéke­sebb a mindentudó, parányi fió­kokban lapuló négyzetcentis integrált áramköröknél. Mert velünk aztán nem könnyű. Napforduló Nyíregyháza (M. T. R) - A Merkur kivételével, amely 25-én együttállásban van a Nappal, mind alkalmat ad tanulmányozásra. A Vénusz három, majd négy órá­val nyugszik a Nap után és az esti nyugati égbolt fényessége. Hajnali látványosságot nyújt a Mars, két órával kel éjfél után a Szűz csillagkép látványossága­ként. A Bika csillagképben ke­reshető egész éjszaka a Jupiter óriásbolygó. Jó megfigyelési le­hetőséget a Szaturnusz is, a hónap végére három és fél órá­val napkelte előtt nyugszik. A délnyugati horizont ad lehető­séget az Uránusz és Neptunusz bolygókettős megfigyelésére. Á hónap csillagászati esemé­nye a téli napforduló. December 21-én 14 óra 37 percig csökken a nappalok hossza, nő az éjszakáé. Az adott időponttól megfordul a folyamat, innen a napforduló elnevezés, ez az időpont a tél hivatalos csillagászati kezdete. ARCKÉP Hódy Ákos vállalkozó Vásárosnamény (KM - G. B.)- Láttak már Önök boldog kényszervállalkozót? Nekem volt szerencsém, méghozzá a vásárosnaményi Diófa kem­ping tulajdonosa, Hódy Ákos személyében. A karcagi szüle­tésű autófényező naményi lányt feleségül véve telepedett le Bereg fővárosában. Tíz évvel ezelőtt fel kellett hagynia ere­deti foglalkozásával, mivel szervezetének elege lett a fes­tékszórás közben éveken át beszívott vegyszergőzökből. A lebénult test végül rendbe­jött, ám valami más, jó levegőn végezhető hivatás után kellett néznie a kétgyermekes család­apának. A polgármesteri hiva­taltól 1992-ben sikerült bérbe, Hódy ÁkOS A szerző felvétele majd két év múlva meg is ven­nie a tiszai strandhoz vezető út sarkán akkor részben üres, részben elárvult úttörőtábor területet. Az üres faházakat be­bútorozta és családi üdülésre alkalmas fészekké alakította. Minden munkát, még az azóta elkészült központi ven­déglő építését is „eská”, illetve nagyobbik fia, Ákos segítségé­vel végezte. Azóta a két éve érettségizett, s vendéglátó üz­letvezetői bizonyítványt szer­zett Ádám fia is rengeteget dol­gozik a családi vállalkozásban. A hangyaszorgalmú férfitrió a nyári vakációkban kvartetté egészül ki a Vásárosnamény- ban a 2000. Év pedagógusának választott feleséggel/édesanyá- val, aki itt „tölti” szabadságát. Hódy Ákosnak a szerinte ret­tenetesen eltúlzott tiszai víz- szennyezés következtében gyakorlatüag kiesett idei sze­zon adta meg a végső lökést a kemping téliesítésének folyta­tására. Néhány éve határozták el, hogy olyan átalakításba kez­denek, amely következtében a Diófa egyszer majd egész évben megélhetési lehetőséget nyújt­hat a családnak. Az eddigi ered­mény: öt faház, s az étterem tel­jes komforttal télen-nyáron képes vendégeket fogadni. AranyiaKoaaiom Szűcs István és Gnáp Margit 50 évvel ezelőtt fogadott örök hűséget egymásnak Kállósemjénben. Aranylakodalmuk alkalmából négy gyermekük, nyolc uno­kájuk és egy dédunokájuk köszöntötte a házaspárt Amatőr felv. HIRDETÉS ÖN MÁR GONDOSKODOTT A CSALÁDJÁRÓL? Mai rohanó világunkban a karácsony egyre fontosabbá válik mindenki számára, hiszen szinte ez az egyetlen olyan időszak az évben, amit mindenki igyekszik a szerettei körében tölteni. A hétköz­napokon a napi gondok és a munka mellett egyre kevesebb idő jut a családra. Sokszor karácsony­kor próbáljuk meg bepótolni mindazt a szeretteinktől távol töltött időt és elmaradt törődést, amit év­közben elmulasztottunk. Azonban mindannyian tudjuk, hogy nemcsak a szeretet ünnepén kellene gondoskodnunk azokról, akik a legfontosabbak számunkra, hanem egész évben a jövőre is gondolva. Ebben nyújt segítséget az Európa Biztosító Rt. új, a piaci igényeknek megfelelően kidolgozott életbiztosítása az Útravaló. amelyet mindazoknak ajánlanak, akik felelősséget éreznek családjuk, szeretteik iránt. Az Útravaló nevéhez hűen végig kíséri tulajdonosát egész életútján. Ez a biztosítási forma többek között lehetőséget ad a fiatal, kisgyermekes szülők számára, hogy már jó előre gondoskodjanak gyermekeik jövőjéről, mivel a biztosítás kiválóan alkalmas az előzetes tőkegyűjtésre. így a felhal­mozott összeg felhasználható az adott család életében a későbbiekben felmerülő olyan kiadások fe­dezésére, mint például a gyermekek tovább tanulása vagy a lakásvásárlás. Természetesen az Útravaló mindezen szolgáltatásai mellett rendelkezik az életbiztosítások min­den pozitív tulajdonságával, hiszen a biztosított biztosítási tartamon belül bekövetkezett halála ese­tén azonnal kifizetik a biztosítási összeg felét, baleseti halála esetén pedig a 150 %-át, amely jelen­tős anyagi segítséget nyújt a családtagok számára. A kedvezményezett járadékot kap, amelynek in­duló havi összege az aktuális biztosítási összeg 1,5 %-a. Nagy segítség a családnak, hogy a bizto­sító a biztosított halálát követően az esedékes díjak fizetését átvállalja. Az Útravaló az Európa Biztosítónak olyan új terméke, amely teljes körű gondoskodást nyújt mindenki számára. Fontos, hogy ne csak karácsonykor jusson eszünkbe szeretteinkről gondoskodni! Rapid Press

Next

/
Oldalképek
Tartalom