Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-12 / 290. szám

2000. december 12., kedd Mit«* ÉGTÁJ 7. oldal Kerek a káposzta... A népszerű gyermek­dalt nemigen volt ked­vük énekelni a képen látható dolgozóknak, hi­szen több mázsa ká­poszta várt arra, hogy megtisztítva útra keljen Vecsésre. Talán nem is gondolunk arra, amikor esszük az ízletes vecsé- si káposztát, hogy az voltaképpen a Nyírség­ből származik, és a sa­vanyítás után után, több száz kilométer megtétele után kerül vissza hozzánk M. Magyar László felvétele Ez a vérnyomás rendben dk File János kéki háziorvos gyakori ellenőr­zéssel és kezeléssel karbantartja a települé­sen a magas vérnyomással küszködő bete­geket Fullajtár András felvétele Forráshiánnyal kezdik az új esztendőt Az önkormányzat fontosnak tartja az intézmények működőképességének fenntartását vizének elvezetése zárt rendsze­ren keresztül az aracsi csatorná­ba, a belvízelvezető rendszer felújítása, az utak helyreállítása, az általános iskola udvarán háromszáz méter útalap készíté­se. A közmunkaprogram megva­lósítása során több mint 110 fő foglalkoztatására nyílt lehetőség. A fásítási program mellett 1200 méter járda is készült a lakosság közreműködésével. Kevés panasz Rusin József, a megyei fogyasztó- védelmi felügyelőség részéről tá­jékoztatta a lakosságot az aktuá­lis kérdésekről. Elégedetten je­gyezte meg, hogy Tiszalök és tér­ségéből igen kevés vásárlói pa­nasz érkezik a hivatalhoz. Nagy érdeklődéssel fogadták a résztve­vők a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatóját is. Holes István alezredes az aktuá­lis tűz- és polgárvédelmi felada­tokról, a megyei propaganda szervezési programjukról, vala­mint az ifjúság tűzvédelmi neve­lését célzó terveikről adott szá­mot. Tiszalök (Húri Valéria) - Köz­meghallgatást tartottak a napokban Tiszalökön, ame­lyen közel száz érdeklődő vett részt. Drótos Vince polgármester is­mertette a testület által elfoga­dott 2001/2002. évi költségvetési koncepciót, az önkormányzati vagyon várható gyarapodását. Szó volt az eltelt időszak ered­ményeiről, valamint a várható feladatokról is. Mint elhangzott, a korábbi évekhez hasonlóan működési forráshiánnyal kell számolnia az önkormányzatnak a következő évben is. Segítséget kérnek Ápolja a hagyományt a Nefelejcs A község kulturális életében jelentős szerepet tölt be a tánccsoport Pályázatok Nyíregyháza (KM) - Kará­csonyhoz, a szeretet és a családok ünnepéhez kö­zeledve minden szerve­zet szeretné a tagjait megajándékozni. így van ezzel a Létminimum Alatt Élők Társaságának nyíregyházi szervezete is, amely karácsonyi csomagot szeretne ajándékozni a szer­vezethez tartozó háromszáz családnak. A szervezet ren­delkezésére azonban jelenleg csupán 150 ezer forint áll, s ez az összeg bizony nagyon kis csomagok összeállítására elegendő csak. A LAÉT városi vezetése lapunkon keresztül is kéri mindazokat, akik anyagilag vagy természetbeni juttatás­sal tudnának segíteni, keres­sék Molnár Lászlónét, aki december 12-től ezen a héten minden nap 15 órától 18 óráig a LAÉT Ferenc körút 3/A szám alatti helyiségében tartózkodik. A segíteni szán­dékozók a 443-716-os telefon­szám hangpostáján üzenetet is hagyhatnak a számára. A LAÉT aktivistái az anyagi támogatás mellett minden tartós élelmiszert el­fogadnak, amelyek az aján­dékcsomagban ott lehetnek a karácsonyfa alatt. A tartós élelmiszer lehet például rizs, olaj, alma, krumpli, hagyma. Geszteréd (KM) - A geszteré- di művelődési ház fenntartá­sában működik a Nefelejcs gyermek néptánccsoport, amely 1997-ben alakult. Az Opelnek, a Mercedesnek szállítanak Timár (KM - H. Zs.) - A Rofa Művek öt hónap alatt elkészítet­te új 1300 négyzetméter alapterü­letű összeszerelőcsarnokát, me­lyet a napokban adtak át Tímá­ron. Az európai színvonalú épü­letben hatvan környékbeli em­ber talál munkalehetőséget. Az ünneplésre azonban nem jut sok idő, hiszen sürgetnek a megren­delések, karácsonyig még hat gépsort kell szállítaniuk Né­metországba, melyeken majd az új Mercedes cabriot szerelik össze. Csegei László ügyvezető igazgató elmondta, a beruházást követően, a Rofa Művek 25 szá­zalékkal növeli termelését, s az idei várható 400 mülió forintos árbevétel a jövő évben félmil­liárdra emelkedik. Már most le vannak kötve a jövő évi szerző­dések, szállítógépsorokat expor­tálnak az Audi, a BMW, a Ford, az Opel és a Mercedes autógyá­rakban. A régi csarnok sem ár- vul el, a Techno-Plusz Kft. köl­tözik be. A kft. szintén fémmeg­munkálással foglalkozik, s a cég ügyvezetője, Csegei Lászlóné. A forráshiány kiküszöbölésének, illetve csökkentésének alternatí­vái közül leginkább a központi koncepcióban is szereplő 2 száza­lékos létszámcsökkentés jön szá­mításba. Cél továbbá a költség- vetés két oldalának változtatása, amely a bevételek növelését és a kiadások csökkentését jelenti. Az önkormányzat fontosnak tartja valamennyi intézmény működőképességének fenntartá­Az általános iskola fejlesztése rendszeresen szerepel a tervek ko­zott sát a jelenlegi munkaerő létszá­mának csökkentése mellett, foly: tátják az elkezdett járdaépítési programot, s az intézmények fel­újításához, valamint útépítéshez pályázatokat készít majd. A tele­pülésen még megvalósításra vár a szennyvízcsatorna-beruházás, mely a következő évek feladata Martyn Péter felvétele lesz. Tiszalökön 2000-ben a kö­vetkező feladatok valósultak meg: a KHT megszervezése gé­pek vásárlásával együtt, az idő­sek gondozó központja férfirész­legének felújítása, a világosítás korszerűsítése a város közigaz­gatási területének kétharmad részén, a vízműtelep mosató­A fennállásának harmadik év­fordulója alkalmából a művésze­ti együttes a közelmúltban ünne­pi műsort adott a település lakói számára. A látványos, színes műsor után a vendégek és a tán­cosok együtt fogyaszthatták el az emeletes születésnapi tortát, majd jó hangulatú közös mulato­zás következett. A tánccsooort tagjai általános iskolás diákok, a vezetőjük Nagy Lászlóné néptáncoktató, aki ma­ga is táncos múlttal rendelkezik. A csoport csekély tagdíjból, ön- kormányzati támogatásból és a községben működő Aranyszab- lya Szövetkezet anyagi segítségé­ből tartja fenn magát szerény ke­retek között. A község kulturális életében jelentős szerepet tölt be a tánc­csoport, de tagjai eleget tesznek a környező települések felkéré­Egy nyári szereplés pillanata seinek is. Eddigi szerepléseik al­kalmával kivívták a közönség elismerését és rokonszenvét. Az idén másodszor vettek részt me­gyei gyermek néptánctalálkozón és más kulturális rendezvényso­rozaton, ahol szép sikereket ér­tek el. Nagy lelkesedéssel táncol­Amatőr felvétel nak, a közös élmények és sike­rek erős szálakat szőttek közöt­tük, a tánc mindennapjaik részé­vé vált. Céljuk: hozzájárulni a népi tánckultúra megőrzéséhez és a hagyományok ápolásához - tájékoztatta lapunkat Kovács Lászlóné. HÍREK □ Földben a kábel A legmodernebb tele­fonhálózat a földbe került Kisléta területén is, a szakemberek a település közterületeinek helyreállításán dolgoznak. A Nyírbogáton, Máriapócson és Kislétán kiépített fénykábel által nyújtott szolgáltatásokat hamarosan él­vezhetik e települések lakói. □ Mindenki karácsonya A kislétai dr. Jó­sa István Általános Iskola diákjai és pedagó­gusai Mindenki karácsonya címmel műsort adnak december 15-én 10 órától a művelő­dési házban. Az ünnepségre meghívták a helyi nyugdíjasklub tagjait és a bentlakásos otthon lakóit is. A műsor mellett feldíszítik a karácsonyfát, s lesz ajándékozás is. □ Mesepódium A Mesepódium előadásá­ban Az elrabolt oroszlán című kalandos állat­kerti történetet tekinthetik meg az óvodások és az alsótagozatos iskolások Tiszalökön a művelődési házban december 12-én 10 órá­tól. Ugyanezen a napon szintén a művelő­dési házban 13 órától rendhagyó irodalom­óra lesz. Rideg Sándor Indul a bakterház cí­mű regényéből. A felsőtagozatosoknak és a gimnazistáknak ajánlott előadás ingyenes. Csomagok a családoknak Sényő (KM) - Élelmiszert tartalmazó aján­dékokat kap hatvan sényői család a helyi gyermekjóléti szolgálattól. A háromezer fo­rint értékű, 12 kilogrammos csomagokat december 21-én 9 és 13 óra között vehetik át a nehéz anyagi körülmények között élő családok a gyermekjóléti szolgálattól. A budapesti székhelyű Gyermekétkeztetési Alapítvány hirdetett pályázatot a hátrá­nyos helyzetű gyermekek megsegítésére, s ezt a lehetőséget ragadta meg a sényői gyermekjóléti szolgálat. A budapesti ala­pítvány a személyi jövedelemadó egy szá­zalékából befolyt összeget fordította erre a jótékonysági adakozásra. Az alapítvány re­méli, a támogatóknak köszönhetően jövőre még több forintot fordíthatnak majd aján­dékcsomagok készítésére. lifyi. íijüip : Ük 1, r HUj

Next

/
Oldalképek
Tartalom