Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-08 / 261. szám

2000. november 8., szerda falét# MEGYEI TÜKÖR 5. oldal A HIT VILAGA □ Előadás-sorozat. A Keresztény Értelmi­ségek Szövetsége új előadás-sorozatot indít Apokaliptikus félelmek és világvégi hisztéria az ezredfordulón címmel. Az előadásokra minden hó harmadik péntekjén 18 órától, így legközelebb november 17-én este hat órától kerül sor a nyíregyházi római katolikus plébánián. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. □ Zene * templomban. A Pesterzsébeti Evangélikus Gyülekezet Ifjúsági ének és ze­nekara koncertezik a nyíregyházi evangéli­kus nagytemplomban november 19-én 17 órától. Az együttes modern oratóriumot ad elő. □ Jótékonysági műsor November 12- én 16.30-tól a borbányai templomban jóté­konysági műsort ad a helyi ének- és zenekar. A találkozó végén agapét tartanak. Minden hónap második vasárnapján hasonló pro­gram lesz a templomban. A zarándokház programjai Máriapócs (KM) - A Máriapócsi Lelkigya- korlatos és Zarándokház több programot kínál a következő napokban a jelentkezők­nek. November 10-12-ig Kruppa Levente atya várja mindazokat, akik szeretnének az életritmusukon változtatni, a rohanó világból kilépve egy kis időre figyelműket a belső, lelki békére irányítani. November 13-15. között az egyház szociális intézmé­nyeiben dolgozókat várják lelki és testi pihenésre, töltekezésre. Ezt a programot Szabó Gábor atya vezeti. November 20-22- ig a Rózsafűzér társulatok tagjainak, vala­mint a rózsafűzért szeretőknek, az imádko- zóknak lesz lelkigyakorlat, melyet Kisfalu- si János atya tart. Érdeklődni a 42/585-020- as telefonon lehet. Névnap a Szent Imrében Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium névadójának napján együtt ünnepeltek az iskola mai diákjai és az öregdiákok, az iskola baráti körének tagjai. Vasárnap az egykori „kir- katosok” jöttek össze, hogy a hagyomá­nyos őszi találkozón felidézzék élményei­ket, emlékeiket. Nagy lelkesedéssel kö­szöntötték Horváth Sándor tanár urat, aki 80. életéve után is friss szellemiséggel van együtt egykori tanítványaival. Az ünnep­lésre különleges alkalmat adott, hogy a tanár úr ez évben vette át a gyémántdiplo­máját. Az államalapító szent királyunk és családtagjainak felidézése a mai családok példájává is válhat. Most az államalapítás és a kereszténység felvételének 1000. és Krisztus születésének 2000. évében, a ju­bileumi szentévben különösen jelentőséget kap ez a nevelési eszményt kifejező jel­mondat. Az iskola ugyanis fontosnak tart­ja, hogy közvetítse az őszinte hitet, adjon erőt a felebaráti szeretetre, és támasszon igényt a testi-lelki tisztaságra, edzettségre- számolt be lapunknak az ünnepségről Csermely Tibor. Lélekharang koszorúból Fehérgyarmat (KM)- Nyáron adtunk hírt arról, hogy Fe­hérgyarmaton el­hunyt Szalai Márk egyetemi hallgató. A temetésre koszorú­megváltást kért a gyászoló család, melyből a helyi te­metőbe lélekharan­got kívántak felál­lítani. Halottak nap­jára elkészült a lélek­harang. A faszerke­zeti munkánkat Galánfl András iparmű­vész, a népművészet mestere készítette. A harang Gombos Miklós harangöntő mester munkája. A halottak napi ökumenikus is­tentiszteleten szólalt meg először a lélek­harang, melyet későbbi időpontban szen­teltek fel. A család a lélekharangot a fehér- gyarmati református egyházközségnek ajándékozta. A család ezúton is köszönetét mond azoknak, akik segítettek. Az új lélekharang Amatőr felvétel Történelmi táncok Régi szép tán­cokban gyö­nyörködhettek tegnap délután a nyíregyházi Vécsey Károly Általános Iskola kisdiákjai. Ezekben a napokban közel 30 iskolában látható, hallható a Filharmónia koncertsorozata Balázs Attila felvétele Gyerekek veszélyben Nyíregyháza (KSH - Szabó Sán- dorné) - Szociális ellátás ke­retében gyermekvédelmi gondoskodás azokra a gyámhatóságnál nyilvántar­tott kiskorúakra terjed ki, akik fejlődését környezeti, magatartásbeli, anyagi, egészségi okok akadályoz­zák. Ők azok, akiket hatósági intéz­kedéssel családjából kiemeltek. Magyarországon gyermekvé­delmi gondoskodásban 18 632 gyermeket és 3865 fiatal felnőt­tet, együttesen 22 497 fiatalt részesítettek 1999-ben. Számuk az egy évvel korábbihoz képest némileg mérséklődött. Az álla­milag védelem alá vont kiskorú­ak 78 százaléka átmeneti, 15 szá­zaléka pedig tartósan nevelt, ese­tükben a szülők felügyeleti joga szünetel. Intézeti elhelyezettként 227 gyermek, az összes csupán egy százaléka szerepelt, ők a szülő kérelmére kerültek állami gon­dozásba úgy, hogy a szülők felü­gyeleti joga megmaradt. Ideigle­nes hatállyal, de azonnali intéz­kedést igénylő veszélyeztetett­sége miatt mintegy ezer kisko­rút, azaz csaknem 6 százalé­kukat helyezett el az illetékes hatóság nevelésre alkalmas hoz­zátartozónál, nevelőszülőnél, vagy gyermekotthonban. Az 1999. évi adatok szerint a védelemben részesített kiskorú­ak és a 18 éven felüliek 48 száza­léka gyermekotthonban, diákott­honban, egyharmada nevelőszü­lőknél talált otthonra, a többiek hivatásos nevelőszülőkhöz, ápo- lást-gondozást nyújtó otthonok­ba stb. kerültek. A gondoskodásban részesülő fiatalok közül 7 ezren 10 év alat­tiak voltak, több mint 6 ezer gyermek 10-14 év közötti, mint­egy 5 ezer gyermek 15-17 éves volt, közel 4 ezer fiatal felnőtt pedig 18-24 évesek köréből került ki. Az azonos korú lakosra jutó arányuk szerint a legveszélyez­tetettebbek a 12-14, illetve a 15-17 évesek, ahol az 1999. évi adatok szerint minden tízezer fiatalkorúból 112, illetve 141 vé­delmi gondoskodás alatt áll, átla­gosan 72 fő. Áldozat a tanulókért Szamossályi (M. K.) - Meg­közelítően kilencszázan élnek Szamossályiban. A települési önkormányzat következe­tesen arra törekszik, hogy nyolcosztályos iskola működ­hessen a községben (gondolva a 300 lelkes szomszédos Her- mánszeg diákjaira is). Jelen­tős áldozatot hoznak évről év­re, de idegen nyelveket is ok­tatnak, korszerű tornaterem áll a gyerekek rendelkezésé­re. Megteremtették a számító- gépes oktatás személyi felté­tele mellett a tárgyi feltétele­ket is. Számítógépes tanterem a szamossályi iskolában Molnár Károly felvétele börtön rablásért Vadhajtót lőtt a vadász Türricse, Kántorjánosi, Tiszavasvári (KM - F A.) - Kis híján agyonverte az öccsét turricsei lakásán hétfőn este A. László 36 éves helybéli lakos. A két testvér ittas állapot­ban veszekedett egymással, aminek az volt az oka, hogy a fiatalabbik, A. Gergely (22) állítólag bántalmazta az apjukat. A feldühödött báty először egy kapával ütötte mellkason a testvé­rét, majd egy 3 méteres fa­rúddal esett neki, végül egy kisbaltával is „megnye­segette”, többször fejen vág­ta. Az alaposan elkent test­vér életveszélyes koponya­sérülést szenvedett. A. Lászlót a rendőrség em­berölés kísérletének alapos gyanúja miatt őrizetbe vet­te. Nemcsak a vadat, de a vadhajtót is meglőtte egy 72 éves görög állampolgárságú vadász. Az idős külföldi férfi Tiszavasváriban va­sárnap vadászaton vett részt, amikor egy 50 éves helybéli férfit a sörétes fegyverével 40 méterről megsebesítette. A sértett szerencsére könnyebb sérü­lésekkel megúszta a vadász­kalandot. A görög vadász ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást a Ti­szavasvári Rendőrkapi­tányság. Három év Nyíregyháza (KM - E A.) - Rekord gyorsasággal bíróság elé állította a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vizsgá­lati osztálya azt a két gyöm- rői fiatalembert, akik októ­ber 19-én este Nyíregyházán a Bocskai utcában kiraboltak egy csemegeüzletet. Király László alezredestől meg­tudtuk, hogy S. Lajost (19) és S. Sándort (22) nem jogerősen három-három év börtönbünte­tésre ítélte a Nyíregyházi Városi Bíróság, ugyanis a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Mint arról lapunk korábbi számában beszámoltunk, a két Nyírbátor (T. J.j - A Nyírbátori Határőr Igazgatóság illeté­kességi területén a múlt hé­ten 46 jogellenes cselek­ményt fedtek fel a zöldsap­kások. Ezek közül 19 határ­sértés, két határsértési kísér­let. Eljárást indítottak egy embercsempészési ügyben is. A határőrök a rendőrökkel együtt Debrecen belterületén nyolc felnőtt és egy gyermekko­rú afgánt fogtak el, akik felte­hetőleg a magyar-ukrán határon eddig ismeretlen helyen, vél­hetően embercsempészek segít­ségével jöttek hazánkba. A szamosbecsi Szamos-hidnál fogták el azt az öt felnőtt románt - velük volt egy gyermek is -, akik Csengersima térségében a zöldhatáron jöttek hazánkba. Szintén a csengeriek határsza­kaszán a Börvelyi útnál gyalo­gyömrői legény rokonlátogatás­ra érkezett megyénkbe, az egyi­kőjük balkányi családtagjához készült. Nyíregyházára érve gon­dolták, hogy előbb egy kis pénzt szereznek, aztán mennek tovább, így szemelték ki a Bocskai utcai üzletet. Csuklyával a fejükön és az egyikőjük kezében egy valódi­nak látszó játékpisztollyal a bevétel átadására kénysze­rítették az eladót, aki 42 ezer forintot át is adott nekik, majd elpucoltak a helyszínről. A két rablót még aznap Nagy- kállóban elfogta a rendőrség, mint kiderült addigra az elrabolt pénzt az egyik szórakozóhelyen játékautomatán eljátszották. golt át országunkba három af­gán, akik közül egy még gyer­mek. A Záhonyból Csapra induló személyvonaton az útlevélkeze­lők elől két ukrán elbújt. Az el­lenőrzést akarták kicselezni, hogy útlevelükben több üres hely maradjon. A román-magyar határon ed­dig ismeretlen helyen jött át ha­zánkba öt bangladesi, három fel­nőtt és egy gyermekkorú Szomá­liái állmapolgár, akiket a határ­őrök Debrecenben fogtak el. A záhonyi járőr a tiszamogyo- rósi pontonhídnál egy honfitár­sunk által vezetett személygép­kocsiban 95 karton zár- és adó­jegy nélküli cigarettát talált. Beregsuránynál kapcsolták le a zöldsapkások azt az orosz ál­lampolgárt, akit a győri határ­őrök embercsempészés miatt kö­röztek. A kapitányság vizsgálati osz­tálya alapos munkát végezve, so­ron kívül bíróság elé állította a két fiatalembert, akik a jogerős ítéletig is maradnak előzetes letartóztatásban. Tegnap ugyancsak bíróság elé került N. László 38 éves érpata­ki férfi is, aki október 24-én a Szent István utcában a Tiszavas­vári Takarékszövetkezet kiren­deltségét rabolta ki. Őt a járóke­lők fogták el. A büntetése három év hat hónap letöltendő bör­tönbüntetés. Az ő esetében sem jogerős az ítélet, ugyanis az ügyész súlyosításért, míg a vád­lott és védője enyhítés miatt fel­lebbezett. mögött Tiszabecsnél akart angolosan távozni hazánkból az az ukrán, akit az APEH Csongrád megyei nyomozói csődbűntett miatt ke­restek. A nyírábrányi határőr nyomo­zók eljárást kezdeményeztek egy magyar állampolgárral szemben, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy augusztusban 36 külföldi illegális határátlépéséhez nyúj­tott segítséget. Az illetőnek más vétkei is vannak, s már a debre­ceni börtönben van. Nagyon szerette Magyarorszá­got az az orosz, aki 35 nappal tartózkodott többet hazánkban, mint amennyire engedélye volt. Ezt kilépésekor a záhonyi útle­vélkezelők vették észre. Az orosz atyafi két évig nem jöhet ha­zánkba. A fehérgyarmati ékszerrabló elfogásában tevékeny részt vett az egyik szabadnapos határőr is. Embercsempész a rács

Next

/
Oldalképek
Tartalom