Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11 / 264. szám
'S VflSARNflP Holna a Lemond II. János Pál pápa? Vatikáni egyházi vezetők azzal számolnak, hogy megrendült egészségi állapota miatt az év végén bejelenti visszavonulását a pápa. Megfigyelők szerint ez még nem ok a lemondásra, viszont megindult az utódlási harc. A katolikus egyházon belül három tábor ültetné jelöltjét Szent Péter trónjára. Híve a folyamatosságnak Stumpf István úgy gondolja, hogy a kancelláriáról van visszaút, hiszen amikor a szakértők többsége elhagyta a Fideszt a sikertelen ’94-es választás után, ő a barátai mellé állt, pedig nem vágyott politikai karrierre. Egyébként tanít a jogi karon. Mészöly Kálmán visszatér Úgy tudjuk, az egykor Szőke Sziklaként aposztrofált Mészöly Kálmán visszatér a magyar focihoz. Mészöly a Mezey György edzette Vasas egyik elöljárója lesz. A hírek szerint a két fut- ballguru nem feltétlenül eszik egymás tenyeréből. Sportos auték télvíz idején Lassan vége lesz az aranyősznek is, de a menő Alfa Spider, a BMW Z3 és a Mercedes SLK a téli zimankó és hó ellen is teljes védelmet nyújt lenyitható tetőszerkezetével, melyet aztán napos időben pillanatok alatt ismét el lehet tüntetni. Húzzon tűzfalat a kalózok ellen! A komputerrel rendelkezők zöme a billentyűzet aljára ragasztja titkos belépési kódját. A rosszul védett gépről a hackerek szerencsés esetben csak adatokat lopnak, viszont a gép felett átvéve az irányítást, bűncselekményeket követhetnek el. Kutyasétáltatás premier előtt Nem nehéz megtalálni dél körül Hetey Lászlót, a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház művészét, ugyanis ebben az időben a Bessenyei téren a Bagó névre többnyire hallgató pulikutyáját sétáltatja. A pamacsra emlékeztető eb elnevezése nem véletlen. Kapható az árushelyeken és a rikkancsoknál!