Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-10 / 263. szám
2000. november 10., péntek 9. oldal Wm m W J BESENYODI KÖRKÉP Jílíi ílíijj 3 Költségvetés A besenyődi önkormányzat éves költségvetése 54 millió forint. A 1 I millió forint forráshiányt pályázati támogatással igyekeznek pótolni. Az Önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések pályázatán is nyertek. □ Számítógépek A komputerek közel hozzák a kistelepüléseket is a nagyvilághoz, ezért az önkormányzat minél több számítógépet szeretne az iskolába, a napokban számítógép támogatásra adtak be pályázatot. □ A község címere Lóránt Csilla pedagógus elkészítette Besenyőd címerét, melyet a település jelképeként már használnak különböző emléktárgyakon, meghívókon. Orömmozgás Besenyődön nincs tornaterem, se tornaszoba, de ez nem zavarja a gyerekeket, hiszen a szabadban tartott testnevelés órákat is nagyon Ttedvelik Horányi Zsuzsa felvételei Kinőtték az óvodát Besenyőd (KM) - A besenyődi óvodára ráférne már a bővítés, hiszen 37 gyerek egy csoportszobában zsúfolódik össze. Elég szűkös a hely, de nem panaszkodnak a szülők sem, örülnek, hogy ilyen intézményben foglalkoznak a csemetékkel. Az ovisok is jól érzik magukat a nevelési intézményben, sokat sétálnak, ha tehetik a szabadban töltik a délelőttöt. Az új óvodai nevelési elv szerint dolgoznak az óvónők, az egészséges életmódra és a környezetvédelemre nevelik a gyerekeket. Vidám játszadozás az óvoda udvarán PALCSÁK GÁBORNAK (444454/1K) Tiszanagyfaluba. 10. születésnapod alkalmából jó egészséget és jó tanulást kíván: Halastyák nagyapa és nagymama. CSEREPÁR MARCELLKÁNAK Nyíregyháza, Ferenc krt. 1 éves születésnapod alkalmából sok boldogságot és egészséget kíván: édesanyád és édesapád. ______(444804/ 1K) Gyors ütemben gyarapodik Besenyőd A községben minden infrastruktúra elkészült, pályázati támogatással tovább fejlesztenek Besenyődön minden út aszfaltozott, a szülők gyakran kerékpárral mennek gyermekeikért az iskolába, óvodába a szerző felvétele Horányi Zsuzsa Besenyőd (KMj - A 684 lakosú Besenyőd azon kevés kisközségek egyike, ahol folyamatosan nő a lakosság száma. Erdélyből hét magyar család települt a községbe, ami szerény mértékben, de hozzájárult a népességszaporulathoz. Az óvodában és az általános iskolában is évről évre több gyermek jelentkezik. Az óvodában már nem is elég a jelenlegi egy csoportszoba, hiszen 37 kisgyermeket gondoznak naponta. Jelenleg nincs bővítésre lehetőség. A rendszerváltáskor lett önálló település Besenyőd, addig Levelek társközségeként működött. A körjegyzőséget a mai napig megtartották, de úgy gondolják a maguk útját akarják járni. Az önállósulás együtt járt az ugrásszerű fejlődéssel, melynek látható jelei tűnnek fel mindenhol. Nagyon nagy szükség volt a ravatalozóra, ami elsőként készült el 1990-ben, majd pályázati támogatásokkal elindult a fejlődési roham: elkészült Besenyőd és Ófehértó között a közút, ezt követően a község minden útját aszfaltozták. Az iskolában a kézi- labdapályát bitumenezték, hogy télen is használni tudják testnevelés órákon. Az óvodát is bővítették. 1994-ben a környező településekkel gázberuházásba fogtak, így mindenki a korszerűbb vezetékes gázzal fűthet. Szelektív hulladékgyűjtőt alakítottak ki Levelekkel. Az óvodában és az iskolában is korszerűsítették a fűtést, majd az intézményekben vizesblokkot alakítottak ki. Hét település összefogásával ivóvíz- tisztító berendezést építettek és elkészült a telefonhálózat is. Kálmándi István polgármester számos pozitívumról számolt be, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy magas a munkanélküliek száma, 85 állástalan él a településen. Az ön- kormányzaton kívül két mezőgazdasági vállalkozás ad munka- lehetőséget, utóbbi csak szezonális jelleggel. Azonban az idénymunka is valamelyest csökkenti ezt a problémát. A községben 204 gyerek után ad az önkormányzat gyermekvédelmi támogatást. A rászorult idős emberekre is gondolnak, házi gondozás keretében ápolják őket. Három szociális gondozó segít a betegellátásban, a mindennapok megkönnyítésében. Aki igényli, annak hétköznaponként meleg ebédet főznek az óvoda konyháján. A fejlődés üteme nem állhat meg, a napokban pályázatot nyújtottak be a kultúrház fűtéskorszerűsítésére. Településrendezésre is nyert pályázati támogatást az önkormányzat, parkosítani szeretnének, és néhány külterületet belterületté nyilvánítani, hogy még több lakóházat építhessenek. Az iskola számítógép-parkjának fejlesztésére is pályamunkát írtak, melyet a napokban adtak be az Oktatási Minisztériumba. A kultúrának nagyon nagy értéke van Besenyődön. A polgár- mester csak dicsérni tudja, milyen szenzációs munka folyik az iskolában, a gyermekszínjátszók, a mazsorettek a környező településeken fantasztikus sikert aratnak műsoraikkal, mindenütt Besenyőd hírnevét öregbítve. Életük az óvoda Besenyőd (KM) - Az óvoda megnyitásában is oroszlán- részt vállalt már Dudás Sándor né dajka és Bakti Miklósné szakácsnő. Azóta is nagy szívvel dolgoznak itt, nagyon szeretik a kicsiMár a kezdeteknél is ott voltak... két. Az első csoportban 25 gyermekkel foglalkoztak, s egy régi családi házból alakították ki magát az épületet, melyet folyamatosan korszerűsítenek. A játékokat akkor is pályázati támogatásból vásárolták, s ma is pályamunkákkal szaporodnak az eszközök. A konyhából ínycsiklandozó szagok áradnak ki, éppen sárgaborsó-főzeléket főznek, s nemcsak az ovisok esznek itt, hanem az általános iskolások is. A házi gondozók az időseknek is visznek ebédet. Besenyőd (KMj - Jelenleg 98 gyerek tanul 8 évfolyamon a besenyődi Móricz Zsigmond Általános Iskolában, de folyamatosan emelkedik a létszám. A felmérések alapján három év múlva már 125 diák tanul majd az oktatási intézményben. Lóránt Miklós igazgató beszámolt arról, igyekeznek olyan körülményeket biztosítani, mint a nagyvárosban, a mellett, hogy a közösség összeforrottabb a kis létszámnak köszönhetően. Fantasztikus a szakköri munka, a színjátszók és a mazsorettek kimagasló sikereket érnek el. Az idegen nyelvet, az angolt 4. osztálytól tanulják a gyerekek, számítástechnikával tanórakon 7-8. osztályban foglalkoznak, de szakköri formában már 3-4. osztályosok is bekapcsolódhatnak az informatikába. Jelenleg öt számítógépük van, de folyamatosan pályáznak újabb komputerekre. Tanulmányi téren megállják a helyüket a tanulók, a Nyírségi Iskolaszövetség versenyein szép eredményeket érnek el, több első-második helyezést szereztek az elmúlt években. A tornaterem hiányát télen érzik, de szabadtéren is kitűnő testnevelés órákat tart Káplár Csaba testnevelő. A DSK-ban labdarúgással és kézilabdával foglalkoznak, a diákolimpia versenyeiben nehezen veszik fel a versenyt a jobb A másodikosok szorgalmasan tanulnak Lóránt Csilla pedagógus irányításával körülmények között készülő iskolákkal szemben, de a testedzés kimagasló. A technika órákon saját gyakorlókertjükben ismerkednek a diákok az alapvető növényápolási ismeretekkel. Az iskolának jó az egyházzal is a kapcsolata. Az intézmény falai között működő könyvtár iskolai és községi funkciót is ellát. Az eredményeket felsorolni sem lehet, de a fejlődés üteme nem állhat meg, igyekeznek minden pályázati lehetőséget megragadni, legutóbb taneszköz beszerzésre nyertek négyszáz- ezer forintot, melyből szemléltető eszközöket vásárolnak. Az internet-elérést már többször írásban is megígérte az iskolának az Oktatási Minisztérium, azonban ez idáig még nem ször- fözhetnek a diákok a világhálón, de bíznak abban, minél hamarabb erre is sor kerül. Több gyerek, nagyobb tudás Az internetezésre még várniuk kell a diákoknak Színjátszók sikere Besenyőd (KM) - A környező településeken is nagy sikert arat a Besenyődi Színjátszó Kör, amely az általános iskolában működik Lóránt Csilla irányításával. A gyerekek nagy örömmel készülnek a különböző fellépésekre. Persze a szülői segítségre, támogatásra is szükség van, hogy a jelmezek, fellépő ruhák is megfelelőek legyenek. Legutóbb Fazekas Mihály Ludas Matyi című darabját mutatták be, s nemcsak az iskolában, hanem a szomszédos községek falunapjain, millenniumi zászlóátadásain. A színjátszók indián tánca nagyon tetszett a közönségnek. Zászlóátadás Besenyőd (KM) - Besenyődre is megérkezett szeptemberben a millenniumi zászló, dr. Kovács János a Közigazgatási Hivatal vezetője adta át a református templomban a nemzeti lobogót. Ezt követően szabadtéri ökörsütés várta a település apraját-nagyját, majd a mazsorettek szórakoztatták a nagyérdeműt. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, a sportrendezvénytől kezdve a tűzijátékon át a diszkóig színes szórakozási lehetőséget kínáltak a besenyődieknek. Dr. Kovács János átadja a millenniumi zászlót