Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-09 / 237. szám

2000. október 9., hétfő Kelet«» égtáj 7. oldal HÍREK □ Utazás a fővárosba A gávavencsellői Rakovszky Sámuel Általános Iskola 3-8. osz­tályos diákjai október 10-én különvonattal Budapestre utaznak, ahol a fiatalok megis­merkednek többek között az Országházzal, megtekintik a koronázási ékszereket, vala­mint felmennek a budai várba is. □ Örökség Nemzeti örökségünk megőrzé­se címén pályázat révén anyagi támogatást kapott a nyfrpazonyi önkormányzat arra, hogy a település egyik régi épületét felújít­sák. Az felújított épületben kézműves mű­hely és állandó kiállítás kap majd helyet. □ Szüreti felvonulás Nagyszabású szüre­ti felvonulás lesz október 14-én (szombaton) 14 órától Gávavencsellőn. A menet a ven- csellői görögkatolikus templom elől indul. Este hét órától veszi kezdetét a kultúrház nagytermében a szüreti bál. Megszokhattuk Megszokott lát­vány már az almával várakozó kocsik so­ra. Itt éppen a napkori Almacentrum Kft- nél várnak bebocsátásra M. Magyar László felvétele Hiperaktív gyermekek Újfehértó (KM) - A Dél-Nyírségi Iskola- szövetség, az újfehértói önkormány­zat várost pedagógiai hetet rendez az időszerű oktatáspolitikai feladatokról október 9. és 12. között az újfehértói művelődési ház tanácskozótermében. Október 9-én 9 órakor lesz az első ta­nácskozás, amelyen a Dél-Nyírségi Iskola- szövetséghez tartozó települések polgár- mesterei és az iskolák igazgatói vesznek részt. Ezen a rendezvényen az időszerű ok­tatáspolitikai feladatokról Czimmer Lász­ló, az Oktatási Minisztérium főtanácsosa, az iskolai minőségbiztosításról Pataki Jó­zsef, a megyei önkormányzat művelődési osztályának vezetője, a kerettantervek be­vezetésének felkészüléseiről Papik Péter, a megyei pedagógiai intézet igazgatója tart előadást. Október 10-én a Mályváskerti Általános Iskolában 14 órától az iskolák igazgatóinak lesz szaktanácsadás. Előadást tart Estók Gábor, ár. Dajka János, Békési Elemér, Ih- náth György. A kerettanterv bevezetéséről lesz szó ok­tóber 11-én 14 órától azon a tanácskozáson, amelyet a Mályváskerti Általános Iskolá­ban rendeznek a munkaközösség-vezetők részére. A hiperaktív gyermekek megisme­réséről, kezeléséről hallhatnak előadást az érdeklődő pedagógusok október 12-én 12.30 órától a művelődési ház színháztermében. Az előadó: Fazekasné dr. Fenyvesi Margit. Nyírbogdányba RÉTI JÁNOSNAK és feleségének aranylakodalmuk alkalmából sok boldogságot és jó egészséget kívánnak: lányai, vejei és unokái. Lobogott a zászló Bercelen is A Bessenyei-emlékház udvarán az időjárás kegyeibe fogadta az emlékezőket Tiszabercel (KM) - A napok­ban Tiszabercel lakossága is megkapta a Magyar Köztár­saság millenniumi emlék­zászlaját. A szépen hímzett fehér selymet Kovács János helyettes államtit­kár, a megyei közigazgatási hi­vatal vezetője adta át Hajnal András polgármesternek. Ezt követően Zsíros Antalné címze­tes igazgató asszony mint zászló­anya emlékszalagot kötött a zászlóra. Az időjárás kegyeibe fogadta az ünneplőket, a Bessenyei György- emlékház udvarán kellemes őszi napsütésben emlékezhették a ren­dezvény résztvevői - akik között ott volt Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke és Juhász Ferenc országgyűlési képviselő is -, az államalapításra és Szent Ist­ván királyra. A köszöntő és A képünkön Kovács János helyettes államtitkár adja át éppen a zászlót Hajnal András polgármester­nek emlékező gondolatok után a Bes­senyei György Általános Iskola egykori és mostani diákjainak irodalmi összeállítását tekinthet­ték meg a vendégek, majd a he­lyi önkormányzat és a megyei közgyűlés képviselői a tisztelet koszorúit helyezték el Bessenyei Garainé Nagy Éva felvétele György szülőházánál. Befejezé­sül Futkos Attila színművész előadásában a Szózatot hallgat­hatták meg a résztvevők. Virágözön Nyírpazonyban Kicsik és nagyok egyaránt lelkesen szépítették az utcákat M. Magyar László Nyírpazony (KM) - Mályvák, petúniák, pampafüvek, futó­muskátlik díszítik Nyírpa­zony köztereit, portáit. A ta­karos, rendezett, virágos kis községben nemcsak a hely­beliek érzik jobban magu­kat, de szívesebben nézelő­dik az arra tévedő idegen is. Megyénk oly sok településéhez hasonlóan Nyírpazony is bene­vezett a Virágos Magyarorszá­gért mozgalomba, amelynek az eredményhirdetése október 13- án lesz Győrben. Mint Vas Miklós polgármester lapunknak elmondta, a község benevezett a millenniumi falu és városszépítő versenybe is, amelynek keretében három szombaton kell szépíteniük, ren­dezniük a települést. Június ele­jén és szeptember végén fogtak eddig össze a helybeliek, s kicsik és nagyok egyaránt lelkesen ta­karították, szépítették az utcá­kat, a közterületeket. A harmadik szombat október 21-én lesz. A polgármester hang­súlyozta, csak köszönetét mond­hat mindenkinek a lelkes és ál­dozatkész munkáért, s remény­kedik abban, azon a napon is nagy számban vesznek részt a helybeliek a környezet rendezé­sében. Ez már csak azért is fon­Ötletesen oldották meg a virágok elhelyezését A szerző felvétele tos lenne, mert kategóriájában bejutott Nyírpazony a döntőbe, s ezen a napon dől el, hányadik helyen is végez. Nemcsak arculatában fejlődik azonban a település, fejlesztések is hozzájárulnak ahhoz, hogy mind jobban érezhessék magu­kat a helybeliek. A közelmúlt­ban épült ki a telefonhálózat, s az ott élő családok közel három­negyed része be is köttette a távbeszélő készüléket. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése is folyamatosan napi­renden van a településen. 1993 óta minden évben beadja az ön- kormányzat a pályázatát erbe a beruházásra, de mire Nyírpa- zonyra kerül a sor, elfogy a pénz. Most a nyíregyházi önkor­mányzattal együtt kéri a céltá­mogatást a község, ugyanis Kőla­pos csatornázásával együtt Nyír­pazonyban is megvalósulna ez a beruházás. A megyei területfejlesztési ta­nácstól pályázat útján hat fő há­rom hónapig tartó foglalkoztatá­sára nyert támogatást az önkor­mányzat. Középületek felújításá­ra szintén kapott anyagi segítsé­get a település. A rendelők és a védőnői szolgálat mellett megú­jult a házasságkötő terem és a polgármesteri hivatal épülete is. Erdei iskola diákoknak Kálmánháza (KM) - A kál- mánházi Benedek Elek Ál­talános Iskola a közelmúlt­ban pályázatot készített. A dolgozatot a Környezetvé­delmi Minisztériumhoz küldték el, amelyben erdei iskola megvalósításához kértek anyagi támogatást. Szilárd út Nyírtelek (KM) - Régi vá­gya teljesül Nyírteleken az Ady Endre utca lakói­nak, hisz még az idén elkészül az út szilárd burkolata. Mint megtudtuk, a beruhá­záshoz sikerült előteremte­ni a pénzügyi feltételeket. Az önkormányzat pályáza­tot nyújtott be e megyei te­rületfejlesztési bizottsághoz és több mint tizenötmillió forintot nyert, a helyi saját erőt (több mint nyolcmilli­ót) hozzátéve ezzel rendel­kezésre áll az összeg. Most folynak a kivitelezővel a tárgyalások, s remélhetőleg még a tél beállta előtt befe­jeződnek a munkálatok. VANDORBOTTAL, HÁTIZSÁKKAL Várat építettek a templom köveiből Képeslap Geszterédről KM-reprodukció Nagyon sok olyan érték van a Nyírségben, amelyet min­denkinek érdemes lenne megtekintenie, ám legtöbb­ször csak átrohanunk au­tónkkal a kisebb-nagyobb fal­vakon. Valójában az aposto­lok lován, vagyis gyalog le­het megismerni alaposan a szülőföldet, ezért is adtuk a Vándorbottal, hátizsákkal cí­met sorozatunknak. Ábécé­sorrendben mutatjuk be tér­ségünk falvait, városait, illet­ve történelmi, néprajzi és természeti látnivalóit azzal a nem titkolt céllal, hogy tip­pet adjunk a hétvégi progra­mokhoz. Geszteréd (KM) - Ez a közép­nyírségi kis település is azon fal­vak közé tartozik, amelyeket el­kerülnek a kirándulók, mert nagy idegenforgalmi látványos­ság nem található a községben. Ennek ellenére érdemes megáll­ni egy kis időre Geszteréden. 1991-ben avatták fel a II. világ­háború áldozatainak emlékmű­vét, az obeliszk a postahivatal mellett látható. Az emlékmű fel­avatása alkalmából képeslapot is készíttetett az önkormányzat a településről. Kálmánczhelyi Dezső földbir­tokos nevéhez kapcsolódik egy kastély, amelyet a helyiek Kál­mánfi-féle kastélynak neveznek. Az Aranyszablya Szövetkezet ke­zelésében van az épület, amely most üresen áll. A település középkori templo­mát 1604-ben elbontották a haj­dúk, vitték a köveket a káliói vár építéséhez. Az elbontásból mindössze egy oszlopot záró kő maradt, amely az általános isko­lában látható. A település törté­netének jó ismerője Varga Gyula nyugdíjas pedagógus, aki a régi tárgyakat is nagy lelkesedéssel gyűjtötte. Mivel a gyűjtemény­nek nem sikerült helyet kialakí­tani a településen, jó néhány II. világháborús relikvia a Hadtör­téneti Múzeumba került. A község történésze remény­kedik, hátha jövőre - 2001-ben kapja meg ugyanis Geszteréd a millenniumi emlékzászlót -, si­kerül egy kis helytörténeti helyi­séget megvalósítani. Ez már csak azért is illő lenne, mert a faluban végezte első ásatását Jó­sa András, s kutatásai során réz- és kora bronzkori leletek kerül­tek elő. A közelmúltban felhúzott épü­leteket is érdemes megtekinteni. Még fiatal épületnek számít az egészségügyi komplexum, amely a római katolikus templom mel­lett látható. Az általános iskola épülete az idén három új tante­remmel gazdagodott. (Következik: Kállósemjén)

Next

/
Oldalképek
Tartalom