Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-30 / 254. szám

2000. október 30., hétfő Kelet«» MEGYEI TÜKÜR 5. oldal HÍREK □ Kiállítás Október 30-án 14 órakor Hor­váth János festőművész nyitja meg a Szivár­vány Idősek Otthonában Nagy Anasztázia naiv festő kiállítását. Közreműködnek a Szőlőskerti Általános Iskola diákjai. □ Közmeghallgatás Kisvárdán novem­ber 20-án 16 órától a városháza nagytermé­ben (Szent László u. 7-11.) közmeghallga­tást tart a képviselő-testület. □ Elhurcoltakra emlékeznek A kertvá­rosi (Ágoston hitvallású) evangélikus egyház november 5-én 14 órától úrvacsorával egy­bekötött emlékező istentiszteletet tart az 1944. november 2-ai elhurcolás évfordulója alkalmából a volt salamonbokori iskola gyü­lekezeti termében. HETI PROGRAM Értekezik, emlékezik Nyíregyháza (KM - B. I.J - A hét közepén kezdődő szünet egy kicsit nyugalmasabb napokat ígér a peda­gógusoknak. Farkas László Elek Emil felvétele Farkas Lászlót, a Wesselényi Miklós Szak­közép- és Szakiskola igazgatóját erről is kérdeztük a heti programjának összeállítá­sa kapcsán.- Hétfőn vezetői értekezlet lesz az isko­lában. Lám, hogy telik az idő, már a jövő tanév tervezéséről is szó lesz. Kedden ko­szorúzást és megemlékezést tartunk a diá­kokkal a közeli Hősök temetőjében. Szer­dán, bár nincs tanítás, az esetleg elmaradt feladatokat rendezem az iskolában. Délu­tán pedig a feleségemmel és édesanyám­mal ellátogatunk Nyírbátorba és Debre­cenbe. Hozzátartozóink sírjára virágot vi­szünk, gyertyát gyújtunk. Csütörtökön délelőtt is be kell mennem az iskolába né­hány kollégámmal, mivel a minőségbiz­tosításnak megfelelően az oktatás feltétele­it, a technikai hiányosságokat tárjuk fel. Pénteken végre otthon maradok. Az elma­radt kerti munkákat kell elvégeznem a ház körül. Talán még fűnyírásra is sor kerül. Szombaton, november 4-én lesznek még kegyeleti teendőink. A feleségemmel Mis­kolcra látogatunk, valamint Kápolnára a családi sírokhoz, ahol szokás szerint gyer­tyát gyújtunk. Erdélyi tanulmányok Nyíregyháza (KM) - Megjelent az Erdély természeti és történeti földrajza című ta­nulmánykötet. Boros László szerkesztésé­ben az előző Nyírségi Földrajzi Napok 25 előadását foglalja keretbe három nagyobb részben: természet; társadalom-gazdaság; oktatás. Gázdag forrásanyag mindazok­nak, akiket Erdély érdekel. A kötetet a Nyíregyházi Főiskola földrajz tanszéke ad­ta ki. Erdély természeti és történeti földrajza StnkrutiiK Boros László A könyv borítója KM-reprodukció Az űrbe szárnyalt a képzelet Az idegenvezető Farkas Bertalan volt, aki élménybeszámolót tartott Nyíregyháza (KM - B. I.) - Em­lékezetre méltó módon tar­tották meg a millenniumi ünnepséget szombaton a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium­ban. Először az űrbe, a csillagok közé szárnyalt fel a képzelet a zsúfolá­sig megtelt nagyteremben, ahol hiteles idegenvezető, Farkas Bertalan tartott diavetítéssel egy­bekötött élménybeszámolót. Eza­latt néhány tanteremben hittan­vetélkedőn mérték össze tudásu­kat a kisebbek. Az ünnepség ezu­tán az evangélikus templomban folytatódott, ahol a diákok ízelí­tőt adtak a magyar történelem­ből. Közösen énekelték - a Dőry Kéziratban fennmaradt, Szent Istvánról szóló éneket. Majd Rá­kóczi kesergője hangzott el, aztán 48-as dalok, végül az aradi vérta­núk emlékére íródott énekek kö­Farkas Bertalan előadását nagy érdeklődéssel hallgatták a diákok Elek Emil felvétele vetkeztek. Több szavalat is el- zött találtuk Juhász Gyulát, Váci Szózattal fejeződött be a szép hangzott, a választott szerzők kö- Mihályt és Faludy Györgyöt. A megemlékezés. Hogy ne bukdácsoljanak... (Folytatás az 1. oldalról) Nyíregyháza (KM) - Minőségi Díjat alapított pénteki kuratóri­umi ülésén a megyei közoktatási közalapítvány. A díj minden évben egyszer a legjobban dolgozó bázisin­tézménynek, iskolaszövetségnek ítélhető oda. Több, szigorú szem­pontja lesz majd a bírálatnak, ami nem is csoda, ugyanis a díj összege egymillió fo­rint. Arról is határoztak, hogy mely intézmények mennyi pénzt nyertek azon a pályázaton, mely a kerettantervek bevezetéséhez kapcsolódó szakmai orientáció, felzárkóztató oktatás szakiskolai támogatásáról szólt. A nyíregy­házi Wesselényi Miklós Szakkö­zépiskola a kilencedikben meg­bukott tanulók korrepetálására koncentrálna, a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium és Szak­képző Iskola programja több mint száz bukdácsoló diákra ter­jedne ki, a nyíregyházi Sipkay már kétszáz diák informatikai tudásában, a többiekhez igazítá­sában lát lehetőséget. De jut a közalapítvány pénzéből Kékre, a Start Szakiskolájának, a fehér- gyarmati 142-es szakképzőnek, a tiszaberceli mezőgazdaságinak és a vásárosnaményi iparinak is bőven. Tárlat Borbányán Vincze Sándor festményeinek kiál­lítását láthatják az érdeklődők a borbányai művelődési házban. Elek Emil felvétele ..........-_____________________________________________________________ Pályázatok Nyíregyháza (KM) - Jó hír az érdekeltek számára, hogy meghosszabbították annak a pályázatnak a benyújtási ha­táridejét, amelyet a környe­zetvédelemmel kapcsolatos célokra lehet felhasználni. Mint a Felső-Tisza-vidéki Környe­zetvédelmi Felügyelőség illetéke­sétől megtudtuk, a Magyar Nem­zet október 9-i számában a Kör­nyezetvédelmi Minisztérium közleménye jelent meg, amely a Környezetvédelmi Alap célfela­datok idei pályázati felhívásához kapcsolódóan a pályázati idő meghosszabbításáról, valamint egyes pályázati feltételek meg­változtatásáról számol be. Az összes fontos tudnivalóról a Felső-Tisza-vidéki Környezet- védelmi Felügyelőség környeze­tértékelési és felülvizsgálati osz­tálya ad bővebb felvilágosítást. Mentesítő vonatok Nyíregyháza (KM - L. Gy) - A MÁV RT. a kegyeleti ünnepre va­ló tekintettel az alábbi mentesítő vonatokat indítja november 1- jén, szerdán: Október 31-e munkanap, no­vember 1-je munkaszünetes nap - az egyébként csak vasárnap közlekedő vonatok nem közleked­nek. Budapest Nyugatiból 7.05 órakor sebesvonat indul, amely 10.42 órakor érkezik Nyíregyhá­zára. Nyíregyházáról 15.39 óra­kor mentesítő vonat indul, amely 19.20 órakor érkezik Budapest Nyugati pályaudvarra. A Nyírség InterCity 18.15 óra­kor indul, és 21.23 órakor érkezik Budapest Nyugatiba. Budapest Nyugatiból 19.00 órakor indul a Nyírség InterCity, amely 22.09 perckor érkezik Nyíregyházára. Vásárosnaményból 6.25 órakor indul személyvonat, amely 7.58 órakor érkezik Nyíregyházára. HIRDETÉS Mielőtt máshol beállna a sorba, Egy bank, amely nem csupán egy személytelen pénzintézet? Ahol az ügyfél nem számlatulajdonos vagy kliens, hanem személyes partner? Amely nem az O bankjuk, hanem az Enyém, az Öné, mindannyiunké? Egy bank, amelynek saját stílusa van? A Volksbank, Ausztria egyik legsikeresebb bankcsoportjának tagja, 1993. óta nyújt teljes körű szolgáltatást a magyar lakosság számára. Győződjön meg róla Ön is, hogy nálunk nem az ügyfél igazodik a bankhoz, hanem a bank az ügyfélhez! Vojksbgn.k fiók: 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 4. Tel. : (06-42) 414-246 Volksbank. A bizalom kötelez. VOLKSBANK

Next

/
Oldalképek
Tartalom