Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-11 / 239. szám
2000. október 11., szerda Kelet« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Vétkeznek, védekeznek Györke LAszló A ENSZ minden év október második szerdáját a természeti katasztrófák elleni védekezés világnapjává nyilvánította. Sajnos, az elmúlt években ki sem kellett tennünk a lábunkat megyénkből, hogy újra és újra átéljünk katasztrófahelyzeteket. Az elmúlt három évben ár- és belvizek miatt váltak semmivé családi hajlékok, semmisültek meg évtizedek alatt felépített álmok. Ez még akkor is igaz, ha gigászi küzdelemben végül is a védők győztek. Még ma is előttem van az a tiszadobi nyárigát, mely a Tisza tetőzése előtt egy héttel már át akart szakadni. De a védői csodát műveltek. Ki ne emlékezne nem sokkal az idei árvíz előtt a cián-, majd nehézfémszennyezésre? A minap Gönczy János tiszai kormánybiztos egy környezetvédelmi fórumon kijelentette: a Tisza vízminősége ugyan visszanyerte korábbi állapotát, ám a folyónak ökológiai szempontból még több évre van szüksége a teljes regenerálódáshoz. Arról nem beszélt - de tudjuk -, mekkora kár érte a halászokat, a falusi vendéglátókat. A kétféle katasztrófa annyiban különbözik egymástól, hogy az egyiket a természet erői idézik elő, a másikat az ember. Látszólag. A természet- és környezetvédők szerint azonban mindkettőhöz köze van az embernek - ha közvetve is. Egyrészt extraprofitra törekszik rendszerint törvénytelen eszközökkel, másrészt rablógazdálkodást folytat. Nyilván az ausztrál cég óriási összegeket spórolt meg azzal magának, hogy fittyet hányt a veszélyes anyagok tárolásának szabályaira. Közismert tény: a Tisza azért is duzzadt rekordmagasságokig, mert a Kárpátokban rengeteg erdőt kiirtottak. S ha most szelíd is a folyó, az esőzések, a hóolvadás idején újra hallat majd magáról. Szerencsére, most már sokkal felkészültebbek vagyunk. Igaz, ez nagyon sokba került. Lehet, hogy többe, mint amennyi hasznot kaszált a fakitermelő, vagy az aranymosó. Ma nem megyek át anyukám, épp most jött be Luisz Gusztávó... Ferter János rajza HÍREK □ Más-Kép Izápi Laura és az E-Klub közösen rendezi meg a Más-Kép című fotókiállítást az Ifjúsági Centrumban, melynek megnyitója október 11-én 14 órától lesz. Q Jótékonysági bál A tiszalöki Kossuth Lajos Általános Iskola szülői munkaközössége jótékonysági bált rendez október 14-én 19 órától. A bál bevételét az intézmény oktatási eszközeinek bővítésére, fejlesztésére, az elavultak pótlására fordítják, valamint jutalmazzák azokat a diákokat, akiknek kiemelkedő a tanulmányi eredményük. □ Integráció A Dialóg Nyugdíjas Egyesület október 17-én 15 órától a Nyíregyházi Főiskola inregrációjáról tart fórumot Nyíregyházán az irodaházban. Meghívott előadó: Vinnai Győző rektorhelyettes. Összefognak a polgármester asszonyok Huszonhatan az alakuló ülésen • Nagyvarsányban találkoznak a megyebeliek Virágokkal díszítették Nagyvarsány főterét LadAnyi Tóth Lajos Nyíregyháza - Három híján négyszáz polgármester asz- szony ténykedik szerte az országban, azaz minden nyolcadik önkormányzatvezető hölgy. A Heves megyei Tenken szombaton megalakult a Női Polgármesterek Országos Szövetsége. Nem váltott ki általános felbuzdulást a politikától és pártoktól független szervezet létrejötte, ugyanis mindössze huszonhatan jelentek meg az alakuló ülésen. Információkésés- Száznál több helyre (Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Penyi- gétől Máriapócson át Levelekig) küldtünk meghívót, mégis sokan távol maradtak. Sajnos, aznap rendezték a polgárőrök országos találkozóját, és egyes millenniumi ünnepségekkel is ütközött a program. Ráadásul ez az időpont felelt meg díszvendégünknek, Torgyánné Cseh Máriának, a Független Nőszövetség elnökének - említette Török Margit, a rendezvénynek otthont adó Tenk polgármester asszonya. - A legtöbb kollégám kistelepülés vezetője, hozzánk jutnak el legkésőbb az információk. Tréningekkel, képzésekkel, aktívabb kapcsolattartással azt szeretnénk elérni, hogy e téren előbbre lépjünk. Emellett fokozatosan fel kell készülnünk az unióba lépésre, ebben is segíthet KM-illusztráció szervezetünk, amit rövidesen egyesületként működtetünk. Művészeti élet A tenki találkozón sokan ismerősként köszöntötték egymást, hiszen márciusban Békéscsabán, a csabaszabadiak jóvoltából már véleményt cseréltek egymással az invitált polgármester asszonyok. Az akkori vendéglátó, Szabó Vilmosné lett az országos szövetség alelnöke.- Szemben a békéscsabai összejövetellel, ezúttal Szabolcs- Szatmár-Bereg megyéből senki sem volt jelen - sajnálkozott Csa- baszabadi vezetője. - Nekünk, nőknek egyszerre kell megfelelnünk a közéletben és családanyaként, szükség van egy bennünket tömörítő fórumra, ahol segíthetünk egymáson. Ez nem pusztán szakma, hivatás, egyben művészetnek is számít a talpon maradás a forráshiányos helyzetben. Panaszmentesen Szűcs Ilona, Nagyvarsány elöljárója részese volt a negyvenöt fős békéscsabai tanácskozásnak, most viszont nem postáztak számára meghívót.- Nem kesergek emiatt, hiszen hamarosan településünk ad otthont annak a térségi fórumnak, ahová várjuk az összes megyei polgármester asszonyt. Nem zárjuk ki a férfi kollégák jelenlétét, nem vagyok híve annak, hogy ezen a poszton így elhatároljuk a nemeket.- Egy alkalommal már találkoztunk Nyíregyházán, akkor egyértelműsödött, hogy van igény a rendezvényre. Elsődlegesen az önkormányzatot érintő kérdésekre keressük a választ különböző szakemberek jóvoltából, a baráti beszélgetés az utolsó helyen szerepel a forgató- könyvben. Lényegesnek tartom, hogy nem panasznapot akarunk tartani, végig a konkrét segítség- nyújtásra kell törekednünk. Konkrét segítség- nyújtásra kell törekednünk. Szűcs Ilona polgArmester LETKÉPEK Tárogatószó a fürdőnél Baua LAszló —W1-----------------------------------------Öreg szomszédom a hajdú- szoboszlói fürdő medencéjében beszédes ember, nyomban kitárulkozik előttem. Sokan voltunk a vízben, ezért közelebb hajoltam, hogy jobban halljam.- Képzelje uram, mekkora utat teszek meg minden évben, hogy eljöjjek ide. Merthogy Amerikában élek - mondta nagy sóhajtással, s közben elnézett mellettem a távoli végtelenbe. Közben folytatta:- De idehúznak a hajdani emlékek. Fiatal házasok voltunk, mikor azt az első szép nyári hónapot itt töltöttük a feleségemmel. Müyen csodás volt minden. Hja, az ifjúság, a fiatalos, tűző szerelem. S mikor reggelente kijöttünk a fürdőbe, simogató zeneszó fogadott bennünket.- A bejáratnál ott fújta a hangszerét egy tárogatós. Afféle kolduló zenész. Jövünk a strandra, szól a tárogató, ebédelünk, szól a tárogató, hazaindulunk, akkor is halljuk. S mintha az egymást szerető két fiatal érzései csendülnének a hangjaiban. Azután lett két fiunk, azokat is elhoztuk. Szólt a tárogató.- De jött a háború. Engem kivittek a frontra. Azután bombázni kezdték Pestet, és én a harctéren értesítést kapok: a házunkat telibe találta egy láncos bomba. Se feleségem, se gyermekeim. No, nem is bántam volna, ha szíven talál egy orosz golyó. De hazakerültem. Nézem a házunk romjait. Valahol ott feküsz- nek alattuk.- Hát nekem nem volt maradásom Pesten, de ebben a szerencsétlen Európában sem. Ki Amerikába! Bizony, eleinte zsákokat meg ládákat cipeltem a mérnöki oklevelemmel, de azután csak felkapaszkodtam.- Hanem a családom elvesztését sohasem tudtam kiheverni, meg sem nősültem többet. És mondja: mit ért az addigra megszerzett szép jövedelem, kis vagyon? Nem volt, akivel megosszam. Csak a hetvenes években szántam rá magam, hogy hazalátogassak Magyarországra: nyomasztottak a régi emlékek.- S ahogy átszeltem a határt, leküzdhetetlen vágy támadt bennem, hogy eljöjjek ide, azoknak a szép családi nyaraknak a színhelyére. S ahogy első nap kijöttem a fürdőbe, nem hittem sem a fülemnek, sem a szememnek. A bejárat előtt ott ült a tárogatós és fújta.- Mintha el sem szállt volna az az irdatlanul hosszú idő. Jócskán megtaposták az évek (már hajdan sem volt fiatal), de ráismertem: ő az. Hallgatom a muzsikáját, és úgy érzem: karomba ölti karját a feleségem, ott hancúro- zik mellettünk a két gyermek. Tárogatószó. Eltörölte azt a csúnya, küzdelmekkel, ma- gamemésztéssel teli három évtizedet, és valahogy megbékéltetett azzal, hogy elveszett szeretteim csak a szívemben élnek tovább.- Azóta is el-eljövök ide, de már több éve, hogy nem hallom a tárogatót. Az öreg muzsikust alighanem rég eltemették, azért nem találkozom már vele. ^íem szólt többet, komoran, töprengve nézett maga elé. Úgy gondoltam: családjával együtt most a tárogatóst is gyászolja. Csökkent a népesség Nyíregyháza (KSH - Malakuczi- né Póka Mária) - Észak-Alföld - a főváros és Pest megyét magába foglaló - Közép-Magyarország után az ország második legnagyobb lélekszámú régiója, melyet január 1-jén 1 millió 522 ezren laktak. Itt él az ország lakónépességének 15 százaléka. A régiót alkotó megyék közül Szabolcs-Szatmár-Bereg és Haj- dú-Bihar az ország harmadik, illetve negyedik legnagyobb lélekszámú megyéi, melyeknél csak Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyék népesebbek, Jász-Nagy- kun-Szolnok pedig a megyék népességnagyság szerinti rangsorában a középső helyek egyikén áll. A régió népessége a kilencvenes években csökkent, a mérséklődés üteme azonban a közép-dunántúli régió után itt volt a legkisebb, 1,7 százalékot tett ki, szemben az országos 3,2 százalékkal. A régión belül Jász-Nagykun- Szolnok népessége esett vissza a legnagyobb - az országoshoz hasonló - mértékben. Hajdú-Bihar népessége mérsékeltebben fogyott, Szabolcs-Szatmár-Beregé pedig 2000 elején még nem csökkent az 1990. év eleji alá. Az utóbbi egy-két évben azonban az igen kedvező természetes népmozgalmi folyamatokkal jellemezhető két észak-alföldi megye - Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg - népmozgalmi mérlege is negatívvá vált. Észak-Alföld természetes népmozgalmi folyamatai az országosnál jobbak, a változások iránya, trendje azonban követi az országost, amely a kilencvenes években különösen kedvezőtlen volt. A 2000. évről rendelkezésre álló adatok már némi javulást jeleznek. Az ország népességének fogyása az alacsony termékenység és a magas halandóság következménye, ami nemcsak magyar, hanem közép- és kelet-európai specifikum is. A nyugat-európai országokban az alacsony termékenység mellett a halandóság is alacsony. Iskolások műsora A demecseri általános iskolások műsorral köszöntötték a hét végén községükben tartott millenniumi emlékzászló átadási ünnepséget Elek Emü felvétele