Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-07 / 210. szám
2000. szeptember 7., csütörtök Keleti HÁTTÉR 3. oldal Értékrend- ősszel Nyéki Zsolt gondolkodásmód, a szemlélet változtatható meg a legnehezebben - vallják közgazdászoktól pszichológusokig a legkülönbözőbb szakterületek művelői. Ez a gazdasági életben is tetten érhető, hiszen a vállalkozás lényegével még ma sincsenek sokan tisztában. Itt van például a most aktuális gyümölcsünk, amelyről névtelen levélben panaszkodott egy olvasónk: neki még negyvenforintos áron is veszteséges lenne a léalma. Persze, könnyű lenne tanácsot adni egy kívülállónak, de az esetről értekezve gyakorló szakember mondta: ennek a gazdálkodónak mással kellene foglalkoznia. Még az elmúlt év őszén, amikor egyik szatmári tanácskozására érkezett a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, egy furcsa kérdést is kapott: miniszter úr. Ön szerint hány forint egy kiló alma? Mivel az állami támogatás feltételéül szabott garantált ár nehézkes egyeztetésének kellős közepén jártunk, az agrártárca első embere értette azt a feszültséget, amelyre a kérdés burkoltan célzott. Konkrétan arról volt (és van évről évre) szó, hogy a termelők az önköltségükre alapozva tettek (tesznek) javaslatot a minimálárra, a feldolgozók pedig az almasürítmény világpiaci árából indultak (indulnak) ki. /\ miniszter diplomatikusan konkrét összeggel nem akarta befolyásolni a szakmai berkekben tartó megbeszélések menetét, ehelyett alapvető igazságokra hívta fel a figyelmet. Olyanokra, amelyekkel egyébként minden józan gondolkodású gazdálkodó tisztában van, függetlenül korától és iskolai végzettségétől. A piacgazdaság viszonyaihoz alkalmazkodó vállalkozás azt jelenti, mérlegelni kell a várható kereslet függvényében becsülhető nyereséget, az ehhez szükséges befektetéseket és azok megtérülését. Állami támogatásra építő bármilyen vállalkozás halálra ítélt. Persze stratégiai ágazatoknál, rendkívüli helyzetben az állam segítsége nélkülözhetetlen, de alapigazság, hogy egy áru, termék annyit ér, amennyiért el lehet adni. A gondok okainak elemzése részletkérdés. HÍREK □ Kihelyezett ügyfélszolgálat Ma Mátészalkán a Zalka Máté Művelődési Központban 9 és 14, Vásárosnaményban az Esze Tamás Művelődési Központban 10 és 14 óra között tart kihelyezett ügyfélszolgálatot a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. □ Véradás Ma Nyírszőlősön, a gyermekorvosi rendelőben 8 és 14, Gégényben, a művelődési házban 9 és 13 óra között szervez önkéntes véradást a Vöröskereszt. □ Sütö-fözö verseny Hozott anyagból, saját felszereléssel szabadtéri sütő-főző versenyt szervez a Váci Mihály Művelődési Központ szeptember 30-án 14 órától a Park Szálló területén. Jelentkezés szeptember 28-ig. Durva hangnem a Parlamentben? Kormánypártiaknak és ellenzékieknek egyaránt van mit javítani a vitakultúrán Budapest (KM - K. É.) - Sokan állítják: eldurvult a hangnem, néha olyan, mintha nem is az ország házában, hanem egy falusi kocsmában zajlanának az események. Egyetértenek-e a megállapítással? - tettük fel a kérdést me- gyénkbeli képviselőknek. Mások véleménye- Az esetek többségében elfogadható a parlamenti vitakultúra - mondja Simon Miklós, a FKgP képviselője. - Már voltam szem- és fültanúja, de részese sosem annak, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavak hangzottak el a kupolák alatt, ezek a hangok főképp az MSZP padsoraiból jöttek. Ez nem megengedhető. Véleményem szerint elsősorban tehát az ellenzéknek van mit javítani a vitakultúrán, bár nem veszem jónéven azt sem, amikor a kormánypárti padsorokból mosolyogják meg - és most enyhén fogalmaztam - az ellenzék szónokait. Az ellenzéknek el kellene fogadnia, hogy kisebbségben van, a kormánypártnak pedig meghallgatni a mások véleményét is, hiszen mindkét oldalon vannak megfontolásra érdemes javaslatok és értékes emberek. Személyeskedés- Tény, kemény hang uralkodik mostanában a parlamentben - vélekedik Borkő Károly, Fidesz- képviselő. - A szembenálló pártok eltérő ideológiájából adódik ez, és abból, hogy igen nagy a verseny a választópolgárok megnyeréséért. Jómagam élvezem a szellemes vitát, a sziporkázó poA most nyugodt parlament olykor heves szócsaták színhelye KM-iiiusztráció ónokat, az érvek elmés csatáját, de ilyet a magyar parlamentben csak igen ritkán hallhatok.- Problémának azt tartom - folytatja Borkő Károly amikor személyeskedés, alpári stílus uralkodik el, és övön aluli sportszerűtlen ütésekkel politizálnak, próbálnak másokat meggyőzni egyesek. Számítok-e pozitív változásra? Nem, inkább arra, hogy tovább szigorodik a hang, hiszen a választások ismét csak közelednek. Szeretném hinni, hogy a hangnem keménysége ugyanakkor nem haragot, kibékíthetetlen ellentétet jelent, csak vitát, amire valójában feltalálták a parlamentet.- Nem remélem, hogy a parlamenti hangnem érdemben megváltozhat, hiszen ez már nem csak stílus kérdése - mondja Kiss Gábor szocialista képviselő. Döbbenet- Ki kell mondjam azt is, hogy az ellenzéket kormányoldalról folyamatos provokációk érik. Néha olyan érzése van az embernek, hogy ez már a politikai taktikázás része, hogy addig bosz- szantják, hergelik a túloldalt, amíg az türelmét elvesztve, olyasmit tesz, amelyre azt lehet mondani, nem tetszik a népnek, durva, megengedhetetlen. Számomra ezt ékesen bizonyította a millenniumi ünnepségek sora, melyeken a kormányoldal folyamatosan a nemzetről beszélt, miközben konkrétan kijelölte azoknak a körét, akik nem lehetnek a nemzet részei, mert vagy szegények, vagy más párthoz tartoznak, úgymond az előző társadalom maradványai.- Én, aki megéltem a megelőző rendszereket is - emlékezik Kiss Gábor -, döbbenten veszem észre, hogy a múlt tagadása mostanában olyanfajta politikai megnyilatkozások formájában történik, amely nemhogy a puha Kádár-korszakra, hanem az azt megelőző személyi kultuszos időkre jellemző. Szamosszeg az OMÉK-on A mezőgazdaság seregszemléjén a 73. OMÉK-on, a szakmai és szórakoztató kísérőprogramokról egyaránt gondoskodtak a rendezők. Utóbbiak körét színesítette a Szamosszegi Rozmaring Hagyományőrző Együttes nagysikerű fellépése (képünkön), amely a megyénk jóhírét öregbítő közösségi standon kedden lezajlott szabolcsi naphoz kapcsolódott Galambos Béla felvétele Ügyintézés Csengerben Nyíregyháza (KM) - Családtámogatási, betegbiztosítási ügyekben, de számos más, a lakosságot érintő kérdésben kaphatnak tanácsot azok, akik Csengerben a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kihelyezett ügyfél- szolgálat irodáját felkeresik. A tb-ügyintézők szeptember 7-én csütörtökön és szeptember 14-én, ugyancsak csütörtökön délelőtt a polgármesteri hivatalban 10 órától délután 2-ig fogadják az érdeklődőket. MEGKÉRDEZTÜK: ÖNNEK Ml A KEDVENC GYÜMÖLCSE? S zinte válogatás nélkül, valamennyi gyümölcsöt szeretem és szereti a családom. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindkét szülőnél sok gyümölcs megterem. A szezonban nyersen, a téli időszakban befőttként és a fagyasztóból elővéve fogyasztjuk. Én leginkább a sárgadinnyét kedvelem. A kisfiúnk, Martin négy hónapos korától kap gyümölcspépet. A málnát szereti mert, csak azt tudja kimondani. Kecskemétiné Popovics Andrea ápolónő, kismama L egjobban az almát és a meggyet kedvelem. Almából az igazi piros színű és különös zamatú szabolcsi jonatán, majd a sort az idared és a star- king folytatja nálam. A családom is az almát részesíti előnyben, eny- nyiben is legyünk lokál- patrióták! A nyolcvanéves édesanyám az éven is igen nagy pedantériával rakott el télire befőtteket. A polcon glédában állnak a mosolygós üvegek anyám örömére. No és az enyémre is! Konczos Pál címzetes főmunkatárs K ertünkben az alma kivételével minden gyümölcs megterem. Májusban a földieperrel kezdődik a szezon és késő őszig kitart. Több fajta őszibarackunk van, most leginkább a szőlőnek van ideje. Nekem a cseresznye a kedvenc gyümölcsöm, a két gyermekünk a dinnyét szereti legjobban. Almát azért nem tartunk, mert az munkaigényes. Télire befőttként teszek el gyümölcsöt, illetve a cukrozva a fagyasztóba. Liskány Andrásné HIVATALI ÜGYINTÉZŐ Kérdezett és fényképezett: Lefler György N álunk „a gyümölcs” a kedvenc! A fogyasztást tekintve nincs kivétel közöttük. A saját kertemben az alma kivételével minden más megtalálható. Almafát azért nem tettem bele, mert a nagyhalászi Alma-Társ Szövetkezetnél, amelynek elnöke vagyok, 180 hektár almaültetvény termelését irányíthatom. A családban a legnagyobb tisztelet az almáé. Szeretném, ha a vevők már fajtát kémének, nemcsak egy kiló almát. Bodnár József SZÖVETKEZETI ELNÖK G yönyörű őszibarackjaink vannak. Ezt a gyümölcsöt szeretem legjobban, de minden mást szívesen fogyasztok. A nyírturai kertes házunkban minden megterem, falun pedig plusz jövedelemforrást is jelent a gyümölcsfa. Nekünk például kilencven meggyfánk van, ami jó befektetésnek számit, reméljük az is marad még sokáig. A férjem és a két gyermekünk is az őszibarack híve, közel száz üveggel raktam be belőle. Fábri Zoltánné ÜZLETI TANÁCSADÓ