Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-29 / 229. szám
2000. szeptember 29., péntek 3. oldal Kelet« HÁTTÉR Lebbencs, habbal Szőke Judit if: , \ Biztos vagyok abban, hogy magamra vonom néhányuk haragját, de vállalom. Egy minapi felszólalás nagyon felbosszantott, ám ráirányította figyelmemet egy jelenségre. A különben sokak által kedvelt, okos, ismert művészember azt találta mondani egy pártrendezvényen, miközben megsértődött egy ártatlan, de jogos újságírói kérdésen (van-e az illető pártnak médiastratégiája?), hogy „én nem vagyok politikus". Hogy milyen értelemben gondolta, annak kifejtésére talán a meghökkenés miatt, senki nem kérte ott. Kár. Hasonlóan hosszú lett volna biztos a reagálása, mint az alapkérdésre adott „nincs"e. Ezt a kategorikus szót persze nem mondta ki, beszélt ellenben szenvedélyes hangon, (tényleg szépen) erkölcsről, humánumról. Az egész téma azért érdekes, mert az adott személy pártos országgyűlési képviselő, immár a második ciklusban. Politikus hát, hiszen benne van a hatalomban, benne a közéletben,felelős formálója tízmillió ember életének. Hivatásos politikus azáltal is, hogy kap érte juttatást. Az ellen bizonyára nem szokott tiltakozni. Az lehet, hogy nem tartja magát pártpolitikusnak, még szerencse, ilyen kérdésre azok ugyanis nem ilyen típusú feleletet adnak. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy olyan szakmák képviselői, akikből nincs elég (állatorvos, remek filmrendező, kiváló építész), vagy akiknek nincs elég életismeretük, gyakorlati érzékük (az egyetemi pádból épphogy kipottyant közgazdász, tehetséges elméleti matematikus), miért (egzisztencia, érvényesülés?), miféle bátorságból csapnak fel képviselőnek? Egy dolog a tudás (az optimális, ha az minél komplexebb), egy másik a problémaérzékenység. Ha ez utóbbi meglenne, akkor nem esne meg oly gyakran még a politikusságukat vállaló politikusokkal sem, hogy többet várnak másoktól, mint saját maguktól. Ha tudnák, milyen lebbencslevesen élni, milyen a társbérlet, a villamos rázása, akkor nem rónának ki az emberekre semmi ilyesmit. Valahogy így van ez az erkölcsi tisztasággal is. Örömmel megmutatom az ajánlólevelemet... De mi lesz, ha közben bejön valaki? Ferter János rajza HÍREK □ Küldöttértekezlet A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének megyei küldöttértekezletére kerül sor szeptember 29-én 10 órakor Nyíregyházán, a Hősök tere 9. szám alatt. □ Továbbképzés A Szabolcs-Szatmár-Bere- gi Gyermekkönyvtáros Műhely a Móricz Zsig- mond Megyei és Városi Könyvtár Gyermek- részlegében október 2-án (hétfőn) 9 órától szakmai továbbképzést szervez. □ Zászlóátadás Tiszabercelen a millenniumi zászlóátadási ünnepség szeptember 29- én 14 órától lesz. Ünnepi beszédet mond és a zászlót átadja dr. Kovács János a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. Három botlás után újabb tanfolyam Néha vitatott a közlekedésben, hogy az egyes engedélyekkel milyen jármű vezethető Egyre több a jármű az utakon, de csak megfelelő engedélyekkel szabad a volán mögé ülni Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Naponta szülhet veszélyes helyzeteket, ha a közlekedés résztvevői nincsenek tisztában alapvető szabályokkal. Az utóbbi időben gyakrabban csörögnek a telefonok a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyeleten, sok kérdés tisztázásához kémek segítséget az érdeklődők. Néhány gyakrabban felvetett (s általános érvényű tanulsággal szolgáló) témát lapunkkal is megosztott Simkó István képzésfelügyeleti, vizsgáztatási és utánképzési osztályvezető. Egy év- A tanfolyamok előtt ügyelni kell a - rendeletben kötelezően előírt - képzési szerződés megkötésére, mert ez a képző szerv és a tanulók közötti esetleges jogi viták rendezését szolgálja. A szerződés fontos melléklete a képzéssel foglalkozó cég vállalkozási feltételeiről szóló írásos tájékoztató, amit sajnos, gyakran elfelejtenek átadni a tanulóknak, miközben annak átvételét a szerződésben elismeri a tanuló. Jó tudni, hogy az egyes kategóriákhoz tartozó elméleti vizsgák az első vizsgától számított egy éven belül tehetők le. A gyakorlati vizsgák befejezésére a sikeres elmélet után újabb egy év áll rendelkezésre, kivéve a „B, C” összevont és a mezőgazdasági vontató kategóriákat. Amennyiben a jogosítványra vágyó az előírt határidőn belül nem tette le sikeresen a szükséges vizsgákat, akkor adott kategóriában valamennyi sikeres vizsgája érvényét veszíti. Ilyen esetben már csak az újabb tanfolyam segíthet. Sok vitát vált ki a közlekedésben az is, hogy többen nem ismerik: az egyes vezetői engedélyekkel vagy járművezetői igazolvánnyal milyen kategóriájú járművek vezethetők. A leggyakrabban felmerülő kérdés a „B” kategóriás vezetői engedélyhez kapcsolódva érkezik. Nos, ezzel 17 éves kortól (csak Magyarországon) vezethető a 3500 kilogrammot meg nem haladó legnagyobb össztömegű gépkocsi; olyan jármű, amelyben a szállítható személyek száma legfeljebb 8+1; járműszerelvény, ami lehet gépkocsi és könnyű pótkocsi (összesen max. 4250 kg), gépkocsi és nehézpótkocsi (összesen max. 3500 kg). Korhatárok A nehéz pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladhatja meg a gépkocsi saját tömegét. A „B”-vel vezethető még segédmotoros kerékpár, lassú jármű (kerti traktor), lassú jármű és nehéz pótkocsi, állati erővel vont jármű, mezőgazdasági vontató, mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsi. Járművezetői igazolvánnyal vezethető lassú járműre érvényesítve (korhatár: 16 év) lassú jármű (kerti traktor), lassú jármű és nehézpótkocsi, állati erővel vont jármű. Visszavonható A kezdő vezetői engedély viszonylag új rendszeréről is sokan érdeklődnek a megyei Közlekedési Felügyeletnél. Amit erről tudni kell: az első alkalommal megszerezett vezetői jogosultság két évig kezdő vezetői engedélynek minősül, de két alkalommal egy- egy évvel meghosszabbítható. Ez akkor fordulhat elő, ha valaki megszegve a közúti közlekedés szabályait közlekedési bűncselekményt követ el, s emiatt a bíróság az engedély tulajdonosának büntetőjogi felelősségét jogszerűen megállapította. A kezdő vezetői engedély meghosszabbítására akkor lehet még számítani, ha a közúti közlekedés szabályainak megsértése miatt a vezetői engedély visszavonását a szabálysértési hatóság jogerősen elrendelte. Ha a felsorolt esetekben valaki háromszor is vétkesnek bizonyul, újabb tanfolyam elvégzése után új vizsga letételére köteles. Ez az újabb vizsga első alkalommal megszerzett vezetői engedélynek minősül, ennek megfelelően a kiadás időpontjától számított két évig csupán kezdő vezetői engedélyként használható. Ez azért lényeges, mert ilyen engedéllyel „A” kategóriában utas nem szállítható, pótkocsi pedig egyik kategóriában sem vontatható. A kezdő vezetői engedély minősítését az illetékes rendőrség a jogosult kérelmére törölheti, feltéve, ha teljesíti a törlés feltételeit. Felfüggesztették a közbeszerzési eljárást Mátészalka (L. T. L.) - A Köz- beszerzési Döntőbizottság elrendelte a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium és Szakiskola bővítéséről és rekonstrukciójáról szóló köz- beszerzési eljárás felfüggesztését. Mint arra olvasóink is emlékezhetnek, Személyre szabott pályázati kiírás? címmel lapunk 2000. július 21-i számában arról írtunk, hogy „Aggályai vannak az iskolabővítés és rekonstrukció előminősítési pályázatával dr. Pethő Andrásnak, aki az esélyegyenlőséget hiányolja.” A PBT- 2000 Építőipari és Fővállalkozói Kft. ügyvezető igazgatója akkor megjegyezte: „Egy személyre, pontosabban kft.-re szabott pályázattal állunk szemben, és a szálak a mátészalkai önkormányzat pénzügyi irodájához vezetnek. Szerencsésebb lenne, ha több megyénkben vállalkozó is kedvező elbírálásra számíthatna.” Dr. Szilágyi Dénes, Mátészalka polgármestere ugyanebben a cikkben hozzáfűzte: „A város szempontjából húztuk meg ennyire magasan a határértéket. Jogi hibája nincs a pályázatnak, senkivel szemben sincs előítéletünk.” A PBT-2000 Építőipari és Fő- vállalkozói Kft. jogorvoslati kérelmében sérelmezte, hogy Mátészalka Város Önkormányzata mint ajánlatkérő, olyan alkalmassági szempontokat állapított meg az árbevétel és a mérleg szerinti eredmény hároméves átlagában, amely sérti a beszerzés tárgyára és mennyiségére való tekintettel az ajánlattevők esély- egyenlőségét. A Közbeszerzési Döntőbizottság a jogorvoslati eljárással kapcsolatban rendelkezésre álló iratokból megállapította, hogy a közbeszerzés tisztasága megsértésének veszélye fennáll, ezért ideiglenes intézkedést rendelt el, amely az ügy érdemi elbírálásáig terjed ki. A Budapesten szeptember 21- én hozott határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. LETKÉPEK Találkozás Oláh Gábor_______________________ Sétálgatok a peronon, vonatra várok. A borús, esős hajnalon, a nemzetközi vonat percnyi pontossággal érkezik. Hallótávolságra tőlem egy idősebb nő és férfi toporog. A nő a búrok földjéről, Pretoriából érkezett pár napja, a férfi Londonból már egy hete. Testvérek, fogták egymás kezét, várták a harmadikat, aki most valahonnan az Uralon túlról jön. Amíg vártak, próbálták dúdolni a számomra is ismerős dallamot, a sokszor énekelt, butácska kis dalocskát: Isten hozott fecskemadár, / Jaj de régen vártunk / Ide építsd a fészkedet / Ez itt a mi kis házunk. El-elakadtak, szívesen segítettem volna nekik. Jaj, csak megismerjük, dobolt bennük az izgalom. Feleslegesen, mert a szív apró morzejele eligazította őket. Futottak egymás felé, feledve a kort is, percekig nem tudtak kibontakozni az ölelésből. Ötven éve vártak erre a találkozásra. Ezt a pillanatot álmodták a világ három pontján, s az élet utánaröpült álmaiknak és megvalósította azt. Rövid kávé és egyeztetés a restiben és mentek abba a kis nyírségi faluba, ahonnan a történelem szétci- bálta őket. A történet folytatását egy véletlen folytán, tőlük tudom. Első útjuk a temetőbe vezetett, majd az épségben maradt kicsi házukba, melyet a szomszédok gondoztak. A két nő tüzet rakott, s a tűzhelyen kukorica- lisztet kezdtek el pöfögtetni egy régi lábasban, úgy mint az anyjuk tette régen. Mindig szárazon ették, néha tejjel, csak az ünnepnapokon került rá egy kis olaj vagy avas szalonnadarab. A jegyes kenyér mindenkor porciózva volt, amelyik ragadós volt, mint a légypapír, fekete mint a föld, de mégis édes, mint a kenyér. Nem tudni, anyjuk hogyan vágta, de neki sohasem jutott. Előkerült a kert végéről a harmadik testvér, a férfi is, együtt kezdtek el enni, de csak forgatták szájukban az ételt, nem tudták lenyelni. A férfit elfogta a káromkodás keserűsége, kitört lelkének a haragja. A rosseb egye meg azt a rohadt világot - csapott az asztalra dühösen - még kenyérrel sem lakhattunk akkor jól. Majd riadtan nézett körül, jaj, csak az anyjuk meg ne hallja. Eszmélt, hogyan is hallaná, hiszen belehalt a bánatba, amikor ők elmentek. S ha hallaná is, nem neheztelne, lehajolna hozzá mint régen, ha bánata volt, hogy megsimogassa, megölelje. Vendég érkezett. A harmadik szomszédból a kortalan Mári néni, aki amikor elmentek, akkor is olyan öreg volt, mint most. Hallottam, hogy megjöttetek, azért jöttem. Hát a pulyákat nem hoztátok? A „pulyákat”? Ezt a világon sehol sem mondják így, csak itt, most érezték igazán, hogy hazaérkeztek. Buszozó diákok a település méretéből adódóan napi rendszerességgel kétszáz diák veszi igénybe reggel és délben az iskolabuszt Gávavencsellőn Balázs Attüa felvétele