Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-20 / 221. szám
2000. szeptember 20., szerda Kelet«* HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Érthetetlen kamaszhalál KovAcs Éva A statisztikák szerint tavaly ismét nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik önkezükkel kísérelték meg kioltani életüket. Számok igazolják azt is, hogy a kamaszok majd egynegyede depressziós, labilis idegállapotú. A szakemberek állítják: a legfrissebb adatok szerint az általános iskolások alsó tagozatosainak négy százaléka tett öngyilkossági kísérletet, a főiskolásoknak, egyetemistáknak pedig már majd tizenhat százaléka gondolta úgy, nincs értelme tovább az életének. Ha tudjuk a közhelyet, miszerint a magyar szomorúságra, depresszióra és mélabúra hajlamos nemzet, akkor is elgondolkodtató, hogy némi javulás után ismét a leggyakoribb öngyilkosságokat számontartó országok rangsorának az elején vagyunk. Tavaly 3328 állampolgár tett öngyilkossági kíséreltet hazánkban. Megdöbbentő tények ezek, csak az a baj, hogy soha nem azokra jellemző a döbbenet, akiknek a tények fölött hatalma lenne. Ha a kamaszokra, kisgyerekekre gondolunk, elsősorban a szülők felelősségét kezdhetjük feszegetni, és joggal megkérdezni: ugyan milyen család, milyen anya és apa az, aki nem veszi észre gyermeke gondjait, akinél jobb választás a halál? Ugyan miféle összetartás és mennyi szeretet van ott, ahol a problémákra kigondolt megoldásként az élet szándékos elvesztése is szóba jöhet? A választ bizony sokszor későn fogalmazzák meg azok, akiknek felelni kötelességük lenne. Akkor jönnek rá, mi a legfontosabb, amikor annak már semmi jelentősége nincs. A halál mindig megmagyarázhatatlan és megbocsáthatalan, különösen az, amikor elkerülhető lenne. Nem tudom, megoldás mi lehet, csak azt tudom: már bizonyított tény, hogy minden bajra legjobb gyógyír a szeretet. Egy igazi családban nem lehet olyan gond, akkora probléma, amelyre közös erővel ne lehetne megoldást találni. Sajnos jó ideig még kérdés marad: miért van kihalóban az ilyen, igazi család? Fogalmam sincs, hogy mi a szándékod, Bözse,... de ez az egy ehető gomba, amit eddig szedtél... Ferter János karikatúrája HÍREK □ Start-konferencia A holland projekt adaptációja szerint működő belső gondozói rendszer helyzetével foglalkozó Start-konferenciát rendeznek Nyírbátorban, az oktatási centrumban szeptember 20-án 9 órától. A rendszerben egyelőre megyénk 5 iskolája vesz részt. □ Jogsegélyszolgálat A fehérgyarmati jogsegélyszolgálati iroda (Kossuth tér 38.) szerdán és pénteken 8-12 óra között tart ügyfélfogadást. Jogsérelem esetén itt látják el az etnikai kisebbség részére a képviseletet is. □ Véradás Szerdán három helyen lesz megyénkben önkéntes véradás. Nyírbátorban a Ruggery Hungária Rt.-nél 12.30-16.30, a MÁV Rt. fényeslitkei rendező pályaudvar oktatótermében 8-13 óra között, míg a nagyari orvosi rendelőben 8-12-ig lehet vért adni. Tímárról - Európába Autógyáraknak készítenek magas színvonalon gyártósor-elemeket Horányi Zsuzsa Tímár (KM) - Sokan azt gondolják, megyénk olyan tetemes hátrányban van a Dunántúllal szemben, hogy azt lehetetlen behozni. Tényként fogadják el a helyzetet, s nem is tesznek az ellen, hogy másképp legyen. Holott akadnak igazán jó példák, amelyekről a kezdeteknél azt mondták a szakemberek: lehetetlen megvalósítani, a tulajdonos álomképeket kerget. Azonban az idő mégis az utóbbiakat igazolta. Export Csegei László Rakamazon a Rafa- fém elnöke volt egykoron, nem tartottak igényt a munkájára. Azonban ahelyett, hogy megsértődött volna, megpróbálta a lehetetlent, Tímáron európai színvonalú üzemet hozott létre. Ma Ro- fa Műveknek nevezik a német-magyar kft.-t, ahol anyag- mozgató és szállítóberendezések gyártásával foglalkoznak. Jelenleg ötven ember talál itt munka- lehetőséget, novembertől pedig várhatóan újabb 10-15 környékbeli dolgozik a cégnél. Csak nyugat-európai exportra dolgoznak. Autógyáraknak készítenek gyártósor-elemeket, amelyeket már az új típusok előállításánál használnak majd. Angliában a Ford, Bajorországban az Audi és a BMW gyárában van szükség a Tímáron előállított egységekre. Az adatok sem titkosak: a cég erre az évre 360 millió forint árbevételt tervezett, s már augusztus végén 300-nál tartottak. Nem szükséges ahhoz nagy jóstehetség, hogy arról nyilatkozzunk, az idén túlteljesítik a tervet. Tervezés A német-magyar vállalkozás egyre inkább Magyarországra teszi át tevékenységét, nem a szakképzett munkaerőt viszik ki Bajorországba, hanem a munkát hozzák hazánkba. Az előrelépés az lesz, ha a szabolcsi községben már terveznek is, hiszen ez jelenleg a német cég feladata. Ennek előfeltétele az, hogy a gépészeket és a statikusokat Németországban képezzék a bajor norma szerint. A fejlődés nem áll meg, újabb önerős beruházásba is belevágtak, az új üzemcsarnok várhatóan október végére elkészül, s többek között a tervezőket is kiszolgálja, azaz számítógép-hálózat, internet és tervezőprogramok is rendelkezésre állnak az 1300 négyzetméter alapterületű összeszerelő csarnokban. Korszerűsítés Ha pályázati lehetőséi,' tódna, a technológiát is fejle^^Snék, hiszen a korszerű szállítóberendezések előállításához modern esz. közök szükségesek, mert a Rofá- nál mindig csak előre tekintenek. Lázas munka folyik a Rofa Műveknél A szerző felvétele Ki ad tanácsot? Nyíregyháza (KM) -A számos hazai és külföldi állami, nonprofit, s privát tanácsadói program zöme alig ismert a kis- és közép- vállalkozások (KKV) körében, sőt az őket tájékoztatni hivatott információs találkozási pontokon is. Emiatt nagyon sok tanácsadói program vagy nem, vagy csak részben teljesíti küldetését, óriási lehetőségtől fosztva meg ezzel a KKV-kat. A problémára megoldást kínál a Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány, amely az MVA Phare-programja keretében megpróbálja teljes körűen bemutatni a Magyarországon igénybe vehető tanácsadói programokat, a tanácsadás intézményeit. A vállalkozások számára így teszik hozzáférhetővé, segítik a szolgáltatások eddiginél hatékonyabb igénybevételét. A hiánypótló kiadványon dolgozva eddig már 2500 szervezetet, vállalkozást megkereső Primom-divízió: a Tanácsadó és Információs Hálózat (4400 Nyíregyháza, Víz u. 21/B., 42/414-188.) várja azon szervezetek, intézmények, tanácsadók jelentkezését, akik programjaikat a kézikönyvben és az interneten szerepeltetni szeretnék. A KKV Tanácsadás 2000/ 2001 című program keretében összegyűjtött és feldolgozott információk országos terjesztésű kézikönyv formájában és az interneten való elhelyezéssel jutnak el a vállalkozókhoz. A kiadvány fejezetei foglalkoznak a vállalkozói tanácsadással, ahhoz kapcsolódó alapismeretekkel, a legfontosabb tanácsadási témakörök bemutatásával, részletesen a támogatott tanácsadási programokkal. Bemutatja a tanácsadással foglalkozó szervezeteket, vállalkozásokat. Az anya Bállá László .A.z asszony régóta ott ácso- rog a rendelőintézet folyosóján, s néz ki az egyik ablakon. Bármelyik orvosra vár, már rég sorra kellett volna kerülnie. Nyílnak az ajtók, a később érkezettek rendre belépnek rajtuk, de ő nem mozdul. Megszólítom, kérdem, mi az oka különös viselkedésének.- Jaj, nem várok én, imám, egyik doktorra sem. Ott az udvaron látja azt a szőke kislányt? - és ahogy ezt kimondja, könnybe lábad a szeme. A rendelőintézet a kórház néhány emeleti folyosóját foglalja el, ablakaiból lelátni a gyógyintézmény udvarára. Egy hársfa tövében valóban ott a szőke kislány, sóváran néz a kapu felé. Látszik rajta, nagyon vár valakit. Az asszony most hozzám fordul, kérdezetlenül beszél tovább. Örül, hogy valaki megszólította, jólesik megosztani a bánatát. Igen, az az ő kislánya. És őrá vár. Ő meg feljött ide, az emeleti folyosóra, innen nézi a gyereket. Nem mer lemenni hozzá, mert attól fél, hogy azonnal zokogásba törne ki. Mert a gyerekkel nagy baj van, ha most még a maga lábán is jár és nem is igen látszik rajta. Most született a végleges diagnózis. Megmondták, hogy gyógyíthatatlan. Leukémiás.- Maga nem tudja uram elképzelni ezt az érzést. Hogy ma még jön-megy, vár rám és közben tudom, el kell veszítenem. Micsoda rémképek kínoznak. Már látom viaszsárgán, kis koporsóban - és kitör az asszonyból a sírás. A várakozók nem nagyon figyelnek rá. Megszokott dolog ez ezen a helyen. Én pedig mivel vigasztaljam? Létezik egyáltalán olyan szó, amely lehatolna megrendült leikéig?- Na és most hogy lesz tovább? - kérdem, mikor kissé lecsillapodik. - Innen fogja nézni, le sem megy hozzá?- Jaj, dehogyisnem! De előbb erőt kell gyűjtenem. Itt megszakad a beszélgetésünk. Ebben a helyzetben mit mondhatna még ő, mit mondhatnék én? Vagy húsz percet álldogálunk egymás mellett, azután szedi magát:- Na, én talán megyek.- A legjobbakat kívánom - köszönök el tőle, de érzem, ez most kissé sután hangzik. Most én lépek az ablakhoz, s igen-igen aggódom, hogy újdonsült ismerősöm tud-e majd uralkodni magán. A kislány szeme felcsillant, ebből tudom, hogy már meglátta az anyját. Nemsokára az asszony is feltűnik. Kitárja karját a lánya felé. Forró ölelés. És az asszony nem sír. Mosolyog. Őszintén, nem csináltam És felhőtlen arccal mond valamit, amitől a gyerek is mosolyra fakad. Istenem, hogy milyen erősek az anyák! Agro-Food agrárfórummal Ma nyílik a régió legnagyobb szakkiállítása Nyíregyháza (KM) - Ma 11 órakor a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Karán - a volt „emgé" területén - nyitja meg a megyei közgyűlés elnöke a VI. Agro-Foodot. A régió legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása nyitónapjának jelentős eseménye a délután öt órakor kezdődő megyei agrárfórum, amelyet a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Tor- gyán József tart a mezőgazdasági főiskolai kar nagyelőadójában. Az Agro-Food második napján csütörtökön délelőtt 10 órától az őszi kalászosok vetőmag-ellátásának helyzetismertetésével kezdődnek, az EU közös agrárpolitikájának és támogatási rendszerének, különösen a SAPARD- program bemutatásával folytatódnak a szakmai programok. Ebéd után juhtenyésztési fórumra várják az érdekelteket. A húsz kisorsolt televízió mellett a Forog a Kelet-Szerencsekeréknek is nagy sikere volt a közeli napokban Nyíregyházán a Tesco Áruházban, ahol közös családi program keretében a vásárlás mellett jól is szórakozhattak olvasóink. Képünkön a szerencsében bízók és hoszteszeink Sipeki Péter felvétele