Kelet-Magyarország, 2000. szeptember (60. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-09 / 212. szám
2000. szeptember 9., szombat Idei# HÉTVÉGE 9. oldal Kettős kötelékben Bodnár István Figyelemreméltó feladatok várnak ezekben a napokban Horváth János festőművészre, a művészeti szakközépiskola tagozatvezetőjére, csakúgy mint az intézményre. Változóban ugyanis az iskola oktatási rendje, mivel korábban a négyéves képzés helyett ötéves képzést vezettek be. Ez azt jelenti, hogy több ideje lesz a diáknak a pályára való készülődésre, érettebben hagyja el az iskola padjait. A tanár úr egyébként is úgy véli, hogy egy 18 éves fiatal még többnyire nem érett a döntésre, a pályaválasztásra. Sokat jelent tehát egy esztendő. Ráadásul az ötödik évben, az érettségi után szabadabban tud készülni a szakmai, művészeti vizsgára is. (Ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy érettégi után még két évig érlelődjön az iskolában a diák). Ám sokan ezután sem „szabadulnak” a tanár úrtól, ugyanis azokat, akik a Nyíregyházi Főiskolán tanulnak tovább, azokat Horváth János tagozatvezető után, Horváth János docens okítja majd rajz és festészet tantárgyakból. Ez bizonyára kölcsönösen hasznos, mert a tanár így 8-10-éves fejlődési folyamatában kísérheti figyelemmel a tanuló fejlődését, művészi tehetségének vagy tanári alkatának a kibontakozását. Fények és ritmusok a szerző felvétele Mindezek ellenére nem ilyen optimista Horváth János a kisdiákok művészeti oktatását, vizuális nevelését illetően. Egyértelműen romlott az általános és középisko- lákan a helyzet. Részben a NAT körüli bizonytalanságnak köszönhetően sok helyen megszűnt a rajz, a vizuális nevelés oktatása. - Enélkül pedig „vakok” maradnak a gyerekek. Olyan, mintha nem tanulnának meg énekelni - hallom. Horváth János úgy érzi, hogy kettős tanári alkalmazásának köszönhetően nincs kiszolgáltatva annak, hogy mint művész, futószalagon készítse a képeket, és üzleti szempontok befolyásolják alkotó tevékenységét. Fölöslegesnek érzi, hogy pazarolja az anyagot. Az is igaz, hogy megbízást sem kap. Ä legtöbb művésztől eltérően viszonylag keveset fest. Persze minden relatív. Amikor van mondanivalója, ecsetet ragad. A kiállításokkal is ez a helyzet, ritkán láthatjuk Horváth János képeit tárlatokon. De azért ezek sem hiányoznak művészi pályájáról, a közeljövőben például Hollandiában állít ki feleségével, H. Németh Katalinnal. Nézegetjük a művész képeit. Mostanában inkább nonfiguratív képeket fest. A fény és a ritmus összefüggései érdeklik, a fény játékai. A gömbszerűség, az ezekhez kapcsolódó szögletes formák, amelyek újszerű ritmust adnak a képeinek. A beszélgetés újra a művészeti oktatásra terelődik. Horváth János fontosnak tartja a különböző nyári és más táborokban folyó munkát, amelyekbe pedagógusokat is várnak némi továbbképzésre. Túzsé- ron, Monokon és Hejcén már több éve nemzetközi művésztelep működik irányításával. Amit a nyírbátori fatorony mesél Méltó emléke a Felső-Tisza mentén évszázadokon át virágzó faépítészetnek Koroknay Gyula A nevezetes későgótikus református templom egy sarkánál igazi mostoha gyerekként álldogál. Alig vetnek rá egy-egy pillantást, helybeliek megszokták, idegenek nem tudnak mit kezdeni vele, pedig sokat tud mesélni. De először azt ajánlja, nézzük meg a téglatorony ablakait észak felől. Nem ablakok ezek, hanem lőrések: keskenyek, nyilat, puskagolyót felfogó függélyes vája- tok vannak rajtuk. Vagyis védte az épület nyugati bejáratát, mikor a mezőváros lakossága a hadak elől szerény ingó-bingó holmijával ide menekült. A fatorony a déli bejáratot védte. Öntötték Eperjesen Köztudott, hogy a fatorony egyik harangját a felirata szerint az öreg gróf, Bethlen István és kisebbik, életben maradt fia, Bethlen Péter öntette Nyírbátor számára az eperjesi Wierd Györggyel 1640-ben. Az viszont kevésbé ismert, hogy miért éppen azon a helyen ezer évünknek abban az adott pillanatában. Mikor 1619-ben Nyírbátor Ecseddel Bethlen Gábor kezére kerül, öccsének, Bethlen Istvánnak adományozza, Máramaros és Hunyad vármegyék főispánjának, különben a hadjáratai idején Erdélyben a helyettesének. Bethlen halála után s az özvegye eltávoztával esélyes lett volna a fejedelmi székre, de fia és veje I. Rákóczy Györgyöt tették fejedelemmé, amibe nem is nyugodott bele, s 1636-ban török segítséggel megpróbálta megdönteni Rákóczy uralmát. Nem sikerült. Az Erdélyhez tartozó Máramaros Nyírbátori fatorony szélén ugrásra készen a Huszton magasodó várában élt, míg István fia annak idején Széchy Máriával, a murányi Vénusszal Ecseden s Bethlen Péter Nyírbátorban. Ez utóbbi két hely Bethlen halála után visszakerült II. Ferdinánd kezére, s 1644-ig a királyi Magyarországhoz is tartozott. Balázs Attila felvétele A harang évszáma és a fatorony építési ideje 1640. A helyre, hová a fatornyot építették, nem véletlenül esett a választás. Eltekintve a szokásos funkcióitól, védte a déli bejáratot. A dombon magasodva mint figyelőhely nemcsak a várkastélyba látott be, de a mezőváros déli határa felől Erdélyből jövő utakat is szemmel tartotta. Azonkívül nemcsak az Ecsedről jövőket figyelte, hanem Bar- kóczy László főkapitány káliói katonáit leste, mire különös oka is volt. Ugyanis a káliói főkapitány feleségül vette a Baktán birtokos Tatay István örökösének az özvegyét, és Baktán a templommal szemközt várkastélyt épített. Bethlen István egy szép napon ráküldte Baktára az ecsedi vár országosan ismert vitéz kapitányát, Horváth Istvánt - kit emlékiratában Kemény János is elismeréssel emleget -, s az ecsediek ott pusztítottak s vittek el foglyokat. A bátoriaknak tehát volt mitől tartaniok. Kálló főkapitány azonban megelégedett azzal, hogy csak a vármegye széke elé terjesztette az ügyet. Nagy kultusza volt A két nagy ellenfél egy évben halt meg 1648-ban, az öreg gróf pár hónappal korábban. Sza- lárdy a krónikájában részletesen ecseteli kibékülésüket. A fejedelem tollnoka volt! Rákóczy azonnal rá is tette kezét Husztra, Ecsedre Bátorral együtt. Tőle fia örökölte, majd Báthory Zsófia, s Zrínyi Ilona gyerekei után Thököly Imre. Ezt azért szükséges felemlíteni, mivel a lengyel király somlyai Báthory Istvánnak nagy kultusza lévén Bátorban, talán soha életében nem járt ott. A fából épült harangtorony sértetlen, átvészelte azokat az időket is. Ma tiszteletre méltó és ugyanakkor kiváló emléke annak a Felső-Tisza mentén virágzó faépítészetnek, melynek hatása - szemben az általánosan elterjedt tévhiedelemmel - Erdély északi részére is kiterjedt. Erről máskor bővebben. A KM VENDÉGE Otthon, a szülőföld vonzásában Kovács Bertalan Egy esztendő híján két évtizede tanít a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban Bíró Gábor, aki az egyetem matematika-ábrázoló geometria szakának elvégzése után került (mint alant majd kiderül) visz- sza a városba. Néhány évvel ezelőtt ő lett az öreg középiskola ifjú igazgatója.- Kisvárdával nagyon régóta van kapcsolatom, ugyanis itt születtem. Igaz, úgy hároméves koromban édesapám munkája miatt Tiszalökre költöztünk, s ott végeztem alap- és középfokú iskoláimat. Miután azonban szinte az egész rokonságom Kisvárdán maradt, mindig ünnep volt számomra ide visszatérni. Szinte most is hallom, amint emlegetik, hogy mi történt a nagy Bessenyei-gimnázi- umban. Ezek után érthető, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetem elvégzése után egyértelmű célom volt bekerülni a patinás iskola tantestületébe - idézi fel a városba való visszatérését a direktor. Mint mondja, azonnal a munka sűrűjébe került, annak ellenére, hogy a gimnáziumban kezdetben csak a matematikát taníthatta. A viszonylag nyugodt egyetemi évek után a kihívások sora várta.- Az első nagy feladat a számítástechnika bevezetése volt. Jómagam is beiratkoztam volt egyetemem számítástechnika kiegészítő szakára, s ezután már inkább ez a terület állt tanári munkám középpontjában. A szakmai sikereim is jobbára a számítástechnikához fűződtek: hat diákom nyert megyei versenyt, míg egy tanulóm országos második helyezést ért el. — Az 1989-es rendszerváto- zás az én életemben is fordulópontot jelentett, mert bár nem léptem be egyetlen pártba sem, odacsapódtam egy olyan körhöz, amelyik az iskola, az oktatás megújítását tűzte zászlajára. Ez a kör a PDSZ volt. A szak- szervezeti tisztségemből fakadóan széles körű ismeretekre és nem utolsósorban ismeretségre tettem szert - pillantott a múltba Bíró Gábor. Bíró Gábor Teltek az évek, s a gimnázium akkori igazgatója 1993-ban nyugdíjba ment. A tanár úr ekkor úgy érezte, hogy - ha ez szó szerint nem is így történt - a tantestület felkérte: adja be pályázatát.- Abban a helyzetben úgy éreztem, kötelességem megpályázni az állást. Úgy alakult a helyzet, hogy végül is egyedüli jelölt voltam. Ifjú titánként nagyszabású terve- két szövögettem, s ezeket aztán kisebb-na- gyobb hibákkal, de a legjobb tudásunk szerint a kollégáimmal meg is valósítottuk. Más kérdés, hogy ehhez le kellett és ma is le kell küzdeni számos helyi és országos oktatásirányítási és politikai korlátot. Mindig is meglehetősen önálló vezetőként tartottak számon, s az persze számos konfliktus forrása is volt. A fő feladat az iskola modernizálása volt. Az egyik legnagyobb kihívás a nyelvoktatás személyi és tárgyi feltételeinek a megteremtése volt. Ez sikerült, hiszen megyénkben elsőként az iskolánk diákjai választhattak gyakorlatilag szabadon idegen nyelveket - foglalja össze ebbéli erőfeszítéseik eredményét. A Bessenyei igazgatójának a másik büszkesége a számítás- technikai oktatás feltételrendszerének a kimunkálása. Ez iránt igen nagy az érdeklődés mindenhonnan, s ez is jelzi az oktatás nívóját. No meg az: a középiskolák közül a Besit bázisiskolaként tartják számon, s a gimnázium pedagógiaprogramját is legjobbak között jegyzik. A megújulás, modernizálás közepette az igazgató nem esett át a ló túlsó oldalára: az ódon falak hagyományait is sikerült megőrizni. Az intézmény 85. születésnapjára emlékköny- Á szerző felvétele vet adtak ki> amelyben felsorolták az iskolához kötődő megannyi személyt. A Bessenyei Akadémia is lehetőséget ad a mára szaktekintéllyé lett volt diáknak, hogy egy előadás erejéig visszatérjenek az alma materbe.
