Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-05 / 182. szám

2000. augusztus 5., szombat Kelet# HÉTVÉGE 8. oldal Morvái Tibor szobrász ]\/[orvai Tibor Nyíregyházán született, itt szerzett szakmát is (nyomdaipari fényké­pész), de elvégezte a tanárképző főiskolát is. Amatőr művészként több országos elis­merésben részesült. 1999-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagja. Munkáira a modern hangvétel, a groteszk jellemző. A művész érzékenyen re­agál napjaink problémáira, a kisember szemszögéből követi az eseményeket és pró­bálja a térben megjeleníteni azokat. Első önálló bemutatkozása a Tesco Áruházban szakmai és közönségsiker is. Kapu Templom Bogár Műtermi felvételek MÚZSA Juhász Gyula Augusztus Sötét szemem az éjbe réved, Köszöntelek, dús álmú élet! Ott künn a rózsák násza van ma: Az örök vágynak diadalma! Az éj szerelme szerteárad, Mámor ölébe hull a bánat, Halk dal száll, száll, erőre kapva és sziláján törtet az agyba. S a szentiváni boldog éjjel Szűz fátylát oldja, bontja széjjel, S én álmodom gyönyörűt, mélyet, Felüled élet, élet, élet! Kénysz Esik Sándor Egyszer, napraforgó-permetezés közben, arra ébredtem, hogy napraforgót permetezek, a bugák már a leszállókereten kopogtak. Valamikor réges-rég adomázott igy, amikor még a hatalmas té- esztáblák voltak divatban, és annyi munkája volt a helikopter­pilótának, hogy szezonban csak néhány órát aludt a stáb, eről­tetett menetben töltöttek, szór­tak. Ha elfogyott a permetezni való, alig várták a következő he­lyen a viharvert UAZ megérkez­tét a dűlőút mellett a szertől kék­zöld felszállóhelyén, és a nagy madár dübörgő hangját a poros levelű akácfasor felől. Szlalom a körtefák fölött Például a nagyari faluvégen, a híres Petőfi fa melletti tanyán. Van talán tíz éve is annak a gyönyörű napsütéses délután­nak, amelyen egyszerre érkez­tünk, mintha csak összebeszél­tünk volna, én autóval, ő a Ka- mowal. Nem állította le a mo­tort, hanem intett: gyere! Mellé­ültem a minden ízében remegő gépben, és összeszorult a gyom­rom. Egy elegáns fordulóval rá­vitt a Tiszára. Esküdni mertem volna, hogy határt sértett, mert a badalói tornyot akár meg is foghattam volna. Rám nézett, hunyorított, mire ismét lepillan­tottam, már a Rókás rét méltósá- gos urai, a tölgyek és vadkörték között szlalomoztunk. Egy bil- lentés a vízimalomnak, meg a Makay tanító úr házának, és már vissza is tértünk a nagyari rétre. Leült a gyepre, a kútosz­lopnak döntötte a hátát, és csak dörzsölte pirosra dagadt szemét.- Mennyi van még mára - kér­deztem.- Megyünk, amíg látunk, haj­nalban folytatjuk - hangzott a válasz. - Úgysem érünk a végére eső előtt. - Eldőltünk a fűben, néztük a bárányfelhők alatt ci­kázó szitakötőket. A pilótákat mindenütt a te­nyerükön hordozták a gazdasá­gok, a tanácsok, később az ön- kormányzatok. Aki jó gulyást akart enni, az a pilótával ebé­delt. Ahol először járt az égi sze­kér, ott a helyi felső tízezer, va­lamint annak az összes retyeru- tyája repült. A permetezés előtt... Csak utána volt sürgős az ügy. Rácsodálkoztak az égből a helyre, ahol leélték addigi életű­Ésik Sándor fotógrafíkája két. A pilóta pedig sütkérezett a népszerűségben. Utána meg re- pült-fordult, repült-fordult mig el nem szédült, míg el nem aludt, míg el nem tévesztette, míg gé­pet oda nem csapta. Mert üyen is volt. és van. Akárhol történik az országban, ismerős vész oda, mert nálunk tanult. Először ezt e megyét ismerte meg felülről. Úszott az Ecsedi-láp Például Tyukodot. Mert ott is ta­lálkoztunk egy kora tavaszi reg­gelen. Akkora volt a belvíz, hogy a határszemlét is csak a leve­gőből lehetett megtartani. Lát­tam vízben úszni az Ecsedi-lá- pot, és belőle félszigetként kie­melkedni a környező falvakat, és láttam arcán a végtelen ijedel­met: mi lesz ebből? Szeme a ho­rizontot nézte, vöröses kis bajsza meg-megrándult. Tekintetére halvány árnyékot vetett a rotor megfoghatatlan ernyője, öt fokot zár be a vízszintessel - magya­rázta a máriapócsi bázison, ami­kor ott találkoztunk. Azt is mondta miért, de inkább arra fi­gyeltem, amint boldogan súgta: a fiam már felemelkedik, leeresz­kedik a géppel! Önállóan! A fiúból férfi serdült, az apa hajába valahol ezüstös ökörnyá­lat szőtt a propeller szele. A kali­forniai pajzstetűt emlegettük, amikor megálltunk a leendő Túr-parti panzió frissen kiöntött betonalapján. Mindketten tud­tuk: ez az a kis teremtmény, amely élete befejező ciklusában abbahagyja a mászkálást az al­ma ágán, készít egy kis pajzsot, és az alatt él tovább, nem moz­dul többé, a telet is annak oltal­mában vészeli át. És miként az élelmes állatka pajzsa, a panzió is helyből épült. A Tisza kavicsá­ból, az öntéstalaj vályogából, a pilóta álmából. Már amennyi ke­vés jutott neki. Mert nem volt elég az építést vezetni, repülni is kellett, mert három megyében várták a helikoptert. Kellett a pénz. és szállt a helikopter, emel­kedtek a falak, és beteljesült az álom. A kakukk kontrázott A tündérrózsás Túron repült ve­lünk a kis kék lélekvesztő. Most se féltem, pedig a víz alattunk olyan végtelen és rejtelmes volt, mint egy titkos szerelem. Jancsi pedig állt a csónak végében, és megkérdezte: mit szólnál, ha elé­nekelnék egy nótát? Lassan húz­ta az evezőt, a rózsák épp csak ingadoztak, én írtam a szövegét, és a dallamát is, tette hozzá. Job­ban meglepett, mint az összes pi­lótatudományával. Szép szatmá­ri nóta szállt a Túr felett, ka­kukk kontrázott, rigó cifrázta. Jól kitalálta, szépen énekelte. Zavartan fonódott egybe tekinte­tünk. Na mit szól hozzá, szerkesztő úr, váltott vicces-ma­gázásra. Nem szóltam semmit, nem tudtam, mit mondjak. Mint pilóta számtalanszor elkáprázta­tott. Vagányságból is utánozhatat­lan volt. Elég idézni, amikor a tanító úr udvarára éppen csak leereszkedve ledobta az esti pör­költhöz a bárányt. A folyóparti szemétdomb helyére varázsolt édenkert talán még ennél is na­gyobb teljesítmény volt. A gon­dolásének a tündérrózsák folyó­ján azonban mindent felülmúlt. Micsoda történet, gondoltam magamban akkor. A kislányom is elnémulva ült mellettem a pil­lanat hatása alatt. Akárcsak én most, amikor még mindig hideg nyirok ül a markomban a nem­rég letett telefonkagyló után: jó hangulatban voltunk egészen éj­fél utánig, amikor kintről csak annyit hallottunk, valami súlyos test a földre zuhan - mondta a hang a telefonban. Erdélyi János élettelen teste csapódott a föld­höz. Ez volt az a fátum, amit a nagy madárral mindig elkerült, és most, negyvenhét évesen mégis... Nevezetes­ségeink Szabolcsi barangolásaink alkalmával érdemes megte­kinteni a nyírlugosi tele- ház dekoratív épületét, ami Sándor Dezső nyírbátori építész tervei alapján ké­szült. A bővítésnek köszön­hetően múlt év decembere óta működik itt teleház, a könyvtár és az óvoda is eb­ben a korszerűen felszerelt, modern épületegyüttesben található. A teleház a hét minden napján hosszú nyitvatartással segíti az irodai szolgáltatásokat igénybe vevőket. A fénymá­solás, a fax és az internet mellett a szövegszerkesztő örvend nagy népsze­rűségnek a lakosság köré­ben. A számítástechnikai és nyelvi tanfolyamok a modern eszközök használa­tára is megtanítják a tudo­mány fejlődésével lépést tartani akarókat, akiknek egyre növekvő száma gyak­ran teltházzá teszi ezt a te- leházat Elek Emil felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom