Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-04 / 181. szám

2000. augusztus 4., péntek Kdét«» MEGYEI TÜKÖR 5. oldal HÍREK □ Lelki segély A hét végén, szombaton és vasárnap a telefonos lelkisegély-szolgálat hívható 18 órától 23 óráig a 06-80-505-555 telefonszámon. A hívások ingyenesek. □ Horgászverseny A milotai „Tiszavirág" Horgász Egyesület éves nyílt (bárki jelentkez­het) horgászversenyét augusztus 20-án tart­ja a kezelésében lévő helyi bányatóban. □ City Inffó Augusztus 27-ig Nyíregyházán a Kossuth téren és az Október 23-a téren működik a City Infó, ahol a Sipkay Barna Szakközépiskola diákjai nyújtanak informáci­ót a várost felkereső turistáknak. Kerekes László búcsúztatása Nyíregyháza (KIM) - A gyászoló család, a zadaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Madách Színház, a Magyar Színházi Tár­saság, valamint a MASZK Színészkamarai Egyesület értesíti mindazokat, akik szeret­ték, hogy Kerekes László Jászai Mari-díjas színművész temetése augusztus 8-án, ked­den 13 órakor lesz a püspökladányi te­metőben. Több a vállalkozás Nyíregyháza (KSH-Szabó Sándorné) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szék­hellyel működő gazdasági szerveze­tek száma az országoshoz hasonló ütemben, 6 százalékkal gyarapodott az első fél év során, számuk június végén meghaladta a 35 ezret. A gazdasági élet szereplőinek száma alap­vetően a nyereségérdekeltségű vállalkozá­si körben bővült, és a csaknem 32 ezer vál­lalkozás háromtizede társas, héttizede egyéni formában tevékenykedett. A társas vállalkozások száma valamelyest nagyobb mértékben emelkedett az egyéniekénél. A megyei vállalkozások 99 százaléka kis­vállalkozás, enhek alig 3 százaléka foglal­koztat 10-49 fő közötti munkavállalót, és csupán 210 vállalkozás alkalmaz 50 főnél többet. Az év elejétől bekövetkezett válto­zás is 4 kivételével a kisvállalkozások szá­mát gyarapította. A társas vállalkozások átlagosan több mint 7 százalékos növekedésénél az építői­par, a pénzügyi tevékenység, az oktatás és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágakba sorolt vállalkozá­sok életre hívása lényegesen gyorsabb ütemű volt. A társas vállalkozások megha­tározó hányada, 38 százaléka az átlagosnál is mérsékeltebb növekedés ellenére to­vábbra is a kereskedelem, javítás ágba tar­tozik. A társas vállalkozások csaknem ki­lenctizedét adó korlátolt felelősségű társa­ságok és betéti társaságok köre 7, illetve 8 százalékkal bővült a fél év folyamán, így június 30-án már mintegy 3800 korlátolt felelősségű társaság és mintegy 5100 betéti társaság székhelye volt a megye. Az önfoglalkoztató, azaz az egyéni vál­lalkozói réteg bővülése tevékenységük jel­lege szerint különösen a nyugdíjasoknál volt jelentős, a növekedés mértéke 25 szá­zalékos év eleje óta, mig a mellékfoglalko­zásúaknái alig 10 százalékos emelkedést regisztráltak. Fiatalok a mátészalkai strandon Balázs Attila felvétele Jó a szezon Hét végere megtelik a nyíregyházi Igrice Nyaralófalu és Kem­ping. Már megszo­kott, hogy legtöbben a lengyelek vannak, de jöttek már franci­ák, hollandok, néme­tek, sőt ami igen nagy ritkaság még magyar turisták is. Képünkön éppen egy lengyel család költö­zik tíz napra Sóstóra Balázs Attila felvétele Jól haladnak az üdülők összeírásával Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - Jú­lius 1-jén kezdték és augusz­tus végén fejezik be az üdü­lők összeírását. Túl a félidőn, dr. Hajnal Bélát, a KSH me­gyei igazgatóját arról kérdez­tük: hol tart a felmérés?- Negyven év után most kerül sor Magyarországon az üdülők számbavételére - kezdte az igaz­gató. - A 2001 februárjában ese­dékes teljes körű népszámlálás­kor lakásösszeírást is végez a Nyírkáta (N. L.) - Megyénk egyik legszebb tája található a Nyírkáta melletti Gólyaszálláson és környékén. Itt találkozik az Ecsedi-láp széle a Nyírséggel, kőhajításnyira van ide a bátorli­geti ősláp. Gólyaszálláson az egy­kori tanyai iskola és a tsz-telep helyén turistaparadicsomot ala­kított ki a közelmúltban Papp István mezőgazdász, vadgazdál­Nyírbogát (KM - FA.) - Kira­bolta idős nagyszüleit Nyír- bogát-lstvántanyán július 10-én éjjel egy debreceni fi­atalember. A hálátlan uno­kát és két társát kedden fogta el a rendőrség. A súlyos bűncselekmény sikeres felderítéséről Fényes László alez­redes, a Nyírbátori Rendőrkapi­tányság vezetője tegnap sajtótá­jékoztatón számolt be. A kapitányságra július 11-én érkezett a bejelentés, miszerint előző nap éjfél körüli időpontban Nyírbogát-Istvántanyán élő idős házaspárt kirabolták. A sértettek elmondták: arra ébredtek, hogy a lakásban idege­nek járkálnak. A 73 éves néni a villanykapcsolóhoz lépett, de va­laki lefogta a kezét és visszadob­Központi Statisztikai Hivatal, s arra kevésbé lenne esély, hogy az alapvetően idényjellegű épít­ményekben, vagyis az üdülők­ben télvíz idején a kérdezőbiz­tosok találjanak valakit. Emiatt végezzük e két nyári hónapban az összeírást, amely a megyénk­ben igen jól halad. Egyébként mi nem tartozunk az „üdülős” megyék sorába, ná­lunk mintegy háromezerre be­csülhető a számuk. A nyaralóé­pületek összeírásához a jegyzők kodási szakember. A régi udvar­házhoz hasonló épületsorral, s a közelben lévő vadaskerttel Papp István belépett az országos Falusi Turisztikai Szövetségbe. Az or­szágos szakemberek „négynapra­forgós” kategóriába sorolták be a tanyát. Ez a legmagasabb kategó­ria a maga nemében. A lótelep „hárompatkós” minősítést ka­pott. ta az ágyra. Hasonlóképpen tet­tek a 82 éves bácsival is, amikor le akart szállni a fekhelyéről. A betolakodók rövid ideig kutattak a lakásban, majd távoztak. A megrémült házaspár három személyt látott a kert irányába elmenekülni. Később vették csak észre, hogy a lakásban tartott 350 ezer forint spórolt pénzük eltűnt. A kirabolt emberek személyle­írást nem tudtak adni a táma­dókról a sötét miatt, csupán any- nyira emlékeztek, hogy a szorí­tásukból ítélve erős testalkatúak lehettek. A rendőrség több vonalon kezdte meg a nyomozást, míg az egyik szálon eljutottak T. József (22) debreceni lakoshoz, aki, mint kiderült, a sértettek unoká­ja. A fiatalember beismerte a tet­nyújtottak segítséget, Szabolcs- Szatmár-Beregben tizenhét tele­pülésen van koncentráltabb üdü­lőtelep: Nyíregyháza külterülete mellett főként a Tisza-parton - Tiszavasváritól Tivadarig - ta­lálhatók nyaralók. A kérdezőbiz­tosokat a településileg illetékes jegyzők a polgármesteri hivata­lokból jelölték ki, akiknek eleve jó a helyismeretük. Az előzetes üdülőösszeírás kérdőívei - a jövő februári népszámlálási kér­dőívekhez hasonlóan - nem tar­A vadasparkban, a gyönyörű erdőben a több mint kétszáz vad­disznó szabadon jár. Etetés idején az állatok egészen közel engedik magukhoz a fényképezőket. A szakember azt tervezi, hogy más vadállatok ide telepítésével va­dasparkot alakít ki, egy 4 hektá­ros területre pedig összegyűjti az ősmagyar háziállatokat - mindez turisztikai látványosság lehet. tét, de a társait nem volt hajlan­dó megnevezni. Ők sem marad­tak sokáig ismeretlenek. A Deb­receni Rendőrkapitányság Új­kerti Rendőrőrsének egyik be­osztottja segítségével elfogták V. György (25) és B. Sándor (27) ugyancsak debreceni lakosokat, akik beismerték a bűncselek­mény elkövetését. A rablók lebu­kását követően a pénz egy része is előkerült. A kapitányság a három fiatal­embert rablás alapos gyanúja miatt őrizetbe vette, és tegnap a bíróság elrendelte az előzetes le­tartóztatásukat. A felderítésben kimagasló munkát végzett debreceni Dob- rosi Attilát és a nyírbátori Pityó­ka Mihály törzszászlósokat Fé­nyes László kapitány dicséret­ben és jutalomban részesítette. talmaznak neveket. A kérdések kizárólag az üdülők, mint épít­mények nagyságára, korára, ál­lapotára és komfortjára vonat­koznak, a megválaszolásuk pe­dig mindössze 10 percet vesz igénybe. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, az állampolgárok készséggel segítették a KSH munkáját. Az üdülőtulajdonosok továbbra is, főleg a hétvégeken várhatják a kérdezőbiztosok fel­bukkanását - fejezte be a KSH megyei igazgatója. Gőzerővel dolgoznak a gátakon Nyíregyháza (KM - Gy. L.)- Gőzerővel folyik az összesen 15 kilométer hosszú töltésszakasz erősítése a Tisza és a Szamos mentén. Csütörtökön tartottak ko­ordinációs megbeszélést a kivitelezőkkel. Antal József, a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazga­tóság (Fetivizig) beruházá­si osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy kilenc töltésszakasz közül nyolcon (ebből hét a Tisza, egy a Szamos men­tén) teljes lendülettel fo­lyik a munka. Eddig mintegy 600-700 millió forintot használtak fel. A kisari gátszakaszon a munkálatoknak már 60 százalékával elkészült a Fe­tivizig Kft. A kilenc szakasz közül csak egyen - Tiszabecs bel­területén - nem tudta még elkezdeni a beruházást a kivitelező, ahol nyolc erdő- tulajdonos nem tudott meg­egyezni, akik túlságosan felverték az árakat. Ha rövid időn belül nem lesz megegyezés, kény­szerkisajátítást alkalmaz­nak. Ezzel együtt a vállalt nyolcvan napos kivitelezé­si határidőt a cégek min­den bizonnyal tartani tud­ják, hiszen az időjárás ked­vező. A Fetivizig saját - folya­matban lévő, illetve a közeljövőben megvalósuló- beruházásai közül a fo­lyószabályozást, a nagye- csedi zsilip korszerűsíté­sét, valamint három védel­mi központ (Tiszaszalkán, Tarpán, Kisarban) létesíté­sét említette Antal Jó­zsef. A kisari védelmi köz­pont már a közbeszerzési eljárás stádiumában tart. Négynapraforgós kategóriában Vadaspark lesz a gólyaszállási erdőben • Turisztikai látványosság Kirabolta nagyszüleit az unoka Malom a múzeumfaluban Még épül, de máris sokan megcsodálják a Sóstói Múzeum­falu legújabb építés alatt álló matolcsi szárazmalmát Elek Emil felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom