Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

2000. augusztus 19., szombat Kelet« MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Sodano Budapesten Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár az államalapítás és a kereszténység felvételének kettős ma­gyarországi jubileuma alkalmából Magyaror­szágra érkezett és ő vezeti a budapesti Szent István-bazilika előtt tartandó ünnepi misét és az azt követő Szent Jobb-körmenetet. Utoljá­ra 1938-ban járt pápai legátus Magyarorszá­gon, később ő lett XII. pius pápa. □ Török bombázás Irakban Legalább 38 polgári személy meghalt csütörtökön Irak északi, kurdok lakta vidékén az iraki légtérbe behatoló török harci repülőgépek támadása következtében. Kitüntetések Budapest (KM) - A közlekedési és vízügyi miniszter a Közlekedésért Szakmai Érmet adományozta Kerekes Mihálynak, a Sza­bolcs Volán Rt. osztályvezetőjének. A nemzeti kulturális örökség minisztere Népművelésért-díjat adományozott Bra- dács Máriának, a Nyíregyházi Vasutas Művelődési Ház igazgatóhelyettesének. Állatorvosi ügyelet Nyíregyháza (KM) — Augusztus 19-20-án Nyíregyháza város területén dr. if). Gubicz Pál (Nyíregyháza, ív u. 1., tel.: 06-30/9553- 463, 424-066), Nagycserkesz, Nyírtura, Nyírtelek községekben dr. Molnár Mihály (Nyíregyháza, Csaló köz 1., tel.: 06-30/2499- 923, 402-000), Kemecsén és vonzáskörzeté­ben dr. Szepesi András (Nyírbogdány, Fő U. 29., tel.: 06-30/2299-649, 232-467). NC^yGSDcíl Négy résztvevője volt annak a karambolnak, ami pénteken este hét órakor történt a nyíregyházi Dózsa György utcában Balázs Attila felvétele Ketet#M&gyaiország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sípos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell ), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.). Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Telefax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet6iscomp.hu —hird.: kelethirdeiscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kercsó Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. A megyei közgyűlés ünnepi ülése Dr. Váradí József pápai prelátus kitüntetése Balázs Attila felvétele (Folytatás az 1. oldalról) Kiemelkedő tudományos, oktatá­si-nevelési, művészeti és egész­ségügyi tevékenységük elismeré­séül a megyei közgyűlés Alkotói Díjat adományozott Pintér Mik­lósnak, a Zrínyi Ilona Gimnázi­um igazgatójának, dr. Frisnyák Sándornak, a Nyíregyházi Főis­kola Földrajz Tanszéke tanszék- vezető egyetemi tanárának, Szummer Károlynak, az ibrányi Móricz Zsigmond Általános Gimnázium nyugdíjas pedagógu­sának, dr. Kolozsy Zoltánnak, a Jósa András Kórház osztályveze­tő főorvosának. A megyei közgyűlés emlékpla­kettjét kapta Tóth Istvánná, a megyei múzeumok gazdasági igazgatóhelyettese, dr. Nagy Fe­renc, a Megyei Levéltár igazgató­ja, Borsodi László, a leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója. A kitüntetetteket mű­sorral köszöntötte a nagykállói Gilicemadár népdalkor és a tar- pai Bereg citerazenekar. Ezt követően avatták fel Ló- nyay Menyhért és Kállay Miklós szobrát. A két államférfi életút­ját Margócsy József irodalomtör­ténész, nyugalmazott főigazgató ismertette. A szobrokat megáldotta a ró­mai katolikus, a görögkatolikus és a református egyház képvi­selője. A megyei közgyűlés ko­szorúját Helmeczy László és Czap Lajos főjegyző, a Miniszter- elnöki Hivatal és a Megyei Közi­gazgatási Hivatal koszorúját Bo­gár László politikai államtitkár és Kovács János helyettes állam­titkár, Nyíregyháza város koszo­rúját Csabai Lászlóné polgár- mester és Tukacs István alpol­gármester helyezte el a szobrok talapzatára, majd a Lónyay csa­lád és a Kállay család leszárma­zottai koszorúztak. Az ünnepség zárásaként Tóth Károly színművész Babits Mi­hály: Hazám című versét mond­ta el, majd a Szózat hangjaival zárult a megyei közgyűlés mil­lenniumi ünnepi ülése. Az ünnep az egész országé Kovács László MSZP-elnök sajtótájékoztatója Nyíregyházán Nyíregyháza (KM) - Szent Ist­ván egy európai országot terem­tett. Most is ez a cél: váljék Ma­gyarország a szó igazi értelmé­ben európai országgá - mondta többek között Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke, frakcióvezető azon a sajtótájé­koztatón, amelyet pénteken délu­tán tartottak Nyíregyházán. A millennium fényét nem a kül­sőség, hanem a megemlékezések üzenete adja - folytatta, majd részletesen szólt arról, hogy au­gusztus 20. erősítheti a nemzeti egységet, s hogy az ünnep az egész országé, a nemzeté. Ko­runkban új nemzettudatra van szükség, amelynek mércéje a tel­jesítmény, s amelytől idegen a kirekesztés, a rasszizmus. Han­goztatta: a szocialisták azért dol­goznak, hogy a XXI. század Ma­gyarországa mindenkié legyen, szűnjön meg a tömeges leszaka­dás, növekedjék a nők és a fiata­lok esélye, hogy teremtődjék meg a térségek harmonikus fejlődésének feltétele. Ennek fon­tos tényezője, hogy az állam szol­gáló és szolgáltató szervezet le­gyen - hangoztatta Kovács Lász­ló a nyíregyházi Városházán, s kérdésre válaszolva reményét fe­jezte ki, hogy a szocialisták kez­deményezésére összehívják az országgyűlés rendkívüli ülés­szakát az olajbotrány tisztázásá­ra, mert az sokat árt az ország megítélésének. Ezt követően Csabai Lászlóné, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere a közoktatási tör­vény módosításából adódó ön- kormányzati többletfeladatokat ismertette a sajtó munkatársai­val, hangsúlyozva, hogy az új előírások megtartása sok feszült­séget okoz az önkormányzatok­nak, ha az állam nem teremti meg a szükséges anyagi feltétele­ket. Nyírgyházán is jelentős hiány mutatkozik e téren, ennek ellen­ére a megyei jogú városban min­dent megtettek azért, hogy az in­tézmények felkészüljenek a ha­marosan kezdődő új tanévre, így az oktatás indítása biztosított a megyeszékhelyen. Családi kedvezmény Nyíregyháza (KM) - A kedvezmény mértéke és nem az adó növekszik gyer­mekenként, mint ahogy ez tegnapi lapunk első oldalas tudósításának alcímében szerepelt. A kormány javas­lata szerint egy gyermek után havonta háromezer, két gyermek után eltartot­tanként négyezer, három vagy több gyermek után tí­zezer forintot vonhatnak le az adójukból. Az idei öt- venegymilliárdhoz képest nyolcvanhatmilliárd forint­ra nő a családi kedvez­mény. Az elírásért olvasó­ink elnézését kérjük. Eredménytelen a mentés Augusztus 17., csütörtök 3 5 13 1420 2325 29 32 33 4654 55 6162 6470 75 77 80 Millenniumi (Folytatás az 1. oldalról) Vasárnap Csengerben a Szent István téren 9 órától Torgyán József földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter, Nyírturán a közösségi ház kertjében 10 órá­tól Manninger Jenő államtitkár, Tunyogmatolcson a sportpályán 11 órától Homoki János politikai államtitkár, Mátészalkán fél 12- től Torgyán József, Kálmánhá- zán a művelődési házban 13 órá­tól Manninger Jenő, Tomyospál- cán a polgármesteri hivatalban 15 órától Homoki János, Nagy- varsányban a művelődési ház­ban 16 órától Kovács János nyújtja át a jelképes lobogót. Szombaton negyed 10-kor Hel­meczy László megyei közgyűlési elnök nyitja meg a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumban a régé­szeti-történeti kiállítást. Egész napos programot szerveznek Nyírteleken a Top Gun szabadté­ri színpadán, ahol kora este be­szédet mond Torgyán József. Ib- rányban 20 órakor kezdődik a nagygyűlés, ahol Kozma Péter országgyűlési képviselő szóno­kol. Támogatás Berkesz (KM) - A berkeszi iskolások ingyen juthatnak a tankönyvekhez, a tansze­rek beszerzéséhez kétezer forint átmeneti segélyt is kapnak. A középiskolások 10, a felsőfokú oktatási in­tézmények hallgatói 20 ezer forint támogatást kapnak. napok Vasárnap egész napos forgata­got kínálnak a szervezők a Sós­tói Múzeumfaluban és Nagykál- ló-Harangodon. 11 órától a helyi Kossuth-szobornál Szaló Péter helyettes államtitkár várossá avatja Dombrádot. Ezzel egyidő- ben Fehérgyarmaton Kossuth- szobrot avatnak. Vásárosna- ményban délelőtt a Hősök tere ad otthont az ünnepi rendez­vénynek, délután a Tisza-parti színpadon nemzetközi folklór­fesztivált rendeznek. Délután fél ötkor a 3. Szakolyi Napok zárá­saként a főtéren leleplezik Győr- fl Lajos alkotását, a Szent Ist­vánt ábrázoló szobrot. Nyíregyházán a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Mazso- rettcsoport bemutatójával ne­gyed 11-kor a Kossuth téren kezdődik a millenniumi megem­lékezés. Ünnepi beszédet mond Csabai Lászlóné polgármester, majd díszpolgári címet, életmű­díjakat ad át. Délután négytől es­te tízig szórakoztató programok­kal várják az ünneplőket. A Buj­toson vasárnap délután kettőtől éjfélig lesz műsor, melynek fény­pontja fél tízkor a tűzijáték lesz. Moszkva (MTI) - Pénteken délelőtt immár a nyolcadik eredménytelen mentési kí­sérletet hajtották végre a Barents-tenger mélyén fekvő Kurszk atom-tengeralattjáró- nál. Mint az Északi Flotta parancs­nokhelyettese, Igor Babenko az ITAR-TASZSZ-nak elmondta, a reggel végrehajtott hetedik men­tési kísérlet után a délelőtt vég­zett nyolcadik próbálkozás is eredménytelen volt, mert a men­tőkapszula akkor sem tudott rá­csatlakozni a tengeralattjáró vészkijáratára. Babenko szerint szombat estére vagy vasárnapra virradóra várható, hogy elérik a helyszínt a különleges brit mini­tengeralattjárót, valamint a mélytengeri búvárokat szállító norvég hajók. A Kurszk tengeralattjáró men­tésénél pénteken megsérült az egyik mentőegység, így a három másik búvárhajó bevetésével folytatódnak a mentőmunkála­tok, de minden kísérlet kudarc­cal végződött: nem sikerült ráta­padni a tengeralattjáró vészkijá­rataira. Az Északi Flotta tájékoz­tatása szerint három furcsa mentőbóját találtak, amelyek vizsgálata jelenleg tart. Erről az RTR orosz tv-társaság helyszíni riportjában számolt be, azt emel­ve ki, hogy nem orosz - piros -, hanem idegen, zöld-fehér színű bójákról van szó. Igor Digalo, az orosz haditen­gerészet szóvivője pénteken nem volt hajlandó kommentálni azo­kat a sajtóértesüléseket, hogy a Kurszk külföldi tengeralattjáró­val ütközött, csak azt hangsú­lyozta: a szerencsétlenség okait az illetékes kormánybizottság vizsgálja, amely jelenleg az ütkö­zést tartja a legvalószínűbb ver­ziónak. Vlagyimir Putyin orosz állam­fő reménytelennek minősítette a helyzetet, s kijelentette: a ten­geralattjáró legénységének meg­mentésére kezdettől igen csekély volt az esély. Tovább folytatódik az erőfeszítés a Kurszk 118 fős legénységének kiszabadítására, sajnos eddig sikertelenül APA/EPA-feivétei

Next

/
Oldalképek
Tartalom