Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-15 / 190. szám

2000. augusztus 15., kedd Kelet«» sport 11. oldal HÍREK □ Bukás Túl van az életveszélyen Marcel Wüst. A német profi országúti kerékpáros Dél-Franciaországban egy kritériumverse­nyen bukott és állkapocscsont-töréssel illetve súlyos szemsérüléssel szállították kórházba. □ Befejezte Visszavonult a válogatottság­tól Tim Horan, az ausztrál rögbi jelenkorának egyik legnagyobb alakja. Horan, aki tagja volt az 1991-ben és 1999-ben Világ Kupa­győztes együttesnek, makacs lábsérülése mi­att döntött úgy, hogy befejezi nemzetközi pályafutását. A 30 éves játékos 80 mérkőzé­sen szerepelt a nemzeti csapatban. □ Élenjárók A brazil Gustavo Kuerten már 39 ponttal előzi meg a svéd Magnus Nor­mant a teniszezők idei világranglistáján. PINGPONGOZTAK Bak beugrója Nyíregyháza (KM) - Tizenkét nemzet résztvevői indultak azon az idénynyi­tó férfi asztalitenisz-versenyen, ame­lyet Szolnokon rendeztek meg a hét végén. Hazánkban ugyanis több ország, elsősor­ban az arab térség válogatottjai edzőtábo­roznak és ők is asztalhoz álltak a viadalon, amelyen a magyar éljátékosok közül is töb­ben próbálkoztak. A Matáv SCK-NASE új szerzeménye, a fiatal Bak Imre számára a mostani volt az első viadal, ahol már nem ifjúsági korú versenyzőként szerepelt. Iga­zán jól sikerült a kettős belépő, hiszen töb­bek között szaúd-arábiai, román és egye­sült arab emírátusokbeli válogatott ver­senyzőt legyőzve egészen a négy közé ju­tott, ahol aztán a magyar bajnok és TOP-12 győztes Marsi Márton is nezhezen bánt el vele. A versenyt Marsi nyerte, megelőzve a Némotországban légióskodó Merczet, Bak a román Gavrillal együtt lett bronzérmes. Párosban is meglepetést szolgáltatott a fiatal versenyző, hiszen a tavalyi újonc­ranglista vezetőjével, a kecskeméti Szarka Leventével az oldalán egészen a legjobb nyolc közé verekedték magukat. Büntetés Berlin (MTI) - Rendezési hiányosságok miatt tízezer márka büntetés vár a német . elsőosztályú FC Kaiserslautern labdarúgó­csapatára. Az együttes Bochum elleni ha­zai bajnoki találkozója előtt elromlott az elektromos beléptetőrendszer. A dpa szerint rövidzárlat miatt a szur­kolók valamennyi bejáratnál a szolgálatot teljesítő biztonsági őrök segítségével, a rá­cson átmászva juthattak be a stadionba. Közel kétezer jegytulajdonos, látva a huza­vonát, hazament. Ütésváltás Az amerikai bokszfeno- mén Evander Holyfíled letaglózta honfi­társát, John Ruizt, így ismét felülhetett a nehézsúly trónjára APA/EPA-felvétel Az NYKC vízparton vizitál Hézagos létszám: Kiss és Kemény sérült, négy játékos válogatott feladatra vállalkozott Kiss István (háttal) ideiglenesen kidőlt a sorból sipeki Péter felvétele Nyíregyháza (KM - K. T.) - Gyilkos és kínzó program vár a Nyíregyházi KC férfi kézilabdatársulatának tag­jai. Mert a hét végi házitor­nán a vak is látta: a csapat nincs „összegyúrva"! No persze, balgaság lett volna azt hinni, hogy miután kulcsem­berek egész sora hagyta faképnél az egyletet - ez nem hagy nyo­mott a gárda teljesítményében. Senki nem vitatja, az NYKC küz­dött becsülettel, de a gárda egyelőre nem az igazi... Tenger­nyi munkára lesz (még) szükség, hogy tisztuljon a játék és a kép. Erre nem csupán az edzések kínálnak lehetőséget. A Nyíregy­házi KC ugyanis csütörtökön portyára utazik, a Hanufer Sán­dor által pallérozott legénység péntektől Keszthelyen nyomul. Aznap két mérkőzésen lép pályá­ra az együttes, szombat-vasár­nap pedig a Balaton Kupa hely­osztó találkozóit tudják le az ér­dekeltek. Ami a jelent illeti... Hanufer Sándor - finoman fogalmazva - nem ugrál a plafonig örömében, mivel Kemény Sándor mellett immár Kiss István is sérülését kúrálja. A létszámot rövidíti, hogy a Rácz Róbert, Sándor Ákos duó a serdülő, míg a Pacza And­rás, Tarnavölgyi Gergely páros az ifjúsági válogatott bástyája­ként igazoltan hiányzik. Apropó igazolás! Jelen állapot szerint nem telik további erősí­tésre, sőt Tóvizi Krisztián válto­zatlanul mereng: az irányító­átlövő hétfő délutánig nem kö­zölte végső szándékát, azaz meg­lehet, még „vékonyodik” is a ke­ret... Szlovákiai center érkezett Nyíregyháza (KM - B. T.) - Centert keres az NYKE-lso- bau NB I. A csoportba jutott férfi kosárlabda-csapata, ez nem újdonság. Miként az sem, hogy a vezetés úgy gondolta: megpróbálja visz- szacsalogatni az utóbbi évek leg­jobb légiósát, Milun Klisurát. A 39 esztendős kosaras nem zárkó­zott el a tárgyalások elől, de mi­vel a megbeszélt időpontig nem jelzett vissza az NYKE-stábnak, ezért a vezetők innentől kezdve tárgytalannak tartják a játékos szerződtetését. Hétfőn azonban már meg is érkezett az újabb ki­szemelt. A szlovákiai Alexander Czakó (magyarosan Czakó Sándor) 26 éves és nyolc évet hú­zott le a szlovák élvonalban. Ját­szott már Kassán, Lénán és Lo­soncon is, és amennyiben Rezák László edzőnek is elnyeri a tet­szését a 204 centis középjátékos teljesítménye, akkor Nyíregyhá­zára teszi át a székhelyét. Immár az is biztos, hogy csütörtökön megérkezik Marvin Ricks. Az irányító gépe a délelőtti órákban landol Ferihegyen és azonnal be is kapcsolódik a felkészülésbe. Amennyiben mindkét játékos megfelel, akkor az NYKE-nél véglegesnek tekintik a keretet. A hét végén már pályára kel­lett volna lépnie a csapatnak, ám végül nem indulnak el a nyír­egyháziak a MAFC gödöllői tor­náján. Páran ugyanis kisebb-na- gyobb sérüléssel bajlódnak, így vezetők jobbnak látták, ha csak később kezdi el a felkészülési meccseket a csapat. Szabadlistán Barcelona (MTI) - A Bar­celona labdarúgócsapatá­nak vezetősége átadólistára tette Ruud Hespet. A hol­land kapus ingyen igazol­hat másik klubba. A múlt héten a Barcelona egyéb­ként másik kapusát, a por­tugál válogatott Vitor Baiát is szabadlistára tette, így most a Celta Vigótól idény közben igazolt francia Ric­hard Dutruel a Barcelona első számú hálóőre. Schumi, mint teknősbéka London/Róma (MTI) - Az an­gol és olasz lapok szerint is­mét nyílt lett a verseny a Forma-1 -es világbajnoki cí­mért a pontversenyben veze­tést szerző finn Mika Häkki­nen (West-McLaren-Merce- des) és a német Michael Schumacher (Ferrari) között. Olaszország. Tuttosport: Schu- minak kezd melege lenni. A né­met teljesítményét azért nehéz elfogadni, mert a hivatalos idő­mérő edzés megnyerése után ő hangoztatta, hogy a futamon is győzni fog. Schumacher leszállt a trónról. Még, hogy ez a Ferra­ri legjobb idénye 1979 óta. Miért akarnak minket hülyének néz-' ni? Ha nem sikerül Schuminak megnyerni a vüágbajnokságot, akkor ennek a szezonnak sem volt semmi értelme. Példát kelle­ne venni a McLarenről. Ott ke­vesebbet beszélnek, de jobban dolgoznak. La Repubblica: A Ferrarik nem tudnak rajtolni. Valamit ki kell találni. A többiek jobbak, most már 21 éve ezt halljuk. La Gazzetta dello Sport: Häkkinen lecsapott, mint a villám. A finn ismét szenzációsan startolt és tö­kéletesen versenyzett. Megint keserű emlékekkel távozunk Ma­gyarországról. La Gazzetta del Mezzogiorno: Schumacher úgy startol, mint egy teknősbéka. Häkkinen megalázta a németet. Nagy-Britannia. The Guardi­an: A repülő finn egyre magabiz­tosabban szárnyal harmadik vi­lágbajnoki címe felé. Häkkinen hideg fejjel versenyzett, Schuma- chert kiveri a veríték. The Ti­mes: Fontos győzelmet aratott Häkkinen, akit nagyon nehéz le­szorítani az első helyről. The Independent: Schumacher megnyerte az időmérő edzést, Häkkinen tíz ponttal lett gazda­gabb és átvette a vezetést. A finn járt jobban. Daily Telegraph: Häkkinen szárnyalt, Schuma­cher elszállt. The Sím: Schumi­nak 200 méter után megpecséte­lődött a sorsa. Häkkinen áloms­tartjával szemben nem volt el­lenszer. Daüy Mail: Häkkinen győzött, Schumacher nehéz hely­zetben. A finn nem fogja ilyen könnyen átadni az első helyet. Szegény Schumacher: nem cse­rélnénk vele az utolsó futam után. Ha idén sem lesz világbaj­nok, azt soha sem bocsátják meg neki Olaszországban. ttttbHÍÉMwIkriMttií Häkkinen: Ez a hideg zuhany jólesett! APA/EPA-felvétel Farkas, Popa, Tamtom: irány Sydney! Feri Attila és Erlich nincs az olimpiai utazó keretben Sztárok nélkül Prága (MTI) - Tizenegy cseh játékos nem vállalta a rész­vételt a szerdai, Csehország- Szlovénia barátságos labda­rúgó-mérkőzésen. Az egész­ségügyi okokra, sérülésekre hivatkozó labdarúgók között több ismert név is található. Nem játszik a sztárok közül Pavel Nedved (Lazio), Patrik Berger, Vladimir Smicer (mindkettő Liverpool), Karel Poborsky (Benfica). Budapest (MTI) - A Magyar Súlyemelő Szövetség elnök­sége hétfői ülésén hét olim­pikon személyéről döntött, s még ketten pályáznak a nyolcadik utazó he­lyére. Az elnökség egyhangúlag elfo­gadta, hogy a sportág női premi­erjén a 69 kilós Márkus Erzsébet és a 75 küós Likerecz Gyöngyi in­dul. Ugyancsak vita nélküli dön­tés született az öttagú férfi csa­pat összetételéről is, a névsor: Farkas Zoltán (Nyíregyházi VSC, 62 kg), Popa Adrián (NYVSC, 77 kg), Kovács Zoltán (94 kg), Tamtom Péter (NYVSC, 105 kg) és Stark Tibor (plusz 105 kg). A tavalyi athéni világbajnok­ságon a magyarok összesen nyolc (5 férfi és 3 női) olimpiai kvótát szereztek, s a nyolcadik utazó személye augusztus 22-én, három nappal a végső nevezési határidő előtt dől csak el. Augusztus 21-én Fazekas End­re szövetségi kapitány még egy ellenőrző edzést tart a válogatott edzőtáborában, s ezután lesz döntés: a 63 kilós Krutzler Esz­ter, vagy a plusz 75 kg-ban indu­ló Szik Melinda lehet-e ott az olimpián.

Next

/
Oldalképek
Tartalom