Kelet-Magyarország, 2000. augusztus (60. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-12 / 188. szám

2000. augusztus 12., szombat Kdét« HAZAI TÁJON 4. oldal HÍREK □ Kiváló szabadstrandok Az ÁNTSZ megyei intézete heti vizsgálata során minő­sítette a szabadstrandokat. Kiváló a tiszado- bi, a rakamazi, az ibrányi, a dombrádi, a tu- zséri és a gergelyiugornyai szabadstrand, a leveleki tavat pedig a vízminta alapján megfelelőnek minősítették. □ Ugornyán a Ladánybene Élő koncer­tet ad ma 21 órától Vásárosnamény-Gerge- lyiugornyán a Ladánybene 27 nevű zenekar. □ Lelki elsősegély Szombaton és vasár­nap 18-23 óra között a 80/505-555-ös tele­fonszámon hívható a telefonos lelki elsőse­gély-szolgálat. Jelentős drágulás Nyíregyháza (KSH-Malakucziné Póka Mária) - A Központi Statisztikai Hivatal a fogyasztói árak alakulását a lakossági fo­gyasztásban fontos szerepet betöltő termé­kek és szolgáltatások ún. reprezentánsok árváltozásán keresztül méri. Havonta száz­ezernél több fogyasztóiár-megfigyelésen alapul az indexszámítás. Eszerint 2000. jú­niusában a fogyasztói árak átlagosan 9,1 százalékkal haladták meg az 1999. júniusit. Az infláció ún. kemény magja, az alapin­fláció az előbbinél kisebb, 7,9 százalék volt. A maginfláció meghatározásánál a nem feldolgozott élelmiszertermékek, a jár­műüzemanyagok és a háztartási energia- hordozók nem kerülnek a reprezentánsok közé, így az ún. egyszeri hatásoktól (az időjárás, a világpiaci ármozgás stb.) meg­tisztítható az árindex. Az év első hat hónapját tekintve a globá­lis, az egyszeri hatásokat is tartalmazó árindex 9,5 százalék volt, az árak átlagosan ennyivel haladták meg az 1999. azonos időszakára jellemzőt. Az átlagosnál na­gyobb volt az egyéb cikkek, üzemanyagok csoportjába tartozó termékek 18,6 százalé­kos és a szeszes italok, dohányáruk 11,3 százalékos árnövekedése. Legkisebb mér­tékben 2,3, illetve 5,9 százalékkal a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszerek drá­gultak az első fél évben az egy évvel koráb­bihoz viszonyítva. Terefere a vásárosnaményi piacon Vincze Péter felvétele Könyvbemutató, szoboravatás Újfehértó (DM) - A keresztény államisá­gunk millenniuma, illetve Újfehértó négy évszázados fennállása alkalmából a város önkormányzata, a Városi Múzeum és a re­formátus egyház augusztus 13-án ünnepsé­get szervez. Ez alkalommal kerül sor 9 órától a Vá­rosi Múzeumban a Buczkó József szerkesz­tett Újfehértó Története című kötet bemu­tatójára. A könyv szerzői neves szakembe­rek, régészek, történészek, etnográfusok. 10.30 órakor Szoboszlai Pap István emléké­re (halálának 145. évfordulóján) istentisz­telet lesz a református templomban. Igét hirdet: dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Ma­gyarországi Református Egyház Zsinatá­nak elnöke. 11.45 órakor a városi múzeum kertjében felavatják Györfi Lajos szob­rászművész alkotását, Szoboszlai Pap Ist­ván református püspök szobrát. Az öntözésnek is díja van Előfordul, hogy a megrendelőhöz nem jut el a víz, mert útközben „elszívják” Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Az aszályos nyár sok bosszúsá­got okozott a gazdáknak. Különösen azoknak, akik ér­vényes vízjogi engedéllyel rendelkeztek, mégis előfor­dult, hogy elszippantották előlük a vizet. Galyas Istvánnal, a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság 1. számú nyíri szakaszmérnökségé­nek vezetőjével és Kovács György öntözési előadóval, mű­szaki ügyintézővel e nyári prob­lémáról beszélgettünk. Feketevíz- Öntözni lehet felszíni és felszín alatti vizekből - mondja Galyas István. - Mindkét esetben vízjogi engedélyre van szükség. A sza­kaszmérnökség területén mint­egy 2500 hektár öntözésére nyí­lik lehetőség, ebből 1500 hektá­ron kutakból. Jelenleg 135-nek van vízjogi engedélye. A rendkí­vül száraz időjárás miatt most is folyamodnak vízjogi engedé­lyért, de a vártnál kevesebben. Annak ellenére, hogy 10 fo- rint/köbméter vízdíjtérítést biz­tosít a Földművelési és Vidékfej­lesztési Minisztérium. (Megem­lítjük, hogy az igazgatóságnak köbméterenként mindössze 3 fo­rint vízdíjat kell fizetni, tehát a térítés az öntözéssel kapcsolatos egyéb költségeket is mérsékeli.) Persze, vannak, akik engedély nélkül fúrnak kutat, illetve vesz­nek ki vizet a csatornákból, táro­zókból. Az illegálisan öntözők el­len szabálysértési eljárást kezde­ményezünk. Nemcsak azért, mert megsértik az érvényes jog­szabályokat, hanem azért is, mert azokat hozzák hátrányos helyzetbe, akik törvényes úton járnak. Előfordult ugyanis, hogy a víz nem jutott el a csatornán a megrendelőhöz, mert közben il­legálisan „elszívták”. Fontos tudni: az öntözésre szolgáló kutak paraméterei lé­nyegesen eltérnek az ivóvízkuta- kétól. Tározók Az nyíri szakaszmérnökség hat tározójában jelenleg összesen 7,4 millió köbméter víz van, mely­ből öntözésre felhasználható még 4,4 millió köbméter. (A táro­zók befogadóképessége egyéb­ként 9,8 millió köbméter, a mini­mális halászati vízszintet vi­szont tartani kell.) Nemcsak öntözésre szolgáltat­nak vizet a tározókból, hanem gyakran előfordul, hogy halasta­vakba kérnek utánpótlást. Az idén 13,2 ezer köbméter vizet jut­tattak halastavakba tározókból és mintegy 500 ezer köbmétert természetes vízfolyásból. Az idei rendkívüli szárazság­ra jellemző, hogy nemcsak a zöldségesekben kellett öntözni, hanem például a dohányültetvé­nyeken, a kukoricásokban is. Ki a gazda? A nyíri szakaszmérnökség terü­letén összesen 1270 kilométer hosszú a csatornahálózat. Ezek­nek azonban csak egy része van a vízügyi igazgatóság kezelésé­ben, hiszen mintegy 201 kilomé­ter a FVM-hez került a közel­múltban. Egyelőre papíron. Ezenkívül vannak csatornák tár­sulati, üzemi és önkormányzati kezelésben is. Vízjogi engedélyre van szükség az öntözéshez Balázs Attila illusztrációja Szabó Renáta közgazdász hallgató Szakoly (KM - K. É.) - Szabó Renáta Szakolyban született, ott is nevelkedett, majd a deb­receni Tóth Árpád Gimnázium tanulója lett. Arra a kérdésre, hogy miért éppen ezt az intéz­ményt választotta, azonnal tud­ja a feleletet:- Szüleim azt akarták, hogy erős gimnáziumba kerüljek, ahonnan biztosabb a továbbta­nulás. Az volt az álmuk, hogy diplomás leszek - mondja, s a következő percekben az is ki­derül, a szülők jól kalkuláltak, gyermekükkel célhoz értek. Szabó Renáta ugyanis szín­tiszta kitűnővel végezte a szi­gorú gimnáziumot, ráadásul Szabó Renáta Balázs Attila felvétele mire leérettségizett, két közép­fokú nyelvvizsgát is szerzett. Mindezzel azt bizonyította, meghálálja a szülők fáradozá­sát és komolyan gondolja a dip­lomát. Ahogy mondani szok­ták, simán vette az akadályo­kat, s még az sem okozott neki gondot, milyen pályát válasz- szón magának. Mindig is von­zotta a számok birodalma, a matematika, kézenfekvőnek tűnt hát, hogy a mostanában legdivatosabbnak, legsikere­sebbnek tartott foglalkozást vá­lassza magának. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egye­temre jelentkezett, ahová első nekifutásra be is jutott.- Nagyon boldog vagyok, hogy a tervem sikerült. Most már csak azon izgulok, hogy a kollégiumba is felvegyenek, mert az albérletet nehezen tud­nánk fizetni - mondja Renáta, aki ezekben a napokban a ta­nulás, felkészülés fáradalmait piheni ki. Kikapcsolódásként régi osztálytársaival találko­zik, hogy felidézzék az amúgy nem is oly régi középiskolás emlékeket. Második forduló Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - Mint ismeretes, Nyíregyháza ön- kormányzata bérlakásépítést tervez a Lobogó utcán, s ehhez állami támogatást szeretne igénybe venni. A pályázat első fordulója nyerteseinek sorában azonban nem találkoztunk a megyeszék­hely nevével. Nem nyertünk? - érdeklődtünk Csabai Lászlóné polgármestertől.- Július 4-én jelent meg a fel­hívás a Közlönyben és 17-én már le is zárták a pályázatot - mond­ta. - Kicsit furcsa, hogy csak kormánypárti városok tudták beadni ilyen hamar a pályáza­tot... De nem kifogásolom, mert nem voltunk készen a tervekkel. A testület egyébként a szükséges döntéseket időben meghozta. Őszintén remélem, a második fordulóban benne leszünk. Értékek a nyelvoktatásban Új szemlélet az orosz tanításában Kutya­kiállítás Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A Tiszántúli Ebtenyész­tők Sportegyesülete (TESE) országos CAC Klub kutya­kiállítást rendez szeptem­ber 16-án Nyíregyházán, a volt Mezőgazdasági Főisko­la sportpályáján. Az egész napos kiállításra minden FCI által elismert kutyafaj­ta (B törzskönyv) benevez­hető, 12 hónapos kortól. A négylábúak nyíregyházi se­regszemléjén elért ered­ményt a MEOE is elismeri. Nevezni augusztus 22-ig le­het, illetve a helyszínen. A kutyakiállításról bővebb in­formációval Szekeres Pál egyesületi elnök szolgál a 42/431-242-es telefonszá­mon. Pozsony (KM) - Az Európai Unióhoz történő csatlakozás közeledtével mind erőtelje­sebben rajzolódik ki, hogy a nemzeti értékek tudatos gondozása az idegennyelv­oktatásban sem elhanyagol­ható feladat. A Nyíregyházi Főiskola Orosz Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője, Cs. Jónás Erzsébet fo­galmazott így, aki a tanszékek közötti együttműködés tovább­fejlesztése céljából augusztus ele­jén Pozsonyban és Besztercebá­nyán járt. E két városban Közép- Európa orosznyelv-oktatásának új szemléletű, technikailag jól felszerelt módszertani központja működik. A tanszékvezető elmondta: Szlovákia új kulturális kor­mányzata jelentős támogatást nyújt mindazoknak az intézmé­nyeknek, amelyek erősíteni tud­ják jelenlétüket a nemzetközi szakmai-tudományos életben. Ezt bizonyította az előző évben Pozsonyban szervezett nemzet­közi nyelvtanárkongresszus, amely a gazdag programon túl a 2000. évben kamatoztatható újabb kapcsolatok kialakítására is alkalmat adott. Éva Kollarova pozsonyi pro­fesszorasszony - több korszerű nyelvkönyv szerzője -, arra kér­te fel a nyíregyházi szakembert, hogy a 2003-ban esedékes péter- vári világkongresszus előtt a nemzetközi szakfolyóiratokban értékelje azt a Szlovákiában már középiskolai gyakorlatban is kipróbált koncepciót, amely a nyelvtanulók nemzeti kultúráját és a célnyelvi ország kultúrájá­nak, irodalmi, képzőművészeti, életmódbeli hagyományainak vi­zuálisan is helyet adó tankönyvi megjelentetését egyaránt figye­lembe veszi. I 'ÁRFOLYAMOK ingJÜDbank valuta eladási vételi Angol font 442,93 417,13 Ausztrál dollár 172,43 162,39 Belga frank (100) 666,01 627,21 Cseh korona 7,83 6,95 Finn márka 45,19 42,55 Francia frank 40,95 38,57 Holland forint 121,91 114,81 Japán yen (100| 272,14 256,28 Kanadai dollár 199,58 187,96 Lengyel zloty 70,03 62,11 Német márka 137,37 129,37 Olasz líra (1000) 138,75 130,67 Osztrák schilling 19,52 18,39 Spanyol peseta (100) 161,47 152,07 Svájci frank 173,45 163,35 Svéd korona 32,14 30,26 Szlovák korona 6,44 5,72 USA dollár 295,84 278,60 EUR 268,67 253,01 Érvényben 2000. augusztus II. Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca I. Telefon: (42)312-746, Fax: (42)314-703

Next

/
Oldalképek
Tartalom