Kelet-Magyarország, 2000. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-20 / 168. szám
2000. július 20., csütörtök 5. oldal Kelet«» MEGYEI TÜKflR HÍREK □ Meghallgatás A fehérgyarmati rendőr- kapitányság vezetője, Raska István r. alezredes július 21-én 10-től 12 óráig fogadóórát tart hivatali helyiségében, □ Játszóház A Borbányai Művelődési Ház szünidei játszóházzal várja az iskolás gyerekeket. Legközelebb július 24-én 10 órától megfigyelőképességet fejlesztő játékok szórakoztatják majd a vakációzókat. □ Természetjárók A Bükk növény- és állatvilágával, emlékhelyeivel ismerkedhetnek vidám túrák során a szünidőző gyerekek, akiknek természetjáró sátortábort szervez a miskolci Vasutasok Vörösmarty Művelődési Háza. Információk: 46/357-421. Otthonra leltek az idősek Nyírbátor (M. K.) - A Mátészalka felől Nyírbátor központjába igyekvők talán észre sem veszik, hogy a szakképző iskola szomszédságában egy modern nyugdíjasotthont alakított ki az önkormányzat. Mint Báthory Gábor alpolgármester elmondta, a Fáy utcai objektumot még a Népjóléti Minisztérium pályázati támogatásával kezdték építeni. Negyvenen találhatnak itt összkomfortos kétszemélyes szobákra. Szabóné Bartha Edina irányítja az intézményt, ahol tartós elhelyezésre számíthat a nyugdíjas. Az építők tudták, hogy itt idős emberek élnek majd. A lakóegységek világos közlekedőkről nyílnak, széles folyosókat, beépített kapaszkodókat látni, s ahol csak lehet, mellőzték a küszöböt. A teljes ellátás keretében napi háromszori étkezés, teljes körű nővérszolgálat, orvosi ellátás, de az igényekhez igazodó klubok, szakkörök is növelik a komfortérzetet. Nyírbátor, de a környező települések idős lakói körében is kedvelt az otthon. Bárki tájékozódhat, s ha kedvet kap a belépéshez, ezt követően nyugdíja nyolcvan százalékáért otthon érezheti magát. Az otthon konyhája a szerző felvétele Határidők cégvezetőknek Nyíregyháza (KM) — A mai napon a következő határidős teljesíteni valóik vannak a hazai vállalkozásoknak, legalábbis a Cégvezetés folyóirat szerint: Július 20. Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése; gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése; társaságiadó-eíőleg megfizetése; fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése; kulturális járulék bevallása, megfizetése; rehabilitációs hozzájárulás bevallása, előleg megfizetése; turisztikai hozzájárulás különbözeiének rendezése; turisztikai hozzájárulás előlegének bevallása és megfizetése; jövedéki adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése; összesített termékmérleg benyújtása; adóraktári adójegy elszámolása; fogyasztóiárkiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszer- ipari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás gyakorított igénybevétele, bevallása; megállapított személyi jövedelemadó-előleg, egészségügyi hozzájárulás bevallása; egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, társadalombiztosítási járulék, baleseti járulék bevallása; munkaadói és munkavállalói járulék bevallása, megfizetése; szakképzési hozzájárulás évközi visz- szaigénylése; környezetvédelmi termékdíj visszaigénylése; nyomtatványforgalmazó adatszolgáltatás. Karambol Nyírbátor és Piricse között két mikrobusz ütközött össze tegnap délelőtt. A mentők két súlyos sérültet szállítottak kórházba, az autókban keletkezett anyagi kár jelentős Horányi Zsuzsa felvétele Zöld sátor Rakamaz (KM) - A Hegy alj a Fesztivál a Tiszáért című rendezvénysorozat keretében „zöld sátor” nyílik július 20-án a raka- mazi kempingben. A háromnapos rockfesztivál szervezői ugyanis nemcsak a szórakozásra gondoltak, hanem arra is, hogy naprakész információkat kapjanak a résztvevők a Tiszáról, a vízszennyezés következményeiről, a környezetvédelmi szervezetek tevékenységéről. A hivatalos megnyitón, mely csütörtökön 15 órakor kezdődik, Gönczy János, a Tisza-Szamos kormány- biztosa is részt vesz, s a „zöld sátor” vendégeként előadást tart és kérdésekre válaszol. Vendég lesz még Orosz Sándor, a Haltermelők Országos Szövetségének főigazgatója, Hankó Attila, Reviczky Gábor és Trokán Péter színművész, Gangszta Zolee zenész és Prix Gábor, az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elnöke. KÉT KERÉKEN SZATMARBAN (2.) Bakó Zsiga vendégháza elkápráztatta a finneket Túristvándival is megismerkedtek a finnek Elek Emii illusztrációja Antall István Fehérgyarmat után elhagytuk az ős-Túr hídját, félúton Tivadar felé, amikor utolér a rendőrautó. Nem szirénázik, de villog, s a hátul karikázókat szólítja meg. Elina és Anniki finnül válaszolnak, a rendőrök zavartan próbálkoznak, mi pedig kissé szorongva fordulunk vissza. Mi baj lehet? - Semmi, semmi, csak el tetszettek hozni a kísérő mikrobusz slusszkulcsát, így nem tud maguk után jönni a fiatalasszony. Minket kért meg... Csak bámulunk, hogy errefelé ilyen kedvesek a rendőrök és mitagadás megkönnyebbülünk. Már azt hittük, az a baj, hogy nincs mindenkin bukósisak. A tivadari Tisza-hídról lepü- lantva finn barátainkból hangosan tör ki a csodálkozás. A táj, a fürdőhely egy pillanat alatt megnyeri tetszésüket, pedig az igazi meglepetés csak most következik. Bakó Zsiga vendégházát ugyan a kényszer szülte, ez azonban nem látszik rajta. Zsiga agrármérnök, aki alól tönkrement a tsz. Felesége tanárnő, pici gyermekükkel és a dédmamával költöztek a romantikus stílusú, ám annál romosabb jegyzőházba. Csak annyira hozták rendbe, hogy lakni lehessen benne, minden pénzüket az idegenforgalomba fektették. Az L alakú gazdasági épületben vendégszobákat alakítottak ki, faoszlopos tornácot eresztettek a szobák elé. A tisztasági helyiségek a fordulóba kerültek, s egy tágas étkezőt is sikerült kialakítani. A sátorverésre is alkalmas telek szépségét csak emelik a névadó hatalmas vadgesztenyefák. Kész a kenyérsütő kemence, a lekvárfőző katlan, a szövőszék fölállítva, a finn lányok a kerékpárról leszállva azonnal mellé telepednek, készül a rongyszőnyeg.- A szalonnát mi nem tudjuk megenni. Hiszen tiszta zsír, koleszterin. Süssünk inkább kolbászt! - szavaznak este a finnek. Mi magyarok csurdítani kezdünk, s mire rózsásra pirul a szalonna, sorakoznak északi testvéreink. - Mégis... Megkóstolhatnánk? Az aranyló szalonnánál és a zsíros kenyérnél nagyobb sikere csak a szilvás fánknak van. A finnek megvárják a hajnalt. Kerékcsere. Kereki Sanyi, a Magyar Televízió Híradójának vezető operatőre annyi idő alatt foltoz be egy belsőt, amíg mi felhörpintünk egy sört. Fene vigye el, repedt a külső! - mérgelődik. Nincs más megoldás: kerékpárcsere. Szerencsénk van. A tivadari Bakó portán kétkerekűt (és kenut is) lehet kölcsönözni. Ka- rikázhatunk tovább. Cseke, Túr- istvándi, Túr-bukó, Csécse, Milo- ta, Becs... A fürdéssel nincs baj. - Szán- dor Hüppele! - kiabálja lelkesen Elina. - Sándor ugrik. A behajló fára kötött hintázó kötél a kapaszkodó keresztfával nagyon tetszik a finneknek. Elina is kipróbálja milyen az, amikor három, négy méter magasról a víz fölé lendülve ugrik. De nem egykönnyen lehet őket kirángatni a Túr-bukó vízfüggönye mögül sem. Már tavasszal a baljós hírek idején, telefonon és interneten sikerült megértetni a finn vendégeinkkel, hogy ezt a tájat érintetlenül hagyta a cián- szennyezés. Ráadásul a hatalmas árvíz lentebb is jótékonyan öblítette le a medret. Azt pedig, hogy Tiszabecsen a Vidám delfinben egy főiskolai adjunktus hozza a reggelit, csak a finneket lepi meg. Nálunk a sporttal összekapcsolt idegenforgalmi vállalkozás - különösen a pedagógusfizetések ismeretében -, nem ritka. (Folytatjuk) Zsaroló vámszedők az expresszen Kéjelgés - parancsra Záhony, Nyíregyháza (KM - F. A.) - Zsarolókat keres a rendőrség, akik a Tisza-exp- resszen utazó turistáktól fejpénzt szedtek. A részletekről dr. Kovács Sándor alezredes az ügyben nyomozást folytató MRFK nyomozó osztály vezetője tájékoztatta lapunkat. Elmondta: A bűncselekmény még július 15-én reggel történt a Záhonyba hazánkba lépő és 7 óra 27 perckor Budapestre továbbinduló Tisza-expresszen. A rendőrség eddigi információja szerint a nemzetközi szerelvényhez Záhonyban hozzácsatolt belföldi utasok számára igénybe vehető három vasúti kocsiba két ismeretlen férfi felszállt, majd eddig tisztázatlan módon átmentek a belföldi utasok elől elzárt nemzetközi részbe. Az egyik „vámszedő” - egy 35 év körüli oroszul beszélő, 180 centi magas, barna rövid hajú, pisze orrú, kerek arcú férfi - az egyik kocsiban utazó turista csoport vezetőjét utasította, hogy az utasoktól fejenként szedjen ösz- sze 30 USA-dollárt. Az utaskísérő előbb tiltakozott, majd az erőszakosan fellépő férfi veréssel jobb belátásra bírta. A megvert csoportvezető végül 12 turistától összesen 365 dollárt és 100 német márkát szedett össze. A másik támadó - egy 27 év körüli, orosz akcentussal beszélő, 185 centi magas fehér bőrű, keskeny ajkú, beesett arcú férfi - csupán fedezte társa pénzgyúj- tését. A két zsaroló a zsákmánnyal 8 óra 30 körüli időben Nyíregyháza-Sóstóhegyen szállt le a vonatról, ami feltehetően műszaki ok miatt megállt néhány percre. A rendőrség kéri a szemtanúk jelentkezését, akik Záhonyban látták felszállni a nemzetközi vonat belföldi három kocsijába 7 óra 27 perckor a két férfit. Szembetúnőek lehettek, mert menetközben jöttek-mentek a kocsikban. Várják azok bejelentéseit is, akik Sóstóhegyen a vonatról leszállni látták a két gyanúsítottat. Nyíregyháza (KM - F. A.) - Felgyújtott egy transzformátort Kótajban egy 52 éves férfi július 17-én hajnalban. Hogy mindezt miért tette, egyelőre nem derült ki. Ellene a Nyíregyházi Rendőrkapitányság rongálás alapos gyanúja miatt indított eljárást. A rendőrség őrizetbe vett egy 61 éves nyíregyházi férfit, aki kedd reggel erőszakkal bement egy 21 éves nő lakásába, onnan a sértettet erőszakkal elvitte egy ismerőse házába. Az elrabolt nőt nem engedte szabadon, hanem arra akarta rábírni, hogy prostituáltként üzletszerű kéjelgéssel tartsa el őt és családját. Fürdőház Ha alkalmatlan az idő strandolásra, a víz szerelmesei a sóstói fürdőházban hódolhatnak kedvtelésüknek. Galambos Béla felvétele