Kelet-Magyarország, 2000. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-10 / 159. szám
2000. július 10., hétfő Kelet« sport 13. oldal Kifizetett jugók Bern (MTI) - A Jugoszláv Labdarúgó Szövetség hamarosan megkapja az Európa- bajnokságon a negyeddöntőbe jutással kiérdemelt 7,8 millió svájci frankos UEFA- prémiumot, mivel az illetékes szervek bizonyítottnak látják a szervezet függetlenségét. Az európai szövetség már átutalta az összeget, de azt a svájci hatóságok - az Európai Unió embargója miatt - zárolták. Ugyanis felmerült annak a lehetősége, hogy a jugoszláv szövetség nem független Slobodan Milosevic kormányától. A JLSZ vezetői ezt cáfolták, így nincs akadálya annak, hogy a 7,8 millió svájci frank a megfelelő helyre kerüljön. Alan Kocher, a svájci gazdasági minisztérium titkárságának szóvivője elmondta, hogy az UEFA és a FIFA levélben adta áldását az összeg átutalására, amelyre valószínűleg napokon belül sor kerül. Gécsek révben Nizza (MTI) - Gécsek Tibor a harmadik helyen végzett a nizzai atlétikai Grand Prix-versenyen. Az Európa-bajnok Gécsek ezzel a négy magyar kalapácsvető második olimpiai válogatóját is megnyerte. A különversenyben Annus Adrián lett a második, Németh Zsolt a harmadik. Az olimpiai bajnok Kiss Balázs meglepetésre kiesett a selejtezőben. Zágrábban, az első válogatón Gécsek, Kiss, Annus, Németh volt a sorrend. A négy kalapácsvető közül csak három utazhat Sydneybe. A hátralévő két válogatóverseny a budapesti Permit-viadal (július 22.) és az országos bajnokság (július 29-30.) lesz.- Ezen a versenyen is a válogató volt a legfontosabb, mert így nyolc pontom van, tehát már matematikailag is olimpiai csapattag vagyok - nyilatkozta Gécsek Tibor.- Akartam egy 80 méter fölöttit is dobni, de engem nagyon megzavart, hogy a bírók sokat hibáztak. Ledobtunk néhány sorozatot, majd újra kellett kezdeni, mert Németh Zsoltnál 72 méter helyett 79-et mértek. Egy másik esetben elfelejtették lemérni az eredményt, mert az egyik versenybíró elbámészkodott. Nyolc versenyző két óra alatt fejezte be a versenyt, ez rengeteg idő. De a lényeg, hogy 21 nap idegeskedést és feszültséget megspóroltam, mert az utolsó válogató július 29-30-án lesz - tette hozzá az Európa-bajnok atléta. Gécsek az első két sorozatban vezetett, ezúttal is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, három 79 és két 78 m fölötti dobása volt. Az olimpiai címvédő Kiss a pénteki selejtezőben két rossz dobással kezdett, majd a folytatásban is ideges volt, csak 74 méte- * rig jutott. A világbajnoki ezüstérmes Németh szombaton gyengélkedett, a tavalyi világ- ranglistán harmadik Annus utolsó dobásával lépett előre a hetedik helyről a hatodikra. A kazah, Shishigina nyerte a női 100 méteres gátfutást Nizzában apa/epa-íelvétel Száguldás Raif schu macher két futam között sem lazít, a Williams-BMW Forma-l-es istálló pilótája a portugáliai Estorilban tesztel APA/EPA-felvétel Coulthard, a szoknyabolond Edinburgh (MTI) - A For- ma-l-es szezon zsúfoltsága, no meg az adó- kedvezmények miatt a pilóták többsége nem hazájában, hanem inkább Monte-Carlóban tölti mindennapjait, így a hazalátogatások kuriózumot jelentenek. A pályafutása első világbajnoki címéért küzdő David Coulthard (West-McLaren- Mercedes) két napra Edinburghba látogatott, és a szülőhely szelleme alaposan megpezsdítette vérét. Skóciát sokan hűvös országnak tartják, de a sztár tett arról, hogy forró órákat éljen meg szülőföldjén. Coulthard szinte megostromolta az észak Athénjának tartott várost, s először az edinburgh-i kastélyt kereste fel. Bár zajos foglalkozást űz, így is meglepte a délután egy órakor esedékes ágyúsortűz. A kastélytól nem messze található az egyik leghíresebb skót szoknyákat készítő üzem. Mi sem természetesebb, hogy az év végi díjátadó ünnepségeken a helyi folklór remekművét előszeretettel viselő Forma-l-es klasszis most is betért megnézni a legújabb modelleket. A program következő állomása a kötetlen városnézés volt, amelynek végén Coulthard az Old Course Hotelben szállt meg. Másnap jó hangulatú golfozással múlatta az időt, s bizony csak a kiváló védelmi rendszer akadályozta meg a pilótát abban, hogy pontosnak jóindulattal sem nevezhető kísérletei után ki ne törje a szálloda ablakait. Halálos verekedés Reading (MTI) - Halálos kimenetelű verekedéshez vezettek az elszabadult indulatok egy gyermek jégkorong-mérkőzésen az egyesült államokbeli Reading városában. A 42 éves Thomas Junta, az egyik gyermek apja, először csak szidalmazta a nála két évvel fiatalabb edzőt, majd az öltözőfolyosón megtámadta Michael Cos- tint. A földre teperte és ököllel többször az «arcába vágott. Cos- tin, akinek két fia szintén a csapatban játszott, elvesztette az eszméletét, és a kórházba szállítás után meghalt. A rendőrség jelentés szerint Junta testi sértés miatt már büntetve volt. Nyári áreső, árvihar, árolvadás, árzivatar, árcsökkenés, árparádé... Ahogy tetszik: Pannon GSM előfizetés + Nokia 5110 bruttó A részletekről és a további késziilékajánlatokról érdeklődjön területi képviseletünkön (Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 4-6.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Ajánlatunk a készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A megvásárolható készülék csak Pannon GSM SÍM- kártyával használható. Az ár az áfát tartalmazza. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu NOKIA PANNON ▼▼▼▼▼ Az élvonal. * •jjfe 4P ^0 ▲▲▲▲▲▲A GSM Futamidő, kamat, hozam... Mintha a pénzügyek világában csak számok léteznének. Pedig a számok mögött mindig ott áll az ember - sajátos elképzelésekkel, egyéni tervekkel. Hiszen ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két azonos pénzügyi elképzelés sem. Mi, az ABN AMRO Banknál tisztában vagyunk azzal, hogy jó döntést hozni sohasem egyszerű feladat. Éppen ezért dolgoztuk ki a maga nemében egyedülálló Személyes tanácsadás szolgáltatásunkat. Hogyan veheti igénybe a Személyes tanácsadást? Hívja fel bármelyik ABN AMRO bankfiókot, és egyeztessen időpontot Személyes tanácsadónkkal. A megbeszélt időben jöjjön el fiókunkba, ahol munkatársunk - az Ön pénzügyi partnere - már várja. Itt, tárgyalóasztal mellett, a Személyes tanácsadó meghallgatja pénzügyi elképzeléseit, terveit, majd közösen kiválasztják az ABN AMRO Csoport teljes körű banki, befektetési és biztosítási szolgáltatásaiból az Ön igényeinek leginkább megfelelő megoldásokat. A Személyes tanácsadás természetesen díjmentes, és semmiféle kötelezettséggel nem jár. A végső döntés tehát mindig az Öné. Ne habozzon, keresse fel bármelyik bankfiókunkat, vagy hívja az ABN AMRO Bankvonalat a 06 40 444 444-es telefonszámon! Személyes tanácsadás ABN'AMRO Bank Bankfiókjaink: • Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel: 44/500-530 • Nyíregyháza, Egyház u. 9. Tel: 42/410-014 • Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. Tel: 42/501-720 • Nyíregyháza, Pazonyi u. 36. Tesco Áruház Tel: 42/501-870 390 A számok mögött meglátjuk >5Qi ft I „ I«*M«*9 ..............., viA% *r(Íifjúiul / s 1! \"S111 / fi ä'Ms.Vi V" /fii ív * v* \\ isii I f '*?*/%*, !?**•* *«4t % , M4"" ‘‘•a-tüTV.ztn, az embert