Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-06 / 131. szám
2000. június 6., kedd 5. oldal iPákl KÖZBIZTONSÁG □ Hárman egy ellen Erőszakos közösülés büntette miatt őrizetbe vett a rendőrség két újfehértói férfit, akik június 1-jén az újfehértói MÁV-állomás előtt egy érpataki nőt akarata ellenére autójukba ültettek és lakásukra vitték. Másnap a fogva tartott hölgyet előbb bántalmazták, majd hárman megerőszakolták. □ Lebukott a zsaroló Rács mögé került az a nyíregyházi férfi, aki hosszabb idő óta zsarolt egy 17 éves nyíregyházi fiút. Több alkalommal megfenyegette, míg végül arra kényszerítette, hogy ezerötszáz forintot és egy nyakláncot adjon neki. □ Ukrán tolvaj Lopás alapos gyanúja miatt vonnak felelősségre egy ukrán tanulót, aki a Tesco Áruházból akart lopni. A kiszemelt műszaki cikket már nem volt ideje elvinni, mert a biztonsági őrök tetten érték. Súlyosították a büntetést Budapest, Nyírmada (KM) — A Legfelsőbb Bíróság halált okozó testi sértés bűntette miatt Szabó Csaba (35) nyírmadai lakos ellen indított bűnügyben a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta. Az elsőfokon kiszabott 4 év börtönbüntetés tartamát hat évre súlyosította. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyo- sításért, míg a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett. A végzetes tragédia múlt év március 19- én történt Nyírmadán az egyik presszóban, ahol több fiatal szórakozott, köztük a sértett Pócs Zoltán és Szabó Csaba vádlott is. Az ittas állapotban lévő vádlott a szórakozóhelyen lévő fiatal lányokkal szemezgetett, ki akart velük kezdeni. így próbált kapcsolatot teremteni a sértett barátnőjével is, aki ez ellen tiltakozott. A folyamatosan provokatív magatartást tanúsító vádlott a WC-re menő lányok után dobott egy poharat, ami összetört. Később Pócs Zoltánt hátulról nyakon öntötte egy pohár sörrel. Alig éjfél előtt Szabó Csaba a presszó előtt tartózkodott, a tanúk szerint a sértettre várt. Az épületből kilépő, majd visszaforduló Pócs Zoltánt jobb kezével maga felé rántotta és a bal kezében lévő söröspohárral az arca felé csapott. A pohár összetört és a sértett nyakának ütőerét elvágta. A szerencsétlenül járt fiatalember, mire a körzeti orvoshoz szállították, meghalt, életét csak az azonnali szakszerű orvosi segítség menthette volna meg... A vádlott azzal védekezett, hogy nem volt szándékában Pócs Zoltán megölése, de bántalmazása sem. Amikor a sértett kijött a presszóból, akkor ittasága miatt felé esett és véletlenül történt meg a baj. A vádlott és védője a másodfokú tárgyaláson is kitartott amellett, hogy véletlen baleset történt. A bíróság a vádlott védekezését, valamint a felmentés iránti kérelmet nem fogadta el. A Legfelsőbb Bíróság súlyosító körülményként a vádlott terhére értékelte, hogy ittas állapotban erőszakos, garázda jellegű magatartást tanúsítva követte el a végzetes bűncselekményt, ami egy fiatalember értelmetlen halálát okozta. Az ítélet jogerős. Eltűnt Nyíregyháza (KM) — A Nyíregyházi Rendőr- kapitányság vizsgálatot folytat Cserbán István (35) Nyíregyháza Lóczi- bokor 1. szám alatti lakos eltűnése ügyében. A férfi május 5-én lakásáról ismeretlen helyre távozott és azóta életjelt nem adott magáról. Személyleírása: 180 centi magas, vékony testalkatú, fehér bőrű, haja göndör, szökés barna, ugyan ilyen bajuszt visel, szeme kék, fogazata teljes, mellén kék színű pillangót ábrázoló tetoválás látható. A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnt személyről bármit tud, tegyen bejelentést. Cserbán István Az oldalt szerkesztette és írta: Fullajtár András. Fotók: Fullajtár András, Martyn Péter, rendőrségi. Védelem a jogsértő cselekmények ellen Az amerikai szakemberek szemlét tartottak a Guszev lakótelepen Nyíregyháza (KM) — A megyei rendőrfőkapitányság vezetése egy új típusú, lakosságorientált rendőrségi modellt dolgozott ki, melynek gyakorlati bevezetése tegnap vette kezdetét. A gyakorlati bemutatóval egybekötött tanácskozáson a megye rendőrségi vezetőin kívül részt vett Julia Feig USA magyarországi nagykövetségének munkatársa, Walter A. Tangei, a Tennessee állambeli Gallatin rendőrkapitánya. A külföldi szakemberek jelenléte nem volt véletlen, hiszen az új modell megvalósításához az USA-tól elméleti és tárgyi segítséget kap rendőrségünk. Tamás György Lajos ezredes, az MRFK közbiztonsági igazgatója elmondta: uniós normák mentén meginduló rendőrségi reformfolyamat részeként teremtik meg az új modellt. Alapvető célja, hogy a rendőrség a munkáját a lakosság bevonásával, annak megelégedésére az igények figyelembevételével végezze. A lakosságorintált rendőrség egyik fő jellemzője az lesz, hogy a tisztességes, törvénytisztelő állampolgárok érdekében fellép minden jogsértő cselekménnyel szemben, ami veszélyezteti az adott település lakóinak személy- és vagyonbiztonságát. A modell megvalósításában kiemelt szerepe van az önkormányzatokkal kialakuló együttműködésnek. A modell többfunkciós kulcs- szereplője a körzeti megbízott, aki gyakorlatilag a település saját rendőreként, ezzel együtt az adott közösség tagjaként látja el szolgálati feladatait. A modell bevezetése a jelenlegi 191 fős körzeti megbízotti állomány létszámának növelését, a körzeti megbízotti állománycsoportba tartozók egyfajta szemlélet- és kultúra váltását eredményezheti, amely a lakosság érdekében végzett minőségi munkavégzésben ölt testet. A lakosságorintáltság egyik fő elvárása a fokozott közterületi jelenlét, éppen ezért a modell egyes elemeit folyamatosan ki kell terjeszteni azokra a szolgálatokra is, amelyek a célkitűzés megvalósítását szolgálják: többek között a mozgóőrre, gyalogos, gépkocsizó közrendvédelmi és közlekedésrendészeti járőrre is. Zsaruszív Fonyód, Nyíregyháza (KM) — Az idén ismét lesz Zsaruszív, rendőri pályára irányító bűnmegelőzési és közlekedésrendészeti tábor Fonyódon 16-19 éves fiatalok részére július 28-ától augusztus 6-áig és augusztus 7-étől 16-áig. Várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a rendőri pálya iránt, és rendőr-szakközépiskolában vagy a rendőrtiszti főiskolán szeretnének továbbtanulni. A jelentkezők a 10 napos tábor ideje alatt megismerkednek a felvételi követelményekkel és az oktatással. A tábor résztvevői rendőr- kapitányságokat látogatnak meg, előadásokat hallgatnak a kábítószerről, nyomozásról, a nyomozók munkájáról. Lesz önvédelmi tanulás, kirándulás. Jelentkezni lehet a 06/30/931-5731-es telefonon. A jeletkezőknek részletes programot küldenek. Országos Kisvárda (KM) — A megyi bíróság múlt évi tevékenységéről elismeréssel szólt dr. Lukács Zsuzsanna, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettese a Kisvárdán megtartott megyei összbírói értekezleten. A tanácskozást követően néhány, a bíróságokat és bírákat érintő kérdésről beszélgettünk az országos vezetővel, aki kiemelte a szabolcsi bírák ítélkezésének időszerűségét, ami országos viszonylatban is előkelő helyen van. Viszonylag kevés az éven túli ügy hátralék. A jelenlegi létszám elegendő arra, hogy az ügyérkezést fel tudják dolgozni. Nem utolsósorban a tárgyalási fegyelem — a tárgyalásokon való megjelenés — is példa értékű. O Ez év március l-jétől a szabálysértési ügyek intézése jelent-e plusz terheket a bíróságoknak? — Az idő rövidsége miatt csupán általános megállapításokat tudok tenni. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi bírói létszámmal meg lehet oldani az ebből adódó többletmunkát. Ez országos viszonydicséret a bíráknak Dr. Lukács Zsuzsanna latban is érvényes. Nem kaptunk jelzést, miszerint bárhol is problémát okozna. □ Mekkora a mozgás bírói karban és milyen az anyagi megbecsülésük? — Jóval több a kinevésre előterjesztett bíró, mint a távozó. Konkrétabban: a havonta 20-30 kinevezésre váró bíróval szemben 3-4 kéri felmentését. Budapesten nagyobb a mozgás, több lehetőség van más jellegű állásra, míg vidéken nehezebb az elhelyezkedés. Az utóbbi években megfigyelhető egy telítődés a pályán. Az anyagi megbecsülésről annyit, hogy a bíráknak jobb a fizetésük, mint a társadalom más területén lévőknek. Amúgy a bíróknak fix fizetése van, és más munkát nem vállalhatnak. ü Megvesztegetési ügyről van-e tudomásuk? — Nem tudunk róla, hogy bármelyik bírót is megkörnyékezték volna a kedvezőbb ítélet reményében. O Számos bírósági épület elég lerobbant állapotú. Van pénz felújításra, vagy újabb beruházásra? — Az országban közel száznegyven épület van és valóban sokra ráférne a felújítás. Az ÓIT most felmérte az összes ingatlanát és kategorizálta a létesítményeket, attól függően, melyik milyen állapotban van. Ennek alapján készül egy időrendi terv a ki- sebb-nagyobb rekonstrukciókra. Nem beszélve arról, hogy számos épület kinőtte magát. Ezen kívül sürgős feladat, hogy minél több bírósági épületben működjön megfelelő biztonsági rendszer. Akciókkal fékezik az autósokat Nyíregyháza (KM) — A napokban az egész megyére kiterjedő közlekedésbiztonsági akció intette óvatosságra a járművezetőket. A főutak és lámpás csomópontok forgalmának ellenőrzésébe emberrel és technikával besegítettek a szomszédos megyék főkapitányságai. Elsősorban a durva szabályszegőket, gyorshaj- tókat és az ittas vezetőket igyekeztek kiszűrni a forgalomból. Közel kétszáz rendőr, mintegy negyven polgárőr, kilencven jármű, traffipaxok, lézeres sebességmérő vett részt az akcióban. A helyszínen összesen 345 gépjárművezetőt bírságoltak meg, akik 1,4 millió forint büntetésen osztoztak. Több mint ötszáz sofőrt csupán figyelmeztettek. Már súlyosabb következményekre számíthat 136 személy, őket feljelentették. Volt köztük ittas, jogosítvány nélkül vezető és műszaki hibás jármű. Tucatnyian szabálytalanul előztek, tizennyolcán a megengedett sebességnél jóval gyorsabban hajtottak, tilos jelzésen közel harmincán haladtak át. Különféle okok miatt — többek között átírás elmulasztása, műszaki probléma — 17 járműről vették le a rendszámot. Az akció ideje alatt egy lopott személygépkocsit is megtaláltak a rendőrök. A közlekedési akciót az is indokolta, hogy megyénkben a balesetek száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva. Több a halálos áldozat és a súlyos sérültek száma is. Hasonló ellenőrzésekre a nyár folyamán többször is számíthatnak a járművezetők. Szemtanút keresnek Nyíregyháza (KM) — Ismeretlen tetteseket keres a rendőrség, akik május 23-án reggel 7 óra 30 perc körüli időben Nyíregyházán a Mező és Bethlen Gábor utca kereszteződésben a gyalog- átkelő helyen hátulról megtámadtak egy 14 éves tanulót. A lányt a földre lökték, majd a hátán lévő táskájából elvettek 350 forintot. A lány támadói roma fiatalok voltak. A bűncselekmény időpontjában több autó is várakozott a helyszín közelében lévő lámpánál. A járművekben ülő személyek feltehetően láthatták az eseményeket és az elkövetőket. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik látták az elkövetőket, vagy az esetről bármilyen információval rendelkeznek. Telefon: 42/311-666/33-38-as mellék, vagy a 107-es segélyhívó. Ez a manőver sokba kerül