Kelet-Magyarország, 2000. június (60. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-08 / 133. szám

2000. június 8., csütörtök Edel« HÁTTÉR t 3. oldal Ostor­csapások Fullajtár András A különféle áremeléseknél már régóta nem közgazdasági érvek szembesítéséről, hanem politikai vitáról van szó — állapította meg egy pénzügyi kutató. Mondhatnám, a népnek oly mindegy, hogy milyen érdekek harca dúl a háttérben, a legvégén az ostor minden esetben az adófizető lakosság hátán csattan. Csak most már vér is serken a gyakori csapások he­lyén. Meddig tűrjük még? — teszik fel a költői kérdést önmaguknak az emberek. Olykor már annak is örülünk, ha egy beí­gért áremelést elodáznak. Mint például a gyógyszerét. Úgy tűnik, július elsejétől még­sem emelik 8,5 százalékkal. A gyártó cégek szövetségei arra hivatkoznak, hogy ezzel tudják kompenzálni a megemelkedett gyár­tási és egyéb költségeket. Most gazdasági és politikai színtéren megy a huzavona. A végeredmény szinte biztos: az újabb ostor­csapás előbb-utóbb bekövetkezik. Szerintem a benzináremelést sem tudtuk le végleg. A MOL most csendben marad egy vagy két hétig. A monopolhelyzetet élvező, magántulajdonban lévő cég játszik a lakossággal. Már nem hisszük el, hogy az olaj világpiaci árának növekedése miatt emelik az árakat. (Májusban négy egymást követő héten emelt, pedig az olaj világpiaci ára egy helyben állt). Inkább arról van szó, hogy a maguk elé kitűzött és remélt extra­profit elmarad, azt akarják behozni. A kormány azt mondja: nem avatkozik bele egy magáncég ügyeibe. Viszont felkér­te a Versenyhivatalt a benzin árképzésének és az árakat egyszerre emelő gyógyszergyá­rak ellenőrzésére. Mert ha nem képviselnék érdekeinket, az alacsony jövedelmek miatt a lakosság egy jelentős része nem jut hozzá az alapvető gyógyszerekhez, s az üzemeanyaghiány mi­att nem csak a magánautók állnak le, ha­nem — a járőrkocsik üres tankjai miatt — rendőrség is csak akkor siet segítségünkre, ha taxit küldünk értük. r Es ezzel az ostorcsapásoknak még koránt- sincs vége. Ki tudja, mit hoz a jövő (hét)? Tudod, az anyósomat azért dicsérem, mert ő mindig is ellenezte a házasságunkat... Ferter János karikatúrája HÍREK □ Véradás A Magyar Vöröskereszt június 8-án Magyon a művelődési házban 8-11.3 0-ig, Nyírpazonyban a védőnői kör­ben 13-16 óra között és Tuzséron az orvosi rendelőben 11-13 óra között szervez vér­adást. □ Tüdőgondozó Új épülettel bővül a Fe­hérgyarmati Tüdőgondozó Intézet. Az áta­dási ünnepségre június 8-án 11 órától kerül sor. □ Elmarad a találkozó A június 10-re meghirdetett öregdiák-találkozót a volt deb­receni egyetemisták részére technikai okok miatt későbbre halasztották. Az új időpontról a szervezők értesítik az érdeklődőket. Hivatalból védik a betegek jogait Közreműködnek a panaszok megfogalmazásában, és kezdeményezik azok kivizsgálását A törvény értelmében immár hivatalból is védik a betegek jogait Martyn Péter felvétele Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Az em­ber, ha beteg, kiszolgálta­tott. Ilyenkor több segítség­re szorul, több megértést, olykor védelmet is remél. Ezért is örvendetes, hogy az utóbbi években az egészségügy­ben egyre inkább kialakulóban van egy egyenrangú partnereket feltételező kapcsolatrendszer a beteg és az őt gyógyító személy­zet között. Szakmai feltételek — Történik mindez azért, mert a társadalom fokozott elvárása kö­vetkeztében meg kellett határoz­ni az egészségügyi szolgáltatások általános szakmai feltételrend­szerét, színvonalának garanciá­it, valamint biztosítani a betegek érdekében mindezek védelmét is. — mondja dr. Kosa Zsigmond, az ÁNTSZ megyei főorvosa. így született meg és lépett életbe ez év januárjában az egészségügy­ről szóló törvény, valamint az annak végrehajtását elősegítő rendeletek. E törvény többek kö­zött deklarálja a betegek jogait és kötelezettségeit, illetve a be­tegjogok védelméhez és gyakor­lásához az úgynevezett betegjogi képviselő intézményét is beve­zette. □ Mi a feladata a betegjogi képviselőknek? — A betegjogi képviselő min­denkor a betegek, illetve az egészségügyi szolgáltatást igény­be vevők érdekében lesz köteles eljárni. Lényegében azt a felada­tot fogja ellátni, amit a külön­böző jogterületek ombudsmanjai az országban ellátnak. Fontos szerepük lehet majd a különböző konfliktusok kórházon belüli megoldásában is. Meghatalmazás alapján — A betegjogi képviselő tör­vény által megfogalmazott fela­datai a következők: segítik a be­teget az egészségügyi dokumen­tációhoz való hozzájutásban, az azzal kapcsolatos megjegyzé­sek, kérdések megfogalmazásá­ban; közreműködhet a betegek panaszainak megfogalmazásá­ban, és kezdeményezheti azok kivizsgálását. A beteg írásbeli meghatalmazása alapján jogo­sult lesz panaszt tenni az egész­ségügyi intézmény vezetőjénél, fenntartójánál, illetve — a be­teg gyógykezelésével összefüg­gő ügyekben — a törvényben meghatározott betegjogok meg­sértése esetén eljárhat az arra il­letékes hatóságnál és ennek so­rán képviselheti a beteget. Fel­adata lesz az is, hogy rendsze­resen tájékoztassa az egészségü­gyi dolgozókat a betegjogokra vonatkozó szabályokról, azok változásairól, illetve a betegjo­gok érvényesítésének szabályai­ról az egészségügyi intézmé­nyekben. Betekinteni az iratokba — Az ellátás zavartalanságát nem veszélyeztetve illetékességi körükben jogosultak lesznek az egészségügyi szolgáltató műkö­dési területére belépni, a vonat­kozó iratokba betekinteni, ha szükségesnek tartják, az egész­ségügyi dolgozókhoz kérdést is intézetnek. — A betegjogi képviselők a be­tegekkel kapcsolatos egyedi ügyekben kizárólag a betegtől kapott meghatalmazás keretei között járhatnak majd el. O Ha mindezeket megteszik, miképpen hasznosíthatják az in­formációkat? Milyen haszna származik létezésükből a betegek­nek? — A betegjogi képviselők tevé­kenységének elsősorban a bete­gek hasznát kell szolgálnia. Kö­telességük lesz, hogy az egész­ségügyi szolgáltatók működésé­vel kapcsolatban észlelt, a bete­gek jogait sértő gyakorlatra és egyéb hiányosságokra felhívják a szolgáltató vezetőjének, illetve fenntartójának a figyelmét és ja­vaslatot tegyenek azok megszün­tetésére. A felhívás eredményte­lensége esetén a betegjogi kép­viselő jogosult lesz arra, hogy az illetékes szervhez, illetve sze­mélyhez forduljon, megtegye a jobbítás érdekében szükséges va­lamennyi intézkedést. Az egész­ségügyi szolgáltatók vezetői tíz munkanapon belül, a fenntartói harminc munkanapon belül lesz­nek kötelesek érdemben meg­vizsgálni a betegjogi képviselő észrevételeit, és tájékoztatást ad­ni állásfoglalásukról. Fogyatékosok előnyben — A betegjogi képviselők kie­melten kezelik majd azoknak az ügyeit, akik életkorúk, testi vagy szellemi fogyatékosságuk, egészségi állapotuk, illetve társa­dalmi-szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott helyzetben van­nak. ö Az orvosokat a titoktartás kötelezi. Vonatkozik ez majd a képviselőkre is? — Természetesen. Az orvosi titoktartás az ő számukra is kötelező. Függetlenségük biztosí­tása érdekében az ÁNTSZ városi intézeteinek szervezeti keretei között fognak működni, és soha nem állhatnak azzal az egészség- ügyi szolgáltatóval munkavég­zésre irányuló jogviszonyban, amelyik az általuk képviselendő betegek részére egészségügyi szolgáltatást nyújt. □ Hogyan értesülhetünk arról, hogy hivatalosan ki képviseli ér­dekeinket, s hol találjuk őt? — Minden egészségügyi szol­gáltatónál felvilágosítják majd a beteget arról, hogy ki a betegjo­gok képviseletét ellátó személy és hogyan lehet őt elérni. Naponta felkereshetők A Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei betegjogi képviselők ki­választása részben megtör­tént, részben rövidesen meg­történik. A Szatmár-Beregi és a Mátészalkai Területi Kór­házban még nincs, de rövide­sen lesz képviselői. A nagykállói pszichiátriai szakkórházban Kiss Zoltán déli 1-2 óra között érhető el. A Jósa András Megyei Kórház­ban és a kisvárdai kórházban Pallagi Béla a betegek jogi képviselője, aki Nyíregyházán naponta 13.00-14.00 óra kö­zött, Kisvárdán pedig reggel 8.00-9.00 között áll a betegek, illetve képviselőik segítségé­re. MEGKÉRDEZTÜK: ÖN HOGY VISELI A KORA NYÁRI KÁNIKULÁT? G ipszben. Mindkét lábam törött. A jobb egy két évvel ezelőtti otthoni baleset­ben történt, combnyaktö­rés lett a vége. Május el­sején meg mentem volna ki Kabalásra, s a buszra felszálláskor a tömeg el­sodort, a bal bokám bán­ta. A gipsz meleg és ret­tenetesen viszket a bőröm alatta. Vesszővel vakartam, de ajánlom a hideg vizet: felül beönte­ni, alul úgy is kifolyik. Jól hűt. Június 13-án műtenek: az lesz még a meleg helyzet! Nagy György ROKKANTNYUGDÍJAS M ost vagyok a 36-ik hétben, a kisbabát június 30-ára várjuk. Hát, bizony nincsen már sok hátra, de nem is na­gyon bánom, mert a ká­nikulát, a nagy meleget nagyon rosszul tűröm. A baba egészséges, jóma­gam is, csak a kelleténél egy kicsit többet gyara­podtunk, emiatt kellett korábban bejönni a szü­lészetre. Vasmegyeren anyuéknál lakunk, ő so­kat segített eddig is, és ha a kis Jennifer a világ­ra jön, továbbra is szá­míthatok rá. Berkiné Sikorszki Edit TERHES KISMAMA N em fázom, annyi biz­tos! Két és fél éve va­gyok a Szabolcs Volán­nál autóbuszvezető, sze­retem ezt csinálni. A nyarat, legyen az akár kánikulai is, még mindig jobban elviselem, mint a telet. A tízórás fordában összesen olyan két órai pihenésre van időnk. Az öt-tízperces kiállások alatt egy kicsit felfrissül­hetünk: a karunkat leöb­lítjük vízzel, iszunk egy pohár szóda- vagy ás­ványvizet. A forróságban az utasok is türelmetle­nebbek. Reha Zoltán AUTÓBUSZ-VEZETŐ P anellakásban lakunk, ráadásul a négyszin­tes ház negyedik emele­tén, és az épület lapos- tetős! Mi jót mondjak még?! Kánikulai időben valóságos katlan a laká­sunk. Mondhatni: április közepéig tél volt, aztán egyik napról a másikra nyárra váltott. De lega­lább az éjszakák eddig hűvösek voltak, így alud­ni is tudtunk, de most már csak forgolódik az ember az ágyában, fél­csupaszon. A foci EB ide­jén egy kis habos nedű, behűtve, jól fog esni! Szamos Ferenc OSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTES Kérdezett és fényképezett: Lefler György S ok a beteg, a rosz- szullétes. Tizenöt ko­csival dolgozunk napon­ta, a kollégák reggeltől estig talpon vannak. A kocsikban legkevesebb 45-50 fok meleg van: védőitalként szódavíz szolgál. Sokszor előfor­dul, hogy valamennyi járművünk úton van, mint például most is. Ilyenkor állandó kapcso­latban vagyunk, hogy szükség esetén a legközelebbi kollégát ér­tesíthessük. A sürgősségi osztályon most telt ház van. Gebri Zoltán MENTŐSZOLGÁLAT-VEZETŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom