Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-27 / 123. szám
2000. május 27., szombat HÉTVÉGÉ 9. oldal ALKOTÓINK A művész-tanár Bodnár István Szabados István Vincze Péter felvétele Irigylésre méltó munkabírással rendelkezik Szabados István művésztanár. A tanítás után gyakorta naponta még 6-8 órát fúr, fát farag, vagy rajzokat készít. Képeit nézegetve gyanítom, a kirándulások, nyaralások fő tevékenysége a rajzolás, amit be is vall. Vastag, rajzokkal megtöltött paksamétákkal tér haza egy- egy külföldi útjáról. Bizonyára így lesz ezen a nyáron is, az élményt adó olaszországi út befejeztével. Lassan 25 évnyi alkotást mondhat magáénak. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán végezte tanulmányait, majd szülőhelyére, Kisvárdára vezérelte vissza a sors, ahol a Somogyi Rezső Általános Iskolában tanít. Mondják nem lehet próféta senki sem a saját hazájában. A mondás kicsit igaznak bizonyult Szabados István esetében is, nehezen ismerték el szülőföldjén tehetségét. Mívesen készített rajzai, fafaragásai pedig már országos tárlatokra, sőt külföldre is eljutottak. Tagja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Képzőművészeti Szövetségnek, és szerepel annak közös tárlatain is. Néhány éve azonban már a városban is megismerték munkáit, sokoldalú tehetségét. Megrendelésekben sincs hiány. A fafaragással kezdődött minden. Az egyik idős mester, Kovács László maga mellé vette a fiatal tanárt, és beavatta a fafaragás munkaigényes, de látványos művészetébe. Sokat tanult a vásárosnamé- nyi fafaragó táborban is, ahol ismeretségeket kötött, és különböző technikákat sajátított el. (Az idei táborba már magával viszi három tanítványát, mert természetes, Az én városom hogy az iskolában külön foglakozik a legtehetségesebb gyerekekkel, immár 15 esztendeje). — Gyönyörű anyag a fa, amely a bölcsőtől a koporsóig elkísér minket. Rengeteg dolgot lehet kifejezni általa, és természetes anyag. Szabados István keze alól sok munka került ki, gyufásdoboz nagyságútól egészen haranglábnyi méretig. Ez utóbbi Jándon található. Éppen a napokban készítette el a kisvárdai 3. számú óvodába az egyik nagyobb munkáját, amelyet Szabó Lőrinc Nyitnikék verse ihletett meg. A gyermekek bizonyára örömmel fogadják majd. De dolgozik egy komolyabb témán is, Szent László domborművét készíti. Ez nem is kerülhet máshová, mint a Szent László Középiskolába. Említsünk meg még az alkotó néhány fafaragását: a Piremon vállalatnál található egy hatalmas életkapu, a munkahelyet adó kisvárdai általános iskolában és a tornyospálcai iskolában egy-egy másik munka. A fafaragással egyenrangú alkotótevékenységről árulkodnak a rajzok és akva- rellek is. Szitanyomatok, grafikák tömkelegé került ki a keze alól. Feltérképezte a Felső-Tisza vidék műemlékeit, templomait, amelyekről egész sorozatot készített. Hatvan darabból álló képeslapot rajzolt meg — többek között — ezekből. Aranyosapátitól Mándokig akár egy kis képzeletbeli kirándulást is tehetünk Szabados István rajzai láttán. Nagy Bandó kitalált egy könyvet A Családi szókincstár szeretné elcsalni a gyerekeket a televízió elől Kettős üdvözlet Műtermi felvétel Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Sok mindent tudunk Bandóról: építésztechnikus, kőművesmester, volt kertész és újságkihordó, Karinthy-gyűrűs és Bonbon díjas humorista, egyetlen Aranyszalmaszállal kitüntetett szociális munkás, marato- nista, fotós és fafaragó. Azt, hogy rímfaragó is, most tudtuk meg, ugyanis elkészült a Családi szókincstár című verses gyer- meklexikona. □ Hogy fog egy humorista versírásba? — Azt nem tudom, hiszen én ugyan versformába ágyaztam a lexikonomban található címszavak lényegét, de nem gondolom, hogy verseket írtam. Inkább azt mondom, kitaláltam egy új könyvet, egy eddig nem létező formát és ebben a kétsoros versikéim is benne vannak. Másodperces versek □ Most aztán végképpen összezavartál. Akkor miről is van szó? — Örkény után szabadon kitaláltam a másodperces verseket. Ebben a Családi szókincstárban található 2000 címszó, a címszavak mellett pedig egy-egy kétsoros vers. A 2000. évben járunk, ez a domináns szám. Amit kitaláltam, az persze ennél több. A kétsorosaim alatt az olvasó gyerekek is lehetőséget kapnak a maguk kétsoros versikéinek a megírására, két kipontozott sorban. □ Beleírhatnak a könyvbe? — Sőt, bele is rajzolhatnak. Ugyanis a kétsorosok mellett egy üres téglalap alakú kis területet találnak, hogy a címszóban szereplő valamit ábrázolhassák. □ Ez közös könyv lesz? — Közös, de még mindig van folytatása a találmánynak. A gyermekek ugyanis a saját kétsorosaikat és verseiket beküldhetik az Alexandra Kiadó címére, ha beneveznek a pályázatunkra. A legjobb kétsorosok és a legszebb rajzok — várhatóan 2001 karácsonyára — bekerülnek egy valóságos Gyermeklexikonba. A legjobb ötven pályázót természetesen díjazni fogjuk. □ Költőket, esetleg grafikusokat szeretnél felfedezni? Ismeretbővítés — Ez is megtörténhet, de a szándékom ennél több is és kevesebb is. Azt szeretném elérni, hogy a gyermekeket elcsaljuk a tévé elől, a szülőket és nagyszülőket pedig arra, hogy leüljenek a gyermekeikkel egy kis közös játékra, verselésre, ismeretszerzésre. Ez a lexikon sok olyan állatot, növényt vagy néprajzi tárgyat tartalmaz, melyet esetleg nem mindenki ismer, de a verselés arra készteti őket is, hogy mindent megismerjenek, amit eddig nem ismertek. □ Elég merész és naiv elgondolás ahhoz, hogy megvalósuljon. Nem tartasz attól, hogy elkésett, hiszen a gyerekek már túlzottan is a tévéhez kötődtek? — Sohasem késő. Nem hiszem, hogy csak ez az egyetlen útja az olvasás, írás, rajzolás és ismeret- szerzés megszerettetésének, de egy ajánlatot én is tettem. □ Gondoltál-e arra, hogyan fogadja majd a szakma? Egyrészt a költők, másrészt a gyermeki lélek tudósai. — Talán a költők is megértik: nem velük konkurálok. Én csupán egy játékot találtam ki, s abból könyvet csináltam. Ami pedig a gyermeki lélek tudósait illeti, Vekerdy Tamás, Ranschburg Jenő a könyvet jó szívvel ajánlják az olvasóknak, de mellettük Csukás István és Schmidt Egon írók is felsorakoznak. Csányi Vilmos etoló- gus, Persányi Miklós, az állatkert igazgatója épp úgy szépen ír a könyvemhez, mint Jancsó Miklós vagy Kepes András. □ Évekkel ezelőtt az egész ország idézte tőled azt a mondatot, amellyel egy nemzedék összetartozását megfogalmaztad. Érti-e még ez a generáció félszavakból egymást? — Abban biztos vagyok, hogy ezt a nemzedéket („Nagy Generá- ció”-t) ma is ugyanazok a dolgok kötik össze, a múlt — szerencsére! — letagadhatatlan és megváltoztathatatlan. Ami változás, hogy — mint mindig — ma is akadnak, akik a jelenlegi helyzetben másképp akarják megélni azt a múltat, amit valahogy egyszer már megéltek. Amikor szétrobban egy csillag, a darabkák nem mindig állnak össze ugyanazzá a testté, ami előtte volt. Nálunk is ehhez hasonló dolog történt: volt egy egység, amit darabokra tört a robbanás, aztán mire elmúlt a füst, sokan másutt találták magukat. Ettől függetlenül és ennek ellenére senkit nem ítélek el, hiszen jó néhányan egy általuk jobbnak ítélt oldalra sodródtak. Én meg úgy élem meg a helyzetet, hogy szemlélődök, vizsgálódok, és mosolygok. Ötvenhárom évesen már tehetem. A humor gyógyít □ Mostanában keveset nevetünk, pedig a jókedv jobban gyógyít, mint a legjobb medicina. Mi ennek az oka? — A vicceket mindig valamiféle tiltás szülte. A vicc, a kabaré egy fricska, egy szúrkapiszka, egy mérgezett tű vagy egy robbanótöltet volt. Mára megszűnt az a fajta létjogosultsága, mert vicc nélkül, viccelődés nélkül is bármit kimondhatunk. Ez egy kicsit árt(ott) a műfajnak, de használt az embernek, tehát kvittek vagyunk. Azt nem hiszem, hogy elfelejtettünk volna nevetni, estéről estére megtapasztalhatom az ellenkezőjét. Ehhez persze sajátos, nem ide vagy oda húzó, szociálisan érzékeny és görcsöket oldó kabaréra van szükség, legalább is úgy tapasztalom, erre jobban vevők az emberek. Sokszor hallom vissza: fáradtan érkeztem, kedvetlen voltam, feszült voltam, de a te műsorod után teljesen jól érzem magam. Ezek szerint a gyógyír ma is ott van a humorban. (Nagy Bandó András május 27- én délután két órakor a Suliexpo vendége lesz a Sóstón.) A KM VENDÉGE zetközi tudományos közéletben, közleményekben, szakkönyvekben, az állattenyésztők új generációját elindító előadásokban egyaránt jelentkeztek. Kutatási területe az alkalmazott állatgenetika, azon belül is a szarvasmarha-tenyésztés, az állattenyésztési biotechnológia alkalmazása, az szakma nemzetközi integrációjának fejlesztése. Eredményes pályáját jelzik a témákban megjelent félezernyi publikációja, a címzetes egyetemi tanári címek a Pannon, s a Debreceni Agrártudományi Egyetemeken, s a kitüntetések: Wellman, Újhelyi, Lónyay Emlékérmek és a Széchenyi-díj. Dohy János az MTA osztályelnök helyetteseként, majd az agrártudományok osztály elnökeként jelentős tudományos közéleti tevékenységet folytat. Bár teendői miatt kénytelen volt kevesebbet vállalni az MTA Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testület munkájában, azért a szervezet elnökségének ma is tagja. Szívesen emlékszik vissza a tartalmas kisvárdai gyermekévekre éppúgy, mint a megyében végzett szar- vasmarha-nemesítési munkákra, amelyek során évekig dolgozott együtt Ruzsinszki Sándorral a megye akkori főállattenyésztőjével. A most éppen a Teichmann- díjnál tartó pályaívének eddigi történetét szép hasonlattal fejezi be: „Föl-föl dobott kőként poty- tyantam vissza időnként ebbe a megyébe, amellyel most akadémiai osztályelnökként szeretném a kapcsolataimat rendszeresebbé tenni.” Kisváráétól a Teichmann-díjig Galambos Béla Alapítása óta most harmadízben adták át a' Teichmann Vilmos- díjat, amelynek 2000. évi kitüntetettje Dohy János professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának elnöke. A természet szeretete, az ifjúkori tanulmányok, a későbbi kutató munka ezer szállal kötik Dohy Jánost Szabolcs-Szatmár- Bereg megyéhez. Az érdeklődés, amely a Pallagi Gazdasági Akadémia professzorai között nevelkedő ifjúban kialakult, tovább érlelődött benne Kisvárdán a burgonyanemesítés fellegvárában, ahol növénykórtani kutatásokat végző édesapja a kísérleti gazdaságban Teichmann Vilmos közvetlen munkatársa volt, közös tudományos cikkük is megjelent. Amíg az édesapa itt dolgozott: 1949 és 1954 között élt a Dohy család Kisvárdán. Az ifjú Dohy Jánosban ekkor tájt fogalmazódik meg az elhatározás: a családi hagyományoknak megfelelően ő is mezőgazdasági kutató lesz. S valóban, az alma ezúttal sem esett messze a fájától. A gimnáziumi tanulmányait Keszthely, Debrecen után itt Kisvárdán a Bessenyei György Gimnáziumban folytatja, ahol — miként visszaemlékszik — a nemzet felemelkedése iránt elkötelezett tanárok segítették elméje pallérozását, de az ország Dr. Dohy János dományi Egyetemen, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán, majd 1984-től a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen keresztül Balázs Attila felvétele megalapozásához. A feladat komplex megfogalmazása miatt az eredmények a nagyüzemi gyakorlatban, a hazai és nemiránt érzett szeretetének elmélyítését is. Az agrártudományi egyetemen aztán örökre eljegyzi magát a nemesítéssel, igaz, nem a Kisvárdán is megismert növények, hanem a háziállatok világában. Híres professzora, Horn Artur irányításával egyetemi hallgató korában komoly sikereket ér el, igy meghívást kap az Agrártudományi Egyetem Állat- tenyésztési Tanszékére, amely egy életre szólóan meghatározza kutató munkáját. Az elhivatott kutató pálya az Állattenyésztési Kutató Inté- _ zeten, az Állator ível. Kisvárdai diákként még nem sejthette, hogy a szarvasmarha-tenyésztésünk genetikai alapjának megteremtése lesz a feladata. Horn Artur irányításával részt vett abban a kutató csoportban, amely a tejelő magyar barna és a tejelő magyar tarka szarvasmarha típusokat előállította, s ezzel je- e n t ő s mértékben hozzájárult a verseny- képes, gazdaságos, szakosított tej- és hústermelés
