Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-04 / 103. szám

2000. május 4., csütörtök Kelet« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT A jó hír értéke Nagy István Attila A élet a tengerből ered. A tudósok en­nek egyik bizonyítékát abban látják, hogy az ember vérének sótartalma ugyanakkora, mint a tenger vizének. Akinek nem adatott meg a tenger, az ragaszkodik a folyóhoz vagy a tóparthoz. A vízhez, amely táplál, pi­hentet, de időről időre veszélybe is sodor. Talán sohasem szerepelt annyit a Tisza a világsajtóban, mint az elmúlt időszakban, amikor egymást követték a szennyezéshullá­mok. Zokogó halászok nézték a halteteme­ket. Egymásnak adták a mikrofont a szak­emberek, a jóslatok egyértelműek voltak: húsz-harminc év is kell ahhoz, hogy a Tiszá­ban megjelenjen az élet. Egy fél emberöltő. /\ legfrissebb hír szerint harcsákat telepí­tettek a folyóba. Egyrészt azért, mert meg­jelent benne az élet, másrészt a sügérek túl­súlya figyelhető meg, s ezért nem árt a ra­gadozó halak jelenléte. Nagy öröm ez mindenkinek. Hát akkor miért nem kap akkora visszhangot, mint a veszteség fölött érzett fájdalom? Miért érté­kesebb a sokkolás, mint a józan szembené­zés? A kérdéseket lehetne folytatni. Ilyenkor azt szokták mondani, nem az a hír, hogy a kutya megharapta a postást, ha­nem fordítva: a postás harapta meg a ku­tyát. Én azonban ezt nem nagyon hiszem. Inkább tűnik ez magyar sajátosságnak, amelyik nem tud örülni a sikernek, kétke­déssel fogad minden eredményt, gyanak­szik, ha valaki elért valamit. Sokan vannak, akik szeretnének sikeresek lenni, de befekte­tett munka nélkül, akik irigylik a szomszé­dot mert látható módon gyarapszik, de ők szívesebben hűsölnek a szobában. A mostani helyzetben azt kellene monda­ni, tévedtünk, rosszul mértük fel a helyze­tet, mert a Tisza van olyan erős, hogy ké­pes újraéledni. Készülődjünk, hogy meg tudjuk rendezni az első horgászversenyt. Higgyünk a Tiszában, ha magunkban olyan gyakran kételkedünk. Tudod, ebben a cuccban a főnök a lábamat nézi és nem azt, amit leírtam... Ferter János rajza HÍREK □ Ezer év A nyíregyházi Magyarok Nagy­asszonya Plébánia és a Jósa András Múzeum közös kiállítása május 5-én 11 órakor nyílik meg. Címe: Magyarország és a Szentszék ezeréves kapcsolata. □ Megemlékezés Ökumenikus megemlé­kezést és ünnepi orgonakoncertet tart az egyházak bevonásával a nyíregyházi Európa Egyesület és a Magyar Békeszövetség május 7-én, 18 órakor a nyíregyházi Luther téri evangélikus nagytemplomban. □ Véradók A Magyar Vöröskereszt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete má­jus 4-én, csütörtökön 9-től 15 óráig a Nyír­egyházi Főiskola (a volt Bessenyei György tanárképző főiskolai rész) kollégiumában szervez véradást; Gulács község művelődési házában 9.30-tól 12.30 óráig, míg Kisar köz­ség művelődési házában 8-tól 12 óráig vár­ják a véradókat. Ötlet van, de több pénz kellene Arányok és rangsorok a megyei önkormányzat munkaprogramjának tervezetében A jövő szakemberei Tiszavasváriban — világbanki programban támogatott képzés keretében — esz­terga- és varrógépek számítógépvezérelt működését tanulják Elek Emii felvétele Marik Sándor Nyíregyháza (KMJ — Elké­szült a megyei önkormány­zat 2000-2002. évi munka- programjának tervezete, amelyet a közgyűlés pénteki ülésén terjesztenek elő. A dokumentum fontosabb részeiről gyűjtöttünk előzetes véleményeket. A munkaprogram arányokat, rangsorolásokat tartalmaz, amely nem konkrét formában, hanem hosszabb távon jelöli ki a célokat, éppen ezért egy arány­lag friss helyzetképet is ad. Csalóka számok — Jó lett volna, ha hamarabb ké­szül el ez az elemzés, nem a cik­lus félidejében — mondja Veres János, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. — Sok olyan szelete van ugyanis a megye éle­tének, amely általánosságban kedvező képet mutat, ám csaló­ka, mert a megye a kétségtelen fejlődés ellenére is leszakadóban van, az ország más területein gyorsabb a fejlődés. Például a külföldi érdekeltségű vállalkozá­sok számát tekintve a megyék rangsorában a kilencedik helyet foglaljuk el, a külföldi tőke nagy­ságát illetően csak a huszadik helyen vagyunk, vagyis mi ren­delkezünk a legkevesebb külföl­di tőkével. Az újonnan alakuló vállalkozások induló tőkéje is csak negyede az országos átlag­nak. Ezért fontos, hogy a megyei vállalkozók támogatásának stra­tégiai jelentőséget tulajdonit az önkormányzat. Kézenfekvő, hogy az elmaradott térségek fele­melkedését is jobbára a helyi vállalkozók sikeres munkájára alapozhatjuk. Kölcsönös érdekek Gazda László, a megyei fejleszté­si ügynökség igazgatója három mutatót említ kiindulásképpen: az egy lakosra jutó beruházási érték 1999-ben Győr megyében 360 ezer, Hajdúban 90, Szabolcs­ban 60 ezer forint volt. Az egy la­kosra jutó külföldi befektetés sorrendben 340/125/25 ezer fo­rint, az egy főre jutó hazai össz­termék (GDP) 910/650/490 ezer forint. — E számok ismeretében több dologról nem mondhatunk le — hangsúlyozta az igazgató. — Igenis szükség van a (most már) ötmegyés felzárkóztatási prog­ramra, valamint a nagy infra­strukturális beruházásokra, amelyek között legfontosabb az M3-as autópálya megyei szaka­sza. A megye szempontjából kiemelkedő jelentőségű a záho­nyi nemzetközi logisztikai köz­pont kialakításának folytatása, ehhez a miniszterelnök ukrajnai látogatása lendületet adott. Nyír­egyházán látjuk, mit jelent egy multinacionális világcég ide te­lepülése. Olyan feltételeket kell ajánlani a megye más, fejletle­nebb részein, amelyek vonzóak lehetnek hasonló beruházások számára. Ez nemcsak a multik miatt fontos, hanem azért is, mert a magyar, jó esetben me­gyei kis- és középvállalkozások beszállítók lehetnek. Másik véglet — A gazdasági szervezetek meg­oszlása megyén belül változat­lanul egyenetlen — folytatta Gazda László. — A működő vál­lalkozások több, mint fele a Nyíregyháza és Újfehértó nevé­vel fémjelzett kistérségben talál­ható. A másik véglet a csengeri és a vásárosnaményi térség, ahol az összes vállalkozásoknak mindössze 2-2,5 százaléka mű­ködik. A Vásárosnamény körüli településeken több, mint huszon­hét százalék a munkanélküliek aránya, ami a megyében a leg­magasabb. Ezek mutatják a fel­adatokat. Jogos előnyök alapján — Számunkra különösen fon­tos — fogalmaz Bodnár Sán­dor, a megyei közgyűlés alel- nöke —, hogy az uniós csat­lakozás jegyében, az Észak-Al­földi Régió hátrányos helyze­tű tagjaként megyénk megkí­séreljen jogos előnyökhöz jut­ni. A legfontosabb stratégiai cél olyan Phare- és egyéb támoga­tások megszerzése, amelyek lehetőséget nyújtanak a megye infrastrukturális hátrányai­nak felszámolására. Kiemelt fontosságú a közlekedés hely­zetének javítása, aminek kulcsfontosságú része az M3-as autópálya terv szerinti tovább­építése a megye középvonalá­ban, amitől a sztráda harminc kilométeres környezetében számottevő fejlesztéseket prog­nosztizálnak. Több ipari par­kot szeretne a megyei vezetés kialakítani — részben az autó­pálya vonzására számítva. Úgy tűnik, hogy a külföldi tőke is ezt tartja az egyik legfontosabb alapnak ahhoz, hogy idetelepü- lését egyáltalán fontolóra ve­gye. — Természetesen bőven le­het még gazdagítani az önkor­mányzat munkaprogramját — mondja az alelnök. — Erre szá­mít is a közgyűlés, amikor te­ret kíván engedni a szakmai­ágazati elképzeléseknek, új öt­leteknek. — Egyben kereteket is kije­löl, hiszen meghatározott célok szolgálatába kell álltani a ter­vek sorát. Ezért is fontos a közgyűlés következő ülése, amelyen számos rövid távú in­tézkedés mellett a holnapra is figyelmet fordítanak. MEGKÉRDEZTÜK: MIT SZÓL, HOGY LAPUNKKAL SEAT CORDOBÁT NYERHET? A férjem addig ki nem kel az ágyból, amíg a Kelet-Magyarországot át nem olvassa, elejétől a végéig. Én a gyászjelen­tést szoktam legelőször átböngészni. Részt vet­tünk az újság legutóbbi autós játékán is, amikor Suzukit lehetett nyerni. Na, hátha most mi le­szünk a szerencsések. Az autót megtartanánk, meg bizony! Van egy 11 éves négyütemű Wartbur­gunk, szívesen lecserél­nénk egy ilyen flancos kocsira. VACZI JÓZSEFNÍ, NYUGDÍJAS A Suzuki-játékról vala­hogy lemaradtunk, ebbe viszont benevezünk a feleségemmel. Nekünk egyébként Suzukink van, de ez az új formájú Seat Cordoba nagyon tetszik. Az a 15 napi kis nyírás­ragasztás megér egy jó kocsit. Mi is megpróbá­lunk Fortuna kegyeibe férkőzni, adunk egy esélyt a szerencsénknek. A feleségem újságárus, s mondta, hogy pénteken egy férfi egyszerre negy­ven Keletet vett meg a játék miatt. Kohanecz Sándor, BŐRDÍSZMŰVES épzelje, a múltkor egyetlen mozaik hi­ányzott a 15 kis képből, emiatt nem tudtuk be­küldeni a Suzukira! Va­lahová eltűnt az az egy lapszám. Szándékomban volt bejönni a szerkesztő­ségbe, hátha tudtak vol­na segíteni a pótlásban, de aztán annyiban ma­radt. Most figyelmesebb leszek. A 18 éves Maz­dánkat szívesen lecserél­ném egy ilyen gyönyörű autóra. Mit mondjak: na­gyon tudnék neki örülni, ha a miénk lenne! Karácsonyné Törő Katalin, KERTÉSZMÉRNÖK, TANÁCSOS V issza az óvodába! Merthogy most így telnek a napjaim. A meg­nyerhető Seat Cordoba érdekében elmentem a boltba, vettem egy tubus papírragasztót, olló az van otthon, és naponta nyírás, ragasztás. Több mint tíz évig az ország különböző kaszinóiban dolgoztam, így Fortunát, mondhatom „személye­sen” ismerem. A Kelet- Magyarországot egyéb­ként kedvelem, ám egy kicsit több irodalmat sze­retnék olvasni benne. Jónis Tamás, VÁLLALKOZÓ Kérdezett és fényképezett: Lefler György V alóban?! Autót lehet nyerni?! Évekig já­rattuk a lapot, ám az építkezés miatti költözé­seink idejére felmond- tuk. Most viszont, hogy megvan a kívül szép, ám belül még sok munkát igénylő házunk, ismét előfizettünk a Keletre. Nagyszerű lehetőség, hogy akár egy autót is nyerhetünk. A 12 éves kis Renault 5-öst a há­rom gyerek már hátul kinőtte. Szívesen ülnék a képen látható szépségki­rálynő helyébe. Karácsonyi Csabámé, ÓVÓNŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom