Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-27 / 123. szám

2000. május 27., szombat 3. oldal Figyelem, pályázat! Angyal Sándor IVIindig összeszorul a szívem, ha az orszá­gos lapokban egy-egy pályázat eredményét látom. Köztudott, hogy különböző kulturális, oktatási és más célokra száhottevő összege­ket lehet megcélozni pályázatokkal, ezek végösszege sok esetben több száz millióra rúg. Amiért rossz érzés támad bennem és ismerőseimben: nagyítóval kell keresni me- gyénkbeli településeket, iskolákat, közösségi házakat vagy más, pénzszűkében szenvedő intézményeket a nyertesek között. Azért emlegetem fel ezt a kellemetlen él­ményt, mert most megint megcsillantott a kormány egy újabb lehetőséget. Ha nem kap időközben gellert az elképzelés, akkor a jövőben az önkormányzatok feléleszthetik a közismerten csak „állami lakásépítési prog­ramként'' ismert gyakorlatot. Az elképzelések szerint az önkormányzatok — megfelelő in­dok és feltétel megléte esetén — pályázhat­nak ilyen központi pénzekre, vissza nem térí­tendő támogatásra, úgynevezett bérlakások építése végett. Aki csöppnyit is ismeri a hazai, különös­képpen pedig a vidéki lakásínséget, annak aligha szükséges bizonygatni, hogy mennyi­re életbevágóan fontos odafigyelni erre a most felröppentett hírre. Mert bár születtek döntések a lakásépítők helyzetének könnyí­tésére, e kedvezményeket csak nagyon keve­sen tudják igénybe venni. (Saját erő, magas havi törlesztés stb.) Marad tehát a bérlakás, mely lényegesen könnyebben elérhető, mint a hőn áhított tulajdon. I gaz, hogy akadnak cégek, intézmények, ahol amolyan pályázatfigyelő szolgálatokat tartanak fent — nagyon helyesen —■, hogy egyetlen lehetőség se kerüljön ki a látókörük­ből. Most ismét az önkormányzatokon lesz a sor: igyekeznek megragadni minden forintot, amelyből rászorulóknak bérlakásokat építhet­nek. Ezzel nemcsak a hajléktalanokon, az al­bérletben szorongókon tudnak segíteni, ha­nem a lakások megépítésekor új munkale­hetőségeket is kínálhatnak azoknak, akik még ma is hiába kilincselnek érte. Gyermeknapi párbaj Ferter János karikatúrája □ Képviselői fórum Tóth András ország- gyűlési képviselő az alábbi helyeken és időben tart fórumot: Levelek, polgármesteri hivatal, május 29, 18 óra; Szakoly, polgármes­teri hivatal, május 30, 18 óra; Bököny, műve­lődési ház, május 31, 18 óra; Újfehértó, mű­velődési ház, június 1, 14 óra, Balkány, pol­gármesteri hivatal, június 1,18 óra. □ Lovasnap Tiszabercelen Pünkösdi lo­vasnapot szervez Tiszabercelen a Tisza menti Lovasklub és a Tisza-parti település baráti köre június 11 -én, pünkösdvasárnap. A berceli lo­vaspályán mindkét lovas szakágban nyílt ügyességi versenyt is tartanak a „Pünkösdi Király" elmért. □ Sorskérdések A gávavencsellői Ra- kovszky Sámuel Általános Iskola könyvtárának Kurucz Gyula, a Magyarok Világszövetsége anyaországi régióelnöke lesz vendége május 31-én, fél háromtól. Előadásában a magyar­ság sorskérdéseiről, a világszövetség tevé­kenységéről, céljairól beszél. AIDS-esnek lenni nem kötelező A keleti régió időzített bombája • Örömlányok és örömfiúk • Vonzó hirdetések Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — A legve­szélyeztetettebbek, fiatal fi­úk, lányok előtt vázolta ko­runk legrettegettebb betegsé­gének tüneteit a Nemzeti AIDS-bizottság titkára, dr. Új­helyi Eszter. A Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskolában gyülekezés közben két fiatal lánytól megkér­deztem, mit tudnak a halálos világbetegségről, az AIDS-ről. Azt válaszolták, mindent, és nem is vártak az előadástól semmi új in­formációt, de azért eljöttek... Ezer alatt Pedig a szakember, aki 1983 óta dolgozik ezen a területen — s mel­lesleg testközelből ismeri a kóro­kozót, ugyanis eredeti hivatása folytán diagnosztizálja a vírust » ........................ Amikor valakit „lenyomozunk”, s közlöm vele, mi a helyzet, megkér- - Äj dem: megérte? védekezett? A ;, J. válasz leggyakrabban az: eszembe sem jutott.... Dr. Újhelyi Eszter Reméljük, megjegyezték mire vigyázzanak •M —, sok érdekességet mondott. Megtudhattuk például, hogy mi itt, a keleti csücsökben, közel az ukrán határhoz, időzített bombán ülünk... Ma hazánkban ezer alatt van a nyilvántartott fertőzöttek száma. De Közép-Kelet-Európában az is­mert okok mellett új fertőződési forrás terjed — az intravénás dro­gok. Ukrajnában több ezren kapták már el az AIDS-et, a legtöbben a fecskendős drogozás következté­ben. Az orosz, s különösen a friss moszkvai megbetegedések túlnyo­mó részének ez a módszer az in­doka. Déli szomszédunknál 20 ezernél is több a beteg... Nem beszélve az országunk te­rületén elhelyezkedő menekülttá­borokról. Nem is gondoljuk, hogy a hozzánk szakadt idegenek kö­zött szinte nem is mernek felmé­rést végezni, pedig a feltételezé­sek szerint nemcsak AIDS-es le­het közöttük... S ezek az emberek szabadon mozoghatnak! Fertőzés közös tűvel A diszkódrogok kockázatát rész­letezve Újhelyi Eszter megemlí­tette, hogy a gyorsan felszívó­dó, közvetlenül a véráramba jut­tatott heroin, kokain, amphe- tamyn kiszámíthatóbb hatású (nincsenek olyan kellemetlen utóhatásai, mint például a kín­zó szomjúság), ezért a népsze­rűségük egyre nő. De nagyon ve­szélyesek. Közös tűvel bármilyen fertőzés játszi könnyedséggel át­vihető, nem beszélve arról, hogy a függőség kialakulásához lénye­gesen kevesebb mennyiség is ele­gendő. Aki elkapta az AIDS-et, nagyon rossz életkilátásokkal számolhat, a magyar fertőzöttek közül is már sokan, főleg ifjak, meghaltak. A múlt héten olyan hajléktalant ta­láltak holtan az egyik aluljáró­ban, akivel a HÍV és a tbc egy­mással versenyezve végzett... Az örömlányok, akik zöme ukrán vagy román, a kötelező szűrővizs­gálatot ügyesen kijátsszák. Nem egyről rajtaütésszerű vizsgálatok során derül ki a dráma. Az AIDS ablakideje (amíg nem mutatja a típusos szimptómákat), 3-6 hét. Ez alatt nagyon soka­kat magával rángathat a homo­szexuális férj, az Ázsiában köny- nyelmű kalandba bocsátkozó, kí­váncsi, tanulmányutas vállalko­zó... — egyik példát a másik után sorolta a doktornő. Amikor vala­kit „lenyomoznak”, s közlik vele a sorsát, majd megkérdezik: meg­érte? védekezett? vigyázott a biz­tonságára? A válasz a leggyakrab­Sarkát törte a polgármester Kifüstölte volna a molylepkéket • Mankókkal közlekedik Nyírcsaholy (L. T. L.) — Sarko­san fogalmazva: bármennyir- e is szeretne, nem tud a sar­kára állni a szatmári község polgármestere. Alaposan megjárta Suszté László. A hivatali teendők elvég­zése után otthonában szorgosko­dott a minap, amikor egy óvat­lan mozdulatnál elsötétült előtte a világ. — A padlásra indultam, mivel eljött az ideje a molylepkék ki­füstölésének. Ahogy lépdeltem fel, a harmadik foknál elvesztet­tem az egyensúlyomat. Csak egy kézzel fogódzkodtam, nem bír­tam megtartani magamat, és ahogy földre értem, éreztem, hogy nagy a baj — füstölgőit a pórul járt nyírcsaholyi polgár- mester, aki mostanság mankók segítségével közlekedik. A peches estén szerencséjére nem vacsorázott, így aztán azon nyomban műtőasztalra fektet­ték. Homérosz Oláh Gábor Ma Lár jelentett a napos, ami­kor beestünk csengetés után a terembe. Vigyázzállásban nem rogyadozunk mint a gatya, Oláh fiam! Kapaszkodjon, húz­za ki magát — oktatott Homé­rosz, ahogyan történelem taná­runkat neveztük. Állítólag olasz származású volt, eredeti neve Metód. Nem tudom ki és mikor nevezte el Homérosz­nak, már-már generációkon keresztül rajta maradt. Először beírta a naplót. Nem a saját tollával, mert mindig elfelejtette, hogy a tintás köpe­nye felső zsebében is van kettő. Tőlünk kért mindig, azt már elő is készítettük. Becsuk­ta az osztálykönyvet és elővet­te a rettegett noteszt. Abba szokta beírni az osztályzatain­kat. Még ki sem nyitotta, ben­nünket meg kitört a frász. Én a névsor közepén voltam, ő az elején kezdte. Már mindenki tudta, hogy hányat kell lapoz­ni, hogy ő következzen. Sze­mével hol a nevekre, hol ránk nézett, lapozgatott, megnyá- lazta többször is az ujját. Szin­te hallani lehetett az oldalak sercegését. Miért nem szólít már fel valakit? Csend volt, mint a kriptában. Végül mégis az elejéről szólított. Szegény Balogh Laci lett az áldozat. Valamennyien megkönnyebb­ülve felsóhajtottunk, talán még a függöny is meglebbent az ablakon. Szégyen, de egy csepp szolidaritás sem volt bennünk, egyelőre megúsz- tuk. A ... e... ö... ö. Akkor amikor a perzsák megtámadták a görö­göket, nem... a görögök a per­zsákat — nyögdécselt Balogh. Na fiam, döntsd már el, hogy ki-kit? Balogh újból belekez­dett. Ez már volt fiam — mondta Homérosz. Szegény Balogh nehezen lélegzett, nem kapott levegőt. Mi meg disznó módon a padra borulva pukka- doztunk. Balogh, Balogh, me­gint nem készültél, mit csinál­tál tegnap délután? Szegény fiú meg már azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Na, jó akkor én még egyszer elmondom, elmagyará­zom, és remélem — közben be­csukta a noteszt — legközelebb jobban szerepelsz. Elkezdte és mondta, mondta újból a per­zsa-görög háborút. Akkor, amikor... Mi meg áhítattal hallgattunk. Most már ismét nagyon szerettük, mintha nem is az az ember lett volna, mint az óra elején. Homérosz volt, az igazi, az óriás Homérosz. Sokat gondolok rá. Az égi ka­tedráján ma is biztosan keresi a tollat és lapozgatja a noteszát is. Csak meg ne álljon középen az én nevemnél. Szőke Judit felvételei ban az: eszembe sem jutott... Az orvos óvja a lányokat a pornó­ipartól, a „jó alakú, szép lányo­kat” külföldre vonzó hirdetések­től, a filmkészítés közben össze­szedhető kórokozóktól, s különö­sen az afrikai fekete férfiakkal szövődő, meggondolatlan partner- kapcsolattól. Minden vért szűrnek Kérdésemre, hogy napjainkban kell-e tartani a fertőződéstől véra- dáskor-vételkor, kapott vérkészít­ménytől, a válasza megnyugtató volt: ma minden vért szigorúan szűrnek. A korosztály nagy csábí­tásnak van kitéve. A felnőttek pe­dig csak annyit tehetnek, hogy felhívják a figyelmet, s beszélnek, szörnyű fotókat, félelmetes esete­ket sorolnak. De vajon a fiatalok megértették-e, eleget figyelmeztet­tünk-e? — fogalmazta meg a ta­pasztaltabb, megfontoltabb gene­ráció bizonytalanságát és felelős­ségtől áthatott kételyeit Újhelyi Eszter Nyíregyházán. — Azonnal megállapította az orvos, hogy a jobb lábamon ke­resztben eltört a sarokcsontom. Vállalhattam volna a gipszkötést, ám nem kockáztattam, ragasz­kodtam a mankókhoz. Hetven­négy küós vagyok, ezzel a súllyal még nem merek a sarkamra áll­ni. Legalább három hetet vesz igénybe a felépülésem. Tanultam a történtekből: felesleges volt kapkodnom, ha elővigyázatosab­ban araszolok a létrán, most ter­mészetes lenne a járásom. Irodalmi Kávéház Nyíregyháza (KM) — Is­mét várja az érdek­lődőket az Irodalmi Ká­véház Nyíregyházán a TIT Jurányi Centrumban május 28-án. A programban ezúttal Kato­na Béla Nagy írók Szabolcs­ban című posztumusz köte­tének bemutatására kerül sor. A könyvről Jánosi Zoltán főiskolai tanár be­szél. Szintén a matinén tart­ják Bodnár István Bereg ta­virózsái című könyvének premierjét. Vendég H. Né­meth Katalin grafikusmű­vész. A beszélgetést Nagy István Attila vezeti. A kávé­ház vasárnap 10 órakor kezdődik. Fülesdi a nyertes Nyíregyháza (KM) — La­punk Szépségszalon címmel május 11-én megjelent mel­lékletében keresztrejtvényt közöltünk, melynek megfej­tése: Szépséggel fel lehet for­dítani a világot. A szerencsés nyertes pe­dig Varga Ildikó fülesdi ol­vasónk, aki a nyíregyházi Páris Parfüméria Paris Lu­xe Dlatszerboltja tízezer fo­rintos ajándékcsomagját nyerte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom