Kelet-Magyarország, 2000. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-02 / 101. szám

1999. május 2., kedd Seiet« HÁTTÉR 3. oldal Balogh József IVIegtörtént. Torgyán József nem vállalta az államfőjelöltséget. Ezt maga a pártelnök jelentette be a Független Kisgazdapárt or­szágos nagygyűlésén, ahol a csaknem kéte­zer küldött egyetlen ellenszavazattal őt ne­vezte meg a párt köztársasági elnökjelöltjé­nek. Torgyán döntését azzal indokolta, hogy két évvel ezelőtt az ország felvirágoz­tatására kötött szövetséget Orbán Viktorral, és ehhez több kormányzási ciklusra és az ő aktív szerepvállalásukra van szükség. Beje­lentette: konzultálni fog a kormányfővel az államfőjelölt személyéről. Íme a hétvége nagy híre, ami már a leg­több magyar embernek nem okozott meg­lepetést. Nemcsak azért, mert a kisgazdák elnöke az elmúlt hónapokban számtalan­szor nyilatkozta, hogy ha ma — és ez min­dig a kérdés elhangzásának napjára volt értendő — kapná a felkérést, nemet mon­dana, sokkal inkább azért, amit a kisgazda­politikus jelleméből, habitusából az elmúlt tíz évben megismerhettünk. Ő ugyanis alig­ha elégedne meg a reprezentatív hatalom­mal, ő a valóságos hatalom híve, s ez sok­kal inkább a miniszterségben és a pártel­nökségben ölt testet, mint a köztársasági el­nökségben. Miért nem adott végleges választ akkor hónapokig a feltett kérdésre? Mert Torgyán taktikus is. Ez az idő kellett és alkalmas volt arra, hogy a koalíciós vitákban egy pici lé­péselőnyre tegyen szert, de azon sem le­pődnék meg, ha kiderülne: a lebegtetés ideje saját pártjában is kiválóan alkalmas volt arra, hogy megismerje, kik azok, akik a második vonalból leginkább szeretnék el­foglalni helyét a pártelnöki, a miniszteri székben. A egyik kérdésre megkaptuk a választ, most következik a második megválaszolása: vajon kit jelöl erre a hatalom nélküli, mégis legfőbb állami méltóságra a kisgazdapárt? Az ideális az lenne, ha sikerülne olyan sze­mélyt találni, aki nem megosztja, hanem egyesíteni tudja a nemzetet. Bár egy ilyen konszenzus nehezen képzelhető el. Most a realitás szerint egy, a jobbközépen álló te­kintély jelölésére számíthatunk, a baloldal pedig erre — a politika forgatókönyve sze­rint — aligha mond igent. A nagy döntés Dilemma Én nyolcéves vagyok, ha te nem cigizel és nem csajozol, akkor olyan öt körül lehetsz... Ferter János rajza Titokmegőrzés mikrohullámokkal A NATO-minősítésű iratok őrzése, védelme új fejezetet nyitott a hazai irattárolásban íme egy URH térérzékelő belülről — mutatja Borbély Zoltán a szerző felvétele Nyéki Zsolt Nyírtelek (KM) — Amióta az ember háborúzik, tudja: a katonai kutatásokra alapo­zott fejlesztések eredményei a polgári életben is kitünően hasznosíthatók. A vietnami háborúban például az egymás mozdulatait leső csa­patok a legkorszerűbb technikát is bevetették a meglepetések el­kerülésére. A harcoló egységek között húzódó ún. érzékeny harcmezőn már bevetették töb­bek között a lépésfigyelőket, az infrasugaras mozgásérzékelőket. Az itt szerzett tapasztalatokra is támaszkodva kezdték meg a biztonságtechnikai eszközök és rendszerek fejlesztését Nyírtele­ken, a HM Arzenál Rt. jogelőd­jénél. Behatolás kizárva A cég eredetüeg egy 1964-ben lét­rehozott katonai alakulat, az egy­kori szovjet haditechnika kar­bantartására szolgáló javítóüzem és raktárbázis volt. Akkoriban a napi munkát a légvédelem rend­szerében megtalálható rakéta- technikai eszközök és rádióloká­torok javítása adta, később, 1978- ban megkezdődött a katonai ob­jektumok őrzését ellátó technika fejlesztése. A HM Elektrotechni­kai Javítóüzem jogutódjaként a Honvédelmi Minisztérium 1992- ben megalapította a HM Arzenál Rt.-t, amely így több mint két év­tizede foglalkozik különféle tech­nikai őrzésvédelmi eszközök, behatolásjelző és tűzjelző rend­szerek fejlesztésével, gyártásá­val, szervizelésével. — A piaci igényeket követve kamerás megfigyelő, valamint ipari beléptető rendszereket ter­vezünk és építünk ki. Ezek iránt a fokozott biztonsági követelmé­nyű intézmények, pénzintézetek, büntetés-végrehajtási intézetek, egészségügyi, oktatási intézmé­nyek és ipari objektumok fenn­tartói érdeklődnek — utal a ke­resletre Borbély Zoltán, a társa­ság biztonságtechnikai divziójá- nak vezetője. Titkos iratok A referenciák sora tekintélyt pa­rancsoló: az Arzenál segítségével védik a Belügyminisztérium több objektumát, őrzik a MÓL hajdúszoboszlói bányászati üze­mét. A cég szakemberei dolgoz­tak a Paksi Atomerőmű bizton­sági rendszerének kiépítésénél, de a Nyíregyházi Főiskola teljes elektronikai és tűzjelző rendsze­rét is ők szerelték fel. A tevékenység ma már kiter­jed a külső téri jelzőrendszerek kiépítésére, karbantartására, fel­újítására és a saját fejlesztése­ken alapuló eszközök korszerűsí­tésére. A komplex jelzőrendszer magába foglalja a külső téri be­hatolás érzékelését, a raktárhe­lyiségek őrzését, a teljes körű gépjármű és személyi belépte­tést, az áteresztő illetve beléptető pontokon a videokamerás megfi­gyelést. A legújabb kihívást Magyar- ország NATO-tagsága hozta: a csatlakozás egyik feltétele volt, hogy minden olyan objektum­ban, ahol NATO-iratokat őriz­nek, a dokumentációs irodák biztonsági rendszereit a NATO speciális előírásaihoz kell igazí­tani. A NATO-minősítésű iratok kezeléséről és tárolásáról külön szabályok rendelkeznek, legyen szó hadseregről, kormányzati irodákról vagy éppen vállalkozói körről. NATO-kód A HM Arzenál Rt. (egyébként C illetve B nemzetbiztonsági minő­sítésen átesett) szakemberei a Honvédelmi Minisztérium titok- védelmi szakértőivel egyeztetve dolgozzák ki a nemzetközi előí­rásoknak megfelelő biztonsági rendszert, és az ezek működteté­séhez szükséges titokvédelmi szabályokat. A telepítést a Nem­zetbiztonsági Szolgálat akkredi­tálja, s folyamatos a NATO-szak- értők ellenőrzése is. Elégedettsé­gük jeleként értékelhető, hogy a cég Magyarországon elsőként kapott NATO beszállítói kódot. A saját kutatás-fejlesztés mel­lett a társaság részt vesz a Ma­gyar Honvédség különféle fej­lesztési programjaiban. A cég az ország NATO-csatlakozási felké­szüléséhez is hozzájárult az egy­séges légtérellenőrző rendszer megteremtését szolgáló berende­zéseivel. Ezek tették lehetővé ugyanis a hagyományos rádiólo­kátorok integrálását a NATO-kö- vetelményeknek megfelelő lég­térellenőrző központhoz. A tár­saság csaknem 400 embert foglal­koztat, 1998 augusztusában audi- tálta az ISO minőségbiztosítási rendszert. A több lábon álló vál­lalkozás előnyeit szem előtt tart­va német megrendelésre 1994-től kórházi bútorokat, eszközöket is gyárt tolókocsiktól a műtőaszta­lig­ELETKEPEK Rekviem a Krúdy moziért Bodnár István ____________________ Alz Úr kétezredik esztendejé­ben, április 26-án, egy langyos tavaszi este, minden különö­sebb bejelentés nélkül bezárta kapuit Nyíregyházán a Krúdy mozi. Az új vetélytárs, a mul­tiplex filmszínház megjelenése megadásra késztette a koránt­sem idős mozgót. Másnap az arrafelé kószáló szerelmespá­rok már hiába szerettek volna a filmszínház utolsó sorába je­gyet váltani, nem tehették. Ami azt illeti, egészen fiatal korában, alig 32 évesen lehelte ki lelkét az egykor fényes na­pokat látott mozi. Lapozgatva a születési adatokat, a korabeli dokumentumok szerint 1968 április 4-én, a — „nagy ünnep” alkalmából — adták át a nézők­nek a megyeszékhely legmo­dernebb és legszebb (?) széles­vásznú moziját. Dicső korszak volt ez a dinamikusan fejlődő város életében. Amint az akko­ri Kelet-Magyarországban ol­vashatjuk: „napról napra egyre szebb látképet nyújtott már az épülő tanárképző főiskola építése”, és a sóstói tanuszoda az év tavaszán tartotta premi­erjét. Ami pedig a szórakozást illeti, — a fiatalok már nem tudhatják —, négy mozi várta akkortájt Nyíregyházán a szó­rakozni vágyó diákokat és idősebbeket, nem is akármi­lyen választékkal. A Gorkij moziban a Stan és Pan című filmen nevethették magukat a nézők szék alá, a Móricz Zsig- mond Művelődési Ház széles­vásznú mozijában a Fantomas a Scotian Yard ellen című film vetítésén izgulhattak, míg a Béke mozi vendégei megtud­hatták, mit is rejt A koppányi aga testamentuma. Az új Krúdy moziban pedig A kalóz- kapitány újra tengerre száll című film jegyeiért tolongtak az első napokban az emberek. A hetek teltek, múltak, újabb és újabb filmek dobogtat­ták meg a nézők szívét. Évente úgy jó százezren keresték fel a Krúdy mozit. Eleinte többen, később talán kevesebben. Felü­letesen számolva ez úgy 3 mil­lió nézőt jelent. Közülük bizonyára a legtöb­ben remekül szórakoztak, s ta­lán jó néhány an bosszankod­tak a vetítés alatt. Néhányan talán elaludtak, mások pedig körmüket rágták izgalmukban. Ám bizonyára sok szép szere­lem is született a sötétség jóté­kony leple alatt. Némi kaján túlzással állítható, jól lehetett a Krúdy mozi utolsó sorából férjhez menni... I^omolyra fordítva a szót, a fümszínház fontos szerepet töl­tött be a város — néha az or­szág — kulturális életében. Itt tartotta Kosa Ferenc a legtöbb filmjének a premierjét. De Sá­ra Sándort, Enyedi Ildikót és másokat is sikerült olykor megnyerni, hogy a legújabb magyar film ősbemutatójával tisztelje meg Nyíregyházát. Reméljük ezután az új szu­permoziban sem lesz másképp. Iparosok a károsutakért Budapest (KM) — Az Ipartes­tületek Országos Szövetségé­nek csütörtöki budapesti köz­gyűléséről hazatért megyei, egyben régiós iparos vezetők az országos civil szervezetük segélyakciójáról számolt be a Kelet-Magyarországnak. Az IPOSZ közgyűlése az árvízká­rosultak szomorú sorsával együttérző iparosság nevében úgy döntött, hogy lehetőségeihez mérten anyagi segítséget nyújt a lakóhelyüktől megosztottaknak. A kemény elvonások, a rájuk rótt súlyos adóterhek ellenére is felvállalja ezt a szolidaritást az iparos társadalom. A közgyűlé­sen 250 ezer forinttal nyitották meg a segélyszámlát, amelyhez várják az országos tagság továb­bi hozzájárulását. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Ipartestületek és Kisvállal­kozók Szövetsége, valamint a Nyíregyházi Ipari és Szolgáltató Ipartestület vezetése már elhatá­rozta: csatlakoznak a fölhívást tevőkhöz. Ugyanakkor arra ka­pacitálják megyebeli társaikat, kövessék a példát és segítsenek a bajba jutottakon. Hirdetés . V - ­Az Ön üzemében is felengedhet a fagyos hangulat, hó magas fütőértékű tartályos PB-gázrendszert telepít a Prímagáztól. Egyedi megoldások ipari és mezőgazdasági nagyüzemek, illetve kisvállalkozások számára, a közművektőktávol eső területeken is. •*’“ * ‘i »*> * •' > - >/*.•$* _ . -'?/# ■Ti _ * , fir-;. oDÍhAAnÁT Kampányaltatóinkróltájékozódhat S rnlMMUM* a ^ hívás cfijóértelérhető k& számon: 06-40-45-50-50 Hatékony és gazdaságos energia PB-gáztartallyal ISOf 9001

Next

/
Oldalképek
Tartalom