Kelet-Magyarország, 2000. április (60. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-11 / 85. szám

2000. április 11., kedd 5. oldal L'íJ-i'm FEKETE OLDAL □ Kényszerrel Őrizetbe vettek egy érpata­ki férfit, aki szombaton este a településen megállította az egyik kerékpárral közlekedő falubelijét, s arra kényszerítette, hogy átadja neki kétkerekűjét. A fenyegetés hatására a megtámadott engedelmeskedett. « □ Körözték, elfogták Ugyancsak rend­őri őrizetbe került egy nyíregyházi férfi, aki ellen korábban a Nyíregyházi Városi Bíróság adott ki elfogató parancsot. □ Autót rongált Nem tudni még kilétét annak a rongálónak, aki szombaton délután bement a megyeszékhelyi Család utca egyik házának udvarára, s kiszúrta az ott parkoló személygépkocsi gumiabroncsait, ablaküve­gét pedig betörte. A rongálással okozott kár százezer forint. □ Kerékpárt lopott Ismeretlen az a tettes is, aki a nyíregyházi Tűzoltó utca egyik portá­járól tulajdonított el egy ötvenezer forint értékű kerékpárt. Körforgalom Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — A problé­más közúti csomópontoknál a forgalom­szervezés egyik legjobb megoldása a kör­forgalom. Az Európai Unióban is ezt része­sítik előnyben a jelzőlámpákkal szemben. A felmérések is azt mutatják, a körforga­lomban a balesetek száma csökken, s nem utolsó szempont az sem, hogy fenntartása sem igényel különösebb költségeket. A Nyir-Plaza átadásával egy időben újabb körforgalmi csomópontot adnak át Nyíregyházán. A rendőrök egyöntetű véle­ménye az, hogy az autósok többsége nem ismeri az ide vonatkozó KRESZ-szabályo- kat, amelynek lényege: az út által bezárt területnek, mindig a járművezető bal olda­lára kell esnie. Magyarországon a körfor­galomba behajtók mindig jobbra kanya­rodnak és elsőbbséget adnak a körforga­lomban közlekedőknek. Mielőtt behajta­nak a körforgalomba, mindig ott áll előt­tük, az Elsőbbségadás kötelező vagy az Állj, az elsőbbség adás kötelező tábla. Te­hát aki a körforgalomban autózik elsőbb­séget élvez! Rablók előzetesben Nyíregyháza (KM) — Négy hajdúdorogi fiatalember rabolta ki március 31-én a nagycserkeszi takarékszövetkezetet, de gyorsan rendőrkézre kerültek. Vallomása­ik és bizonyítékok alapján más bűncselek­mények is számlájukra írhatók. A 17-23 éves legények tavaly november­ben határozták el a pénzszerzés törvényte­len módját, lévén, hogy nem voltak éppen rózsás anyagi helyzetben. A testvérpár és két ismerős a kálmánházi takarékszövet­kezetet szemelte ki, többször is terepszem­lét tartottak, de nem volt szerencséjük, mert vagy az időpont nem felelt meg, vagy zárva volt az intézmény. Tavaly december 17-én az egyik, dolgavégezetlen útjukról tartottak hazafelé, s mindössze 300 forint­tal zsebükben álltak a helyi benzinkúthoz. Az egyedül lévő kútkezelőt földre tepertők, megkötözték, s elvittek 180 ezer forintot. A pénz hamar elfogyott, az újabb bűn- cselekményt január 26-án Hajdúnánáson hajtották végre: egy Flóbert pisztollyal fenyegetőzve mindössze 2800 forint zsák­mánnyal távoztak egy élelmiszerboltból. Február 8-án járt sikerrel a testvérpár kál­mánházi takarékszövetkezetben: egymillió forintot raboltak el. Március 31-én Nagycserkeszre vezetett útjuk, a takarékszövetkezetből közel fél­millió forintot raboltak el fegyverrel ke­zükben. Örömük nem tartott sokáig, mert a gyors és szervezett rendőri akció követ­kezményeként Tiszalöknél a rendőrjárőr elfogta a négy rablót. Az oldalt írta és szerkesztette Kováts Dé­nes, fotók: Balázs Attila és Martyn Pétér. Utcanők most már rács mögött Sokmilliós büntetéssel tartoznak a megyeszékhely és környéki prostituáltak A lakóknak nem kell a vigalmi negyed Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A múlt év szeptember elsejétől ez év március elsejéig 87 nőt büntettek meg tiltott kéjel- gés miatt a nyíregyházi rendőrkapitányság illetékes­ségi területén. Ugyanitt 251 szabálysértési eljá­rást folytattak le (volt, aki ellen 35-öt!), 16 millió 210 ezer forint bírságot szabtak ki. A pénzbír­ságnak csak elenyésző töredéke folyt be... Hatás nélkül Nos, március elsejétől másképp zajlik a dolog, mert lehetőség van arra, hogy a tiltott kéjelgé- sen kapott nőket őrizetbe ve­gyék, majd gyorsított eljárással bíróság elé állítsák őket, aminek következménye akár háromhavi elzárás is lehet. — A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy az előállításnak és a pénzbírság kiszabásának nincs viszszatartó hatása — fogalma­zott Kovács Dezsőné, a nyíregy­házi rendőrkapitányság szabály­sértési alosztályának vezetője. — Egyrészt az előállítást követően mint ha mi sem történt volna, visszatértek, s tovább folytatták a tiltott kéjelgést, másrészt a pénzbírságot (ami a 150 ezer fo­rintot is elérheti alkalmanként) sem fizették be. Van, aki egyma­ga másfél millió forint kifizetet­len bírságot halmozott fel! Sok esetben ugyan a pénzbírságot át­változtatta a bíróság elzásra, de csak kevés esetben sikerült azt végrehajtani. Rács mögé A március elsején életbe lépett új szabálysértési törvény ad lehetőséget a tiltott kéjelgők őrizetbe vételére és gyorsított el­járással bíróság elé állítására — tájékoztatott az alosztályvezető asszony. Ebben az esetben 72 órán belül megszületik az ítélet. Ha fellebbez a prostituált, akkor 10 napon belül döntenek másod­fokon, de addig őrizetben marad. A tiltott kéjelgés miatt gyorsí­tott eljárással tárgyalt ügyekben a bíróság előtt a rendőrség képviselője áll az ügyész szerepé­ben, azaz ő a vádló, ő terjeszti elő az őrizetbe vétel indokát, s tesz indítványt az elzárásra vagy pénzbírság kiszabására. A pros­tituáltat megilleti a védelem, így érdekeit a védő(ügyvéd) képvise­li. Ha elzárással sújtják a sza­bálysértőt, hatvan napra is rács mögé kerülhet, de halmazati büntetésként akár kilencven na­pot is kiszabhatnak rá. A múlt héten volt, akit 60, másokat 30 il­letve 20 nap elzárással büntet­tek, többen fizettek jelentős pénzbírságot. Tilalmak Számos területi tilalma van a til­tott kéjelgésnek, emellett az ön­magukat felkínáló nők három hónapnál nem régebbi orvosi igazolással kell rendelkezzenek, mely tanúsítja, hogy nincs nemi betegségük. Ezt az igazolást ma­guknál kell, hogy tartsák a sze­mélyi igazolványukkal együtt. Ha védett övezetben kínálko­zik fel a nő, akkor büntethető, de nemcsak ő, hanem az is, aki ké­ri ezt a szolgáltatást. Ugyancsak büntetendő a szexuális szolgálta­tás hirdetése. Tiltott a kéjelgés... Tiltott kéjelgést követ el, aki gyalogosokat szólít le, autó­soknak integet, vagy olyan ráutaló magatartást tanúsít, ami a szexuális szolgáltatás felkínálását jelenti. E szolgál­tatás felajánlása tilos egyebek között a tiltott övezetekben, oktatási és más intézmények háromszáz méteres körzeté­ben, lakott területen kívül az egy- és kétszámjegyű utak száz-, lakott területen belül 50 méteres körzetében. Ha akarnak, rendőrök lehetnek Pályázatot írtak ki a hivatás iránt érdeklődő roma fiataloknak Nyíregyháza (KM) — A Ma­gyar Köztársaság rendőrsé­ge arra törekszik, hogy Ma­gyarország legnagyobb lét­számú kisebbségével, a ci­gánysággal előítélet és konf­liktusmentes viszonyt alakít­son ki és tartson fenn. E cél megvalósulásának egyik módja az lehet, ha a cigány szár­mazású fiatalok körében ösztö­nözik és segítik a rendőri hiva­tás választását. A hivatásos állo­mány utánpótlási bázisának szé­lesítése érdekében, a középisko­la nappali tagozatán tanuló ci­gány származású fiatalok tanul­mányainak eredményes befejezé­sét elősegítendő és a rendőri pá­lyára orientáló támogatás felté­teleinek biztosítására a megyei rendőr-főkapitányság vezetője pályázatot ír ki. Jó tanulóknak A támogatást pályázat útján le­het elnyerni. A pályázaton azok a cigány származású fiatalok ve­hetnek részt, akik évismétlés nélkül a középiskola utolsó két évfolyamának valamelyikén ta­nulnak, tanulmányi átlagered­ményük legalább 3,50 és a hiva­tásos szolgálati jogviszony létesí- tésénék feltételei közül az alábbi­ak már a pályázat benyújtásakor teljesülnek: magyar állampolgár­ság; állandó magyarországi lakó­hely: büntetlen élőiét; a fegyve­res szolgálat vállalása; kifogásta­lan életvitel és jó hírnév a pályá­zó, valamint kifogástalan életvi­tel a közeli hozzátartozók és az egy háztartásban élők vonatko­zásában is; egészségügyi alkal­masság; írásbeli hozzájárulás a személyes adatok kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követel­ményeknek való megfelelés meg­állapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen, és a tanulmányi szerződés hatá­lyának tartama alatt a rendőrség bármikor megvizsgálja. Anyagi támogatás A támogatást a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Rendőr-főka­pitányság saját költségvetése ter­hére biztosítja az alábbiak sze­rint: a diákotthoni, kollégiumi szállás és a menzai étkeztetés költségeinek teljeskörű térítésé­vel; tanévenként számla alapján személyenként legfeljebb 25 ezer forint értékben ruházkodási se­géllyel; tanszersegéllyel (a tan­könyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig ugyancsak szám­la alapján tanévenként és szemé­lyenként legfeljebb 4500 forint értékhatárig; a tanulmányi ered­mény függvényében havi pénz- beni juttatással: 3,50-4,00 tanul­mányi átlag estén nettó ezer fo­rint havonként, 4,01-4,50 átlag esetén nettó 1500 forint havon­ként, 4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 forint havonta. Három nyertes A pályázatot legfeljebb hárman nyerhetik el. A pályázatokat bi­zottság bírálja el és készíti elő döntésre. A bizottság a jelentke­zőkkel egyénileg személyes elbe­szélgetést folytat, ha szükséges beszerzi a cigány kisebbségi ön- kormányzat véleményét is. A tá­mogatás odaítélésére a megyei rendőrfőkapitány dönt. A pályá­zatot nyert tanulóval tanulmá­nyi szerződést kötnek, amely tartalmazza a felek jogait és kö­telezettségeit, a szülő (törvényes képviselő) írásbeli hozzájárulá­sát, a nyújtott támogatás mérté­két és módját, valamint a felek által szükségesnek tartott egyéb körülményeket. A pályázat benyújtási határi­deje április 15. A pályázatokhoz mellékelni kell részletes önélet­rajzot, az osztályfőnök jellemzé­sét a tanulóról, illetve iskolaláto­gatási igazolást. A pályázatokról bővebb információt Tóth István százados, alosztályvezető ad a 42/312-718/32-02-es melléken, vagy a 42/311-666/32-02-es mellé­ken. A pályázatot a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr­főkapitányság személyzeti osz­tályvezetőjének kell címezni: 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. Életfogytig Budapest (MTI) — Élet­fogytiglani börtönbüntetés­re Ítélte a Pest Megyei Bró- ság hétfőn azt a különösen kegyetlen gyilkossággal gyanúsított férfit, akinek az ügyében a bíróság első al­kalommal vette igénybe az eljárás során a különösen védett tanúk intézményét. A bíróság Nagy Attila Csaba elsőrendű és Győrfy Zsolt harmadrendű vádlot­tat életfogytig tartó börtön­re ítélte egy 1996-ban Szada község határában, különö­sen kegyetlen módon végre­hajtott emberölés bűntet­tében. A másodrendű vád­lott 14, a negyedrendű 7 év börtönbüntetést kapott. Tíz lövés Budapest (MTI) — Túl van az életveszélyen az a 34 éves férfi, akire szombaton éjszaka lőttek rá a fővárosban. Az elsődleges szakértői véle­mény szerint a sértettre tíz lö­vést adott le az ismeretlen tettes, aki 22 óra körül a XVI. kerületi Kistelek utcai házából kihívta az áldozatot, majd többször rálőtt. A sebesültet sokkos, életveszé­lyes állapotban szállították kór­házba. A rendőrség vizsgálja a férfi ismeretségi körét. VasvilIával szúrt Kővel dobták, verték, elvették a pénzét Nyírbátor, Nyíregyháza (KM) — Súlyos testi sértés kísérlete miatt vonnak felelősségre egy tizennégy éves nyírbátori fiút, aki szombaton délután ittasan szóváltásba keveredett egy vele egykorú legénnyel, de utóbbi el­szaladt. A gyanúsított vitapart­nere után futott, kezében egy kétágú vasvillával, s derékon szúrta áldozatát. Négy, még ismeretlen rablót keresnek a nyírbátori rendő­rök, akik szombaton este a nyír­bátori MÁV-állomás külső rako­dójánál előbb kővel dobáltak meg egy helyi lakost, majd a menekülő férfi után futottak, megverték, s elvették négyezer forintját. Lopás kísérletének gyanújával indult eljárás egy márokpapi fér­fi ellen, aki vasárnap délelőtt Kisarban az ablakot betörve pró­bált bejutni egy lakásba, de zajt hallva inkább elmenekült. Tette nem maradt titokban, így fele­lősségre vonják. Kapával, vasvillával, ásóval felfegyverkezve vonult be Nagy- cserkesz egyik portájára egy helybeli család, a tulajdonosokat megfenyegették, a ház ablakait és ajtaját megrongálták. Eljárás indult a garázda família tagjai ellen. Közlekednek Tanulás és vetélkedés — hasznos és érde­kes időtöltés. Tavasszal egyre több, diákok számára szervezett rendezvény igyekszik elmélyíteni az elméleti és gyakorlati köz­lekedési ismereteket a balesetmegelőzés jegyében k >

Next

/
Oldalképek
Tartalom