Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-13 / 61. szám
2000. március 13., hétfő 6. oldal /jjj-rif v , 1 □ Tisztító kúra A hosszú téli éjszakák után egyre hosszabbodnak a nappalok, és a több fény és hő hatására az anyagcsere is felgyorsul. Most jött el az alkalmas idő a tisztító, méregtelenítő kúrára. □ Paradicsom Az emésztőszervi betegségek egyik legsokoldalúbb orvoslója a paradicsom. □ Tojás, fehérje Egy átlagos tojás a súlyának 10 százalékában tartalmaz fehérjét, tehát 6-7 grammot. így egy tojás már fedezi a napi fehérjeszükséglet közel negyedét. Túrós sütik Nyíregyháza (KM) — Túrófánkot a következőképp készíthetünk. 10 dkg túrót, 2 evőkanál cukrot, 2 egész tojást, csipet sót összekeverünk 2 evőkanál tejjel és 20 dkg liszttel, 1 egész sütőporral. Összedolgozzuk, úgy, mint a nokedli tésztát és forró olajba szaggatjuk evőkanállal. Ha kisült, fahéjas cukorba forgatjuk. Gyerekek kedvence a túrós süti. Hozzávalók: 300 g vaj, 300 g porcukor, 9 tojás, 150 g mogyoró, 300 g túró, 45 g finom morzsa. A vajat a cukorral és a tojássárgájával kikeverjük. Hozzáadjuk a villával áttört túrót, a darált, pörkölt mogyorót és összekeverjük. Kemény habot verünk a tojásfehérjéből, és a morzsával együtt a tésztába keverjük. A tepsit kikenjük, meghintjük liszttel, beleöntjük a tésztát, és előmelegített sütőben lassan sütjük. A megsült és kihűlt tésztát szeletekre vágjuk és meghintjük porcukorral. Tavaszhírnök Megjelentek a hóvirág szirmai, nőnapra ki is bontották parányi fehér ruháikat. A nemesebbeken még fehér szívecske is látható Szőke Judit felv. Ü)J..Íhv : I Kamaszpanasz Dr. Figuu\ Erika pszichológus „Két gyermekünk van. Én úgy gondoltam, ők a legfontosabbak. Anyagi áldozatot vállalva, minden délutánt velük töltöttem. A férjem dolgozott többet, s mindent megteremtett nekünk. A két kamasz gyermek (bár még beszélő viszonyban vagyunk) teljesen szembefordult velünk. Azt mondják, nem akarnak úgy élni, ahogyan mi. Ők nem robotolnak majd egész nap, inkább élnek egy kis lakásban és járnak gyalog. Bizonytalan vagyok, lehet, hogy az eddigi fáradozásom hiábavaló volt. Azt hittem, példát mutatunk nekik és mégsem. ” Úgy gondolom, az erőfeszítése nem volt hiábavaló. Ön is írja, hogy legalább beszélő viszonyban vannak, ami „eredmény” serdülő korban lévő gyerekekkel. Hiszen fontos, hogy gyerekeink velünk osszák meg kételyeiket, élményeiket, vívódásaikat. A kamasz gyakran érzi úgy, hogy ő nem úgy akar élni, ahogy a körülötte nyüzsgő felnőtt világ vagy akár a szülei is, hanem másképp. A gyerek fejlődésének ez egészséges, énerősítő stádiuma. Ha egy gyereknek mindene megvan, s nincs elkényeztetve, akkor tudja átélni igazán az életkorából fakadó belső szükségleteket, s ez jelentősen segíti őt a fejlődésben. A serdülőkori szembeszegülésre szükség van ahhoz, hogy az ember a neki való hivatást, életpályát megkeresse. Gyerekeink jelenlegi magatartása nem mulasztás következménye, hanem az egészséges fejlődésnek a jele. Sikkesek a légies tavaszi színek A kék marad a főszereplő • Vagy nagyon rövid, vagy nagyon hosszú a szoknya Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — A divatkreátorok és -diktátorok a stílus fővárosaiban már a két év múlva esedékes vonalakon, módin dolgoznak, de előttünk, hétköznapi nők előtt még itt a tavasz... Ezért is fordultunk segítségért Farkas Tibornéhoz, aki ruhaipari mérnök, tanár, s divatszakértő. A tavasz-nyár forma- és szintrendjét a Magyar Divat Intézet információi alapján tárta elénk, amit Bajczár Éva textiltervező iparművész (a Nemzetközi Színbizottság magyar képviselője) munkáival illusztrált. Érzelem, egyéniség A szezon kulcsszavai: optimizmus, érzelem, egyéniség, relaxáció és energia. Az ezredforduló divatjában jellemzőek lesznek a természetes, légies, áttetsző, opá- los színek. Aki divatos akar lenni, egzotikusán öltözik, s a tónusokat úgy alakítja, hogy érvényesüljenek a felületek és a fények. Nagyon menők lesznek a világos színek, fehérrel kombinálva. Ez akkor különösen mutatós, ha szabálytalan, rusztikus mintákban jelentkezik. A csoport az eleganciáé. Víz, levegő, fény dominálnak. A kontrasztok elmosódottak. A harmadik árnyalatot az egzotikus virágok, indák, levelek, izzó, mediterrán hatások jellemzik. A következő a kozmikus atmoszféra, az óceánok mélysége, a sötétség idézete. A nagyon exkluzív benyomást a misztikus kékek idézik elő. A kék, mely az idén sem megy ki a divatból, mely majdnem mindenkinek jól áll. ezernyi árnyalata van, s minden , célú ruhadarabon nyerő. Az anyagok tekintetében is sok az újdonság — tudtuk meg —, de ezek főleg a különleges technológiai eljárásokból (ilyen a hegesztés, lézeres szabás) adódnak. A formát, a vonal- vezetést tavasszal a puritán egyszerűség jellemzi. Aki követni akarja a divatot, az többrétegűén, az eddigiektől eltérőn, kicsit szokatlanul öltözik. Alulra veszi a hosszabbat, felülre a rövideb- bet, alulra a vastagabb, felülre a vékonyabb anyagból készült darabot. Az I, a H, az A, az O-vonal, a zsákruha, a lecsúsztatott vízszintesek terjednek. A fiatalok körében változatlanul népszerű a szupermini, míg mások a térd közepéig tartó hosszat és az egészen bokáig érőt válasszák. Az egyeneseket hajtások, pliszébetétek törik meg. A kosztüm háttérbe szorul. Helyette előlép az áttetsző anyagból készült blúzblézer, és az ujjatlan szövetből készült zsákruhára vehető vékonyabb textílű, rövi- debb felső ruha. Nosztalgiát idéznek A nadrág és a mellény marad főszereplő minden változatban. De a vonalak a szoknyánál és a nadrágnál is csípőre csúsztatot- tak. A folklórelemek nosztalgiát idéznek, ezek váratlanul felbukkannak még a farmereken is. Úgy tessenek készülni, hogy a hímzések, főleg a lapos és a keresztszemes újra virágkorát éli majd! A sál is felülmúlhatatlan Ha nem vadonatúj a ruhánk megdobhatjuk egy szép sállal Aki ad magára, az a ruha anya gából varrt táskát hord. Senki se lepődjön meg a kitaposottnak gyártott, lapos lábbeliken a kirakatokban, ugyanis ez lesz a sikk. Férfidivat A férfiak színvilága is pasztelles az idén, mely ötvözi a semleges, természetes árnyalatokat. Ha a férfiak sötétebb színeket választanak, döntsenek a zöldek, a barnák, az agyagsárga, a földszínek mellett. Az erősebb nemnél a koptatott, batikolt, patiná- zott anyaghatások divatosabbak mint a kontúrosak, a tiszta színek. Farkas Tiborné színkollázsa KM-reprodukció Az evés javítja a hangulatot A felhalmozott túlsúly a megevett hatalom jelképe lehet Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — A fogyókúrázóknak a helyes táplálkozás és a megfelelő testedzés megismerése után szembe kell nézni azzal, mit is jelent számukra az evés, az átlagosnál nagyobb testméret. Ugyanis kimutatható, hogy az evés és a lelki folyamatok között kapcsolat van. S ez nemcsak az emberekre vonatkozik. Stressz- szituációknak kitéve az állatokat (pl. fájdalominger, vagy a térigényüknél kisebb helyre zárták össze őket) láthatóan riadtabbak lettek, egymással agresszívebbé váltak, és kezdetben sokkal többet ettek. A csoportban élő állatoknál a domináns hím a nagyobb, a legerősebb. Tehát a túlsúly a megevett hatalom jelképe. Az evésnek és az agresszivitásnak is van összefüggése. A fogak és a harapás nemcsak étkezésre való, hanem támadásra és védekezésre is. Az evés másrészt egyfajta relaxáció, hiszen olyan agyi tevékenység érhető el az evés folyamán, mint a relaxáció során. Az étkezés a szorongás leküzdésében is fontos lehet. A több evés hangulatjavító, öngyógyító hatású is. Sokan a szeretetéhséget is evéssel csillapítják. Nem ritka az sem, hogy úgy mutatja ki valaki szeretetét, hogy enni ad neki. Szeretlek, ezért veszek neked édességet és adok enni... A jó szokások megerősítésén túl erősíthető az önértékelés és csökkenthető a szorongás, az agresszivitás. Meg kell keresni a motivációt a fogyásra és a helyes testsúly megtartására. A KM fogyi klubba több mint százan adták be jelentkezési lapjukat. Célunk az, hogy megtanuljunk egészségesen élni, többet mozogni és korszerűen táplálkozni. Az első találkozó március 16-án 18 órakor lesz a Városi Stadionban a játékoskijárónál. Mozogjunk együtt! (Ezért jó, ha a tagok szabadidőruhában és tornacipőben érkeznek.) Hangsúlyozzuk, nincs másra szükség, csak elhatározásra: meg akarunk szabadulni felesleges kilóinktól, s ezért tenni is akarunk. A foglalkozások ingyenesek! Sőt, azok, akik a leglátványosabb eredményeket érik el, különdíjban részesülnek. Nemi vágy Nyíregyháza (KM) — Hogyan lehet a férfit, mint a teremtés koronáját megtartani? A nagy titok ismert, csak alkalmazni kell apró női praktikákkal. Fontos az egyéni vonzás ébrentartása és a kifogástalan testápolás. Igaz, hogy a jó párkapcsolat alapja két ember egész lényének összetartozása, de a testi örömszerzési vágy mégis erősen dominál, hiszen ez az egészséges nemi ösztön követelő parancsa. Számos összetevője van. Ezek közül az egyik az érzelmi, a másik a testi vonzalom. Ehhez például hozzátartozik a csók. A rágás serkent Tokio (MTI) — Aki nem felejti el, hogyan kell rágni, az sokat javíthat a memóriáján. Japán kutatók szerint a rágás ugyanis segít az emlékezőképesség karbantartásában, és aki sokat gyakorolja, életkora előrehaladtával kevésbé lesz feledékeny. A tudósok szerint a rágás serkenti az agyműködést, ám azt még nem tudják, hogy pontosan miként. A kutatók vizsgálják az emberi agy mágneses rezonanciáját is rágás közben. Helytakarékos gyermekkuckó fából Nyíregyháza (KM) — Több mint ágy, s nemcsak íróasztal, hanem a kettő keveréke. Ebből lesz a gyermekkuckó. Az asztallapon nemcsak rajzolni, hanem játszani is lehet. Ha pedig nincs szükség rá, begurítható a fekhely alá. A képen látható megoldásnál az ágyrészt nem árt biztonságosabbra készíteni, valami jópofa, szellemes oldalráccsal. A módszer helytakarékos, sőt tetszetős. Ügyes kezű apukák maguk is barkácsolhatnak ennek mintájára effélét. Ekkor ügyeljenek a létra fokaira és a rögzítésre. Az ágyrészt nem árt biztonságosabbra készíteni km illusztráció