Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-04 / 54. szám
2000. március 4., szombat 3. oldal Csak egy irányból? Angyal Sándor Különösen így március idusa közeledtén kap megkülönböztetett jelentőséget, hogy csonka tv-kuratóriumot szült a parlamenti szavazás az elmúlt héten. Mint ismeretes, csak a kormányzó koalíció jelöltjeire szavaztak, s mint a házelnök a nyilvánosság számára kijelentette; az ellenzék nem tudott megegyezni, ezért az ő jelöltjeit nem is terjesztette szavazásra. Indokként az Alkotmánybíróság egyik korábbi állásfoglalását hozta fel, amihez ő tartja magát, nem úgy a legfőbb ügyész álláspontjához, amelyet a maga részéről nem tart relevánsnak a kuratóriumi tagok választásánál. (Ez a „leintés" azóta is a lemondás gondolatával foglalkoztatja a legfőbb ügyészt.) Aki figyeli ezt a fejleményt, hallja, hogy állítólag a médiatörvény okozza ezt a galibát, mert nem egyértelmű, mert valamiféle egyezséghez köti az ellenzékiek előterjesztését. így aztán megtörténhetett az a józan ésszel felfoghatatlan eset, hogy a kormányt támogató „ellenzéki" párt ugyanúgy két embert akart a televízió kuratóriumába küldeni, mint a másik ellenzéki párt, amelynek mellesleg tízszer több képviselője ül a Parlamentben. Feltűnő ez, ha immáron a kormányzó pártok frakcióiban sem egyöntetű a csonka kuratórium megítélése és ezért van, aki közülük a nem gombot nyomja meg, mások — köztük a szavazáson jelenlévő igazságügy-miniszter — nem vettek részt minden szavazásban, ezzel is éreztetvén véleményüket. Valójában a hibás médiatörvény ellenére is születhetett volna megoldás, ha szavazásra engedik az ellenzéki pártok jelöltjeit. Ez nem történt meg, viszont a csonka kuratórium politikaivá dagadt ügye immár az utcán is hullámokat ver. A Európai Unióba igyekvő országok megítélésénél minden olyan döntésnek messze- ható jelentősége és következménye lehet, amely a demokrácia érvényesülését vagy akadályozását érinti. Különösen áll ez a sajtó- szabadságra, ahol minimális követelményként szabják meg az elfogulatlan tájékoztatást, azt, hogy a különböző médiumok, illetve a sajtó ne csak egy irányból és egy irányba fújja a tüzet. A vízmelegedés okozhat meglepetést A kerékpár-, a lovas-, a bor- és a termálturizmust célszerű népszerűsíteni A falusi turizmuson belül személyre szóló programokat várnak a vendégek Elek Emii felvétele Horányi Zsuzsa Nyíregyháza (KM) — Az Erika tankhajó okozta környezet- szennyezés miatt összefogtak a franciák. Többen arra használják szabadságukat, hogy megtisztítsák a tengerpartot az olajtól, kézzel mossák a sziklákat. Hazánkban még nem ennyire „környezetöntudatosak” az emberek. A ciánszennyezést követően a szakma is későn ébredt. Vajon a természetet ért katasztrófát követően milyen esélyekkel várjuk a turistákat, a kirándulókat megyénkbe? — tettük fel a kérdést Kórikné Terebes Máriának a Falusi Turizmus Országos Szövetsége alelnökének. Meglepetések — Minden koncepció annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Nagy lehetőséget kapott az ország és megyénk is a SAPARD program kidolgozásával. Az ország egész területén 126 kistérség jelezte szándékát a falusi turizmus fejlesztésére. A természeti adottságokra, az épített környezetre és a megfelelő emberekre lehet csak alapozni a fejlesztéseket. Visszatérve a Tisza jelenlegi állapotához, a károk elhárítására nagy az összefogás. A folyó állapotának megítélése függ a folyamatban lévő vizsgálati eredményektől. Ennek függvénye az a reklámkampány, mellyel segítséget kapnak a Tisza mentén élő és a turizmus valamelyik ágával foglalkozó vállalkozók. A reklámkampányhoz a Magyar Turizmus Rt. ígért anyagi forrást és eszközöket. Remélhetőleg lesz anyagi keret a károk enyhítésére, hiszen igen sok embernek a napi megélhetése múlik a jó szezonon. Bár a jelenlegi mérések szerint a viz minősége a réginek tűnik, azonban felelősséggel ebben a pillanatban még nem lehet nagyobb szabású reklámkampányt szervezni. Mindenképpen meg kell várni a független nemzetközi bizottság szakvéleményét. A víz felmelegedését követően még érhetnek bennünket meglepetések, többek között a gázosodó tetemek felszínre kerülésével. A Tiszalökön élő alelnök asszony véleménye az, ezen a nyáron a kerékpár-, lovas-, bor-, termálturizmust célszerű népszerűsíteni. Fö az egészség A falusi turizmus területén a tájjelegű ételspecialitásokat, a hagyományőrzést, folklórrendezvényeket, kulturális programokat, építészeti örökségeink megtekintését, a mesterséges strandokat és az érintetlenül maradt holtágakat lehet ajánlani a médián és a kiállításokon keresztül a belföldi vendégeknek. A külföldi turista igen kényes az egészségére, nem valószínű, hogy ebben a szezonban ellátogat térségünkbe. Igen nehéz lesz újra bizalmat ébresztenünk a német nyelvterületen élő kirándulókban. Igen sok energiára és pénzre lesz szükség, amíg a térségbe vissza tudjuk csábítani őket. Őszinte szeretet A Vakáció 2000 kiállítás idején a kisvállalkozók is lehetőséget kapnak bemutatni a turisztikai kínálatot. A kerékpárturizmushoz a megyénkben több szakaszon megépültek az utak, kihasználva a Tisza vonalát követő töltések tetejét is, mely igen felüdítő környezet a biciklizéshez, hiszen a madár- és növényvilágban is gyönyörködhet a kiránduló. A térségünkbe érkező turisták elsősorban a városokból kiszabadult, az urbanizáció káros melléktermékei elől menekülő családok és baráti társaságok. A városban minden komfortot megkapnak, amire szükségük van. A falusi turizmuson belül azt keresik, ami a léleknek hiányzik; az őszinte emberi szeretetet, a szabadságérzetet, a gondoskodást, az odafigyelést és érdeklődést. Személyre szóló programok, a természet közelsége, magyaros ételfinomságok ejtik rabul a turistákat. A szállodai és a falusi turizmus kínálatait nem lehet együtt emlegetni, hiszen különböző rétegeknek szólnak az ajánlatok. Ami a falusi turizmus létjogosultságát illeti, az elmúlt években igen sokat fejlődött a sokszínű kínálatával. Főnök! A vendég nem írt semmit a panaszkönyvbe... Csak a rántott szeletet tette bele Ferter János karikatúrája [hírek 3 Hangverseny A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt Kovács László vezényletével március 7-én, kedden 19 órától Nyíregyházán, a városi művelődési központ hangversenytermében. Közreműködik Kocsis Andrea hárfán és Földesi Lajos hegedűn. □ Diplomaátad ás A Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ szervezésében a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Szekciója a 2000 februárban sikeres vizsgát tett jogi szakokleveles közgazdász hallgatók részére diplomaátadási ünnepséget rendez Nyíregyházán vasárnap 16 órakor. □ Képviselői fogadóóra Dr. Kiss Gábor, a 8. sz. országgyűlési választókerület képviselője március 6-án, hétfőn 9-től 11 óráig Tisza- adonyban, 13-tól 15 óráig pedig Tiszaviden, a polgármesteri hivatalban fogadóórát tart. Belvíz Bár idén nem tartozunk a legbelvizesebb megyék közé, azért Szatmár, Bereg mélyebb fekvésű tábláira, miként e Fehérgyarmat mellettire is, csak jó néhány hét múlva mehetnek rá a mezőgazdasági gépek Galambos Béla felvétele Boldog szülinapot! Cservenyák Katalin ]\^áig fülemben csengenek Szilágyi Szabolcs tizenöt éve elhangzott, elköszönő szavai: „Ez volt az első, s ki tudja, lesz-e még második, harmadik...” Lett — több ezer műsoróra anyagát őrzi a városi tévé archívuma. Gyűjtögető vagyok. Egy virágszirmot is lepréselek, ha kellemes emlékem fűződik hozzá. Máig őrzöm azt a levelet, amelyet néhai Csemussy Endre tanácselnökhelyettes címzett nekem, mint a nyíregyházi Városi Televízió alapító tagjának. És őrzöm a határidő- naplót, amelyet 1985-ben vezettem a forgatásokról. Március negyedikéhez lapozok. Fontos dátum: aznap este hangzott fel először a tévé azóta már jól ismert szignálja, akkor még a jó- savárosi kábelhálózatra kapcsolt lakásokban. Emlékszem, mindannyian ott ültünk a Modulban: Szilágyi Szabolcs felelős szerkesztő, Kéry Peti vezető operatőr, Márföldi Pista műszaki vezető és jómagam, mint gyártásvezető s a sok külsős (újságírók, műszakiak). A címeket persze mi osztogattuk magunknak. Egészen az év végéig ugyanis volt „rendes” munkahelyünk, s kísérletképpen készítettük a tévéműsorokat. Kaptunk egy szobát — néhány használt bútordarabbal —- a művelődési központban. Az írógépet a tanácsról (őszintén szólva) loptuk, Baja Feriék irodájából. Ez volt az egyetlen eszközünk. Az összes többi holmit úgy szedegettünk össze a városból, kölcsönbe. Most meg még az is eszembe jut, hogy hányszor szöktettük ki Horváth Tamást a tanárképzőről — ott volt akkor a városban a legjobb kamera — tanszékvezetője hozzájárulása nélkül... Aztán, mikor elkészültek az anyagok, összecsomagoltuk a kazettákat és átmentünk Debrecenbe — az akkor már sokkal jobb felszereléssel működő VTV-hez —, vágni. Reggel kezdtünk, s jó esetben estére végeztünk, de előfordult, hogy csak másnap hajnalra. Egy évvel később történt. Már pity- mallott. Én egy íróasztalra borulva bóbiskoítam, frissen kinevezett stúdióvezetőnk, Nagy István Attila és felelős szerkesztőnk, Szabolcs úgy döntött, a folyosó futószőnyegén hanyatt fekve „huny egyet”. Peti és Pista már a másolással foglalatoskodott, amikor velőt- rázó sikoltás rengette meg a debreceni tévé falait. Megérkezett ugyanis a takarítónő, aki előbb azért visítozott, mert gyilkosságra gyanakodott, később azért, mert a hangra hirtelen feltámadtak az áldozatok. Ez volt a hőskorszak. Idővel helyünk is lett, kamerát vettünk, egyre többen dolgoztunk a stábban, most készül az új stúdió — de ez már egy másik történet. Jó tudni, hogy van egy sziget a média tengerén, amely még rólunk, városlakókról szól, ahol még mi is fontosaknak érezhetjük magunkat. Boldog szülinapot, VTV! A jó kezdet fél siker Kisvárda (KM) — Tartják ezt Kisvárdán is az Egyesített Általános Iskola 4. sz. tagiskolájában, ahol már felénél tartanak az iskolába csábító foglalkozásokkal. A még óvodás gyermekek, a leendő elsős tanító nénikkel és az iskolájukkal is ismerkednek a szombatonkénti játékos csábító foglalkozásokon. Még két alkalommal március első két szombatján várják a leendő iskolásokat a játszóházi foglalkozásokra. Felvételünk egy ilyen foglalkozáson történt. Iskolások lesznek Vincze Péter felvétele