Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám
2000. március 23., csütörtök Kefe«* MEGYEI TÜKÖR 5. oldal HÍREK □ Térségi fesztivál Kultúrával a nyugat kapujában elnevezésű nemzeti fesztivál térségi bemutatójára várják az érdeklődőket az ibrányi művelődési házban március 25- én, szombaton. A tfz órakor kezdődő seregszemlén ötven csoport és egyéni versenyző vesz részt. □ Várják a tavaszt A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Nőszövetség tavaszváró bált rendez Nyíregyházán a Hotel Centrál éttrem- ben március 25-én 19 órától. □ Többet hoz a pénzes postás címmel szerdai nyugdíjas oldalunkban cikket közöltünk, melyet kép is illusztrált. Sajnos, a képaláírásból kimaradt, hogy archív, tehát régebben készült képről van szó. Ez azért is indokolt jelzés lett volna, mert a képen látható postás már nem postás. Elnézést kérünk olvasóinktól. Miniszteri vizit Nyíregyháza (KM) — Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter pénteken látogatást tesz a Nyíregyházi Főiskolán, ahol találkozik az intézmény vezetőivel és egykori tanáraival. A délelőtt folyamán felkeresi a Kelet- Magyarország szerkesztőségét. Délután egy órakor Panyolán millenniumi zászlóátadási ünnepségen vesz részt, majd meglátogatja a felújított kisszekeresi középkori templomot. Gyászol a főiskola Félárbocra eresztett fekete zászlót tépdes a hideg tavaszi szél a Sóstói úton. Gyászol a Nyíregyházi Főiskola. Két értelmetlenül elvesztett fiatal életet sirat némán tanár és diák. Egy pillanatra tapintható közelségbe kerül, tragikusan személyes érzéssé válik a döbbenetes ráébredés, mily törékeny az emberi élet, milyen kiszámíthatatlan minden pillanatunk. Ha itt az idő, hogy menni kell, akár időnap előtt, nem számít, hogy tavaszt köszöntő napforduló előestéje van. Mint azon a vasárnapon sem, amikor négy fiatal főiskolás a város széli bevásárló központból — talán épp a még előttük álló este programjáról vagy már a következő hét teendőiről beszélgetve — sétált a városba vezető járdán hazafelé. Hétfőn kora reggel indult volna Szegedre a vonat, hogy vigye az egyetemistát, aki korán elveszítve szüleit, maga gondoskodott most a tanulás mellett az árván maradt testvéréről. Hétfőn folytatódott volna a tanulás a főiskolán, az alma materben, ahova mint tavaly végzettek még hazajártak mindketten jó tanácsért, bátorítást, példát adva az alsóbb éves társaknak. Hétfőn a fiatalság elszántságával tört volna újra a csúcsok felé két fiatal élet, amely épp hogy csak próbálgatta szárnyait a hétköznapok embert próbáló viharában. Senki sem sejtette a következő másodpercet. Senki sem hitte, hogy a hátulról, orvul támadó halál egy száguldó autó roncsoló erejével épp egy templom, Isten házának kapuja közelében oltja ki fiatal életüket. Mégha csalóka hitegetéssel kis időt adott is nekik a megmásíthatatlannal szemben. Néhány perc, amíg a mentő odaért, s a fiút még élve emelték be a kocsiba. Mi volt az a rövid idő, amíg a fiú szervezete küzdött az életért, hogy aztán már értelmetlen legyen a száguldás a kórház felé. Mi volt akár az az alig harminc óra, amíg a lány az agyhalál állapotában még küzdött a megmaradásért. Mi volt az, ha nem más, mint az emberi ész számára fel nem fogható örökkévalóság, s egy pillanat töredékébe sűrítve. A másik két fiatal, hála istennek, még bízhat a felépülésben. Reménykedhet a szív, hogy ők velünk maradnak, s erős szervezetük kiheveri ezt a tragikus pillanatot. Gyászol a főiskola. Az értelmetlenül elvesztett fiatal életekre nincs magyarázat, nincs vigasz. Csak az intés marad számunkra a két torzóban maradt ígéretes élet után: vigyázzunk egymásra, mert törékenyek vagyunk, sorsunk a múlandóság, az élet bármely pillanatában. Cs. Jónás Erzsébet, egyetemi tanár Kurzus Falvai Sándor zongoraművész, a Zeneakadémia rektora tartott kurzust szerdán a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola zenei tagozat diákjainak. Képünkön Vincze Ágnes negyedéves növendéknek magyaráz Martyn Péter felvétele Esély az életre Nyíregyháza (KM) — Március 24-én délután két órai kezdettel rendezik meg a Bujtosi Szabadidő Csarnokban az egészségkárosodottak napját. A kulturális és sport- programok mellett lesznek szakmai rendezvények is, így egészségügyi és jogi tanácsadás. A nap folyamán fellép a Primavera balettegyüttes, a Fantom táncegyüttes, a Start Szakiskola diákjai, a Vakok és Gyen- génlátók irodalmi csoportja, az ÉFOÉSZ, a vesebetegek, MUó András és csapata. A keleti régió reménye, a tőke Lengyel László politológus véleménye a tőketerelésről, a városfejlődésről Szőke Judit Fehérgyarmat (KM) — Működik a gazdaság, de mitől? — tette fel az első kérdést, majd meg is válaszolta előadásában Lengyel László politológus, aki kedden Fehérgyarmat vendége volt. Az ország egyik vezető politológusának fejtegetését élénk érdeklődés kísérte. Megtérülő beruházás — Ahol nincs jelen a külföldi tőke, ott kiabálnak a legjobban. A tőkére a keleti régiókban is azért van szükség, mert e nélkül a munkaerő, az export mit sem ér. A betelepült tőke az, ami valóságos konjunktúrát teremt, a kormányoknak ehhez semmi közük. A külföldi tőkét nem lehet terelgetni, mint puli a nyájat. Semmi oka tehát a koalíciónak a dicsekvésre. Legfeljebb akadályozhatják őket... A feltételek megteremtése, az utak, a közművek, az infrastruktúra fogadóképessé tétele az a terület, ahol tehetnek valamit, illetve tehetnéLengyel László a szerző felvétele nek jóval többet. A csaták ugyanis ezen a téren dőlnek el. Kelet-Magyarországnak is ez az egyetlen reménye. Hacsak... hacsak az agyak nem menekülnek innen még gyorsabban. Mert ez az Önök tragédiája. Fektessenek be a gyerekeikbe! Megtérülő beruházás — biztatta a jelenlévőket. — Ha a nyugati pénzt érdekelné a kiszemelt hely vezetésének „színe”, akkor Budapestnek, Pécsnek, Székesfehérvárnak, Győrnek és Nyíregyházának már a föld színéről is el kellett volna tűnnie. De épp ezekben a városokban a leglátványosabb a növekedés. A dollárt, a márkát, a fontot az érdekli: működik-e a város, és együttműködik-e, ve- zet-e arra út, van-e gáz, képzett munkaerő — világított meg fontos összefüggéseket. Elosztási politika Bírálta a kormány közvetlen elosztási politikáját, ami egy Bokros-csomagnyi pénzt használt fel — rosszul. Kritizálta az álszociális juttatásokat, a gazdagoknak visszaadott családi pótlékot, az ingyenes egyetemi oktatást. Amit erre szántak, abból legalább Polgárig megépülhetett volna az autópálya. Mert szerinte minden pénzt az utakra kell költeni. Az Európai Unió előtt több tekintetben — agrárium, környezetvédelem, vízgazdálkodás — „eláztattuk” magunkat. Úgy vélte, a Tiszát ért tragédiakor minden európai szervezetnél azonnal üvöltözni kellett volna, telefonálni Tony Blair-nek, a németeknek, a franciáknak: cián van a vizünkben! De mi még egy természeti katasztrófát sem tudunk kezelni. — A régióinkra meg legyintenek majd az EU-ban, nincs intézményrendszere, de még csak nem is felülről lefelé szokás odaát működtetni. Kérem, ne az országos pofozkodást tartsák példának. A városfejlődés kulcsa a politikai erők kiegyezése, a nyugodt helyi politika. — Amiből még sok bajunk lesz — jósolta meg keserűen —, az a megyéjükben különösen érzékeny romaügy. Ezzel nem a helyi önkormányzatoknak kellene kínlódnia, hanem végre országos program szükséges. De ez nem egyenlő a ráolvasással: „a gyerekek tanuljanak, a felnőttek meg dolgozzanak!”. Harminc éve váratnak ezek az intézkedések magukra, s legalább 20-25 éves távlatúak. Romaprogram kell — Ráadásul az utóbbi hetekben bezzeg-ország voltunk, elvesztettük politikai jó hírünket is — mondta. — A Haider-jelenség óta minden szélsőséges megnyilvánulást nagyítóval néznek. S ilyen nálunk is van. Ha továbbfolyik a kormány-MIÉP-összjá- ték, nem az EU-ban, hanem kint a hidegben találjuk magunkat. Birtokba vették a várost Matekverseny Nyíregyháza (KM) — Be- reznai Gyula matematika emlékversenyei rendez a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Iskola áprüis 28- án. Az intézményben április 7-ig várják a megye általános iskoláiból a jelentkezőket. A 5-8. osztályos tanulók, valamint az ennek megfelelő évfolyamos gimnazisták vehetnek részt a nemes versengésen. Előzetesben Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi városi bíróság halált okozó ittas járművezetés bűntette elkövetésének gyanúja miatt tegnap egy hónap időtartamra elrendelte a nyíregyházi K. Tamás előzetes letartóztatását — közölte kérdésünkre dr. Bodnár Zsolt, a megyei bíróság elnökhelyettese. Az előzetes letartóztatás indoka az elkövetett cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, mely 2-8 év börtönben letöltendő szabadságvesztéssel büntethető. Mint lapunkban hírül adtuk, a férfi vasárnap 17 óra körül ittasan okozott súlyos balesetet a megyeszékhelyen, két ember halálát, kettőnek pedig súlyos sérülést okozva. (Folytatás az 1. oldalról.) Nyíregyháza (KM - N. I. A.) — Az idei nyíregyházi diáknap legfontosabb célja az volt, hogy tartalmas szórakozást nyújtson a résztvevőknek. — Ez azt jelenti, hogy érdekesek és nem szokványosak voltak a rendezvények. Tíz helyszínen Nyíregyháza (KM) — A víz világnapján sokan éltek az ingyenes lakossági vízvizsgálat lehetőségével: a Nyírségvíz Rt. nyíregyházi központjában egymásnak adták a kilincset a mintát hozó ügyfelek. A jeles alkalomból több szolgáltatást is ingyen végzett a társaság: a csatornázási ágazat térítésmentesen nyújtott helyszíni tanácsadást a szennyvíz közcsatornára csatlakozni szándékozóknak. E napon ingyen vizsgálták felül a közműpótlókat, de egyéb programokkal is a figyelem középpontjába állították éltető elemünket, a vizet. Bemutatták az ipari tv-s csa- tomavizsgáló autót, míg a Tó utcai központban egész nap kisiskolások vendégeskedtek, akik megismerkedhettek a vízműszolgáltatás rendszerével és jelentőségével. Délután a megyei Környezetvédelmi Felügyelőség, zajlottak a műveltségi vetélkedők, a kérdések között játékosak, de a város ismeretét faggatok is voltak. — (Tizenhat intézmény csapata nevezett be a vetélkedőkre, így nyugodt szívvel állíthatom, hogy nagyon nagy volt az érdeklődés — mondta Kovács László, a Fiatalok Kulturális Szövetsége elnöke. Reggel az ünnepélyes megnyia Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Nyírségvíz munkatársai és az ÉVISZ középiskola tanulói, tanárai központi ünnepségen vettek részt a városi művelődési központban. Sokan kapcsolódtak be a Kelet-Magyartó után a Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- iskola tornatermében kezdődött a diáknap. A játékos vetélkedők különböző helyszíneken zajlottak, így az egész város találkozhatott a diákokkal. Este záróbulival ért véget a rendezvény. Csomós János diákpolgármester szerint játékos, de fegyelmezett volt a rendezvény. országgal közösen meghirdetett képkirakó játékba, s a Csépi kalandjai címmel meghirdetett rajzpályázatra is több száz alkotás érkezett. Ezek bírálata tart, a nyerteseket rövidesen értesítik. A hangsúly a víz tiszteletén van A Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjai Ipari kamerás csatornavizsgálaton Martyn Péter felvétele