Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-22 / 68. szám

2000. március 22., szerda 5. oldal □ Egészségmegőrzés! nap Az Idős kori lelki egészségről, az érbetegségekről, a ma­gas vérnyomásról, a fontos és pontos diétá­ról, s még számos más, érdekes témáról lesz szó azon a nyílt egészségmegőrzési napon, amelyet március 25-én délelőtt 9 órától Nyíregyházán, a Városmajori Közösségi Ház­ban tartanak. □ Idősügyi tanács Az Idősügyi Tanács célja, hogy társadalmi párbeszéd jöjjön létre a kormány és az idősebb lakosság között. A tanácsnak szerepe van abban, hogy az idő­sek életkörülményeit javítani szándékozó jogszabályok minél sikeresebbek lehessenek. □ Rokkantsági nyugdíj Nincs változás, így minden híreszteléssel ellentétben a rok­kantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjakat továbbra is a társadalombiztosítás nyugdíj- rendszere kezelj. Nagykállói öregek Nagykállóban egy kis utcaközösség farsan­gi dalos délutánt rendezett a helyi idősek szociális intézménye lakóinak. Műsorral, fánkkal, egyéb finomságokkal és sok-sok szeretettel a szívükben nem akármilyen él­ménnyel ajándékozták meg az otthonlakó­kat, rajtuk keresztül az ott dolgozókat is. A szebbnél szebb népdalok és magyar nóták közös dalolgatásai az éltes, fáradt te­kinteteket megélénkítették, a fátyolos, re­kedtes hangok tisztábban szóltak. Mari né­ni — aki a közelmúltban töltötte a 100. éle­tévét — versmondását, a többiek szólóé­nekléseit is mindnyájan elismerő tapssal jutalmaztuk. Nagyon jól éreztük magun­kat. Az idősek csendes mindennapjainak kis apró örömei ezzel a vidám farsangi délutánnal is gyarapodtak. Hodásziné Makár Irén, Nagykálló Nyugdíjasklub Borbányán Több mint negyven, 60 éven felüli tagja van a borbányai klubnak, többségük nő. Szerdai foglalkozásaikon többnyire az ott­honi problémáikat veszik elő, recepteket csereberélnek. Minden nevezetes ünnepen műsort adnak elő. Egészségügyi, népmű­vészeti, kertészeti előadók adnak szakmai tanácsokat. Gyakoriak a kirándulások is. A közelmúltbéli farsangi bálon többen álarcba öltöztek, volt zene és tánc, nagy si­kert aratott a Pa-Dö-Döt utánzó vidám pá­ros is. Özv. Gulyás Józsefné, Nyíregyháza-Borbánya Geszterédi évnyitó A geszterédi Életet az éveknek nyugdíjas­klub ünnepélyes évnyitó taggyűése márci­us 9-én délután 2 órakor kezdődött, ahol 105 fő jelent meg. Az összejövetelt megtisz­telte dr. Vágvölgyi János országgyűlési képviselő, Bujdosó László polgármester is. Dán József klubelnök beszámolt az el­múlt évben végzett közös munkáról, kirán­dulásokról és a negyedévenként megtar­tott névnapi összejövetelekről. Ezek után a 2000. évi programról tájékoztatták a megje­lenteket. Az ünnepi taggyűlést az általános iskolások irodalmi színpada és a művelő­dési ház néptánccsoportja szórakoztatta. A nőnap alkalmából minden nőt egy-egy szál szegfűvel köszöntöttek. A taggyűlést meleg vacsora és hangulatos zene követte. Az eseményt első alkalommal örökítettük meg videofelvétellel. Dán József, klubelnök Áfész-es klubalakuló A Nyíregyháza és Vidéke Áfész nyugdíja­sai március 13-án megalakították 19 fővel a nyugdíjasok egyesületét, elnök Szakács Árpádné lett. Az eseményen jelen volt Gyú­ró Imre, aki tájékoztatást adott az egyesü­lés hasznáról, előnyeiről. A szervezők sze­retnék az egyesületet tovább bővíteni, ezért várják a volt Áfész-dolgozók jelentke­zését. Az egyesület tagjai minden hónap utol­só hétfőjén délután 3-kor az Áfész pincek- lubbjában a Búza tér 6. szám alatt találkoz­nak. Az oldalt összeállította: Kovács Éva. Többet hoz a pénzespostás Az emelésnek szigorú szabályai vannak • Januártól érvényes összegek Nyíregyháza (KM) — Ez év ja­nuárjától a nyugellátások ez évi emeléséhez hasonlóan emelték a nyugdíjfolyósító szervek — Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, MÁV Rt. Nyug­díj Igazgatóság — által fo­lyósított nyugdíjszerű rend­szeres szociális ellátásokat is. A rendelet a 2000. január 1-je előtt már megállapított nyugdíj- szerű rendszeres szociális ellátá­sok emelésére vonatkozik. Hasonlóan a nyugellátások növeléséhez, nyolc százalékkal kellett emelni a 2000. január 1-jét megelőző időponttól megállapí­tott átmeneti járadékot és a havi 49 800 forintot el nem érő összegű egészségkárosodási jára­dékot is. Ez az ellátás azonban az emeléssel együtt sem haladhatta meg a havi 49 800 forintot. Ha az egészségkárosodási járadék ta­valy 52 000 forint volt, emelés eh­hez 2000. január 1-jétől nem járt, mivel a havi járandóság a 49 800 forintot meghaladta. Ha azonban a tavalyi összeg 49 000 forint, 2000. január 1-jétől az emelt összeg 49 800 forintra nőtt. A vakok személyi járadékát 2000. január 1-jétől — ha az nem érte el a havi 7250 forintot — ha­vi 7250 forintra kellett emelni. Ez az összeg jár akkor is, ha a vakok személyi járadékát 1999. december 31-ét követően állapít­ják meg. Nem százalékos mértékkel, hanem meghatározott összeggel emelkedett a rokkantsági jára­dék, amelyhez havi 1000 forint Mindig öröm, ha pénzt hoz a postás, főleg ha többet, mint eddig hozott... Martyn Péter felvétele emelés járt. A rendszeres szociá­lis járadékhoz a járadékos élet­korától függő összegű az emelés. Ha a járadékos nő 58,. életévét 2000. december 31-ig betölti vagy ha járadékos férfi ugyanezen időn belül a 62. életévét betölti, havi 11 500 forint emelés illeti meg. Egyéb esetben az emelés összege havi 1000 forint. Ha ezeket az ellátásokat 1999. december 31-ét követő időponttól állapítják meg, a rokkantsági já­radék havi 13 300 forint, a rend­szeres szociális járadék havi 12 900 forint lesz. 2000. január 1- jétől emelkedett az 1998. január 1-je előtt megállapított házastár­si pótlékhoz járó kiegészítés, amelynek együttes összege havi 9700 forint, a házastárs utáni jö­vedelempótlék pedig havi 6700 forint. Abban az esetben, ha egy sze­mély több nyugdíjszerű rendsze­res pénzellátásban részesül, mindegyik ellátását külön-külön kellett 8 százalékkal emelni. 2000. januárjában a nyugdíjszerű rendszeres szociális járadékban részesülők már az emelt összegű ellátást kapták kézhez. Külön téma a nemzeti helytál­lásért járó pótlékban részesülők ellátása. A nyugellátásban, nyugdíj­szerű rendszeres szociális ellá­tásban részesülő nyugellátását, nyugdíjszerű rendszeres szociá­lis ellátását a nemzeti helytállási pótlékkal havi 50 000 forintra kell kiegészíteni, ha kizárólag rendszeres szociális ellátásban — központi szociális segélyben, vakok rendszeres szociális segé­lyében, vakok személyi járadé­kában, rokkantsági járadékban részesül. A nemzeti helytállásért járó pótlékban részesülő, vagy arra jogosult személy halála esetén az özvegye részére járó pótlék összege a havi 25 000 forintot nem haladhatja meg. Derűs írások A Megyei Nyugdíjasok Érdekvé­delmi Szövetsége pályázatot hir­det Nyugdíjas sorsok és történe­tek 2000 táján címmel a nyugdí- jaskorúak részére. A pályázat célja összegyűjteni és közreadni azokat a dokumentum értékű, rövid írásokat, amelyek a nyug­díjasok valóságos élethelyzetét örökítik meg. Azokat az írásokat várják, amelyek derűs történeteket, hasznosítható tapasztalatokat, hétköznapokat szépítő közösségi élményeket jelenítenek meg a nyugdíjas egyesületek, klubok háza tájáról, amelyekben feltá­rul egy-egy időskorú magánya, kitűnik, ki miben találja meg a nyugdíjas napok értelmét, örö­mét, bizonyságot adnak arról, hogy hatvanon túl is lehet az ember hasznos a családban, a közjó gyarapításában. A pá­lyázat 3-5 gépelt oldal. Határidő: május 31. Cím: Nyíregyháza, Hősök tere 9. Amatőr felvétel Nyírgyulaji névnapozók A nyírgyulaji nyugdíjasklub tag­jai rendszeresen összejönnek, hogy megbeszéljék gondjaikat, megosszák örömüket. Kirándu­lásokon vesznek részt, jártak már a Parlamentben, Debrecen­ben, Nyíregyházán is, ismerke- detek a nevezetességekkel, mű­emlékekkel. A klub tagjainak, a falu idő­seinek életében aktívan részt- vesz és sok segítséget nyújt Ka- bály János a falu görögkatolikus papja. A klubtalálkozókon minden alkalommal megünneplik a név­napokat is. Képünk akkor ké­szült, amikor éppen a Julianná­kat, Piroskákat és Veronikákat köszöntötték klubtársaik. Aranylakodalom A tiszadadai Tamás Lajos és felesége, Gál Irén a napokban erősítették meg 50 évvel ezelőtt kötött házassági fogadalmukat. A fél évszázados évfordulón a jó egészségnek örvendő Lajos bácsit és Irénke nénit négy gyermeke, menyei és tíz unokája köszöntötték Amatőr felvétel Inzulinnal élni Nyíregyháza (KM) — A cukorbetegség súlyos kór, kezeléséhez ezért az állam komoly segítséget nyújt. A rendelkezés értelmében a rendszeresen inzulin vagy más antidiabetikus kezelés­ben részesülők közül támo­gatásra jogosult az, aki 70. életévét betöltötte, illetve az esedékesség évében betölti, vagy I—II. csoportba tartozó rokkant. Támogatják azokat is, akik nyugellátásuk, illet­ve szociális segélyezésük évenkénti rendszeres emelé­se szempontjából a kiemel­ten kezelt csoportba tartoz­nak, rendszeres szociális se­gélyben, a vakoknak adandó támogatásban, rendszeres szociális járadékban, hadi­gondozotti pénzellátásban, központi szociális segélyben részesülnek. A gyógyszeres kezelésről szóló igazolást a körzeti or­vos adja ki. Ezt az igazolást a nyugdíjban, illetőleg a nyugdíjszerű ellátásban ré­szesülőknek a nyugdíjfolyó­sító szervhez, minden más személynek pedig a lakóhe­lye szerint illetékes jegyző­höz kell benyújtania. Az iga­zolást a jogosult tudtával bárki előterjesztheti. Listán a földek Nyíregyháza (KM) — Sok idős embert érint a hír, amely szerint újévtől lép ha­tályba a termőföldről szóló törvény módosítása, amely a földhasználat nyilvántartás­ról rendelkezik. A jogsza­bály szerint a területéhez tartozó termőföldekről, vala­mint a mező- vagy erdőgaz­dasági művelés alatt álló bel­területi földek használatáról önálló nyilvántartást a föld­hivatal köteles vezetni. i Ű Am ÉLETÜNK ŐSZÉN

Next

/
Oldalképek
Tartalom