Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-20 / 66. szám

Vadóc Buli előtt mindig vadít egy ki­csit magán a nyíregyházi Miterli Nikolett (19), aki hétvégeken a diszkók pódiumain ropja a táncot Balázs Attila felvétele 2000. március 7' hétfő Hiú férfiak Becs (MTI) — Elmúltak már azok az idők, amikor őurasága titokban önagysága tégelyeit és üvegcséit használta a fürdőszobában. A szépítkezés egyre inkább a férfiak foglal­kozása is: ez derül ki egy nemrég készült reprezentatív felmérésből. Mint a Fit for Fun című német folyóirat beszámolt róla, a felmérés során 2500 férfiútól tudakolták meg, hogy mit is csinál a fürdőszobában. Ki­derült, hogy több mint kétharmaduk hasz­nál borotválkozás után arcvizet, 58 százalé­kuk pedig testápoló szereket tusolás közben. Csaknem ugyanennyien rendszeresen kré- mezik a kezüket. A német férfiak 44,4%-a számára az ápolt megjelenéshez elengedhe­tetlen a kellemes illat, amihez elsősorban kölnivizet alkalmaznak, nem parfümöt. Bikadiadal Espartaco torreádor a földön fekve próbálja kivédeni a bika tá­madását a Valenciában rendezett bikavia- dalon. A torreádort kórházba szállították, miután a bika a jobb lábán húsz centimé­teres sebet ejtett APA/EPA-fotó Az apa esténként meséket olvas fel ágyban fekvő kislányának, Ágikának. — Ide figyelj, apa — szólal meg egyszer Ágika. — Nem olvashatnál halkabban? Aludni szeretnék! Fabergé — fillérekért Moszkva (MTI) — Összesen 300 ezer dollár értékben 45 darab Fa­bergé ötvösékszert tulajdonított el egy moszkvai tolvaj és — nyil­ván tudatlanságból — filléres áron kínálta azokat megvétel­re. A rendőrség egy lakatnak köszönhetően akadt nyomára a tolvajnak, aki a világhírű szent­pétervári ötvösművész által a XIX. és a XX. században készített műtárgyakat — tojásokat, éksze­reket és órákat — akart eladni. A tárgyak egy moszkvai régi­ségkereskedő lakásáról tűntek el még tavaly decemberben. A la­kás ajtaján azonban nem volt nyoma erőszakos behatolásnak. A rendőrségnek a nyomozás so­rán sikerült eljutnia az épület egykori őréhez, akire a régiség- kereskedő a múltban már egy al­kalommal rábízta a kulcsot, ami­kor elutazott a városból. Légmasszázs Önként jelentkező próbál ki éppen egy légnyomással működő ruhát a Tokió­ban megrendezett egészségügyi kiállításon APA/EPA-felvétel 16. oldal Disszertáció a kutyáról és a postásról Bécs (MTI) — A kutya és a postás viszonyáról köztu­dott, hogy a postás ritkán harapja meg a kutyát, de hírként csak ez az utóbbi eset érdekes. Mégis téma lehet az is, ha a ku­tya harapja meg a postást. Annyira, hogy Ausztriában most disszertáció született a kérdés­ről. Ami talán mulatságosan Elhunyt a bombakioldó Charlotte (MTI) — Nyolcvanegy éves korában meghalt Thomas Wilson Ferebee, egykori repülős, aki 1945. augusztus 6-án kioldotta az atombombát Hirosima felett. Ferebee már 64 bevetést meg­élt veteránnak számított, amikor felszállt a Paul Tibbets ezredes által vezetett, Enola Gay nevet viselő B-29-es bombázóra. Neki jutott az a szörnyű feladat, hogy 8 óra 13 perckor kioldja a világ első nukleáris fegyverét, amely egy pillanat alatt több száz ezer ember halálát okozta. hangzik, véresen komoly, s nem csak a sebek miatt. A 14 ezer osztrák postás közül tavaly 171- et harapott meg kutya, s az a postának összesen 795 betegállo­mányi nap veszteséget jelentett, azaz egy kutyaharapás éppen 20 ezer schillingbe került. így aztán a gazdaság és az egyetemek közötti, gyakran hiá­nyolt együttműködés jegyében a posta kérésére Andrea Wirnsber­ger, a bécsi állatorvos-tudomá­nyi egyetem végzős hallgatója Vizsgálat az osztrák posta levél­hordói szolgálatában bekövetke­zett kutyaharapások okairól címmel írta meg disszertációját, s ehhez több száz baleseti jelen­tést tanulmányozott. A dolgozat végén Wirnsberger javaslatokat is tett a kutyahara­pások elkerülésére. Néhány kö­zülük: — A harapások 90 száza­léka a kutya területén történik, az állat ugyanis védi azt. — Minden második eset meglepetésszerűen érte a pos­tást, azaz a kutyák elriasztására biztosított felszerelési eszközök — sprayk, ulrahangpisztolyok — többnyire feleslegesek, mert nem kerül sor használatukra. — A kutyák a gazdit érő táma­dásnak érzékelik, ha a postás ke­zét kinyújtva tart az illető felé. Az utolsó szó London (MTI) — Az igazi Rasz- putyin kelt életre a neves orosz író, Edvard Radzsinszkij jóvoltá­ból, akinek II. Miklós cárról és Sztálinról írt életrajza már ma­gyarul is megjelent. Az angol könyvesboltokban a napokban forgalomba került életrajzi mű (Rasputin, the last word — Rasz- putyin, az utolsó szó) szemlélete­sen írja le, milyen mérhetetlenül nagy befolyást gyakorolt a pa­raszti származású orosz szerzetes az utolsó cárra, II. Miklósra és különösen feleségére, Alexandra cámőre, leírja Raszputyin orgiáit és végül meggyilkolását Szentpé- tervárott, 1916. december 16-án. Sámánok A pogányság és a szentség meg nem szűnő örök harcát elevenítették meg Budapesten szombaton maszkos tán­cosok. A képünkön sámánok láthatók MTi-feivétel Levelek a kamikázéktól Tokió (MTI) — Halálmegvetö hősök vagy érző szívű, halál­ba kényszeritett fiatalok vol­tak a kamikázék, a II. világ­háború utolsó szakaszának öngyilkos japán pilótái? Egy Japánban hatalmas megdöb­benést és sikert aratott antológia most angol nyelven is megjele­nik, és új fényt vet a haláloszto­gató halálbamenőkre. Hallgasd a tenger hangjait — ez a címe a válogatásnak, ame­lyet besorozott egyetemisták le­veleiből, naplóiból állítottak ösz- sze Japánban. A kamikáze szót ma főleg öngyilkos terrorista merénylőkre alkalmazzák, ere­detileg azokat a japán pilótákat hívták így, akiknek az volt a fel­adatuk, hogy gépükkel ellensé­ges célpontokra zuhanjanak, el­pusztítva azokat, de egyben saját magukat is. A levelekből, a naplórészletekből is az derül ki, hogy sokan a végzetes misszió előtt döbbentek rá, miben is vesznek részt. Szüleinek és öccsének írott levelében Naka­mura Tokuro, 25 éves egyetemis­ta ezt kérdezte: Van-e nagyobb értelmetlenség annál, hogy egy emberi lényt olyasmire kénysze­rítsenek, amely semmibe veszi saját gondolatait, érzéseit? Matszuoka Kinpei, a tokiói császári egyetemi közgazdász hallgatója mindössze 22 éves volt, amikor 1945 májusában le­zuhant. Naplójában nyoma sin­csen a sokat emlegetett távol-ke­leti fanatizmusnak: — Szeret­ném megkérdezni a kormányt, hogy van-e egyáltalán esélye Ja­pánnak a győzelemre ebben a háborúban, vagy pedig csak üres álmot kergetnek? Végtelen távolságok Austin (MTI) — Dolores Bal­lard texasi ápolónő San An- gelóban lakik, és onnan 300 mérföldnyire. Van Horn tele­pülésen, a Culberson kórház­ban van a munkahelye. Hetente egyszer utazik haza, közben a kórház mellett lecöve- kelt lakókocsijában él. 1999-es évjáratú Nissanja a benzinár emelkedése miatt ha­vonta negyven dollárral többet vesz ki a zsebéből, mint fél év­vel ezelőtt. Daniel Galvánnak ugyancsak Van Hornban, a szomszédban van háza, de neki csupán 125 mérföldet kell autóz­nia munkahelyére, El Pásé­ba. Mindez Nyugat-Texas, ahol a távolságok még ma is valóban végtelennek tűnnek, de a lassan gallononként két dollárhoz köze­lítő benzinárak miatt a pénztár­ca tűrőképessége egyre vége­sebb. Ilyen igénybevétel mellett különben a texasi ember termé­szetesen az átlagnál jobban fi­gyel minden gyanús motorzörej­re, mert a 35-ös szövetségi főút­tól nyugatra nem babra megy a játék, a mindig kitűnő műszaki állapot létfontosságú, viszont természetesen pluszköltség is egyben. ...Mátészalkán a Sportcsarnokban Időpont: 2000. március 20. 14-17 óráig. Új előfizetőinket ajándékakcióval várjuk a Kelet-Magyarország olvasói táborába. Jöjjön el, és nyerjen Ön is! Óránként 10 értékes ajándék kerül kisorsolásra. A játékhoz az itt található tippszelvényt kérjük vágják ki, és hozzák el magukkal a helyszínre. ~-§-c­TIPPSZELVÉNY Név, lakcím: sorszám:

Next

/
Oldalképek
Tartalom