Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-18 / 65. szám
2000. március 18., szombat 2. oldal 'H-)-1' v rim WisMÚ □ Havel gyógyul Némileg javult Václav Havel állapota, de a cseh államfő legalább a hét végéig még a kórházban marad — közölte az államfő kezelőorvosa. A hatvanhárom éves Havelt idült hörghuruttal kedden szállították be a prágai Központi Katonai Kórházba. □ Felségvízsértés Az albán parti őrség feltartóztatott egy üres orosz fehérhajót, mivel megsértette az ország felségvizeit. Az albán rendőrség közlése szerint a Melma Ma- delda névre keresztelt, 15 fős legénységű hajót csütörtökön délután tartóztatták fel az észak-albániai Velipoje térségében. Ezt a körzetet gyakran használják tankhajók üzemanyag Albániába csempészésére. □ Felülvizsgálat Megfelelő türelmi időszak után felül kellene vizsgálni az Ausztriával szemben alkalmazott korlátozó intézkedéseket és helyreállítani a kétoldalú kapcsolatokat — vélekedett pénteken a finn külügyminiszter. A kapcsolatok helyreállításának nem feltétele, hogy Jörg Haider szabadság- pártja távozzék a bécsi kormányból, elegendő az, ha a kormány tiszteletben tartja a demokratikus normákat. □ A királyi ház non grata Az egykori olasz királyi ház tagjai továbbra sem léphetnek be Itália területére, miután az Európai Parlament szerdán úgy döntött, nem kötelezi Olaszországot alkotmánya ezzel kapcsolatos cikkelyének megváltoztatására. □ Kohl megjelent A német törvényhozás pénteken ünnepi ülésen emlékezett meg az NDK-beli első (s egyben utolsó) szabad parlamenti választások tizedik évfordulójáról. Az ülésen négy hónapi távoliét után először jelent meg a Bundestagban Helmut Kohl, akit pártja, a CDU vezetői hiába próbáltak lebeszélni a részvételről. Békedíj Clintonnak Biü Clinton, az Egyesült Államok elnöke veszi át az Amerikai írek Alapítványa békedíját a Nemzeti Múzeum épületében. Az ünnepségen részt vett az ír miniszterelnök és Hillary Clinton is APA/EPA-felvétel Kelet m Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet@iscomp.hu -hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési dij egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. A folyószennyezés nem lehet véletlen- mondta Csurka István, a MIÉP elnöke Fehérgyarmaton, kihelyezett frakcióülésen Csurka István pártelnök a sajtótájékoztatón Balázs Attila felvétele Fehérgyarmat (KM — M. S.) — A Magyar Igazság és Élet Pártja országgyűlési frakciója kihelyezett ülést tart a hét végén Fehérgyarmaton. Csurka István pártelnök — aki pénteken tizenegy képviselő társágában érkezett a szatmári városba — elsőként sajtótájékoztatón mutatta be Vékony Miklóst (képünkön), a MIÉP képviselőjelöltjét, majd ismertette pártjának állásfoglalását folyó- vizeink s z e n y - nyezéséről. Elmondta: ő is megkapta 13 térségbeli polgármester miniszterelnökhöz intézett levelét, és a MIÉP felkarolja a térség jelenlegi legnagyobb gondját. Kiemelte: mivel már sorozatról van szó, amely nem lehet véletlen, mielőbb meg kell szüntetni az egész magyarság érdekeit veszélyeztető folyószennyezés lehetőségeit. — Képviselőinkkel most helyszíni tapasztalatok gyűjtésére jöttünk a térségbe, javaslatainkat haladéktalanul az ország- gyűlés elé fogjuk tárni — jelentette be a pártelnök, aki ezt követően arról beszélt: a körzetben, ahol a mezőgazdaságnak jut döntő szerep a foglalkoztatásban, más cél nem lehet, mint az agrárágazat felemelése. Munkához, kenyérhez kell juttatni a Szatmárban élő embereket — hangsúlyozta Csurka István. Csurka István kérdésre elmondta, hogy pártja következetesen foglalkozni kíván a magyarság tragikus fogyásával. A megoldást nem a betelepítésektől várják, hanem munkahely- teremtéstől és a családok olyan támogatásától, hogy ne ütközzön nehézségbe három gyermek felnevelése. A MIÉP-frakció tegnap orvosokkal találkozott a fehérgyarmati kórházban, ma az épülő csengersimai határállomást tekintik meg, majd Csengerben polgármesterekkel, Csengerújfa- luban gazdákkal beszélnek gondjaikról. Miniszteri szemle a határon Katona Kálmán a csengersimai átkelőnél • Folytatják az M3-ast Csengersima (KM — M. S.) — Csak a határátkelő forgalmának felfutása kényszerítheti ki a hozzá vezető utak szélesítését, további elkerülő utak építését. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter mondta ezt pénteken a csengersimai magyar-román határátkelőhelyen, ahol megnézte az építkezést és a már átadott létesítményeket. A miniszter 1998 októberében tette le az Európai Unió támogatásával épülő, első HIRDETÉS ütemében 800 millió forintba kerülő 12 sávos, modern határállomás alapkövét, ahol a tervek szerint a második ütemben a teherforgalom lebonyolítására kamionterminál is épül. Jelenleg hat személyforgalmi sáv üzemel a legkorszerűbb útlevél- és rendszámfelismerő v technikával, újabb hat átadási határideje április 30. A miniszter a látogatást követő sajtótájékoztatón elismeréssel szólt az európai szintű határ- állomásról, majd kérdésre el: mondta: minden akadály elhárult az M3 autópálya Füzes- abony-Polgár közötti szakasza építésének folytatása elől, hamarosan kezdődhet a munka. Kezdenék a nyíregyházi elkerülő szakaszt is, de ennek előkészítésében még komoly feladatok vannak hátra. Katona Kálmán ezután — Lengyel János képviselőjelölt társaságában — lakossági fórumon vett részt Csengersimán, majd Cégénydányádon a környék közútjairól, a térség megépítésre váró szennyvízhálózatáról beszélgetett helyi lakosokkal. Kék-zöld kutak a minőség szolgálatában Ausztria legnagyobb vállalatának magyarországi érdekeltsége — sikertörténet az üzemanyagpiacon. Szinte senki sem gondolja, hogy nyugati szomszédunk legnagyobb vállalatának termékeivel és szolgáltatásaival majdnem mindenütt találkozhatunk az országban. Az OMV — vagy ahogy sokan ismerik: a kék-zöld színvilágú töltőállomás-hálózat — tulajdonosa és üzemeltetője Közép-Európa egyik vezető kőolajkonszemje, Ausztria legnagyobb vállalata, amelynek éves forgalma meghaladja a 65 millárd osztrák schillinget. Fő tevékenységi területei az energiaipar, a vegyipar és az alapanyaggyártás. Az OMV AG magyarországi kúthálózata 113, magas minőséget kínáló töltőállomásból áll. A bécsi székhelyű óriásvállalat 1990-ben hozta létre magyarországi leányvállalatát az OMV Hungária Ásványolaj Kft.-t, amelynek alaptőkéje 1999-re már 15,2 milliárd forintra emelkedett. Első üzemanyagtöltő-állomását Rábafüzesen nyitotta meg 1991-ben. A cég középtávú tervei szerint a közeljövőben további 6 milliárd forintot kíván befektetni hazánkban. A rábafüzesi kút megnyitása óta az OMV Hungária határozott, dinamikus növekedést mutat. A Q8 majd a BP magyarországi hálózatainak felvásárlásának is köszönhetően napjainkra a magyar ásványolajipar dobogós helyét tudja magáénak. Az OMV előkelő piaci pozícióját azonban nem csupán folyamatos növekedésének, töltőállomás-hálózata bővítésének, hanem a minőség folyamatos javításának is köszönheti. Akiváló színvonalat leginkább a kutatásokra és fejlesztésekre áldozott komoly pénzösszegeknek, illetve a schwechati finomító biztosította kimagasló minőségű alapanyagnak köszönheti. A tervek szerint az OMV töltőállomásainak száma hamarosan eléri a 120-at, öt éven belül pedig több mint 130 kúttal a hazai ásványolajpiac második legnagyobb szereplőjévé kíván előlépni. Az OMV Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Bulgáriában, Romániában és Olaszországban üzemeltet még üzemanyag-állomásokat, így a kék-zöld színvilágú benzinkutaknál a magyar autós a határokon túl is a megszokott, magas minőségű szolgáltatásokat veheti igénybe. Csökken a hiány Budapest (MTI) — Az államháztartás hiánya jövőre a privatizációs bevételek nélkül a GDP 3 százaléka lesz — mondta Járai Zsig- mond pénzügyminiszter pénteken, Budapesten. A pénzügyminiszter Matolcsy György gazdasági miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatót a magyar gazdaság idei és jövő évi folyamatairól. Az államháztartás elsődleges egyenlegének többlete az idei 2,6 százalékról 2 százalékra mérséklődik. Az államadósság a GDP 55-58 százalékát teszi ki 2001-ben. Adókarbantartás Nyíregyháza (KM) — Az Antenna Hungária Rt. március március 20-án hétfőn 9.30 és 13.30 között adókarbantartási munkákat végez az alábbi helyeken, ahol a felsorolt televízió- és URH rádióműsorok sugárzása szünetel. Tokaj: MTV1, TV2, RTL Klub, Petőfi, Bartók, Kossuth, Danubius, és Sláger rádió. Március 20-án hajnali 2.00 és 6.00 óra között az ismertetett okok miatt az MTV2, a Duna Tv és azt ATV adása is szünetel a műhold teljes körzetében. m Állatorvosi ügyelet Nyíregyháza (KM) — Március 18-19-én a következő állatorvosok tartanak ügyeletet: Nyíregyháza város területén dr. Ast János (Nyíregyháza, Sóstói út 19., tel.: 06-30/2060-633 vagy 402- 440), Nagycserkesz, Nyírtura, Nyírtelek községekben dr. Hortobágyi Béla (Nyírtelek, Váci M. u. 4., tel.: 06-60/356-121 vagy 210-251), Kemecsén és vonzáskörzetében dr. Prakonekham Sengpraseuth (Demecser, Dózsa tér 25., tel.: 06-30/9534-367 vagy 233-021. .:í.A __________________| Március 16., csütörtök 2 6 91415 20 21 26 29 31 33 36 41 50 56 59 64 69 76 78 MINDENFELŐL