Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-01 / 51. szám

2000. március 1., szerda 2. oldal □ Kivonulnak A szabaddemokrata képvi­selők oly mértékben jogtalannak, alkotmány- sértőnek és a demokratikus normákkal ellen­tétesnek tartják a házelnök előterjesztését, hogy nem vesznek részt az egész médiakura­tórium-választási cirkuszban, hanem kivonul­nak az ülésteremből. □ Lemondott Lemondott kedden az oszt­rák kormány szabadságpárti igazságügy-mi­nisztere, Michael Krüger. A tisztét mindössze 25 napig betöltő Krüger távozását egészség- ügyi okokkal indokolták. □ Bankár őrizetben A rendőrség hétfőn őrizetbe vette a London Bróker Rt. vezérigaz­gatóját. Zamecsnik Péter, a vezérigazgató védőügyvédje elmondta: K. Tibort a rendőr­ség azért vette őrizetbe, mert attól tartanak, hogy nehezítené vagy meghiúsítaná az is­meretlen személy ellen sikkasztás bűntett alapos gyanúja miatt indult eljárást. □ A díj 3 milliót ér A kormány véglegesí­tette az idei Kossuth- és Széchenyi-díjasok névsorát, 33 elismerést adnak át összesen 45 személynek. A szakalbizottságok 70 jelöl­tet állítottak. Mindazok, akik nem megosztva kapnak Kossuth-, illetve Széchenyi-dijat, 3 millió forintos juttatásban részesülnek. Idegenforgalmi szezonnyitó Nyíregyháza (KM) — Mélyíteni a turizmus gazdasági jelentőségét, az ágazatra fordítani a közfigyelmet — ez a fő célja annak a tu­risztikai szezonnyitó bálnak, amelyet az észak-alföldi régióban immár negyedik al­kalommal rendeznek március 4-én, szomba­ton 18 óra 30 perces kezdettel Nyíregyházán, a Hotel Koronában. A rendezvényszervező Riviera-Tours szeretné elérni, hogy még in­kább összefogjon a szakma, s ezzel növelni lehessen az állam szerepvállalását, a helyi szervezetek cselekvő részvételét. Az esemény fő védnöke, dr. Kraft Péter helyettes államtitkár, de jelen lesznek a sze­zonnyitó bálon a gazdasági minisztérium, a Turizmus Rt. képviselői, a megyei köz­gyűlések és a városok turisztikai bizottsá­gai, az utazási irodák vezetői. Az est során szerephez jut a népi kultúra, a folklór, a gasztronómia éppúgy, mint a színvonalas szórakoztatás. Lapunk, a Kelet- Magyarország Szerencsekerekén többek kö­zött tunéziai utazást, belföldi üdüléseket, ajándékcsomagokat és Kelet-Magyarország- előfizetéseket sorsolnak, míg tombolán töb­bek között Anglia-Skócia-Wales körutazá­sokat, látogatást a francia Riviérára, Spa­nyolországba, repülőjegyeket Tunéziába, gö­rög üdülésre szóló utalványokat nyerhetnek majd a szerencsések. Kelet«» IlagprcRiég Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (információ, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.), Csonka Zsolt (tördelés, 140-es mell.) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47-4401. Hirdetés: 25-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44)310-651. E-mail -szerk.: kelet@iscomp.hu -hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/413-101 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. ~\ Lapunk eladott példányszámát ...r"”1 rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 715 forint, negyedévre 1990 forint, fél évre 3990 forint, egy évre 7790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 39 forint, pénteken a TV Plusszal 44 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Sárcsuszamlás Brazíliában Legalább tizenkét ember életét vesztette hétfőn Sao Paulo közelében a heves esőzések következtében megindult sárcsuszamlásban APA/EPA-felvétel Osztrák-nap Mátészalkán Mátészalka (KM) Ausztria ma­gyarországi nagykövete, dr. Hannes Pórias holnap Mátészal­kára látogat az Osztrák-nap ke­retében. Dr. Szilágyi Dénes polgármes­ter és Korcsmáros István iskolai­gazgató fogadja a nagykövetet a Képes Géza Általános Iskolában, melyet az iskola bemutatkozása és rövid kulturális program kö­vet. 11.45 órakor Ausztriát ábrá­zoló gyermekrajz-kiállítás nyílik a színház előterében. 14.00 óra­kor kezdődik a megye általá­nos iskoláinak kulturális bemu­tatója, a művelődési központ színháztermében, majd a nagy­követ fogadást ad a közreműkö­dő gyerekeknek. Dr. Hannes Pó­rias este találkozik a város veze­tőivel. Katolikus rádió Budapest (MTI) — Az egri székhelyű katolikus rádió az Országos Rádió és Televízió Testület kedden bejelentett döntése értelmében elnyerte a műsorszolgáltatási jogo­sultságot, így hamarosan megkezdheti adását. A rádió adása Eger és Miskolc térsé­gében hallható majd, ily mó­don egész Északkelet-Ma- gyarországra, az Egri Főegy­házmegye teljes területére kiterjed. A Magyar Katolikus Rá­dió — Eger műsora a jelenle­gi tervek szerint augusztus 20-án szólalna meg először. 83 ezer ember hagyta el otthonát csütörtök óta, amikor a Fülöp-szigeteken kitört a Mayo vulkán, és óri­ási területet borított be ha­muval APA/EPA-felvétel Védekeznek Nyíregyháza (KM — K. D.) — A Tiszán és a Szamoson továbbra is harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget tart fenn a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Krasznán azonban megszüntették a másodfokút. A szakemberek tovább folytat­ják a megfigyelést és az állati te­temek begyűjtését a Tiszán és a Szamoson, hétfőn két és fél mázsa állati tetemet gyűjtöttek össze. A belvízvédekezést is tovább folytatják úgy a vízügyi igazgató­ság, mint a vízgazdálkodási társu­latok és az önkormányzatok mun­katársai, kilenc szakaszon tarta­nak másodfokú készültséget. Hét­főn tíz kotrógép közel két kilomé­teres csatornaszakaszról mintegy háromezer köbméter iszapot távo­lított el, a huszonegy stabil szi­vattyútelep 1,4 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. Je­lenleg 13 800 hektár áll víz alatt megyénkben, ebből 4500 a vetés és a szántó. A védekezési munkákban 319- en vettek részt. Kivonult az MSZP és az SZDSZ A kormánykoalíció pártjai megválasztották a médiakuratórium tagjait Budapest (MTI) — Az Országgyűlés Csapody Mik­lós MDF-es frakcióvezető-he­lyettes napirend előtti fel­szólalásával kezdte meg munkáját kedden. A napirend előtti felszólalásokat követően a Ház a műsorelosztás részletes szabályairól szóló tör­vényjavaslat általános vitájával folytatta munkáját. A távközlési piac további har­monikus fejlődésének elősegíté­sét, az átláthatóság, valamint a fogyasztóvédelem erősítését ne­vezte a műsorelosztás részletes szabályairól szóló törvényjavas­lat legfőbb céljának kedden a parlamentben Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízü­gyi miniszter. Az előterjesztés általános vitá­jának megkezdésekor elmondott expozéjában Katona Kálmán je­lezte: a javaslat három ponton módosítja a médiatörvényt, ám egyes esetekben a távközléséről szóló jogszabályt is pontosítja, összhangot teremtve a kapcsoló­dó törvények között. A miniszter kiemelte, hogy a törvényjavaslat megfelel mind a liberalizált piac, mind az Euró­pai Unió követelményeinek. Az ebédszünet után, az azonnali kérdések és válaszok órája, vala­mint az interpellációk és a kér­dések elhangzását követően, a parlament határozott az egyes el­kobzott dolgok közérdekű fel- használásáról szóló törvényja­vaslatról. Az Országgyűlés napirendjén szerepelt a Történeti Hivatal 1997—1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását kez­deményező határozati javaslat zárószavazása, továbbá a média- testületek megválasztásáról, ü- letve kiegészítéséről szóló javas­latok határozathozatala is. A médiatestületek megválasz­tásáról szóló határozati javaslat szavazásakor kivonult az ülés­teremből az MSZP és az SZDSZ frakciója kedden, az Ország- gyűlés plenáris ülésén. A két ellenzéki frakció veze­tője, Kovács László (MSZP) és Kuncze Gábor (SZDSZ) előző­leg ügyrendi indítványban ja­vasolta, hogy a házelnök vegye le a napirendről az előterjesz­tést. Az Országgyűlés megválasz­totta az Országos Rádió és Tele­vízió Testület elnökét és hat tag­ját, továbbá a Magyar Rádió Ku­ratóriuma elnökét és elnökségé­nek tagjait. A Hungária Televí­zió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége nem kapta meg a kellő számú szavazatot. A Magyar Rádió kuratóriumi elnöksége esetében csak a négy kormánypárti jelöltről szavazott a Ház. Lemond-e a legfőbb ügyész? Budapest (MTI) — Györgyi Kál­mán legfőbb ügyész kedden az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy valóban fontolóra veszi-e lemondását. Áder János házelnök kedden újságírók előtt, kérdésre vála­szolva közölte: nem kapott hiva­talos értesítést arról, hogy a legfőbb ügyész lemondott volna. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész korábban közzétett állás­pontja szerint nem tekinthető szabályszerűen megalakítottnak a Magyar Televízió Közalapít­vány kuratóriumának kizárólag a kormánypárti oldal jelöltjeiből megválasztott elnöksége. A Ház- bizottság hétfői ülése után Áder János házelnök a legfőbb ügyész médiakuratóriumok ügyében született állásfoglalása kapcsán feltett újságírói kérdésre vála­szolva azt közölte, hogy ő az Al­kotmánybíróság döntéséhez tart­ja magát. Elment Fojtik Vidor Hatvan év Isten és ember szolgá­latában eltöltött idő után el­hunyt Fojtik Vidor fényeslitkei plébános. 1936-ban szentelték föl. E felejt­hetetlen napra Keresztelő Szent Jánostól választott jeligéjét szol­gálatból szolgálatba vitte magával mindig: vencsellői, polgári káp- lánságába, hitoktatóként Diós­győrbe és Nyíregyházára, amikor adminisztrátor volt Nagykállón és Verpeléten, s plébánosként is követte, immár Domoszlón, Hejő- bábán, utoljára Fényeslitkén. Fojtik Vidor — volt bár érseki tanácsos, címzetes főesperes — azt szerette hallani csak: pap bá­csi, Vidor bácsi. Legfeljebb plébá­nos úr. Ezért szerette hát külön is templomtalan komorói híveit, csöppnyi nyáját. Öt éve vált meg egyházköz­ségétől és filiájától. Papi otthonba költözött Nyíregyházára. Gyé­mántmiséjére hazajött még, és tartogatott örömet a komorói templomszentelésre is. Halóföldje lett a nyírségi homok, igaz em­bernek könnyű takaró. Gyászszín szavakat hullatok rá, könnyek he­lyett pedig egy nagy katolikus költő felismerését: „Befed ez a kék ég...” Kedves Vidor atya. Bakajsza András, Fényeslitke Rendőrök Kanadai KFOR-erők vigyáznak a rendre Kosovs- ka Mitrovicában. A jugoszláv várost egy híd két részre- és két táborra osztja APA/EPA-felvétel HIRDETÉS íímbtmMINDENFELŐL FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 4400 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U. 7. Telefon: (42) 422-000 Érvényes: 2000. február 23-tól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft felett (%) EBKM) 1 hét 6,000 6,08 2-3 hót 8,000 8,11 1-2 hó 9,500 9,63 3 hó 9,000 9,13 6 hó 8,500 8,62 12 hó 8,000 8,11 Folyószámla 2,00 2,05 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat <%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 9,750 (9,89) 9,875 (10,01) 10,000 10,14) 3 hó 9,600 9,73 9,725 (9,86 9,850 (9,99 6 hó 9,300 9,43 9,425 9,56 9,550 9,68 12 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—500 E Ft 5,000 5,19/5,17 500 E Ft felett 8,500 8,97/8,90 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—500 E Ft 8,000 8,42 500 E Ft felett 10,500 11,18 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 9,700 9,83 6 hónap 9,400 9,53 12 hónap 8,600 8,72 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 9,750 9,75 3 hó ■ 9,700 9,70 6 hó 9,400 9,40 12 ho 8,600 8,60 ‘ Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezöek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 20.90. március 1-jélÖl Éves kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 Betétörző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 ngatlanfedezetes hitel 19,50 Éves kamat flM HUF prime rate 14,500 Cl B^)o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALEITAUANA-CSOPORT TAGJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom