Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-26 / 48. szám
2000. február 26., szombat 9. oldal Az üveg képek pedig élnek CSERVENYÁK KATALIN Aki kesztyűs kézzel szedegeti fel a földről a törött tányér cserepeit, nehogy megvágja magát, nehezen tudja elképzelni, mit jelent egy lámpabura összerakása direkt kis üvegdarabokból. Mert a Tiffany annál szebb és értékesebb, minél több és kisebb színes üveglapocskából áll. A Nyíregyházáról elszármazott Jacobi Zsuzsa —- lánykori nevén Csuzi Zsuzsa — azonban nem fél az üvegtől. Keze alatt szebbnél szebb üvegcsodák születnek. Az egész úgy kezdődött, hogy lakásuk berendezéséhez lámpát keresett, de sehogy sem talált neki tetszőt. Pontosabban csak egyet, arra viszont nem volt elég pénze. El is panaszolta kolléganőjének, aki azt tanácsolta: iratkozzon be egy tanfolyamra és Zsuzsa és kedvenc tükre a szerző felvétele meglátja, maga megcsinálhatja a hőn áhított lámpát. így is tett: egy népfőiskolái tanfolyamon — még Németországban — megtanult Tif- fanyt készíteni. S hogy mit keresett Németországban a nyíregyházi Zrínyiben érettségizett Zsuzsa? Nagyon egyszerű: ott járt egyetemre, gépészmérnökként végzett Drezdában. Német férjet választott, s egy darabig nem is költöztek haza, mindketten ott vállaltak munkát, miközben itthon már építgették, újítgatták szarvaskői otthonukat. Közben — már itthon — született egy kisfiúk, Marci, aki ma már gimnazista és egyformán jól beszéli mindkét anyanyelvét... Ott tartottunk, hogy Zsuzsa nemcsak megtanulta a Tiffany-készítést, hanem rövid idő alatt hobbijává is vált, mára pedig már több sikeres kiállítást — Szarvaskőn, Egerben, Szolnokon, Besenyőtelken, Vá- mosgyörkön — rendeztek munkáiból. Leghőbb vágya azonban, hogy egyszer a szülővárosának is bemutathassa üvegcsodáit. Folyton rezegnek, ragyognak Amit ő csinál, az üveg-, pontosabban iparművészet. Lényegét legérzékletesebben Róth Miksa, századelőn élt császári és királyi üvegféstő fogalmazta meg: „Nincs még egy olyan dekoratív művészet, mely oly mélységesen fogná meg lelkünket, mint az üvegfestészet, mert az üvegfestményeken beömlő világosság maga a megszínesített napfény”. A hazai üvegművészet jeles képviselője ezzel magyarázta azt a misztikus hatást, mely a dómok üvegfestményeiből árad. Úgy vélte, míg minden egyéb festmény anyaga holt és változatlan, addig az üvegképek színei az átszűrődő napfényben folyton rezegnek, változnak, ragyognak — élnek. Magával ragadta a jelenség a múlt század közepén született Louis Comfort Tif- fanyt, a híres New York-i kereskedő fiát, akit az öreg kontinensen tett látogatása során elbűvöltek a középkori gótikus ka- tedrálisok sziporkázó rubinvörös fényű ablakai. A színes üveg — amelynek technikáját a XIX. században már egyáltalán nem alkalmazták — reneszánsza szorosan összefügg nevével: ő élesztette újra a régi üvegkészítő művészetet, fejlesztette tovább az üvegfestészetet. Gyakorlatilag annyit tett, hogy „bevitte” a lakásokba az ólombetétes csodákat. Az üvegdarabokat előbb ólomrudakkal illesztette egymáshoz, később vörösrézlemezből kivágott keskeny csíkokat ragasztott méhviasszal az üvegdarabok szélére, s ezeket egymáshoz forrasztóónnal rögzítette. Az eredmény kárpótol A mai napig így készülnek a jellegzetes formájú lámpaburák, tükrök és dísztárgyak, a növényekkel beültethető apró virágházak. így leírva nem is olyan ördöngösség, a gyakorlatban azonban kiderül: rengeteg türelemre, kitartásra, kézügyességre, fantáziára van szükség egy-egy darab elkészítéséhez. No és itt nem lehet kisasszonykodni: az üveg bizony éles és vág, csúnya sebeket tud ejteni. Az eredmény azonban mindenért kárpótolja az alkotót. Égett a vármegyeháza Leszakadt a nagyterem tetőzete • S akkor megfordult a szél A megyeháza középső része a tetőzet nélkül 1908. február 19-én este 10 óra tájban ismeretlen okok miatt kigyulladt a Vármegyeháza középső része. Az evangélikus templom tornyában lévő toronyör a tüzet késedelmesen jelentette a Városházán lévő tűzoltó örtanyának. Nagy és nehéz feladat állt a tűzoltóság előtt, hiszen a veszedelem az épület mindkét szárnyát fenyegette. A tűzoltók Antal János alpa- rancsnok vezetésével a már teljesen lángokban álló középső épület elé vonultak, s dr. Konthy Gyula főparancsnok irányításával előbb a déli szárnyon, az alis- páni lakás felől sikerült a tüzet a nagyterem tetőzete alá visszaszorítaniuk, és a tetőszerkezetet átvágniuk, ám ekkor megfordult a szél, s a tűz az északi szárnyat, benne a főispáni lakást fenyegette. Ekkor Konthy Gyula a tűzoltókat az északi szárnyra vezényelte, a tetőzetet ott is átvágták, s a tüzet a nagyterem felé szorították vissza. Ott azonban a középső épület manzárd tetejét fedő hatalmas vaslemez a nagyterem mennyezetére szakadt, s mint egy tűzkatlan égett tovább az épület. A keletkezett hő nagyságára jellemző, hogy a nagytermet áthidaló, egyenként 25 mázsa súlyú, 65 centiméter széles vas I gerendák közül kettő annyira áttüzesedett, hogy a hőtől meghajlott. Az oltásban lassan kimerülő tűzoltóságot a szivattyúknál és a lajtkocsikon előbb a város népe, majd az itt állomásozó császári és királyi 14. huszárezred katonái váltották, de a vármegye főispánja, gróf Vay Gábor és Mi- kecz Dezső alispán is ott dolgozott a szivattyúknál. Éjjel kettőre sikerült a tüzet annyira visszaszorítani, hogy a tűzoltók egy része pihenőre térhetett. Fél háromkor viszont újra feltámadt a veszedelem, s ismét az északi szárnyat, a főispáni hivatalt fenyegette. Újra riasztottak minden tűzoltót, s a küzdelem a lángokkal megint elkezdődött. A bajokat fokozta, hogy a lovak is kimerültek, s a környező kutakból kifogyott a víz. Ekkor a parancsnok a város tulajdonában lévő összes fogatot a megyeháza elé rendelte, majd minden kocsira két-két huszárt ültetve meggyorsította a vízszállítást, ugyanekkor a fecskendőA nagy hőtől meghajlott I vasgerendák egyike Boros György reprodukciói két a távolabbra eső kutakra szereltette át. így reggel 5 és 6 óra között ismét sikerült az északi oldalon a tüzet eloltani, s a tűzoltók egyik fele ismét pihenni térhetett. Az újonnan érkezetteket a déli oldalra vezényelték, ahol a vasgerendák közül kiszabadították az égő fagerendákat, majd a nagyterembe dobták le, ahol a még ott lévő sugárcsővel 9 és 10 óra között azokat eloltották. Nem maradt fenn másnap reggelre csak a mennyezet teteje, mintegy 15-20 köbméternyi gerendázat. 20-án délre az alispán a nagyterem tetőzetét elfedő és a leszakadás veszélyét magában hordó törmeléket napszámosokkal el- hordatta. Az egyszer már felváltott 14-es huszárok helyét ekkor az ugyancsak itt állomásozó 5-ös honvéd huszárok és a napszámosok foglalták el, akik egyrészt teljesen eltakarították a törmeléket, másrészt a tűznél ismét megjelent Konthy Gyula parancsára tovább bontották a nagyterem feletti tetőt. Itt azonban újra meg újra felcsaptak a lángok, éppen ezért a főparancsnok az akkorra már teljesen kimerült tűzoltók helyett a honvéd huszárokból rendelt ki őrséget a következő éjszakára. Február 21-én a mérnöki hivatal munkásai a tetőt teljesen lebontották, s a tűzveszély ekkor szűnt meg csak teljesen óriási anyagi kárt hagyva maga után. Bene János Vörösmarty tanyája Nyírkáta határa valamikor a mátészalkai állami gazdaság vadászterületének része volt. A gólyaszállási tanyavilág e határrész legszebb vidéke. így érthető, az egykori fővadász a rendszerváltást követően itt telepedett le családjával. Annak idején nagy vadászati forgalom volt ezen a területen. Ez adta az ötletet az egykori tanyasi ház átépítéséhez, illetve vendégszobák hozzáépítéséhez. Papp István így idézte az építést: — A feleségemmel együtt rajzoltuk meg az épületet, egy építész barátunk pedig beméretezte. Turistaszállásként működve, lovasprogramokat is kínálnak. Folyamatban van egy lóversenypálya építése. A kivitelezésben a 3 gyerek és több hozzátartozó is segített. A megvalósulást a nyírkátai önkormányzat is segítette azzal, hogy eladta ezt a területet. Ez az egész program a falusi turizmus keretében működik. Ők eljöttek, négy napraforgós minősítést adtak a tanyának. A lovasturizmus, a vadásztatás, a falusi turizmus, s bármilyen családi vagy közösségi programnak helye van Gólyaszálláson. — Falusi turizmus keretén belül munkahelyteremtő beruházásra vettem fel 7 millió forintot, tíz munkahelyet kellett létesítenem. A lovas turisztikai pályázatnál további munkahelyteremtő támogatást kaptam. Mint Jeney Sándor polgármester megfogalmazta: — A városból kikerülő embereknek, más országokból érkezőknek is sokat jelenthet ez a hely. Közvetlenül ellátogatni az egykori Gebe tanyájára, ahol Vörösmarty bujdosott Bajzával, a szabadságharc bukása után. Molnár Károly A KM VENDÉGE A tollaslabdázó zongoratanár sem. Szerette a kihívásokat, arra törekedett, hogy jól tudja előadni a virtuózabb darabokat is, talán ezért állt mindig közelebb hozzá a szólistáskodás. A tollaslabda-edzői tanfolyammal párhuzamosan végezte el a szimfonikus zenekari karmester-kurzust, igaz a szakma ezen részét később nem nagyon művelte. — A tanítás rendkívüli örömet jelent számomra — vallott a pályává lasztás és azon maradás miért- j é nem mindenkinél jár együtt. Sára Jenőnél azonban már a gyermekortól. — Hajszálon múlott, hogy nem lettem motorversenyző. A szomszédban volt az MHSZ klubja, gyermekként órákat töltöttünk ott a barátommal. Tehetségesnek tartottak, de amikor otthon bejelentettem szándékomat, édesanyám nagyjelenete — aki színészmesterséget tanult, de családi okok miatt nem teljesülhetett álma — eltántorított ettől. Ma már nem bánom, de a televízióban szívesen zem a motorversenyeket. Engem egyéb- k é n t min- d i g Balázs Attila felvétele Kováts Dénes A középszerűséget sosem szerette (és ma sem) Sára Jenő, így amihez fogott, abban igyekezett kitűnni a többiek közül. Sokan művészként és zongoratanárként, s ugyancsak nem kevesen a tollaslabda sportágért rajongó versenyzőként, majd edzőként ismerik. — Amikor Nyíregyházára kerültünk, a Széchenyi utca 9. alatt laktunk — emlékezett gyermekkorára, a kezdetekre —, s egy ott lakó zenetanár figyelt feí arra, hogy játék közben, vagy ha bármit csinálok, állandóan énekelek. Úgy vélte, rejlik bennem némi tehetség, így rábeszélte szüléimét, hogy taníttassanak zenére. Zongorázni kezdtem, majd érettségi után a pécsi főiskolán végeztem el a zenetanár szakot. A tanítás mellett jó évtizeden át gyakran felléptem szólistaként, de beleszerelmesedtem a tollas- labdázásba, így már kevesebb időm jutott a gyakorlásra, hiszen a sport elég sok szabad időmet vett el, különösen, hogy akkoriban hétfőtől szombatig naponta nagyon sok zongoraórát tartottam, kijártam Kisváráéra is tanítani. Sára Jenőt „Liszt földi helytartójaként” cikizték, hiszen kedvenc zeneszerzője darabjait játszotta előszeretettel, de nem hanyagolta el többek között Mozartot, Scarlattit és Chopint ről. — S ha az ember látja, hogy tanítványa fejlődik, úgy véli, az ő irányításának is van ebben némi szerepe, de egyfajta önmegvalósítás is a tanítás. Zene és sport: e két terület az olyan sportágak vonzottak, ahol a partnerek nem hangoskodtak. Én sem éreztem rosszabbnak magam fociban a többinél, de azt tapaszaltam, hogy az kapja a labdát, aki a leghangosabban kéri. Ezért inkább (mű)korcsolyáztam, órákig tanulva a figurákat, s a kerékpározás akrobatikus vállfáját űztem. A tollaslabdában először az fogta meg, hogy amatőr szinten is igen szórakoztató, s regeneráló hatású a szellemileg-idegi- leg fárasztó ülőfoglalkozás kiegészítéseként. Itt érvényre jut a játékos ügyessége, ráadásul jó baráti társaságban töltheti idejét az ember. A sportág nyíregyházi meghonosítása Sára Jenő nevéhez fűződik, s nem mindennapi előzménnyel. Az anekdota szerint egyszer meglátott egy, a tollaslabdázásról szóló könyvet, s rácsodálkozott: erről ennyit lehet írni? Áttanulmányozta, megalapították a szakosztályt, versenyzőként, majd edzőként évtizedek óta kitart mellette, még a művészeti szakközépiskolai óráit is úgy szervezte-szervezi a hétvégét is feláldozva, hogy ott lehessen az edzéseken, versenyeken. — Nagyon sok ügyes és kedves tanítványom volt, korosztályos bajnokok, válogatottak. Talán nem is szerencsés kiemelni senkit közülük, annyian vannak. De ha mégis kell, akkor az olimpián is szerepelt Harsági Andrea, vagy Keul Andrea, Pálvölgyi Judit, Dudics Juli nevét említeném, a fiúk közül Pintér Csabát, Szabó Lacit, a Fesztóry ikreket. Talán az sem véletlen, hogy felesége ugyancsak zenetanár és volt tollaslabdázó, a gyermekek is hasonló érdeklődésűek. Fia már zongorázik és klariné- tozik, szeret tollasozni, kisleányától sem áll távol e két terű-
