Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-12 / 36. szám

2000. február 12., szombat 9. oldal :m HÉTVÉGE Antilopvadász Galambos Béla Van-e olyan ka­masz, aki ne álmo­dozott volna arról, hogy afrikai va­dászként a szavan­nán követi valame­lyik egzotikus állat nyomát, s egyszer csak hirtelen — a horizonton vöröslő, óriás napkorong fé­nyében — megpil­lantja élete nagy Borsy Nándor vadját? Gondolom, A szerző felvétele kevés ilyen fiú létezik. Még kevesebben vannak viszont azok, akiknek később si­kerül is a kamaszkori szafariálmot valóra váltani. Borsy Nándor e kevesek egyike. Élete talán legemlékezetesebb vadászkalandját a múlt évben élte meg a nyíregyházi Ke- moker Kft. fiatal ügyvezető tulajdonosa. Két másik — szintén szabolcsi — sportba­rátja társaságában ugyanis szeptember­ben Namíbiában járt vadászaton. Nyilván nem ingyen. Először is oda kellett repülni, azután a vendéglátó farmernak napi száz­ötven márkát kell fizetni a szállásért, há­romszori étkezésért és a vadásztatásért. A német-angol keveréknyelvet használó búr házigazdával hamar kialakult az a mi­nimális kontaktus, amire szükség volt a következő napfelkeltével már el is kezdő­dő tíznapos vadászathoz. A fiatal nyíregy­házi vadászra már a második nap rámo- solygott a szerencse. Mondhatni bemu'ta- kozott Namíbiának: első zsákmányként nagykudut lőtt, ami az ország vadászati jelkép-állata is egyben. Amikor előkerült a centiméter, kiderült, aranyérmes a trófea. A harmadik napon a reggeli cserkészés során egy gyönyörű Oryx (kardszarvú an­tilop) került puskavégre. Több mint egy­méteres szarvhosszával és érdekesen for­málódó szarvtövével ez is aranyérmes. De még nem volt vége a napnak. Délben visszaindultak a farm központjába ebédel­ni, amikor egy igen szépnek látszó vándor­antilop került vadászunk látcsöve látóme­zejébe. Megállittatta a kocsit, s megmuta­tott kísérőjének a „big bak”-ot. Az bólin­tott, s hamarosan eldördült a lövés, ami után — szakkifejezéssel élve — tűzben ro­gyott össze a vad. Mikor a közelébe értek, a búr farmer hüledezett a látványtól: „big problem”, hatalmas a gond, mondta mé­ricskélve a kapitális trófeát, ami ha orszá­gos rekord, nem vihető ki a határon. Ha­zaérve aztán kezdődött a hivatalos rekord­listával való összevetés, aminek végén Nándor fellélegezhetett „csak” Namíbia Az Oryx szépségével nem sok antilopé vetekszik Amatőr felvétel eddigi ötödik legnagyobb szarvú vándor­antilopját ejtette el magyar, mi több nyíregyházi vadászként. Bár a hazaindulás előtti napon, mintegy búcsúzásképpen Afrikától — már egy oszt­rák származású (heti 3 napot a fővárosban fodrászkodó) farmer vadászterületén — ej­tett még egy aranyérmes vörös tehénanti­lopot, azért az előző „big trófea” a legked­vesebb. „Nem véletlenül, hiszen azt én vettem észre, s nem lesről lőttem mint ál­talában arrafelé szokás, hanem a vad be- cserkészését követően. Döntenem is má­sodpercek alatt kellett, mivel a vándoran- tüop csapat a következő pillanatban már tova is szökellt gazella módjára. „Ahol mi jártunk, Namíbiában is csak trófeás vadat lehet elejteni, nőstényt, fia­talt nem, a trófeát pedig a helyi vadász­szövetség értékeli”, tartja szükségesnek megjegyezni Borsy Nándor, aki búcsúzóul a szafarikat idéző zöld terepjárója volánja mögül még hozzáteszi: — A zsiráfmészá­ros „sporttárs” vadászatát bemutató Frei- dossziét pedig kikéri magának a nagy többségében tisztességes és az etikára so­kat adó magyar vadásztársadalom! Megyénk orvosai érméken Korányi és Jósa személyisége ragadta meg a legtöbb művészt JAKÓ JÁNOS MEDICINA IN NUMMIS SZABOLCS- SZATMÁR- BEREGIENSIS Dr. Fazekas Árpád Igazán szép és értékes köny­vet adott ki a Jósa András Kórház a napokban. A kiadvány dr. Jakó János bel­gyógyász főorvos Medicina in nummis Szabolcs-Szatmár-Bere- giensis c. összeállítását (Nyír­egyháza, 1999. Kner Nyomda, 160 old.). A centenáriumát ünneplő kórház és múzeum közösen kez­deményezte a könyv megjelené­sét és az éremgyűjtő főorvos örömmel tett eleget a felkérés­nek. Az orvosi éremtan (numiz­matika) ma már elismert része az orvostörténelemnek. A kuta­tási területe: az orvosi szimboli­ka (jelképek) és ikonográfia (áb­rázolás), illetve szociológia (az orvosok és gyógyszerészek meg­becsülése, értékelése; rendjelek). Melyek az éremszerű tárgyak: emlékérmek, plakettek, forgalmi pénzek, zsetonok (pénzhelyette­sítő jutalompénzek), bárcák és a jelvények, rendjelek. A szerző 41 olyan személy (or­vos, gyógyszerész és gyógyszer­vegyész) érmét mutatja be, akik munkásságukkal megyénkhez kötődtek. Ismertetésre került 23 intézményi (kórházak, Vöröske­reszt, oktatási intézmények, ön- kormányzatok) valamint négy kongresszusi, illetve egyéb érem is. Mindezek 100 tételt jelente­nek. Szerepel továbbá még a Füg­gelékben 21 éremszerű tárgy is, amelyek szakmai emléket hor­doznak. A szabolcsi orvosok kö­zül eddig Korányi Frigyes és Jó­sa András személyisége ragadta meg a legtöbb művészt (kilenc, illetve nyolc alkotót). Figyelemre méltó dr. Séra Gyula főigazgatónak az Előszó­ban kifejtett véleménye: „A szövegszerűen és fényképekben is bemutatott érmek fényes bizo­nyítékai megyénk orvosnumiz­matikai gazdagságának és igé­A könyv borítója nyességének. Nem egyoldalú az összeállítás, hiszen a megye több városa is szerepel érmei ré­vén...” A könyvben szereplő éremké­szítő művészek száma 27. Közü­lük kiemelkedik Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművé­szünk 43 bemutatott érmével (csak a szép borítón 21 érme lát­ható). Itt utalni kell a képzőmű­vész és a kórházi mecenatúra (dr. Vágvölgyi János és dr. Séra Gyula főigazgatók) szerencsés találkozására, illetve termékeny kapcsolatára. Ezt jól elősegítet­ték a megyénkben folyó és igen eredményes orvostörténeti kuta­KM-reprodukció tások (lásd a kötet Irodalmi feje- zetét).Végül megemlítem, hogy a Sub auspiciis Rei Publicae Popu­láris (1964, Debrecen, Dobi Ist­ván) orvosdoktorrá avatott és most nyugalomba vonult Szerző a könyvét Szülei emlékére készí­tette. Erről vallomásszerűen ír a Bevezetésben: „A régi tárgyak szeretetét, a gyűjtői szenvedélyt Édesapámtól örököltem, aki több mint 50 éven át dolgozott, gyógyított Sárospatakon és kör­nyékén.” Elismerést érdemel a gyönyö­rű könyv szerkesztője Kállay Jú­lia, s mindenki, aki elősegítette a megjelenést. Mesés utazás Hajlamosak vagyunk az eu­rópai kultúrvilág fölényét előtérbe helyezni. Pedig más égtájak is fényes kultú­rával dicsekedehetnek. Az európai reneszánsz előtt pél­dául évszázadok alatt szüle­tett mezopotámiai, görög, perzsa, arab, héber, indiai történetek alapján az Ezer­egyéjszaka meséi, amely most teljes és hiteles közre­adásban jelent meg az At­lantisz Könyvkiadó gondo­zásában. Különleges irodal­mi és kultúrtörténeti tel­jesítményről van szó. A könyv olvasása közben először azon ámulhatunk, hogy a bonyolult rétegződé­sű meseszerkezetben párat­lan társadalomtörténeti, vallástörténeti és tudomá­nyos értékekre találunk. A mesevilág színpompája mellett elhalványodik min­den északi, vagy más mese. Olvasása felér egy egzotikus utazással. Hogy a felnőtt ol­vasóra is nagy a hatása, azt annak lehet tulajdonítani, hogy az emberben megszé­pült új életre hívja a gyer­mekkori emlékeit, másrészt elbeszéléseinek nagyobb ré­sze irodalmi igénnyel meg­fogalmazott regény és novel­la. Minden meseszerű elem dacára mégis realista ábrá­zolása egy a miénktől külön­böző, színesebb és félelmete­sebb vüágnak. Valamennyi történet példázat a sors minden képzeletet felülmúló hatalmáról. A könyv magyar fordítá­sa Prileszky Csillának kö­szönhetően a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedik. A könyv az arab szöveg első teljes magyar fordítása. (Az Ezeregyéjszaka meséi. At­lantisz Könyvkiadó). Az ásványgyűjtő karvezető M. Magyar László Nemigen gondolta volna gyermekkorában Ferenczi- né Ács Ildikó, hogy egyko­ron majd Spanyolország­ban tart előadást a ma­gyarországi karvezetői kép­zésről — angol nyelven. Igaz, abban már általános isko­lás diákként biztos volt, hogy zenei pályán folytatja tanulmá­nyait. Ebben meghatározó sze­repet játszott a kisújszállási ze­netagozatos iskola énektanára, akinek nagyon sok szép él­ményt köszönhet. A szülőváros után így a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakkö­zépiskola következett, ahol szolfézs-zeneelmélet szakon ta­nult. Korábban hegedült, ám a cívis városban a hangszer he­lyett a magánéneket választot­ta. Az érettségi után felvételt nyert a budapesti Zeneakadé­miára, ahol 1989-ben szerezte meg a diplomát. Utolsó éves volt éppen az akadémián, ami­kor a Bessenyei György Tanár­képző Főiskola egyik állásle­hetőségéről hallott. Pályázatát Nyíregyházán elfogadták, s ta­nítani kezdte a pedagógusjelöl­teket szolfézsra, zeneelméletre és magánénekre. — Eleinte nehéz volt az okta­tás, hiszen fel kellett mérnem, mi mindent is kell átadnom a leendő pedagógusoknak. Kel­lett néhány éves átállás, mire megtanultam, milyen ismere­tekre is van szükségük a hall­gatóknak. Ma már karvezetést is tanítok, valamint a főiskola leánykarát irányítom. Vannak, akik a főiskolán énekelnek először együttesben, míg má­sok már rutinos kórustagok, így bizony nehéz közössé­get kovácsolnom, ám mikor ki kell áll­nunk, akkor meg­tesznek mindent a siker érdekében. Sajnos, szinte csak a tanórai munkákat tudom ellátni, szereplé sekre, utazások­ra nincs sok Ferencziné Ács Ildikó lehetőségünk. Szívesen emlék­szem vissza az 1995-ös budapes­ti nemzetközi kórusversenyre, ahol ezüst diplomát szereztünk. Ha eddig nem is volt sok uta­zási lehetőség, immár van, s nem is akármilyen. Pár hete Spanyolországban vett részt egy szakmai tanácskozáson Fe­iné Acs Ildikó, s meghí- kapott kórusával együtt ugyanoda egy női kari szimpóziumra. — Az UNESCO égisze alatt mű­ködő Internatio­nal Federation for Choral Mu­sic nevű szerve­zet konferenciá- Magyaror- szágot képvi­selhettem a spanyol Altea városában, s elő­adást is tartot­tam a karveze­tői képzé­sünk rend­szeréről. Kanadától Japánig, Észtor- szág- t ó 1 Izra­elig Martyn Péter felvétele voltak ott szakemberek, s az előadásom után sokan jelezték, szeretnék meghonosítani a ma­gyar példát, hiszen nálunk na­gyon jól szervezett a karvezetői képzés az alapoktól a magasabb szintig. Az előadásomat alátá­masztották a világszervezet adatai, amelyek szerint ha­zánkban az amatőr kórusok ki­lencvenhat százalékának profi karvezetője van. A karvezetők hetven százaléka iskolai tanár, akik munkájuk mellett irányít­ják együttesüket, s a számará­nyokat tekintve ebben vüágel- ső vagyunk. Ugyanakkor kó­russzervezeteink működési szisztémája nem a legjobb. Szükség lenne többek között megfelelő kapcsolatrendszerre a karvezetők, valamint az énekkarok között, fejleszteni kellene az információcserét, s jó lenne létrehozni egy adatbá­zist is — avat be a fejlődést jelentő tennivalók sokaságába. Ám nemcsak a zenéhez ért, hanem a nyelvekhez is. Német­ből érettségizett, a zeneakadé­mián olaszból szigorlatozott, angolul pedig évek óta tanul. Ez utóbbira az kényszerítette, hogy tagja volt 1989-ben és 1990-ben a világkórusnak, s a földkerekség minden részéből érkezett fiatalokkal csak angol nyelven értethette meg magát. Ennek a nyelvnek aztán hasz­nát vette Belgiumban egy mes­terkurzuson és egy szakmai ta­nácskozáson is. A rengeteg elfoglaltság mel­lett már az kikapcsolódást je­lent a fiatal adjunktus számá­ra, ha eljut egy-egy hangver­senyre. Mint édesanya és fele­ség, természetesen arra törek­szik, hogy minél többet legyen együtt a család. Erre nagyon jó alkalmat nyújt férjének hobbi­ja, amely már megfertőzte a karvezetőt is: amikor csak te­hetik, járják a Bakonyt és a Zempléni-hegységet, s keresik a szebbnél szebb ásványokat. A családi kirándulások és a Koch Sándor Ásványgyűjtő Kör túrái során sok szép kvarckristállyal és őskövülettel lett gazdagabb a gyűjtemény.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom