Kelet-Magyarország, 2000. február (60. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-10 / 34. szám
2000. február 10., csütörtök HÍREK Q Akadémiai doktor Frisnyák Sándor, a Nyíregyházi Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára .Az MTA doktora" tudományos dm elnyerésére benyújtott Tájak és tevékenységi formák című értekezésének nyilvános vitáját ma 10.30 órától tartják Budapesten, az Akadémia székházának nagytermében. □ Előadás Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szervezésében Olajos Péter, a Hortobágyi Nemzeti Park dolgozója tart előadást a Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzetről Nyíregyházán, a Hősök tere 9. II. emelet 236-os szobában február 11-én 17 órától. □ Epilepsziaklub Nyíregyházán, a Városmajori Közösségi Házban működő Epilepszia klub következő foglalkozása február 12-én 10 órától lesz a klubteremben. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Emlékezés az elődökre Nyíregyháza (KM) — A fennállásának századik évfordulóját ünneplő Jósa András Kórház gazdag programmal emlékezett az elődökre. Változatos rendezvényeken, ünnepi üléseken és szakmai fórumokon vették számba a kórházalapítás óta eltelt évszázadot, méltatták azokat, akiknek munkája során a nyíregyházi mára az ország immár legnagyobb kórháza lett. A centenáriumi programsorozat záró rendezvényét február 9-én az intézmény Kállay Rudolf Orvostudományi Szak- könyvtárának olvasótermében tartották, ahol Jakó János Gyógyítás Szabolcs-Szat- már-Beregben című könyvét mutatták be. A kiadványt Fazekas Árpád orvos-történész ismertette. Jakó János és Fazekas Árpád Martyn Péter felvétele Az SZDSZ Szatmárért Nyíregyháza (KM — K. É.) — Kovács Kálmán, az SZDSZ parlamenti képviselője, az előző kormány közlekedési államtitkára volt a vendég azon a sajtótájékoztatón, amelyen Sértő-Radics István, a szabaddemokraták fehérgyarmati képviselőjelöltje tartott a szatmári térség gondjairól. Sértő- Radics István megkérte a vendéget arra, kezdeményezze az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságánál a jövőbeni hasonló esetek, a ciánmérgezés elkerülése érdekében egy megelőző intézkedés megtételét. Szorgalmazza, kormányzati és megyei szinten kezdődjenek tárgyalások, térképezzék fel a lehetséges mérgezési, veszélyeztető területeket, a két ország közösen forduljon pénzekért az EU-hoz. Ma döntenek az előzetesről Nyíregyháza (KM) — A bíróság ma dönt a rendőrségi őrizetben lévő nyírbátori gyerekgyilkosok további sorsáról, miután az MRFK előterjesztést tett az ügyészség felé az előzetes letartóztatásukra. Mint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk: a fiatalkorú G. B. és L. K, valamint a 18 éves E. A. február 3-án délután brutálisan meggyilkolták V. M. (14) nevelőintézeti társukat. A fiatal fiú holttestét február 7-én egy lakossági bejelentést követően találták meg Nyírbátor határában egy erdős részen. A sértett és gyilkosai az Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákotthon lakói, akik együtt barátkoztak, többször megszöktek az intézetből és elkövettek számos betöréses lopást. Rákszűrés Nyíregyháza (KM) — A szájüregi daganatok szűrése címmel tartottak sajtótájékoztatót szerdán Nyíregyházán, a megyei kórház sebészeti tömbjében. A tájékoztatón Kása Zsigmond, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei főorvosa Szabolcs-Szatmár-Bereg adatairól beszélt, majd Dombi Csaba, az Országos Stomatológi- ai Intézet osztályvezetője az országos helyzetet, a daganatos betegségek terjedésének okait ismertette. Bakó Attila megyei fogászati szakfőorvos a szűrőviszgálatok jelentőségét, azokat az elképzeléseket ismertette, melyeknek segítségével korán felismerhetőek a daganatok, így gyógyításuk is időben megkezdődhet. Hollandia két arca Ezzel a címmel nyílt meg tegnap Venter Zsolt fényképész tárlata Nyíregyházán, a helyőrségi klubban. Képünkön az utolsó simítások egy pillanata látható Martyn Péter felvétele Kelet« MEGYEI TÜKÖR 5. oldal Létszámleépítés jogsérelemmel Gönczöl Katalin válasza a Kelet-Magyarországnak a nevelőszülői hálózattal kapcsolatban KAllai Krisztina Mátészalka (KM) — Tavaly novemberben beszámoltunk a hivatásos nevelőszülői hálózat felszámolásáról megyénkben. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa cikkünk nyomán vizsgálatot rendelt el az ügyben, melynek eredményét levélben közölte. Választhattak A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés gazdasági megszorító intézkedésként elrendelte a Gyermekvédelmi Szakszolgálat 43 fős dolgozói létszám leépítését. 1998. áprüis 15-én a szakJogászbál Nyíregyháza (KM) — A Magyar Jogászegylet megyei szervezete annak idején hagyományt teremtett, jogászbált szervezett. A hagyomány tovább folytatódik, hiszen a szervezet idén is megrendezi a mindig nagysikerű mulatságot. A soron következő jogászbál február 25-én a Hotel Koronában lesz, ahol Kazár Pál és kitűnő zenekara szolgáltatja a talpalá- valót. Jelentkezni még lehet, belépőjegyek dr. Kovács Edina ügyvédnél, Nyíregyháza, Bocskai u. 3. szám alatt kaphatók. szolgálat megszüntette a megyében a 33 főből álló hivatásos nevelőszülői állományt, mely 139 gyermeket érintett. Gönczöl Katalin megállapította: a Gyermek- védelmi Szakszolgálat a közgyűlés létszámleépítő határozatát úgy hajtotta végre, hogy a 43 személyből 33 hivatásos nevelőszülőt bocsátott el, ezzel megszüntetve a hivatásos nevelőszülői állományt, melynek veszélyére az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa korábban több alkalommal is felhívta a figyelmet. A korábbi hivatásos nevelőszülők választhattak: hagyományos nevelőszülőként folytatják tovább a gondozást, vagy lemondanak a gyerekekről. A gyerekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törNyíregyháza (KM) — Csak az APEH ügyfélszolgálata a megmondhatója, hány adózónak ninics még arról fogalma, hogy 2000. január 1- jétől a járulékok teljes integrációja valósult meg. Ez a változás az adózói gyakorlat számára két fontos változással járt. Egyrészt megszűntek a múlt évben alkalmazott járuléknemek, másrészt három új számla nyílt ez év elejétől: ♦ 124-es adónem APEH Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számla ♦ 125-ös adónem APEH Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számla ♦ 149-es adónem APEH munvény az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek esetében az otthont nyújtó ellátások körében elsőként emeli ki a nevelőszülőnél való elhelyezés lehetőségét. Jogsérelem A hivatásos nevelőszülői állomány megszüntetése azonban jelentősen csökkenti a törvényben foglalt szándék megvalósíthatóságát. A törvény kitér arra is, hogy a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elszakítani. Gönczöl Katalin megállapította, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Szakszolgálati Intézete a káltató táppénz hozzájárulás beszedési számla. A fentiekből következően természetesen a 99610, 99611, 99612, 99620, 99621-es számú járulékbevallások és ellenőrzések is megszűntek. Az APEH megyei igazgatóságán, ahol naponta tömegével jelentkeznek a változásokról teljes tájékozatlanságot eláruló ügyfelek, Mándi Józsefné osztályvezetőtől azt is megtudtuk, hogy ezeket a régi bevallásokat csak január 31-ig lehetett elfogadni. — Február elsejétől minden adóalany a megfelelő adóbevallásban vallja be járulékkötelezettségét: a havi bevalló a 001-es, a negyedéves a 002-es bevallásomegyei közgyűlés által elrendelt létszámleépítést kizárólag a hivatásos nevelőszülői állományra alkalmazta, s ezzel az Alkotmányban rögzített gyermeki jogok sérelmét idézte elő. Az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa kéri az egészség- ügyi minisztert, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy az egész megyét érintő kedvezőtlen döntés miképpen orvosolható. • Egyéb módok Kéri továbbá a megyei közgyűlést, vizsgálja meg, a kérdéses 43 személy létszámleépítését a gyermekvédelmi szakszolgálati intézetben a hivatásos nevelőszülői állomány megszüntetése nélkül hogyan lehetne egyéb módon végrehajtani. kon, az éves pedig majd 2001-ben a megfelelő éves bevallásban ad számot e kötelezettségről. A befizetéseket persze továbbra is havonta kell teljesíteni. — A 2000. január 1-jét megelőzően elmulasztott járulékbevallást csak 0032-es vagy 0036-os bevallásokon lehet pótolni, míg a bevallott járulékkötelezettségeket a 0031-es, illetve 0035-ös bizonylattal lehet önellenőrizni. Akik mégis benyújtották — akár a Szabadság téri, akár a Vörösmarty téri igazgatóságon vagy postán — a régi járulékbevallásokat, néhány nap múlva kísérőlevélben vissza fogják kapni. A kísérőlevél tartalmazza az adóalany tennivalóit, tájékoztatott az APEH szakembere. Tájékozatlanok az adózók Kettős tűzhalál egy jándi lakásban Jánd (KM - F. A.) — Tegnap reggelre két ember vesztette életét Jándon, amikor az egyik lakásban az éjszaka folyamán tűz keletkezett. Az áldozatok — B. Bertalanná (73) és fia Ifjú B. Bertalan (45) — nagy valószínűséggel füstmérgezés következtében haltak meg. A kettős tragédia felfedezését követően a helyszínen tájékozódtunk, hogy mi is történt valójában. A Szabadság utcában a környékről összecsődült emberek némán és döbbenten álltak a ház előtt, ahol a mentők már nem tudtak segíteni. A tűzoltók és a rendőrség szakembérei a helyszínt vizsgálták. A szomszédok, rokonok elmondták: a bajt reggel 8 órakor idős B. Bertalan észlelte, aki a nagyház mögött az udvaron lévő nyárikonyhában töltötte az éjszakát. Vásárolni indult, amikor füstszagot érzett a lakás egyik szobája felől, ahol felesége és fia tartózkodott. Rosszat sejtve segítséget hívott. A kiérkező tűzoltók és rendőrök kénytelenek volDóbbent emberek a tragédia színhelyen Balázs Attila felvétele tak felfeszíteni a lakás bejárati ajtaját, ugyanis belülről be volt szegelve! Az emberek állítják: ifjú B. Bertalan szándékosan okozhatta a tüzet, miután beszegelte belülről az ajtót. így végzett magával és anyjával is. Az is köztudomású, hogy az elhalt rokkant férfi korábban hasonló módon már bezárkózott a házba és öngyilkosággal fenyegetőzött. Akkor a kommandósok léptek közbe. Egy ideig pszichiátriai kezelésre is szorult. Dr. Házi István ezredes, az MRFK bűnügyi igazgatója elmondta: A helyszínelést végző rendőrök találtak egy búcsúlevelet, melyet ifjú B. Bertalan írt. A hátrahagyott üzenetében egyértelműen utal az öngyilkossági szándékára és arra is, hogy felgyújtja a házat... Elkötötte a mentőautót Nyíregyháza (KM - F. A.) — Kedd este a Jósa András Kórház belső udvarán egy mentőautó volánjához ült egy 33 éves újfehértói beteg. A kocsikázni vágyó férfi nem jutott messzire, mert még az udvaron összetörte a járművet. Mint kiderült, a férfi a kórház területén tartózkodott és várta a leleteit, amikor gondolt egyet és beült az ott várakozó mentőautóba. Indított a benne lévő kulccsal és máris startolt. Nem lehetett nagy vezetői gyakorlata, mert előbb egy falnak, majd egy fának ütközött. Az ámokfutót a rendőrjárőr kiérkezéséig a biztonsági őrök tartották vissza. A mentőautóban 800 ezer forint kár keletkezett. Mintegy 800 ezer forint értékű arany ékszert loptak el Nyíregyházán egy Fészek utcai lakásból.