Kelet-Magyarország, 2000. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-13 / 10. szám

2000. január 13., csütörtök 6. oldal Ittt KATASZTRÓFA Katasztrófa­rekordok Frankfurt (MTI) — A természet rekord- mennyiségű katasztrófával sújtotta a világot 1999-ben, bár a természeti csa­pások közül a pálmát nem e századi viszi el. Nevezetesen az eddigi legtöbb áldozattal já­ró katasztrófa továbbra is az 1887-es kínai árvíz, amely 900 ezer ember életét oltotta ki. Többek között e megállapításokat tartal­mazza az év végén nyilvánosságra hozott je­lentés, amelyet a világ legnagyobb viszont­biztosító társaságainak egyike, a Munich Re késztett. Az összegzés szerint 1999-ben több mint 700 természeti csapásban mintegy 70 ezren haltak meg szerte a világon, beleértve már a legfrissebb szerencsétlenség, a venezuelai • áradások és földcsuszamlások 30 ezer halott­ját is. A Munich Re kutatócsoportja a katasztró­fákat kiváltó okok sorában az elsők között az éghajlati viszonyok megváltozását említi, s a szakemberek jóslata az, hogy a klímavál­tozások egyre növekvő szerepet fognak ját­szani a jövőben is. A természeti csapások következtében a gazdasági károk összege az 1990-es években elérte az 535 milliárd dollárt, ugyanez az adat a század 50-es éveiben 38 milliárd volt. A környezeti változások mellett a városi­asodás és a népsűrűség növekedése is jelen­tősen hozzájárult a természeti katasztrófák okozta veszteségek emelkedéséhez. Az elmúlt ezer évben több mint 15 millió (ezen belül e században mintegy 3.5 millió) ember halt meg a 100 ezernél is több termé­szeti csapás következtében. A legnagyobb csapás azonban maga az ember — fejtegeti jelentésében a Munich Re, megemlítve, hogy az áldozatok több mint fele a második világháborúban vesztette életét, bár öldök­lőnek bizonyult a szárazság és az éhínség is, amelyek szintén milliók életét követelték. A legsúlyosabb eseteket említve az összegzés kiemeli a 18-19. századi ciklonok indiai és bangladesi pusztításait, amelyek következtében több mint egymillió ember halt meg, de a késő középkori északi-tenge­ri viharok is százezrek halálát okozták. A huszadik század legnagyobb csapása az 1976 júliusában bekövetkezett északkelet-kí­nai földrengés volt, amely 290 ezer embert pusztított el. Ami pedig az elemek veszélyességi sor­rendjét illeti, a német társaság szakembere­inek kimutatása szerint az összes haláleset 47 százalékát előidéző földrengések a legfőbb gyilkosok. A szélviharok 45 száza­léknyit tesznek ki a pusztítási listán, az ár­vizek 7 százalékban felelősek az emberélete­kért. 200 magyar település Budapest (MTI) — A katasztrófák szem­pontjából Magyarországon tavaly június­július volt a legnehezebb. Az özönvízszerű esőzések és az azokat követő áradások nyo­mán katasztrófa sújtotta vidékké vált Ma­gyarország több mint 200 települése. A vi­harok 8 halálos áldozatot követeltek, és 1692 lakót kellett kitelepteni. A károk érté­ke meghaladta a 30 milliárd forintot. Júli­us 20-án helyreállítási és újjáéptési kor­mánybizottság alakult. 29-én a biztosítók ötmilliárd forint értékű, tízéves lejáratú államkötvényt jegyeztek a károk kifizeté­sének támogatására. Új szervezet Budapest (MTI) — Január 1-jei hatállyal Bakondi György, a tavaly év végén meg­szűnt Helyreállítási és Újjáépítési Tárca­közi Kormánybizottság elnöke lett a Bel­ügyminisztérium Országos Katasztrófavé­delmi Főigazgatóságának vezetője. A ka­tasztrófavédelmi főigazgatóság mellett egy NATO és védelmi iroda is megkezdte működését január 1-jétől a Belügyminisz­térium Védelmi és Koordinációs Hivatalá­nak szervezeti egységeként. Az új szerve­zet széles körű hatósági jogosultságokkal rendelkezik, például előzetes szakhatósági ellenőrzéseket végezhetnek és bírságokat is kiszabhatnak, emellett ellátják a polgári védelmi feladatokat és a tűzoltásról szóló előírásokban foglaltakat is. Az új szervezet teendői közé tartozik a katasztrófaminő­sítés, vagy a katasztrófa sújtotta területté nyilvánítás is. Kolumbiában mentettek a romok alól Életek veszélyben • Munka a magasban • A bajban mentők izgalmas kalandjai Magasban is biztosan Vincellér Tibor (jobbról) KovArs Dénes Nyíregyháza (KM) — Jó né­hány olyan szakma van, melynek művelői az átlagos­nál nagyobb veszélynek van­nak kitéve, bár jelentős ré­szük megszokta a körülmé­nyeket, s nincs félelemérzete. Munkájukról, kalandjaikról mesélnek új sorozatunkban. Mintha keresné a különös helyze­teket Vincellér Tibor, hiszen több­irányú tevékenységei közül kettő is akad, melynek során izgalmas, sőt, veszélyes pillanatokat is átél­het. A Speciális Mentők Kelet-Ma­gyarországi Szervezete vezető­jeként katasztrófasűjtotta terüle­teken segít a bajbajutottakon, ipa­ri alpinistaként szédítő magassá­gokban dolgozik. Veszély és biztonság — Én nem érzem magam életve­szélyben — szögezte le Tibor —, az életveszély szerintem inkább egészségi állapot, valahol az élet és a halál között, az utóbbihoz kö­zelebb. Más dolog, ha valaki olyan helyen tartózkodik, ahol ve­szélyben lehet az élete. Vinczellér Tibor a civil életben vállalkozó, társával több lábon állnak: ipari alpinistaként dolgoz­nak, szitanyomok, s a városköz­ponti harisnyaboltot üzemeltetik. Ipari alpinistaként gyakorta dol­gozik a magasban, épületek tete­jén, kémények oldalán, s egye­bütt. Azt vallja: ha az ember bízik önmagában, s ügyel a biztonsági előírásokra, akkor nem érheti baj, illetve kevésbé, mint mond­juk gépkocsivezetés közben. A Magyar Speciális Mentők Kelet- Magyarországi Szervezete vezető­jeként — hogy csak néhány pél­dát mondjunk — a hazai ár- és belvizeken túl segített a kolumbi­ai és a törökországi földrengések helyszínén, s a koszovói menekül­teken Albániában. Romok alatt O Mikor álltái legközelebb a ha­lálhoz? — Minél öregebb vagyok, an­nál közelebb hozzá — felelte nem is oly tréfásan. — Sérüléseim akadtak bőven, egyszer véletlenül majdnem teljesen átvágtam ma­gam fölött a kötelet, amikor 12 MTI-felvétel méter magasan voltam, de ezt .is sikerült megúsznom. A kötéldara­bot eltettem emlékbe... Törökor­szágban a beomlott ház alatt egy üregbe mentem be két társammal és kutyáikkal túlélő vagy halott után kutatni. Én már egészen bent jártam, amikor utórengés jött, társaim gyorsan kikűsztak. Én nyugodtan bent maradtam. Nem kivagyiságból tettem, ha­nem mert mindig igyekszem ala­posan felmérni a terepet, s úgy véltem, biztosabban megúszom, ha maradok. Ha baj történik — gondoltam — legalább tudják a társaim, hol keressenek, míg ha tovább haladok, később lelnek rám. Szerencsére nem lett baj a rengésből. Tény: a családtagjaink mindig sokkal jobban aggódnak értünk, mint mi önmagunkért. Kétségte­len viszont, hogy nélkülük nem végezhetnénk ezt a segítő mun­kát. Ezúton is szeretném kifejezni nekik köszönetünket. Nem hősök — Mi nem vagyunk hősök — érté­kelte tevékenységüket —, önként vállalt segítő szándékkal, mun­kánk, szabadságunk terhére igyekszünk ott helytállni, ahol nagy a baj. Tavaly 14 hetet vol­tam távol az otthonomtól, de ezt nem panaszként mondom, hiszen mindig útra készen állok, ha hív­nak, megyek. Az igazi hős szerin­tem az, aki járókelőként beúszik segíteni a fuldoklón, vagy segít kimenekíteni a lakókat az égő házból. Azokról viszont igen rossz véleménnyel vagyok, akik csak sopánkodni, a katasztrófát szemlélni mentek ki a folyókhoz, amikor baj volt, mintha moziban lennének. A védekezést gátolták tulajdonképpen ahelyett, hogy megfogták volna a homokzsáko­kat, vagy legalább forró teát, ke­nyeret vittek volta védekezők­nek. Az átlagember számára szokat­lan az ipari alpinisták vagy a spe­ciális mentők munkája. Tibor sze­rint azonban nem veszélyesebb, mint autózni. A munka során ők maguk sokat tehetnek biztonsá­gukért, az olykor bekövetkező tragédiák többnyire emberi mu­lasztás következményei. Ezek azonban könnyebben kivédhetők, mint mondjuk a szemben autózó esztelensége. Ereszkedés a villámok cikázása közepette Legnagyobb kalandja: bátyjával sível csúszott le az Elbrusz (5642 méter) nyugati oldalán Horányi Zsuzsa Nyíregyháza (KM) — Bárhol kerülhetünk életveszélybe, nem kell ahhoz keresni a ve­szélyes helyzeteket. A kaland velejárója a veszély, amely megnöveli az adrenalin szin­tet, s ettől még nagyobb tel­jesítményre leszünk képesek. Ha megkérdezzük a hegymászó­kat, miért is mennek a csúcsra, nehezen fogalmazzák meg a ma­gyarázatot. Egyszerűen élvezik a mozgást a természetben, lehet, hogy kíváncsiak saját maguk tel­jesítőképességére, de lehet, hogy csak másabbak akarnak lenni, mint az átlagemberek. Élvezik a mozgást Egri Kiss Gábor az extrém sporto­kat kedveli: a szikla- és hegymá­szást, a sízést, a túrasízést, a he­gyi kerékpározást. Mellesleg ipari alpinista, símentő, síoktató és ci­vilben, vállalkozó. Számtalan olyan történetet mesél, mikor ve­szélyes, talán már életveszélyes kalandba keveredett, Az egyik öregróka szerint a Magas-Tátrának különleges mik­roklímája van, pillanatok alatt megváltozhat az időjárás. Ezt ta­pasztalták egyik túrájuk során, mikor a Késmárki-csúcsra szeret­tek volna feljutni Munkácsy Zoli­val. Egyik percről a másikra be- gorombult az idő, a nappalt hirte­len éjszakai sötétség váltotta fel, nem lehetett elbújni a cikázó vil- lámok elől, a feszültségtől sister- gett a levegő. A villámcsapásoktól szikrázott a sziklafal is, leírhatat­lan látvány volt, de amüyen gyor­san csak tudtak igyekeztek lee­reszkedni, s a fémtárgyaktól, ka­rabinerektől megszabadulni. Olyan elektromos feszültség ala­^isoyer] A közutakon sokkal veszélyesebb helyzetekkel találkozik, mint a természetben Amatőr felvétel kult ki, hogy a hajuk szála égnek állt, s nem tudtak egymáshoz sem érni. Nem törődtek a veszéllyel, ilyenkor a legésszerűbben kell cselekedni, felmérni mi a lehető legjobb megoldás. Mellig a hóban Egyik télen a Magas-Tátra legma­gasabb pontját, a Gerlachfalvi- csúcsot tűzték ki célul. Egy 900 méter hosszú kuluárban, azaz fo­lyosóban törtek előre, mikor meg­indult alattuk a hó. Menekülési útvonal nem volt, azt hitték le­szánkóznak valahogy a lavinával együtt az 50-60 fokos lejtőn. Sze­rencsére friss porhó esett, így megúszták azzal, hogy betemette őket mellmagasságig a fehér le­pel. Egy pillanatra megijedtek, de utólag csak nevettek a különleges hóembereken. Sportmászás közben is kiala­kulhatnak veszélyes helyzetek. Gábor nevéhez több elsőmászás fűződik a Zempléni és Hámori mászófalakon, de mindig fel tudta mérni saját képességeit. Felső-Há­morban a vizes sziklafalon akarta beakasztani a biztosítást jelentő köztest, de az esőcseppek miatt csúszós volt minden, s tiz méter magasról zuhant a mélybe. A sza­badesés felgyorsítja a zuhanást, a keze már érte a földet, mire a tár­sa „megfogta”. Ipari alpinistaként is érték kü­lönleges élmények. Ózdon egy ké­ményt bontottak, amelybe már kétszer belecsapott a villám, így majdnem minden egyes téglada­rab külön életet élt, mozgott egyenként is. A környező épüle­tek miatt nem lehetett robbanta­ni, így alpinistákra bízták a fela­datot. A biztosításuk mindössze abból állt, hogy a kéményen kívül és belül is futott a kötelük, de ma­ga az építmény is annyira moz­gott, mint jegenyefa a szélfúvás- ban. A szükséges szerszámokat, — többek között az elektromos vésőgépet is — magához kötötte, hogy le ne essenek. A terheléstől azonban a véső szikrázva leégett, de még csak el sem tudta dobni, olyan szilárdan csüngött a dere­kán, így a leégett 220 voltos veze­ték a combján lógott. Ekkor már ő is megijedt. Nagyon óvatosan, amennyire csak tudta, a szigete­lés épen maradt részét fogva leol­dotta a vésőgépet és áramtalaní- totta a rendszert. Mivel símentő is, gyakran segí­tett bajba jutott embereken. Elő­fordult, hogy a sérülésektől moz­gásképtelenné vált sízőket köté­len engedték le a hegyről addig a helyig, ahol a helikopter már le tudott szállni. Sível az Elbruszról Eddigi talán legnagyobb kalandja az volt, mikor bátyjával Tiborral, sível csúsztak le az Elbrusz (5642 méter) nyugati oldalán. Szeren­csére egyik sztorit sem fogta fel életveszélyesnek, csak emlékeze­tes kalandnak. Utólag egyik sem okozott lelki traumát, nem hagy­tak lelki nyomokat. Gábor az ext­rém sportokat kedveli, de a közu­takon rendszerint sokkal durvább és veszélyesebb helyzetekkel ta­lálkozik, mint a természetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom