Kelet-Magyarország, 2000. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-13 / 10. szám
2000. január 13., csütörtök Keleti háttír 3. oldal 1 NÉZŐPONT C cal# riogatnak Angyal Sándor / Érdemes volna összeszámolni, hogy a rendszerváltás óta hány százszor írták le ezt az összetett szót, szakítópróba, csupán a kormányzó koalícióra vonatkoztatva. Igaz, egyszer be is jött a jóslat (mint tudva levő, az Antall-kormány idején Torgyán József kivonta csapatát az akkori koalícióból), de valójában az utóbbi tíz évben szinte egyszer sem történt meg ez a művelet. Csak riogatták a médiák, az újságok a választó polgárokat, kilátásba helyezvén, hogy bizony egy-egy ilyen szakítás kormányválsággal, új választások kiírásával járhat együtt. Aztán — mint fentebb már voltam bátor megjegyezni, az egészből nem lett semmi, szerencsére a megelőző két ciklusban mind a két kormány kitöltötte az idejét, legfeljebb ki- sebb-nagyobb frissítésekre került sor néhány poszton. Most megint helyzet van: szakítópróbát helyeznek kilátásba egyesek, mondván, hogy az államfőválasztás és a gazdasági pozíció felosztása lehet egy ilyen drámai lépés forrása 2000-ben. Mint a sokfélül érkező információból kitűnik, az FKgP elnökének államfőjelöltsége is megosztja a kormánypártokat, de többek között heves viták várhatók a Nemzeti Földalap felügyeletéről, az ÁPV Rt. sorsáról, amelyek bizonyos időn belül akár a választási feltételeket is érinthetik. Ezzel szemben nekem az a sejtésem, a mostani kormányzó koalíció nemcsak deklarálja az egységet, hanem esze ágában sincs a szakítás. Lehet, hogy egy-egy döntés nyomán a koalíció különböző oldalain keletkezik némi elégedetlenség (mint köztudott, a fiatal demokraták közül nem mindenki ugrabugrál Torgyán államfőségéért, vagy a kisgazdák sem járnak örömtáncot, amikor koalíciós partnerük eloroz előlük egy kimondottan rájuk szabott posztot), ennek ellenére megelégednék, ha a lottónégyesemnek tizedannyi esélye volna, mint annak, hogy nem lesz szakítás, sőt még komoly próbálkozás sem erre. Sokkal inkább bekövetkezik minden, most még vitás kérdésben az, ami a mezőgazdaságnak kért 413 milliárddal lett a büdzsénél: hiába fenyegetőzött a tárca első embere, minden és mindenki maradt a helyén, és már napirendre is tértünk fölötte. T"ehát, Tisztelt Választó Polgárok, aggodalomra semmi ok, a frigy 4 évre köttetett, s ha olykor hangosabb is a szó, vagy csörömpöl az edény, az még nem jelenti azt, hogy oda a koalíció. Hoppá Ferter János rajza HÍREK □ Bioméhészet A bioméhészet iránt érdeklődő gazdáknak tart tájékoztató előadást január 14-én 16 órától Baktalóránthá- zán, a Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban Szalay László, a Biokultúra Egyesület szakelőadója. □ Gyűlés Kalot-kalász gyűlésre várják a tagokat és az érdeklődőket január 13-án 18 órától a római katolikus plébániára (Kossuth tér 4.) □ Kitüntetések Az árvíz- és belvízvédekezésben dolgozók részére kitüntető, ünnepi rendezvényt tartanak január 14-én 17 órától Tiszadobon az Andrássy-kastélybao. Tátongó gödrök Különleges, mínusz 26 Celsius-fokig használható hidegaszfalttal javítják ki Nyíregyháza megrongálódott útjait. Két nap alatt négy tonna anyagot terítettek szét a város belterületén Martyn Péter felvétele Kemény kötélhúzás Kemecsén Kedden a képviselő-testület fegyelmi eljárást indított a jegyző ellen Györke László Kemecse (KM) — December 24-ei számunkban azt írtuk, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem mondott le dr. Gerzon László, Kemecse polgármestere. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Szanyi Attila, a helyi választási bizottság elnöke meghívottként részt vett azon a december 21-ei testületi ülésen, melyen a polgármester bejelentette lemondását. írásban Ezt jegyzőkönyvbe is vették. Ám sem a jegyzőkönyvi kivonat, sem dr. Gerzon László lemondási nyilatkozata nem jutott el a választási bizottsághoz. Tóth Sándor, a Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője elmondta: a választási bizottság dokumentumok — vagy írásbeli lemondó nyilatkozat, vagy az említett jegyzőkönyvi kivonat — alapján tudomásul veszi, hogy megüresedett a polgár- mesteri tisztség, és kiírja az időközi választást. Megkérdeztük magától Gerzon Lászlótól, mi is történt tulajdonképpen. —• Valóban kijelentettem, hogy lemondok. Ennek háttere, hogy egy héttagú képviselőcsoport szembefordult velem és dr. Kardos Csaba jegyzővel. írásban végül is sem a jegyzőnek, sem a választási bizottságnak nem nyújtottam be lemondásomat. Tettem ezt azért, mert úgy gondolom, az a fejlődés, ami a településen tavaly megindult, megtorpanna, ha most időközi választást kellene kiírni. A település érdekében félre kellene tenni a személyeskedést. A december 22-ei ülésen úgy tűnt, a sebek gyógyulnak. Váratlan fordulat A január 11-ei éjszakába nyúló testületi ülés azonban nem a december 22-ei megbékélés folytatása volt. Kardos Csaba jegyző ellen a hét képviselő kezdeményezésére a testület fegyelmi eljárást indított, melynek időtartamára felfüggesztették állásából. Lipők Sándor alpolgármester elmondása szerint erre nem került volna sor, ha a jegyző és a polgármester a testület döntéseit és a képviselők korábbi jelzéseit figyelembe veszi. — Régen tartó folyamatról van szó — mondta. — A jegyző urat többször figyelmeztettük a sorozatos törvénysértésekre. Ilyen például — s ennek a cégbíróságon is utánajártunk —, hogy működtet egy vállalkozást, amely közhasznú munkásokat foglalkoztatott. Igaz, azóta már nem tulajdonos a cégben. Ezenkívül a képviselők többsége szakmailag és emberileg sem tartja alkalmasnak erre a posztra, mert nyilatkozataiból az derül ki, hogy nem pártatlan. Megkérdőjelezi — paragrafusokra hivatkozva ugyan — a képviselő- testület döntéseit. Szakemberektől tudjuk, hogy nem mindig úgy szól a törvény, ahogy ő mondja. Ezért is döntött úgy a testület hét tagja, hogy fegyelmi eljárást indít, s annak időszakára felfüggeszti állásából a jegyzőt. A jogász Kardos Csaba a koncepciós perekhez hasonlatosnak nevezte az eljárást. — A képviselő-testületből a hétfős csoportosulás előre elkészített forgatókönyv alapján hozza meg határozatait, melyek nem a település érdekeit szolgálják. Az ellenem felhozott vádaknak nincs semmi valóságalapjuk. Tizenkét éve élek, dolgozom Kemecsén, korábban jegyzőhelyettesként tevékenykedtem, s most csak sajnálni tudom a történteket, hiszen a személyeskedés tönkreteheti mindazt, amit eddig felépítettünk, és amit ezután szeretnénk felépíteni. A cél egyértelmű Dr. Gerzon László polgármester: — A hetek célja egyértelmű: meg akarnak szabadulni Kardos Csabától. Márpedig a település érdeke megköveteli mind a képviselőktől, a jegyzőtől, a polgármestertől, hogy tegyük félre a személyeskedést, s a közügyekkel foglalkozzunk. MEGKÉRDEZTÜK: Ml A VÉLEMÉNYE A VASUTASSZTRÁJKRÓL? A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének forgalmi utazói (vonatvezetők, jegyvizsgálók) érthetetlenül fogadták Borsik János MOSZ alelnöknek a folytatással kapcsolatos gesztusát a munkáltató felé. Úgy érezzük, csak bíztatni tudott a sztrájkra, de az emelt fővel kijövetelünk útját nem mutatja meg — ez volt a szerdán elküldött üzenetünk lényege. A sztrájk folytatása mellett vagyunk. Klupta István, ALAPSZERVEZETI VEZETŐ C sütörtökön csoportos utazás keretében Egerbe mennénk, a sztrájkbefejezés előtt a vonatok indulásáról tájékozódom. Nagyon ellene vagyok, hogy a vasutasok évente többször is sztrájkot hirdetnek, kiváltságos helyzetben érezve magukat. Kíváncsi lennék, hogy a három úrnak mennyi lehet a keresete, de valójában nem is érdekel. Jobban örülnék, ha a tárgyalóasztalnál volnának eredményesebbek. Reszler Antal, NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS H ajnali negyed négykor keltem, hogy Pátrohá- ról hivatali ügyben megjelenhessek Nyíregyházán. Az utazás nem tűrt halasztást. Reggel negyed hattól sokadmagammal ültünk itt hét óráig, most pedig visszafelé ugyancsak várakozni kényszerülünk. Több mint két órája törődünk e pádon. Mit mondjak?! Nem kellemes. Meg aztán, amilyen koszosak a vonataink! Ha mindenki így gondolkodna, megállna az élet. Pető Sarolta, ROKKANTNYUGDÍJAS észben megértem őket, merthogy ők is csak keleti fizetést visznek haza, az árak pedig már az élet minden területén nyugati színvonalúak. A kormány nem ezt ígérte! Ugyanakkor számtalan bosszúsággal járhat egy sztrájk: a feleségem postás Komorón, kénytelen volt szabadságot kivenni, mert nem tud másként eljutni. De a postának is megnőtt a számlája a közúti szállítás miatt. Szabó Lajos, kisvárdai biztonsági őr Utast és vasutast kérdezett, fényképezett: Lefler György Ú gy gondolom: a vasu- tasság ismételten helyt állt, s tette ezt valamennyi kétkezi dolgozó érdekében. Megmutatták, hogy nem lehet őket leírni semmiféle politikai nyomással, merthogy — általában véve — egyre kevesebb jogunk marad a munkahelyeinken. A MÁV vezetői a 7600 kilométer országos vasúthálózatból most ezret megszüntetnek, további háromezret pedig felülvizsgálnak. Mi marad akkor?! Suszter Csaba, VSZ NYÍREGYHÁZI TITKÁRA