Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-29 / 303. szám

1999. december 29., szerda 4. oldal / / \ m HAZAI TÁJON □ Kihelyezett ügyfélszolgálat A me­gyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság csütörtö­kön Mátészalkán, a művelődési központban tart kihelyezett ügyfélszolgálatot 9 és í 4 óra között; a Megyei Egészségbiztosítási Pénzár pedig ugyanezen a napon Vásárosnamény­­ban, az Esze Tamás Művelődési Központban 10 és 14 óra között. ü A Primavera az otthonban Decem­ber 30-án 15 órától a Primavera együttes szórakoztatja a Sóstói Szivárvány Idősek Ott­hona lakóit, majd fél négytől Nagy János ad elő örökzöld slágereket. □ Pályázati lehetőség A Gazdasági Mi­nisztérium az Országos Idegenforgalmi Bi­zottság döntésének figyelembevételével pá­lyázatot hirdet a lovas turizmus, mint kiemelt idegenforgalmi terméktípus fejlesztésének támogatására. Beadási határidő a negyedév utolsó napja. Pakisztániak a zöldhatáron Nyírbátor (T. J.) — A Nyírbátori Határőr Igazgatóság határállomásain egy hét alatt 141 ezer utas és közel 6300 jármű lépett át. Karácsonykor gyér volt a forgalom, napon­ta csak 3-4 ezer utas jelentkezett átlépésre. A két ünnepnapon jogellenes cselekményt nem fedtek fel a zöldsapkások. A hét többi napján viszont 38 jogellenes cselekményre derült fény. A barabási határőrök négy személyre lettek figyelmesek, akik az igazoltatás elől futásnak eredtek. Elfogásuk után derült ki, hogy egyikőjük ruhája véres. A helyszint átkutatva két kispuskát és egy frissen lőtt őzet találtak. Az egyik puskán hangtompí­tó is volt. A zöldhatáron Zajta környékén jöttek be, majd Debrecennél fogtak el a határőr nyomozók két pakisztáni, egy moldovai nőt és egy gyermeket. A kecskeméti bíróság lopás miatt köröz­te azt a magyar személyt, aki Tiszabecsnél akarta elhagyni az országot. A Bereg Határvadász Század járőre Ti­­szabecs illetékességi területén egy ukrán gépkocsiban 70 liter benzint és 30 karton zárjegy nélküli cigarettát talált. A záhonyi határőrök egy honfitársunknál 395 doboz cigarettára bukkantak. Postai díjak 2000-ben Nyíregyháza (KM) — A KHVM tájékozta­tása szerint 2000-ben a legfontosabb postai szolgáltatások átlagosan 6-7 százalékkal lesznek drágábbak. A helyi levélre 29, a tá­volsági szabványlevélre 34, a helyi levele­zőlapra 26, a távolságira 28 forintos bélye­geiken majd ragasztani. A helyi nyomtat­vány 20 grammig 26, a távolsági 30 forint. Az ajánlott levélért 83, a tértivevényesért 26, az expresszért 160 forintot kell majd fi­zetni. 'iDsiíSS___ j Drága utazás Bodnár István ^Tem könnyű ilyenkor télviz idején a közlekedés. Az ember inkább otthon hagy­ja az autóját és autóbuszra száll. Ám az sem könnyű ügy, ha szóló autóbuszjegyet kell váltani. Megyek az első újságosbódé­hoz, ahol sajnálkozva közük, nincsen jegy. A másikban, harmadikban ugyanez a vá­lasz, a negyediken viszont már felirat fo­gad: autóbuszjegy nincs. — Menjen a Volán jegyirodájába, ott biztos lesz — közük. Az újságárus magya­rázkodik, már elszámoltak az ez évi je­gyekkel, újak pedig még nincsenek. Egyébként is hírük, januártól többe ke­rül majd a buszjegy. Addig azonban még van néhány nap, addig is közlekedni keü. Irány tehát a Hősök terén lévő Volán-jegy­iroda, ám ami a legmeglepőbb, itt is sajnál­kozva közük: nekik sincs jegyük, egy isko­la elvitte az egészet. Nincs mit tenni, fel­­száü tehát jegy nélkül az utas a buszra és 100 forintért megveszi a 80 forintos bilétát. Ügyes! (H (arccal lefelé az Andokból Valóban sikeres hegymászás volt, de az i betűn nincs pont • Nekifeszültek a szélnek Horányi Zsuzsa Nyíregyháza (KM) — A nyír egyházi Ács Zoltán, az An­dok legmagasabb csúcsán, az Aconcagua-n járt, s nem is akárhogyan jött le társai­val, hiszen hódeszkával tet­ték meg a lefelé vezető utat. Mivel jelenleg éppen Brüsszel­ben van, E-mailen mesélte el él­ményeit. Kitört a tavasz — A ’98-as Hindukus-túránk után elkezdtünk a gondolattal komolyabban foglalkozni, meg­mászhatnánk az amerikai konti­nens legmagasabb pontját, az Aconcagua-t — írta. — Mi az ot­tani tél végét választottuk, mert a fejünkbe vettük, hogy snow­­boarddal csúszünk le a hegyről. Eddig ezt még tudomásunk sze­rint senki nem csinálta. Arra számítottunk, hogy nagy hó lesz és a boardokon húzzuk majd a cumót, hótalppal a lábun­kon. Punte de Vacas ocsmány kamionparkolójánál kiszáüva a buszból, rá kellett jönnünk, itt kitört a tavasz. Az öszvéres em­berrel sehogy sem sikerült meg­egyeznünk, az anyja életére foga­dott volna, hogy csak blöffölünk, amikor magyarázzuk, nincs több pénzünk. Az alaptábort így egy hét alatt értük el. A sportos felmenet eredmé­nyeképp nagyszerűen akklimati­­zálódtunk, de fent volt minde­nünk a 4100 méteren lévő Plaza de Argentina nevű táborban. Érdeklődve szemléltük a Len­gyel gleccsert, ami igencsak je­gesnek tűnt, de ennél jobban ag­gasztott a szél ereje, hiszen lent a völgyben is közel 100-as volt és a csúcs környékén pedig a zás­zlószerű ködfelhő árulkodott az áüapotokról. A 23 hegyi napból 21 volt szeles, pontosabban Rendbetett temető Magosliget (M. K.) — Szerencsé­re az egy évvel ezelőtt történtek ma már csak mint tragikus ese­mény idéződik fel a Batár-patak szomszédságában is. Az ukrán határnál lévő teme­tőben nyugszik többek között Papp Mihály bácsi (Móricz bol­dog embere) is. Tavaly elöntötte a víz a magosügeti temetőt. A fejfák, sírkövek kidőltek, a sírok berogytak. Az önkormányzat igyekezett támogatást szerezni a helyreáüí­­táshoz. Még a hideg tél beállta előtt rendbetették a temetőt s elké­szült a ravatalozótól a temetőbe vezető út aszfaltozása is. így a megye egyik legkisebb települé­sén is helyreállították a temető rendjét, gondolva azokra az el­haltakra is, akiknek már nincs hozzátartozója. Ezt közhasznú munkások bevonásával sikerült megoldani. i*no vim Az Andok legmagasabb pontja, „orkános”. A 4900-as táborból gyakorlatilag 5 napig nem tud­tunk kimozdulni a szélvihar mi­att, és miután leesett egy nagy adag hó, a szimpla szélből hófú­vás lett és hiába sütött a nap, egyszerűen lehetetlen volt a fel­jebb költözés. A gleccser kezdete pedig 5800 méteren van. Evés, filmezés A lehetőség mégis eljött, ugyanis november 4-én a szél megfordult, és a hátszélben felszaladtunk az 5800-as táborba. De ide már csak az Aconcagua KM-reprodukció ketten Mezei Lacival, mert ezek a körülmények veszélyessé tet­ték azt az elgondolást, hogy mindannyian a csúcsra törjünk. Az egyetlen nyugalmas hegyi na­pon (a szellő alig rezdült) fel­másztunk 6200-ra, próbáltunk boardozni egy kicsit és tervez­gettük az ideális felmenetet. A csúcstámadás reggelén tud­tuk: most van egy lehetőségünk. Ha az időjárás kedvez, feljutunk, ha nem, akkor le keü menni. Gyönyörű reggel volt, a szél fújt, de nem vészesen. A hó ahogy fel­jebb kerültünk, egyre bizonyta­lanabbá vált. Ez nem volt ve­szélytelen móka a vízjégen, de a leereszkedéshez képest sétaga­lopp. (Ezt persze akkor még nem tudtuk). Nagyon jól mentünk, nem telt el újabb 3 óra és 6800-on voltunk. A gerincen felettünk őrülten szaladt a hó, látni lehe­tett a kavargását, így hát inkább a falban maradtunk a gleccser végéig. A kiszállás előtt ástunk egy fenéknyi helyet, és leültünk pihenni, enni, filmezni... és ek­kor megjelent az a bizonyos sár­kányfarokra emlékeztető felhő­foszlány a csúcs mögül, félelme­tes sebességgel elszáguldott, ami nem ígért túl sok jót. Ekkor láttuk utoljára a csú­csot, mert a szélvihar meghozta a felhőt, ami könyörtelenül bete­rített mindent, s attól a pillanat­tól a talaj semmiben nem külön­bözött az égtől. Valami szürkés­fehér üresség. A látótávolság nullára csökkenése olyan valós volt, hogy megesett, az orrom előtt lévő hófalat nem vettem észre és nekimentem. Nekifeszültünk a szélnek és a legmagasabb pontot szerettük volna elérni.. Elszántan harcol­tunk felfelé, az időjárással küzd­ve, de elementáris erővel és óri­ási dübörgéssel a szél tovább erősödött. Azonnal hasra vetet­tük magunkat és kapaszkod­tunk. A ki tudja mekkora szél minden kérdést eldöntött: visz­­sza, amíg még lehet, pedig 20 mé­ter szint és 150 méter volt még hátra... Egy keveset Nem vagyunk elkeseredve, hi­szen jelen körülmények között nem tudtunk többet tenni, 23 nap alatt azt a néhány órát, ami­kor lehetőség volt mozgásra, ki­használtuk, még a deszkákon is csúsztunk egy keveset. Valóban sikeres hegymászás volt, de az i betűn nincs pont. sonló szakmában elhelyezked­hetett. Persze a mesterség so­kat változott az évek során. Egyre több a gázfűtéses lakás, a gázkémény. Ám az elővigyázatosság so­sem árt. Seres Jánosnak egyéb­ként is inkább a vegyes tüze­lésű kéményekkel, s a korom­mal van dolga. Hozzá ugyanis két olyan település tartozik — Kálmánháza és Újfehértó — ahol sokan még mindig szén­nel és fával fűtenek. Ezért az­tán a szakma megbecsült azon a tájon. A munka pedig változatos intenzitású, van olyan nap, hogy több a feladat, van ami­kor kevesebb. Január elsején, az újév nap­ján természetesen ő sem dolgo­zik. Ám, mint a szerencse hír­hozója, az ismerősökhöz beko­pogtat majd boldog új esz­tendőt kívánva. Seres János kéményseprő Nyíregyháza (KM — B. I.) — Bizonyára gyakran hangzik el ezekben a napokban az alábbi szólásmondás: kéményseprőt látok, sze­rencsét kívánok. Jó néhá­­nyan talán a gombjukat is megfogják, ha egy kéményseprővel találkoz­nak. Seres János kéményseprő mindezt csöndes méltósággal, belenyugvással tűri. Mi mást is tehetne, az újév közeledtével akaratlanul is a figyelem fóku­szába kerül, mondhatni tagad­hatatlan népszerűségnek ör­vend. Még mindig jobb, hogy a mesterségéhez a szerencse fo-Seres János Martyn Péter felvétele galma szegődik, mintha a meg­jelenése rosszat jelentene — vélekedik. A fiatalember korábban kőműves volt, aztán munkanél­külivé vált. így örült, amikor lehetősége nyílott arra, hogy egy másik, de talán kicsit ha­ujin | i^c é Mamtján mendoz/ fcodoy Cru OCHjy QutllOf/Á fjjnuvAfí\ EjgfitHo Búi I V Á‘ NT*»»1 vi nsfőc Kilátás a jövőbe: hosszú női özvegység Nyíregyháza (KSH - Hajnal Bé­la) — A magyar lakosság szü­letéskor várható átlagos élettartama az 1 990-es évti­zed második felében emelke­dett, ami 1998-ban 70,6 évet ért el. A halandóság javuló alapirány­zata az elmúlt évben megtört, és a várható élettartam az 1997. évi szinten áüapodott meg. Napjaink halálozási viszonya­it azonban nem az 1994-ben kezdődött kedvező folyamat, ha­nem a halandóság három évtize­den keresztül érvényesülő ked­vezőtlen trendje határozza meg. A Kelet-Magyarország halálozási rovatát figyelemmel kísérők is bizonyíthatják, hogy az európai összehasonlításban is igen ma­gas magyar halandóság me­gyénkben még az országosnál is jóval kevesebb évek megélésére ad lehetőséget a lakosságnak, különösen a községekben élő fér­fiaknak. A Központi Statisztikai Hiva­tal most megjelent kötete szerint az elmúlt évben a megye közsé­geiben lakó anyák fiú újszülött­jei mindössze 62,7 évre számít­hatnak, amely nemcsak Európá­ban, hanem a világon is a legke­vesebbek közé tartozik. Ugyanez a lányoknál 74,4 év, így e majd­nem 12 évnyi különbség előreve­títi azt a soha meg nem történt, rekordnak számító időtartamot, amit átlagosan e női korosztály özvegységben fog eltölteni. A megye városaiban is magas az átlagosan várható élettartam nemek közötti különbsége, de nem éri el a 10 évet (65,6, illetve 75.4 év). A megyei átlag 64,4 és 75.4 év, melyből kiemelkedik Nyíregyháza (68,3, illetve 76,7 év). A megyeszékhelyen nemcsak a két nem közötti élettartam-kü­lönbség mérsékeltebb, hanem a férfiaknál legkedvezőbb élete­sélyek a Dunán innen itt van­nak. Talán meglepő, de Nyíregyhá­za ezzel az eredményével ked­vezőbb képet mutat a legtöbb magyar nagyvárosnál, Budapes­tet is beleértve. A nagyvárosok közül a férfiaknál egyedül Győrben (69,1 év), a nőknél csak Székesfehérváron (76,9 év) job­bak az életkilátások, mint a sza­bolcsi megyeszékhelyen. Abban az esetben, ha egy megyében élő falusi, tavaly született fiú székes­­fehérvári nőt venne feleségül, a becsült özvegység időtartama 14,2 év. A kontraszt tehát mind a me­gyék között, mind a megyén be­lül is igen éles. A halandóság jelentős csök­kentése a legfontosabb társadal­mi feladatok egyike, melyben a magasabb halandóságú részné­pességek (leginkább az Észak­­kelet-Magyarországon élő falu­si férfiak) meghatározó életkö­rülményeinek, mindenekelőtt egészségi állapotának javítását kell szorgalmazni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom