Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-22 / 298. szám
Hófúvások az utakon Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — A mintegy 45-50 kilométer/óra erősségű szél a megye több útszakaszán is hófúvást emelt kedd reggelre. A főútvonalak teljes szélességben járhatók voltak, a hótorlaszos utakat is sikerült a nap folyamán legalább egy nyomon megtisztítani, mint például a Nagyhalász—Tiszatelek közöttit, a 36-os főútból leágazó cigánybokori bekötőutat, Butykatelepnél a lászlótanyai bekötőutat, valamint a Kántorjánosi és Őr közötti utat — tudtuk meg Nagy Zoltántól, a megyei útinform ügyeletesétől. — Kedden hajnalban a szélsebesség helyenként elérte a 65 kilométer/óra értéket. A következő napokban a szél csendesedik, s karácsony táján a hideg is enyhébbre fordul. A hajnali mínusz tiz fok körüli hőmérséklet mínusz 4, a mostani nappali mínusz 3 pedig plusz három fokra változik az előrejelzések szerint. Sőt, a két ünnep között kimondottan enyhe, bár csapadékos idővel számolhatunk — tudtuk meg Szekszárdi Ferenctől, a Napkori Radarmeteorológiai Obszervatórium munkatársától. A mellékutakat sok helyen jégpáncél borítja Martyn Péter feiv IDŐJÁRÁS Csökken a felhőzet pappal © °c és 3 °C Éjszaka -5 °C és -10 °C ARA: 39 Ft LVI. évf., 298. sz. 1999. december 22., szerda A kisvállalkozókéit állnak jót □ Elnökválasztás Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődött meg kedden helyi idő szerint reggel 7 órakor Sri Lankán az elnökválasztás. Mintegy 50 ezer rendőr felügyel arra, hogy a több mint 9 ezer választóhelyiségben zavartalanul voksolhassanak a szavazók. □ Támadás A szövetségi erők a legújabb tervek szerint december 22-24-re tűzték ki Grozny bevételét, s az orosz belügyi csapatok előtt a csecsen rendőrség alakulatai haladnak majd a tisztogató akciókban. □ Új központ Mostantól kizárólag a Ferihegy I. terminál szomszédságában lévő új, Eurocat 2000 elnevezésű központból irányítják a magyar légtérben közlekedő repülőgépeket. Az új rendszert Katona Kálmán miniszter kedden avatta fel. Cölöpfa Hollandiában, szőlőkaró Franciaországban./3. old. Évforduló Az Orosz Kommunista Párt hívei kedden felvonulást és koszorúzást tartottak a moszkvai Vörös téren Sztálin születésének 120. évfordulója alkalmából APA/EPA-felvétel Regionális hitelgarancia-szövetkezetet alakítottak az érdekképviseletek Művészeti gimnázium születik Szeptemberben művészeti tagozatos gimnáziumi osztály indul a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában./5. old. Teremfoci Januárban a Fradi ellen játszik a Szpari./10. old. Nyíregyháza (KM - G. B.) — A mikrovállalkozók hitelhez jutásának megkönnyítésére az országban másodikként észak-alföldi regionális hitelgarancia-szövetkezet alakult kedden Nyíregyházán. A Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tevékenykedő — hivatalos nevén — Észak-Alföldi Garancia Regionális Tagi Vállalkozást Segítő Szövetkezet alapítói a Kis- és Középvállalkozói Érdekképviseleti Szövetséget (KÉSZ) alkotó érdekképviseletek. így az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (ÁFEOSZ), a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetsége (KISOSZ), az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) és a Magyar Iparszövetség (OKISZ) megyei szervezeteihez tartozó tizenegy jogi személy, továbbá tizenhat magánszemély vett részt a hitelgarancia-szövetkezet létrejöttében. Az alapítók a megalakuláskor legalább egy részjegyet jegyeztek, amelynek értéke tízezer forint. Nagy öröm, hogy a szövetkezeti törvény alapján, tehát egy pénzintézetnél jóval olcsóbban sikerült a kormányzattal egyetértésben, sőt annak támogatásával létrehozni a nonprofit garanciaszövetkezetet — hangsúlyozta Szűcs György a KÉSZ soros elnöke az alapító okirat aláírását követő sajtótájékoztatón. Az új intézmény feladata, hogy megkönnyítse a hiányzó forgóeszközhitelhez jutást mikrovállalkozó tagjai számára. Ezzel adva lendületet működésüknek, s szolgálva ezzel a vidékfejlesztést is, tette hozzá Szűcs György. A konstrukcióban a Hitelgarancia Rt. adja a garanciát a vállalkozónak legfeljebb 5 millió forintig 1 évre, a regionális garanciaszövetkezet pedig a viszontgaranciát a részvénytársaságnak. A Gazdasági Minisztérium 20 millió forinttal támogatta a győri után a nyíregyházi székhelyű szövetkezet megalakulását is. Jövőre további öt régióban is létrejön egy-egy hasonló szövetkezet. A garanciaszövetkezet létrejötte után a három érintett megye iparos, kisvállalkozói szervezetei megalakították az IPOSZ Észak-Alföldi Regionális Tanácsát. Ajándék Színes csomagolólapokkal kedveskedünk mai számunkban minden Olvasónknak, megkönnyítve ezzel a fenyőfa alá kerülő ajándékok díszítését./?, old. Elek Emil felvétele □ Tüdőgyulladás Jorge Sampaio portugál elnök tüdőgyulladást kapott ázsiai körútja során, és ezért lemondta kelet-timori látogatását, amely az első lett volna egy portugál államfő részéről az egykori portugál gyarmaton. □ Kitoloncolás Csehország a jövő évtől kezdve rendszeresen kitoloncolja az országból azokat az ukrán és orosz állampolgárokat, akiknek nem lesz tartózkodási engedélyük -—jelentette be kedden Václav Grulich cseh belügyminiszter. KELET-MAGYARORSZAG El 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 © (42) 311-277 Többségben az aprófalvak A megye 8 községében 200 főnél kevesebben élnek 1999 év eleji adatok Grafika: KM Forrás: KSH Főleg a fiatalokat támadja a vírus Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — Az elmúlt héthez viszonyítva több mint kétszeresére növekedett az influenzagyanús megbetegedések száma megyénkben — tudtuk meg dr. Réthy Máriától, az ÁNTSZ járványügyi osztály megbízott osztályvezetőjétől. A beérkezett adatok szerint 1455 megbetegedést okozott megyénkben a vírus. Elsősorban a 15-24 éves korosztály számára nagy a fertőzésveszély, közöttük fordul elő leggyakrabban a megbetegedés. Szövődmények is mutatkoztak, a HIRDETÉS legjelentősebb a hörgő- és tüdőgyulladás. A korábban Debrecenbe elküldött vérvizsgálatok eredményeit még nem kapták meg, nem izolálták a betegséget. A vírus terjedésének a nyirkos, nedves idő kedvez, a jelenlegi száraz hideg ellenben nem, így bízhatunk abban, hogy csökken a megbetegedések száma. A járványügyi készültség továbbra sem szűnt meg, minden háziorvos jelzi a betegforgalmat és az influenzaszerű megbetegedések számát. HÍREK FÜGGETLEN NAPILAPJA