Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-21 / 297. szám

1999. december 21., kedd 4. oldal í«* HAZAI TÁJON □ Kincstári siker A Magyar Államkincs­tárban szombaton értékelték az éves mun­kát. A hálózati egységek közül a megyénkbe­­li fiók érdemelte ki az első helyet. Elnöki ki­tüntetést kapott ezért Vas János megyei igazgató. Pásztor Katalin osztályvezető és Koncz Péter revizor. □ Fülpösi ajándékok A hagyományok­hoz híven — az idén immár ötödik esztende­je — ajándékcsomaggal kedveskedik a helyi polgároknak az ököritófülpösi önkormányzat képviselő-testülete. Ezúttal 716 családot kö­szöntének és ajándékoznak meg a szeretet ünnepe jegyében. □ Csomagok az alapítványtól Har­minchárom, alapvető élelmiszereket tartal­mazó ajándékcsomagot kapott pályázata eredményeként a nyírturai Gyermekjóléti Szolgálat a Gyermekétkeztetési Alapítvány­tól. Az általános iskolai karácsonyi ünnepsé­gen veszik át az érintett nagycsaládosok, gyermekeiket egyedül nevelők az ajándékot. Elment a Tanár Úr Nemcsak a Bessenyei György Tanárképző Főiskolát, hanem az egész régió kulturális életét fájdalmas veszteség érte 1999. decem­ber 17-én dr. Katona Béla halálával. A megye országosan is legismertebb iro­dalomtörténésze, Nyíregyháza város dísz­polgára, a megye tudományos kitüntetettje 1924. október 11-én született Oroson. A deb­receni és a budapesti egyetemen szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet, Krúdy Gyula életművéből doktori fokoza­tot. Előbb nyíregyházi gimnáziumokban és a Tanítóképző Intézetben tanított, majd 1964-től nyugdíjazásáig a tanárképző főisko­la irodalom tanszékének tanára volt. Iroda­lomtörténeti kutatómunkája mellett már a 60-as évektől kiemelkedő szerepet játszott Nyíregyháza és a megye irodalmi életének szervezésében. Megalapította és szervezte a megyei írócsoportot, évtizedeken át szerve­zett fáradhatatlanul író-olvasó találkozókat. Hét, Krúdy életművét érintő könyvnek volt a szerzője vagy szerzőtársa, Bessenyeiről, Kölcseyről, Czóbel Minkáról, Váci Mihály­­ról, Rákos Sándorról, Fábián Zoltánról, Ga­lambos Lajosról is írt. Kisebb hazám cím­mel szabolcs-szatmári irodalmi olvasóköny­vet szerkesztett (1987), megírta Szabolcs- Szatmár-Bereg kétkötetes irodalmi topográ­fiáját (1996), majd újabb országos vissz­hangot kiváltó Táj és irodalom című, a me­gye irodalmi kapcsolatrendszerét példasze­rűen feltáró nagy szintézisét (1998). Romló egészséggel is hatalmas akarattal dolgozott. Irodalom- és életszeretete emelte a szenve­dések fölé utolsó napjaiban is, az Arany Já­nost pályára segítő Szilágyi Istvánról Írott munkájában. Tisztelői, barátai januárban akarták megköszönni életművét, köszönte­ni Tanár Urat egy rendkívüli író-olvasó ta­lálkozón. Korábban hívott össze bennünket. Tisztelettel, szeretettel őrizzük emlékét. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola Irodalom Tanszéke Mérlegtelenül Szőke Judit Azt hittem, kedves olvasónk tréfál. De elmentem és megbizonyosodtam, igaza van. Az egyik pékséghálózat boltjaiban nincs mérleg. Mert az, hogy a kenyeret, kiflit, süteményt kézzel veszik ki, sajnos, nem ritkaság. Már nem is csodálkozik raj­ta az ember. De hogy egy kenyérüzletben ne legyen mérleg?! Gyakori, hogy a mun­kába járók egy-két darab szendvicsnek va­lót vásárolnak, s még szomorúbb dolog, hogy nyugdíjasok dekára, szeletre kényte­lenek a laktató ennivalót megvenni. Ki­váncsi lennék, ezeket a kívánságokat, me­lyek a kiadagolatlannál kisebb adagokra vonatkoznak, a mérlegtelen boltokban ho­gyan teljesítik. A kérdésre, hogy miért a jóval nagyobb hibalehetőséggel járó becs­léssel állapítják meg a tömeget, az a vá­lasz, hogy nincs rá a cégnek pénze. Tes­sék?! Persze, ha a fogyasztóvédelmisek próbavásárlást csinálnának, biztosan meg­büntetnék őket. Valamennyire. Valószínű, hogy latolgatás nélkül. Mi egyetlen dolgot tehetünk: a legsúlyosabbat, amivel sújtha­tunk egy kereskedőt. Juszt se tesszük be oda a lábunkat. Mérlegelés nélkül. Tűzveszélyesek a nagy lakóházak Befejeződött a középmagas és magas épületek tűzvédelmi ellenőrzése Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — A többemeletes nyíregyházi épületekben, lakóházakban a tűzoltóság minden évben lényegében ugyanazokat a hiányosságokat tárja fel. Ha a helyzet nem változik, legkö­zelebb szabálysértési eljárást fognak kezdeményezni. A feltárt hiányosságok alapján arra a kö­vetkeztetésre jutott a tűzoltóság, hogy a jövőben gyakrabban kell tűzvédelmi ellenőrzéseket tarta­ni — összegezte a tapasztalato­kat Farkas Gábor tűzoltó száza­dos, akit arra kértünk, a legsú­lyosabb problémákat ismertesse. — Nyíregyházán hetven közép­magas és két magas, azaz több, mint tízemeletes épület van — mondta. — Tűzvédelmi szempont­ból ezekben a lakóépületekben ke­letkezett tüzek esetében egyszerre több veszéllyel kell számolni: sok ember egyidejű mentését kell biz­tosítani, a lépcsőházak gyorsan megtelnek füsttel, a pánikot meg kell akadályozni. — Az ellenőrzések talapaszta­­latai alapján elmondható, hogy a lakóközösségek a tűzvédelmi előírásokat nem tartják be, a ve­szélyeket figyelmen kívül hagy­ják. Több helyen a lépcsőházak közötti átjárás nincs biztosítva, a füstmentesre tervezett lép-Jobb megelőzni a bajt, mint oltani a tüzet Balázs Attila felvétele csőházak ajtajai önműködően nem csukódnak, az oltóvizet szállító vezetékhez csak nehezen lehet hozzáférni, az elektromos szekrényekben éghető anyago­kat — a lakásban fölöslegessé vált tárgyakat — tárolnak, sza­bálytalan parkolással akadályoz­zák a tűzoltási terület elfoglalá­sát, magyarán: a tűzoltókocsi nem tudja optimálisan megköze­líteni az épületet. A tűzvédelmi szabályzat alapján az épület tu­lajdonosa, közös képviselője kö­teles kidolgozni a lakóházra vo­natkozó használati szabályokat, melyet a lakókkal ismertetni kell, sőt, gondoskodni azok meg­tartásáról is. — Sok esetben nem végezték el az előírt időszakos felülvizsgá­latokat, mint például az elektro­mos, a villámhárító-rendszer, a füstelvezető, a száraz felszálló vezeték, a biztonsági világítás és a tűzoltó-készülékek ellenőrzé­sét. Ha nincs felülvizsgálat, ak­kor nincs biztosítva a berendezé­sek, készülékek megfelelő mű­szaki állapota, tehát a lakóház tűzvédelmi szempontból nem biztonságos. A felülvizsgálat szükségességét indokolja az is, hogy a lakóépületekben számos tűzkeletkezési lehetőséggel kell számolni. Állandó veszélyt jelent például, hogy a háztartásokban gyakran használnak és tárolnak tűzveszélyes folyadékokat és egyéb könnyen éghető anyago­kat. Szinte naponta okoznak tü­zet azzal, hogy a konyhai tűzhe­lyen felejtik az ételt. — Mindezek a hiányosságok rendkívül sok veszélyt hordoz­nak magukban, amin rövid időn belül változtatni kell, mielőtt egy nagyobb katasztrófa bekö­vetkezne. Ha nem kell másnapra ta­nulni, vagy ha éppen vakáció van, szívesen játszik számító­gépen, vagy tévét néz. De nem viszi túlzásba, mert azt már ő is tudja, hogy a sok tévézés árt a szemnek. Óvodás kisöccsével is szívesen játszik. Mint minden gyermek, így Dóri is szeret ábrándozni. Hogy mit kívánna magának? Nos, először is szeretné, ha kertes házban lakhatnának. Ez egy kicsit összefüggésben van a harmadik kívánsággal, amely egy kiskutya. A máso­dik viszont az, hogy sok-sok ötöst vigyen haza. Sok szeretettel beszél osztá­lyfőnökéről, Kurucz Valériáról, aki nagyon ért a gyermekek nyelvén. Irodalmat és techni­kát tanít. Neki is köszönheti Dóri, hogy szereti a könyve­ket. Antal Dorottya díjazott Nyíregyháza (KM - Gy. L.) —­­Dóri még csak harmadikos és a Bem József Általános Iskolába jár Nyíregyházán. Azt azonban már most pontosan tudja, hogy a tűzzel nem szabad játszani. Ezt fogalmazta meg abban a kis írásában, mely mindössze egy oldal. A történet arról szól, hogy Trombi eloltja a tüzet és ezzel megmenti Nyuszit, aki a gyufával játszott. Az írás olyan jól sikerült, hogy a Tűzoltóság Országos Parancsnoksága dí­jazta. Dóri sokat olvas, persze a Antal Dorottya Elek Emil felvétele meséket szereti a legjobban, mert ott mindig győz a jó. Ked­venc tantárgya az angol, az ol­vasás, de szereti a mozgást is, ezért a testnevelést is ide sorol-Drámázni tanulhatnak Nyíregyháza (K. J.) — Drá­mapedagógus szakon szerez­hetnek szakirányú végzett­séget tanúsító oklevelet azok, akik jelentkeznek a Nyíregyházi Főiskola (2000. január 1-ig Bessenyei György Tanárképző Főisko­la) levelező tagozatos, négy féléves képzésére. A jövő év februárjától kezdődő, akkre­ditált oktatás keretében sok­féle stúdiummal — többek között pedagógiai játékelmé­lettel, művészetszociológiá­val, drámajátékvezetéssel, drámatörténettel, dramatur­giával, vers- és mesemondás előkészítésével, társművé­szetekkel — foglalkoznak a majdani hallgatók. Margó­­csy Klára tanszékvezető (a speciális képzés programve­zetője) elmondta: a dráma­pedagógus szakot elsősor­ban óvónőknek, tanítóknak ajánlják. A jelentkezés felté­tel főiskolai vagy egyetemi szintű pedagógus (óvodape­dagógus, tanító, tanár, szo­­ciálpedagógus, gyógypeda­gógus) diploma. Az oktatás hétvégeken (szombatonként) lesz. Je­lentkezni 2000. január 25-ig lehet a felvételi irodában. A megyei elnök ismét Hamvas László Nyíregyháza (KM - K. É.) — Hamvas Lászlót a napokban immár harmadszor választot­ták az MDF megyei elnöké­vé. A párt régi-új elnökét ez alkalommal kértük beszélge­tésre. □ Elégedett az eredménnyel, elég­tételt érez? — Nem érzek semmi ilyet, mert valójában mindig is a tőlem telhető legtöbbet tettem az MDF-ért, valószínű, ezt mások is így látják. ü Milyen állapotban van a me­gyében az MDF, melyek a legfon­tosabb feladatok? — Mihamarabb változtatni kell a politikánkon. Azt az önfe­ladássorozatot, amelyet a Ma­gyar Demokrata Fórum 1993 óta folytat, azonnal fel kell adni, mert ha nem, rövidesen emlék­párttá válunk. Ha azt szeret­nénk, hogy életben maradjunk, szakítanunk kell ezzel a gyakor­lattal. Önálló arculattal, prog­rammal és akarattal rendelkező párttá kell válnunk, mert csak így lehetünk alternatíva a polgá­rok számára. □ Nincs ehhez már kicsit későn? — Talán még nincsen. Ez az utolsó esélyünk. Ha országosan és a megyében is sikerül a ke-Hamvas László Elek Emil felvétele resztény értékeket felmutató pártok közös szerveződése, unió­ja, akkor remény van arra, hogy pártunk ismét a megfelelő helyet foglalja el a politikai palettán. Q Mit tart a legfontosabb me­gyebeli megoldandó feladatnak? — Nagyon gyorsan, mihama­rabb rendezni kell a megyei köz­gyűlésben a személyi és koalíci­ós kérdéseket, mert ha ez nem történik meg, a közgyűlés széte­sik. Ez pedig igen súlyos hiba lenne egy olyan időben, amikor a régiók harca zajlik, amikor igen fontos, hogy a szabolcsi em­berek érdekeit megfelelőképpen képviseljük. A könyv borítója KM-reprodukció Életmódi Nyíregyháza (KM) — Gyakorló szakemberek, orvosok, természetgyó­gyászok írták. Ennek ellenére a nyelvezet közérthető, a felhasznált anyagok elérhetők, a mód­szerek sem hókuszpókuszo­kat rejtenek. Megjelent Nyíregyházán egy könyv, melyet tegnap mutattak be a sajtónak a Római Katolikus Plébáni­án. Áz Életmódi-t pedagó­gusoknál, orvosoknál lehet megvásárolni abban a kö­zös reményben, hogy min­den ember minél hosszabb ideig maradjon egészséges. Dr. Kovács Árpád, a megyei önkormányzat egészségü­gyi osztályvezetője szomorú adatokat hozott fel érvként arra, mennyire nem figye­lünk oda a megelőzésre, az életminőségre. Sajnálato­san jelzi ezt többek között, hogy egész Európában ha­zánk egészségállapotának mutatói a legrosszabbak, s megyénkben hal meg a leg­több aktív életkorú férfi. A táplálkozás, a mozgás, a ká­ros szenvedélyek tagadása nagyon jelentős hatással van az életkor hosszára. Dr. Lipóczki Imre főorvos a szervezet önszabályozó ké­pességére hívta fel a figyel­met, s arra mutatott rá, hogy a számlát a természet nem azonnal nyújtja be... A csapdák elkerülése tudatos tevékenység eredménye. Ez a könyv abban segít, mi magunk mit tehetünk testi, szellemi jó közérze­tünkért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom