Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-18 / 295. szám
1999. december 18., szombat HÉTVÉGE 9. oldal Az orvosokért dolgozott Kovács Éva Több évtizede, annak, hogy Hartos János nyugalmazott főorvos az orvosok bibliájának, legfőbb iránymutatójának nevezett hippokráteszi esküt a Debreceni Orvostudományi Egyetemen letette. Most, ennyi év után az egyik legnagyobb elismerést, a nagy tudósról elnevezett emlékérmet vehette át. — A díjat a hivatalos indoklás szerint az orvosi kamarában végzett tevékenységemért kaptam, s nagy öröm számomra, hogy az országban az elsők között jutott nekem ez a megtiszteltetés. Hartos János a gyógyítás mellett mindvégig fontosnak tartotta az érdekvédelmet. Azon munkálkodott, hogy kollégái megfelelő szakmai, erkölcsi elismerésben részesüljenek, ha kell, a kamara segítségével kivívhassák igazukat. Az elismerés hivatalos megfogalmazása szerint: A MOK alapító tagja, az Egyesületi Kamara elnöke, majd ügyvezetője, a Megyei Érdekvédelmi Bizottság elnöke, az Országos Bizottság, ’illetve az Etikai Kollégium tagja. Mind a megyei, mind pedig az országos szervezetek létrehozásában jelentősen közreműködött, az eltelt évek alatt számos, fontos döntés meghozatalában volt része. — Nem volt könnyű dolog, hiszen a nulláról kellett kezdenünk. Pénzünk szinte semmi nem volt, ezért különféle szakmai és szórakoztató programokat, országos konferenciákat szerveztünk, hogy az így befolyt forintokat a kamara, az orvosok javára hasznosítsuk. — Az orvosok helyzete és felelőssége az elmúlt évtizedek alatt nem sokat változott — mondja a nyugalmazott főorvos. A legnehezebb hivatások egyike ez, hiszen az elvárás egyre nagyobb, s a hivatástudat, mely szerintem a magyar egészségügyet mindmáig életben tartja, egyre kevésbé fizetődik ki. A munka rengeteg, és olykor megesik, hogy a pénztelenség miatt olyan utat választanak az orvosok, amely a szakma elvárásainak nem felel meg. A privatizáció újabb és újabb elvárások elé állítja az egészségügyet, csakhogy a gyógyítás nem közönséges vállalkozás, itt teljesen mások a szabályok és kötelezettségek. A Hippokrátesz-emlékérem Elek Emii felvétele Az orvosok gondjait átérezni, azokra méltó megoldásokat találni természetesen az tud igazán, aki maga is benne van a dolgok sűrűjében. Hartos János elmondhatja ezt, hiszen a diploma megszerzése, 1951 óta szinte mindvégig szülőmegyéjében, Szabolcs-Szatmár-Beregben dolgozott. Sebész, traumatológus és ortopéd szakorvos, akinek nevéhez a vásárosnaményi kórház sebészeti osztályának megteremtése is hozzátartozik. Rengetegen köszönhetik neki egészségüket, a bajbajutottak, betegek mindig számíthattak hozzáértésére, emberségére, tudására. S hogy mi az, ami a sok munka mellett pihenteti, megnyugtatja? A kérdésre azonnal érkezik a felelet. A zene, s a zene minden formája kedves számára, bár leginkább a klasszikusokat, romantikusokat kedveli. Hatalmas lemezgyűjteménye hosszú évek gyümölcse, az olasz operák között nemigen van olyan, amely az ő polcairól hiányozna. Feleségével, aki a Bessenyei György Tanárképző Főiskola docense, szívesen vették nyakukba a világot, szívesen hódol másik kedvencének, az utazásnak is. Önarckép akttal gazdagítva Szőnyi István festészetében lázadt a mélykék ég ellen A Mesterek és Mesterművek című kiállítássorozatban a Városi Galéria Szőnyi István műveivel karácsonyi ajándékot nyújtott át a művészet iránt érdeklődőknek. Szőnyi István 1894-ben született, amely dátum predesztinálta arra, hogy a magyar képzőművészet jelentős korszakai között hidat alkosson. Ferenczy Károly volt többek között a mestere, és Szinyei Merse Pál is elismerően szemlélte képeit. 1913-ban, Pataky Dénestől tudjuk, hogy általános iskolai éveinek egyikén, kiváló szemű tanárának hatására, egy éven keresztül csak az ablakhoz húzott asztalon rajzolt és festett. A fentiekből adódik, hogy 1919-ben már érett művésszé vált, és nem csodálható életművét szemlélve, Barcsay Jenő kijelentése, amelyet az 1927-es önarckép láttán tett: „Mind ebből a képből jöttünk ki...” Ez az 1963-ban tett megállapítás, amely a magyar képzőművészet generációjára vonatkozik, a kortárs művészet olyan számunkra is fontos alakjaira is érvényes, mint Pál Gyula, vagy Berecz András, akik személyesen ismerhették a mestert. Ha megnézzük Szőnyi Tavasz (Kapáló asszonyok) című képét, és összevetjük az egy emelettel lejjebb lévő, hasonló című Pál Gyulaképpel, vagy Berecz András Szigligeti kert fehér paddal című művét a Zebegényi veranda lámpafénynél című képet, akkor a kontinuitás szembeszökő. Szőnyi a nagybányai hagyományok kolorisztikus festészetét egy sajátos, megkeményitett, kontrasztokra épített képi struktúrába ágyazta át. A színharmónia iránti vonzódás abban is megmutatkozik, hogy itáliai útjainak egyik végkövetkeztetése a mélykék ég ellen való lázadása volt. Neki a Duna szürkéje, vagy szelíd kékje, az otthoni táj semmivel nem pótolható élménye volt a művészete kiindulási és végpontja. Az Este Zebegényben című képen a mindent elöntő kék feketévé válik, és az itt-ott fölvillanó sárgák csak erősítik a tónuskülönbségek esti homályba süllyedő voltát. A 20-as, 30-as évek a művész számára az új utak keresését jelzik. Az Anyám című kép szögletes ecsetvonásai már ellentétben állnak az 1929- ben festett és akttal gazdagított önarcképpel. Ezeket a különbségeket az Akt című tusrajz (1923) is megjeleníti, amelyik már-már konstruktivistának is nevezhető. Szőnyi miközben festői útjait alakította, rendületlenül alkotott. Műveinek száma mintegy öt-hatezer műre becsülhető, s bár a befejezett képekkel nem sokat törődött, mégis nosztalgiával emlékezett, amelyeket Zsuzsa lányának meglátogatásakor készített, s mint mondta, legalább egyet szeretne még viszontlátni. A festészet mellett kialakított maga körül egy egész festőiskolát, például Berény Róbert rendszeresen itt töltötte a nyarakat, s más festőkkel együtt eljártak „a Kati bácsi kocsmájába”, de megjelent itt Aba-Novák, és 1939-ben itt nyaralt Bernáth Aurél is. Festészeti technikája többször változott, és a kezdeti olajon kívül felhasználta a tempera és a gouache, valamint az akvarell lehetőségeit is: Aratók (1947), Dunakanyar (1947), Reggel (1946). Freskófestészettel is foglalkozott, s pályázatokon vett részt, de elképzelése csak vázlat szinten maradt meg. Idős koráig alkotott, és bosszankodott, hogy nagyívű terveit már nincs ideje befejezni. Halála előtt a következőket írta: „Nincsen jól kitalálva ez a megöregedés, mikor elveszti az ember a még nem egészen kifejlődött oroszlánkörmeit.” 1960 augusztusában halt meg. Felfüggesztett előadás Meghatározatlan időre felfüggeszti előadásait a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, mert az ukrán hatóságok rendőrségi zaklatásokkal igyekeznek akadályozni a társulat külföldi turnéit, amelyeken a jelen gazdasági helyzetben az intézmény léte múlik — áll abban a nyilatkozatban, amelyet pénteken adott ki a színház két vezetője: Balázsi József igazgató és Vidnyánszky Attila rendező. A nyilatkozat a többi között azt is tartalmazza, hogy a színház munkatársai már kilenc hónapja nem kapnak fizetést, mert az idei költségvetésben előirányzott 120 ezer hrivnyából mindössze 31 ezret (mintegy 1,5 millió forint) kapott meg az intézmény, ráadásul ebben az évben a színház épületének rekonstrukciója is teljesen leállt. A lehetetlenné vált helyzet ellenére a beregszászi társulat 116 előadást tartott, részt vett több jelentős európai színházi fesztiválon, és számos díjat nyert. A színház, amely nagyrészt ezekből a külföldi fellépésekből tartotta fenn magát, most azzal a nehézséggel is szembe találta magát, hogy az illetékesek, akik a helyzet javítására lennének hivatottak, gátolni próbálják a külföldi vendégszerepléseket. A színház társulata ezért úgy döntött, hogy szünetelteti előadásait Lady Di ékszerei Egy New York-i árverésen 580 ezer dollárért elkeltek azok az ékszerek, amelyeket a tragikus sorsú Diana walesi hercegnő utolsó hivatalos fogadásán viselt: egy gyémántokkal kirakott gyöngy nyaklánc és a hozzávaló fülbevalók. A Hattyúk tava nevű kollekciót Lady Di egyetlen alkalommal viselte: 1997. június 3-án, Csajkovszkj híres balettjének londoni előadásán. Az ékszereket Macingvale houstoni (Texas állam) bútorgyáros vette meg. Papp D. Tibor művészeti író Kép és látogató Elek Emil felvétele a benyomásom, mintha rezignáltabbak (vagy inkább érettebbek?) lennének, mint voltak eddig. Elismerték, sokáig nem lehet normális ésszel ezt a tempót bírni (Savanyú még négy évet ad magának a szórakoztató szakmában). A nívóból semmi esetre sem akarnak engedni, a rugalmasságot, a megújulási készséget könnyű elveszteni, a szellemi kapacitáshoz energia kell. Ha pedig az ötletek nem szabadon szárnyalnak, hanem kényszerből tápászkodnak fel, ekkor nem hogy a hasát nem fogja senki a röhögéstől, még csak el sem húzza a száját. Márpedig nem erre adták a fejüket. A mai magyar humorpiacról meglehetősen kiábrándultán ítélkeznek. A viccek, a poénok százévesek, noha a keresleti oldalon nincs baj, a jó humorra szerencsére van igény, van vevő. Érzékelik a média hatalmát. Aki a képernyőn, az éteren produkál, hamarabb jut színpadhoz is. Hogy van-e menedzserük? A, nincs — legyintenek —, nemigen tudna belőlük megélni egy sem. December 20-ára az Agrokerhez is közvetlenül hívták őket. Lesz még. dolguk ebben az évben is bőven, több helyütt adnak tanúbizonyságot arról, hogy bár ők sem fiatalodnak, s van egy két dolog, amit elveszettek már életükben, de bár a vicceik, beszólásiak, poénjaik újak, a humorérzékük — komolyan mondom — a régi. A vicces fiúk együtt járnak Szőke Judit A fotózás közben is marháskodtak, csereberélték a posztokat. Helyezkedniük kellett, hogy minél kevesebb felületet foglaljanak el, maradjon a szövegnek is hely. Savanyú füle mögött morogni kezdett Attila: szóval már megint én vagyok hátul?! Mire Laci: Azt hiszed, elől jobb lenni? Hát, ilyenek. Felröppent a hír, hogy ők ketten, mint az IQ humorduó tagjai, 11 év, 650 közös fellépés után „nem járnak” már együtt. Azonnal kész voltak a cáfolattal: járja a maga útját is, mindamellett, hogy amikor csak tehetik, s amikor csak hívják őket, szívesen, ráadásul sűrűn állnak színpadra. Utoljára négy-öt éve adtunk hírt a fiúkról. Azóta Hadházi Lászlót, leánykori nevén Savanyút, leggyakrabban az RTL, az HBO show-műsoraiban láthatjuk, hamarosan műsorvezetőféle lesz, hangja, gegjei a Slágerrádió hallgatóit szórakoztatják, s a Jonatán is sokszor foglalkoztatja. Nem hagyott fel tankönyvek karikatúrás illusztrációinak készítésével sem. Most jött haza egy erdélyi turnéról, ahol tíz nap alatt 28 településen incselkedett a közönséggel. Belefáradt a főváros- Debrecen közötti autókázásba. Balról Füli, jobbról Savanyú Balázs Attila felvétele típus, Savanyúnak ellenben tetszik a tévézés, különösen, ha jó a stáb. Telefonon egyeztetik egymással a megrendelt mulatság részleteit, s amennyit csak tudnak, anynyit próbálnak. Politikai humorral nem foglalkoznak, a köröttük zajló életet, az eseményeket, az embereket figyelik, gyengeségeinkre fenik a fogukat, s izibe éles nyelvükre vesznek minket. Mindketten három gyerekkel dicsekedhetnek, nyáron építkeztek, ki maga malterozott, ki dolgoztatni volt kénytelen — no nem a lustaság, hanem az elfoglaltság miatt. Műsoros kazettájuk Erdélyben jelent meg, nálunk még nem is kapható. Az Eleinte szeretett vezetni, de most már elege van. Arra viszont még csák nem is gondolt a család, hogy a fővárosba költözzenek. Füli szeret egy helyben lenni, nem cserélte el Tiszavasvárit Pestre, bár megtehette volna. A médiában szereplés szerinte nem családközpontú, pedig ő egy ideje főállású apa, a tiszalöki városi lap főszerkesztője, viccújságot szerkeszt, dolgozik az országos humorsajtónak, a nyíregyházi VTV-ben is dolgozik, legutóbb pedig a Duna TV vette meg egy írását — szilveszterkor láthatjuk dramatizálva. Ő nem egy színész
