Kelet Magyarország, 1999. december (56. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-08 / 286. szám
1999. december 8., szerda 5. oldal MEGYEI TÜKÖR □ Ádventi estek Az evangélikus lelkészi hivatal Ádventi esteket tart a rozsréti Betlehem gyülekezeti házban december 13-17 között. Az összejövetelek mindennap 18 órakor kezdődnek. □ Lelki vigasz Körülölelt a csend címmel a közelmúltban jelent meg Lupsa Józsefné verseskötete. A könyv a Keresztúti segítő kezek alapítványának a kiadványa. □ Karácsonyi koncert A nyíregyházi római katolikus templomban december 18-án 18.30-tól tartják a hagyományos karácsonyi koncertet, amelyen Beethoven IX. szimfóniája csendül fel. Templomszentelés Piricse (KM) — A Szentháromságnak szentelt évben, mely egyben a nagy jubileum éve is, december 11-én szombaton délután 2 órakor Piricsén, Nyírbátor mellett új templomot szentel Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök. Az új templom titulusa a Szentháromság két éve alatt készült el a hagyományos stílusban épült templom, a régi helyére, amit életveszélyes állapota miatt kellett lebontani. A régi templom egyszerű, vályogépület volt. Jelentős külföldi segélyből, egyházmegyei és önkormányzati támogatással, helyi és környékbeli adományokból, sok társadalmi munkával készült el az új templom, melynek értéke tízmillió forint. A közel kétezer lakosú községben háromszáz római katolikus lelki központja kerül felszentelésre, melyre a jótevőket, a környékben élőket szeretettel hívja a kis egyházközség. Lelkigyakorlat Nyíregyháza A nyíregyházi római katolikus társszékesegyházban ádventi lelkigyakorlatot tartanak december 13-15. között. A három nap estéjén Vácz Jenő jezsuita atya vezeti „kedves modorban, és sok gyakorlati, hétköznapi aprósággal megtűzdelve” az esti misék áhítatát emelő lelkigyakorlatot. Mind a három napon karácsonyi imakilencedet tartanak az esti szentmisék előtt, fél öttől. Gyermekjáték Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi római katolikus plébánia felhívással fordul a hívekhez, hogy akinek használt, de még jól használható és tiszta állapotú cipő és játékfeleslege van, adja át a karitász boltnak. Sok szegény család gyermeke csak így juthat karácsonykor gyermekjátékokhoz. Példával buzdítani Kisvárda (KM — B. I.) —A kísvárdai Szent László Egyházi Szakközépiskola a hetedik tanévet kezdte ismét egyházi fenntartásban. Az előzmények ismertek, az orsolyita nővérek az iskola indulásától, 1918 szeptemberétől az államosításig vallásos szellemben éltek és tanítottak nemzedékeket. — Ma a nevelés kérdése más gondokat, sok nehézséget vet fel — mondja Szováti Tamás, az iskola lelkésze. — Értékrendet vesztett világunkban a krisztusi szeretet parancsa, az egyházias élet és hit megvallása sok ember gondolatának nevetség tárgya. Fiataljaink egy része pedig ebből az elidegenedett társadalomból és családi légkörből jön. Jószándékúak, nyíltak az igazságra, de azt el kell velük fogadtatni, életpéldával buzdítani kell őket. A lelkésztanár arról, hogy a mai élethelyzetben milyen nevelési elveket kell biztosítani az iskolának, hogy megfogalmazható legyen az egyházias irányultsága, így nyilatkozik: — Fontos — többek között — a művelődés és a jellemformálás, a szeretet légkörének megteremtése és az evangéliumi szabadság biztosítása és a személyiség kibontatkoztatása a keresztény értékrend mentén. A katolikus iskolának a lényege: az oktatás és nevelés terén kitűnjön, hogy a kereszténység minden területén áthatja az életet. Életünk normája, alfája és ómegája Jézus Krisztus, Ő az ideálunk. A múltban és jelenben a keresztény iskola feledata az, hogy a halál és a bukás kultúrájával szemben az élet, a szeret és az örökélet civilizációját hirdesse és adja az emberek elé életcélul. Drágább lesz a parkolóbérlet A magánemberek huszonegyezerért, a közületek harmincezerért parkírozhatnak Mindenkinek (például a képünkön látható Szabó Jánosnak is) többe kerül majd az állásidő Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Többet kell fizetnünk jövőre a parkolóbérletért Nyíregyházán. A lakossági éves bérlet huszonegy, a közületi harmincezer forintba fog kerülni. Minderről a Városüzemeltetési Kht. irodavezetője, Kedves Jánosáé tájékoztatta lapunkat. Megemelt árakon A jövő évi bérleteket december 15-én kezdik el árusítani. Az éves mellett lesz fél- (12 ezer), negyedéves (7 ezer), havi (3 ezer) és heti bérlet 1200 forint), továbbá napijegy 400 forintért. Lakáskörnyéki bérletet egy évre 1600, fél évre 800, negyedévre 400 forintért válthatnak az érintettek. A rokkantaknak járó kedvezményes bérlet ára egy évre 3600, fél évre 1800, negyedévre 900, egy hónapra 300 forint. A közületek fél évre 17, negyedévre 9 ezer, egy hónapra 5500, egy hétre 3500 forintért válthatnak bérletet, a napijegy 450 forint. Bianco bérlet Újdonság a bianco bérlet, amelyen nem lesz rendszám, így például, ha egy családban több autó is van, felváltva lehet használni. Ennek megfelelően az ára is magasabb, 30 ezer forint egy évre. Közületeknek ugyanez 80 ezer forintba kerül. Az idei bérleteket jövő év január 15-éig lehet használni, utána már csak az újat fogadják el. A parkolójegyek ára nem változik jövőre, az idén nyomtatottakat viszont csak január 31-éig lehet felhasználni. A Luther téren is Fizetőparkoló lesz — hétvégén — a Búza és az Új utca. Cserébe a kiskörúton belül hétvégén nem kell fizetni. Jövőre a Szent István utcán és a Luther téren is fizetni kell a megállásért (a templom környékén nem festik fel az állásokat, táblák jelzik majd a zónát). Elnökségbe választották Nyíregyháza (KM) — A Népfőiskolái Egyesület eddigi munkájának elismerése, hogy Vinnai Győzőt, a Magyar Népfőiskolái Társaság elnökségébe választották. A kilenctagú elnökségben így megyénk sajátos problémái is megjelennek, ezáltal új lehetőségek nyílhatnak meg a népfőiskolái mozgalom még eredményesebb fejlődéséhez. Lába kél a stoptábláknak Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — Országosan több tízmillió forint kárt okoznak azok a felelőtlenek, akik ellopják, majd eladják az alumíniumfelvásárlóknak a közúti jelzőtáblákat. Megyénkben, ahol 2089 kilométer állami tulajdonban lévő közút van, meglepő módon, az utóbbi időben visszaesett a táblalopások száma — tudtuk meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állami Közútkezelő Kht. szakembereitől. Sok szegény ember — sok lába kelt alumíniumoszlop, ez lenne a logikus, de szerencsére nincs így, noha tízezres nagyságrendű a táblaszám. A kár persze, tetemes. Amint azt Kerekes Kálmán, üzemeltetési és fenntartási osztályvezető elmondta, ebben az évben eddig 148 táblát tulajdonítottak el, két és fél millió forint értékben. Ezek között vannak olyan nagy zöld közúti jelzőtáblák is, melyek pótlása darabonként 50-60 ezer forintba kerül. Az útellenőrök folyamatosan járják a fő- és mellékutakat, s egy-két nap, maximum egy hét, mire felfedezik a hiányt. Ami nem csak hogy sokba kerül, még igen veszélyes is. Erre már a cég forgalomszabályozási csoportvezetője, Berecz István hívta fel a figyelmet, hiszen az, hogy egy kockázatos kereszeteződésből eltűnik a stoptábla, áldozatot is követelhet. Nincs ekkora „kétes” értéke a műanyagnak, úgyhogy néhány táblát már lecseréltek ilyenre és horganyzott acélból készültre. Ezek élettartama is eléri a hét évet. Életképek a városról Nyíregyháza (KM — N. I. A.) — A 2000. év januárjában a Váci Mihály Művelődési Központ színpadán életre kel az, ami eddig csak leírt és nyomtatott betűkben létezett és néhány ember gondolatában elevenedett meg. Megmozdulnak egy hatalmas történelmi festmény alakjai, közénk lépnek és csendes szóval, vagy harcos dallal nyitják meg előttünk két évszázad pillanatait. Hogyan feszültek egymásnak itt lévők és ide érkezők egy kocsma söntésénél, forogtak a lapok a kaszinó zöld asztalánál, változtatta meg a pénz a gondolatot, hogyan lehetett megkötni a szélfútta homokot, és lehetett itt hitből és homokból várost építeni. A zenés darab három szerzőjének is csak a hite volt az indulás pillanatában és a homok, amelybe gyökeret vertek. Belinszki József, Császár Zoltán és Tapolcai Zoltán színpadra álmodta Nyíregyháza történetét a tirpákok betelepítésétől a királyi kiváltságlevél megérkezéséig — hangzott el a keddi sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek a darab alkotói is. A város millenniumi rendezvénysorozatának indító aktusa lesz a mű bemutatója, amelyben a VMK mellé a Móricz Zsigmond Színház is társul szegődött. A darab szereposztása is parédás. A színház alapító tagjai (Szabó Tünde, Bárány Frigyes, Hetey László) mellett, a színház fiatal művészein át a nyíregyházi színjátszás ismert alakjai öltik magukra dédapáink jelmezét. A díszletek a Művészeti Szakközépiskola diákjainak kezemunkáját dicsérik, a táncképek előadója a Szabolcs Táncegyüttes lesz. A bemutatóra 2000. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, Nyíregyháza örökváltsága évfordulóján kerül sor. Keresik a cserbenhagyót Ajak (KM) — Egy cserbenhagyó gázolót keres a Kisvárdai Rendőrkapitányság Közlekedési Alosztálya. November 30-án 21 óra 30 perckor Ajak Rákóczi utcában kerékpárral közlekedett Z. Bertalan 66 éves helybéli lakos, amikor egy Rétközberencs, Tiszadob, Nyíregyháza (KM - F. A.) — Halálos közúti balesetet szenvedett hétfő délután Rétközberencsnél a 4. számú főúton egy 49 éves helybéli férfi. A gyalogosan közlekedő ember körültekintés nélkül haladt át az úttesten, amikor egy ott elhaladó ukrán állampolgár személygépkocsijával fékezés nélkül elütötte. A baleset következtében a szerencsétlenül járt sértett a helyszínen életét vesztette. vele szemben közlekedő, eddig ismeretlen típusú és színű személygépkocsi elütötte. A gázoló a helyszínről segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A szerencsétlenül járt kerékpáros a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A kapitányság a baleset körül-Lopás miatt indított eljárást a rendőrség egy 25 éves tiszadobi férfi ellen, aki egy tiszadobi ismerőse lakásán tartózkodó helyi férfi kabátzsebéből elemelte a lakáskulcsát. A kulcsokkal bement a sértett lakásába, és onnan ellopott egy televíziót, egy videórekordert és 56 ezer forint készpénzt. Hétfő délután a Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrei őrizetbe vettek egy 36 éves nyíregyházi és egy 30 éves tiszaberceli ményeinek tisztázása érdekében kéri az esetleges szemtanúk és olyan személyek jelentkezését, akik a balesetről bármilyen információval rendelkeznek. A bejelentéseket a Kisvárdai Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán várják személyesen, vagy a 45/402-022-es telefonszámon. férfit. Egyiket a Nyíregyházi, míg a másikat a Pásztói Városi Bíróság körözi. Ismeretlen tettes hétfő reggelre behatolt az Emmaus szeretetotthon kápolnájába, és onnan ellopott egy 100 ezer forint értékű videokamerát. Családi veszekedés során egy 55 éves nyíregyházi férfi hétfő este egy konyhakéssel jobb kezén megvágta a fiát. A 29 éves sértett könnyebb sérüléssel megúszta az apja „rendreutasítását”. Cukrászok két megyéből Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Két megyéből toborozta tagjait a kedden nyíregyházi székhellyel megalakított Északkelet-Magyarországi Cukrászok Ipartestülete. Az országban ez az első sikeres kezdeményezés a szakma regionális összefogására, de az országos szervezettel együttműködve szeretnénk ellátni a szakma érdekképviseletét — hangsúlyozta Károlyi Gabriella, a testület elnökévé választott nyíregyházi mestercukrász. Első nekifutásra Borsod és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 16 cukrásza, a cukrászathoz kötődő iparosa írta alá az alapító okiratot. A szervezet minden szakmabeli előtt nyitott. A bemutatkozást a legközelebbi Kelet-Nyugat Expo idejére tervezik. Gyalogoshalál Rétközberencsen