Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-06 / 259. szám

1999. november 6., szombat 8. oldal KM-TARLAT Bronzos, márványos papírlebegés E nyár végén Nagy Lajos Imre, nyíregy- házi szobrászművész papírkompozíciói kö­zül néhányat a Fortuna Kávéházban látha­tott a közönség. 1992 óta foglalkozik a pa­pírszobrászattal, alapító tagja a Magyar Papírművészeti Társaságnak; nemzetközi kiállításokon is eredményesen szerepelt műveivel. A minitárlat a mindig újat kereső, kísérletező alkotó síkban és három dimenzióban megfogalmazott papírplaszti­káit sorakoztatta fel, érzékeltetésül az anyag metamorfózisának szinte kimeríthe­tetlen lehetőségeit. Papírból született, bronzos, márványos hatású felületek, régebbi és új produktumok igazolták: a tanárképző főiskola rajz tan­székének vezetője újabb meglepetésekkel ké­pes gazdagabbá tenni bennünket. A napok­ban kaptuk a hírt: városunk jeles szobrá­sza képviselte szűkebb pátriánkat a kapos­vári Vaszary Képtárban megnyílt I. Orszá­gos Papírművészeti Kiállításon. A Vörös torzó, a Kék torzó (képünkön) és a Fekvő fehér torzó című triójáért a Ma­gyar Szobrász Szövetség díját kapta Nagy Lajos Imre KM-reprodukció Somlyó Zoltán November Ó, november, fütött szobák szüretje! Ó, bús szivem: novemberi vidék! Ó, téli ablak ködös köntösében ti ráncos vállú szőllővenyigék. Ó, fehér kéz! húga orkideáknak, ó, parfőmterhes téli délután! Ó, teaillat lomha gyöngyözése, ó, mély utak, sötétek, kint Budán... Vakító hósikokra gondolok ma: volt egy telem, szerelmes, szép telem. Szívem ezüstös csendjének vizébe e tél színeit belétördelem. Hadd ússzanak rajt, mint az anyatéjben, az élet forró gyöngyei: a szók. ...Vakító hósikokra hullva, fekszem, mint szökő őz nyomában a bozót. Juhász Gyula November Nem is búcsúzott, elment szótalan, Az ifjúságom, íme, odavan. Nem is tudtam, hogy ő valaha volt, Hisz mindig búról és gondról dalolt. Nem is szerettem fanyar új borát, Asszonytalan és pénztelen sorát. Nem is sirattam el, csak csöndesen Elbámulok az eltűnt éveken: és ma sír, zúg, búg, zendül az avar: Holt ifjúságom most élni akar! HIRDETÉS Magához szorította a gyerekeket Nem értik miért kell elhagyni a mamát, a családot, amiről sokáig azt sem tudták micsoda A hazaérkező Gábort a mama már a kapuban várja a szerző felvétele Kállai Krisztina Kis gyereksereg ácsorgóit az ud­varon könnyes szemmel. Az ut­cabeli barátok spontán szervező­dött néma tüntetése volt ez. Ani­ta, Irén és Gábor ruhái már a bőröndben, mellette a listával, melyet a szociális gondozónak kell odaadni. A mama még egy­szer magához szorította a gyere­keket, s vártak... Vártak és nem értették, a kirendelt gyermekvé­delmis miért viszi el a gyereke­ket három különböző intézetbe. Egy tollvonás A szakemberek bizonyára nem gondolták, hány emberéletet tör­nek ketté azzal a döntéssel, ami­vel anyagi nehézségekre hivat­kozva megszüntették megyénk­ben a hivatásos nevelőszülői há­lózatot. Harminchárom családot érintett Szabolcsban a döntés. Harmincketten beletörődtek a változásba, a mátészalkai Dzsiki- né azonban felvette a harcot a Gyermekvédelmi Szakszolgálat­tal. A három gyerekért, akiket sajátjaként szeret, s a munkájá­ért, melyet tizennégy éve becsü­lettel végez. 1987-ben még könyvelőként dolgozott a kórházban, biztos, úgymond nyugdíjas állás volt. Nem is volt könnyű a döntés, de megtette. Intézeti gyerekek neve­lésére tette fel az életét. Közel húsz gyerek élt a családjában, akik felnőttként hazajárnak. Se­gíti őket a lakásvásárlásban és ott van ha kell az anyai tanács. Felvetődhet a kérdés: miért nem folytatja hagyományos ne­velőszülőként? Nem nagy válto­zással jár, csupán a fizetés átala­kul tiszteletdíjjá s harmadára csökken, és az ezutáni évek szá­ma nem számít be a szolgálati időbe a nyugdíj megállapítása­kor. S ha nem tetszik a megol­dás, ötvenegy évesen kereshet új munkát. Nem nehéz, csak kicsit járni kell utána. Dzsikiné idén január óta fize­tés nélkül neveli a gyerekeket. Augusztus óta az ellátmányt, az ellátási díjat és a családi pótlé­kot sem kapja, habár a gyere­kekre járó juttatásokat átadták a tanároknak, tanszerre és ruhá­ra. Aki gyereket nevel, tudja nemcsak könyv, ruha és némi élelem kell hozzá. Már-már felél­ték a téli tartalékot, lassan a jó­szág is elfogy az udvarról, de en­ni azért csak kell. Gábor 12 éves, szeretne egy bi­ciklit — a többiek is azzal járnak iskolába —, mégis miből? Először a 48 ezer forintos vil­lanyszámlát kell kifizetni. Há­rom éve 120 ezer forintért vettek egy autót, jó lenne néha használ­ni, hisz kint laknak a város szé­lén, de egy éve rossz. Lassan be- rozsdál a garázsban. A ház kapu­ját egy darab drót tartja, meg a szentlélek. Persze megjavíttatják majd, ha lesz rá pénz... A papa, Dzsiki Ferenc felvehet fizetése után némi kölcsönt, de az csak a legszükségesebb dolgokra elég. Aki tud, segít Három éve építkezni kezdtek, mert a Gyermekvédelmi Szak- szolgálat emberei azt mondták, kicsi a lakás. Nem volt könnyű, de belevágtak. Nemrég mindket­ten örököltek, az elég volt a kez­detekhez. Segített a gyerekek után járó szociálpolitikai ked­vezmény is, és a pénz, melyet egy holland alapítvány juttatott el hozzájuk. Az egyik szomszéd egy hízóért kitapétázott, a másik áthúzta a bútorokat. Lassan le­het beköltözni. Kérdés: lesz-e ki­nek. Többször jöttek a gyerekekért (ottjártamkor is), de ők nem mennek. Nem értik miért kell el­hagyni a szeretett mamát, s a családot, amiről sokáig azt sem tudták micsoda. Sírnak és leve­leket írtak mindenfelé, hátha va­laki segít. A levelek hatására szakemberek érkeztek Mátészal­kára a Szociális és Családügyi Minisztériumból. Keresve a gye­rekek számára legoptimálisabb megoldást. Azt képtelenségnek tartották, hogy a három gyere­ket három különböző intézetbe vigyék, de azt is elmondták, jó volna, ha Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye is megteremtené a hi­vatásos nevelőszülői hálózat visszaállításának feltételeit, az ország más megyéihez hasonló­an. A szomszédok is egyember- ként harcolnak értük. Szeretik a gyerekeket, olyan kedvesek és jólneveltek — mondják. Anyuka mindenre megtanítja őket. Anita a sütemények, Irén a sült húsok specialistája. Kell is, hisz tizen­hét évesek, jó hasznát veszik majd ha férjhez mennek. Hogyan tovább? Néhány hónapja többször meg­fordultam Dzsikiéknél, először a gyerekek hívására, akik segítség reményében kerestek meg. Ne­hezen lehetett volna ellenállni három könnyes szemmel saját sorsát mesélő gyereknek. Két­ségtelen, hamar megtapasztalták az élet nehéz oldalát, mégis min­dig újúlt erővel, bízva az igaz­ságban és a jóságban harcolnak saját kis életükért. Nyílván nem véletlen ragaszkodnak annyira az anyuhoz és apukához. Kár, hogy ezt a döntéshozók nem gon­dolták át. Nyolc-tíz boldog, csa­ládban eltöltött év után milyen lehet újra intézetbe kerülni? Hallani sem akarnak róla. És miért kellene más szülőkhöz köl­tözni? Az ember nem váltogatja az anyját, apját. Itt vannak a ba­rátok, az osztálytársak is, szere­tik őket. Dzsikiné minden lelki s anya­gi erejét összeszedve harcol ér­tük, reméli, nem hiába. Sorsuk a döntéshozók kezében van. Nevezetes­ségeink Tiszavasvári neve­zetessége a volt Dessewffy-kastély. 1815-ben épült, klasszicista stílus­ban, földszintes épület, 1833-ban épült kápolnával. Az 1850-es évek­ben bővítették, aztán új szárnyat építettek hozzá. Valaha 48 szobája volt. Talán keve­sen tudják, hogy parkja történelmi kert, őshonos és egzóta fajok hatalmas példá­nyaival kb. 6 hek­tár nagyságú terü­leten Elek Emil felvétele Milli HÉTVÉGE Nem tudja még. hogy mikor, de jöhetnek váratlan kiadások, és szeretne azokra felkészülni ? * ING M) BANK

Next

/
Oldalképek
Tartalom