Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-20 / 271. szám

1999. november 20., szombat KetetW MEGYEI TÜKÖR 5. oldal [HÍREK .... ~~ □ Kiállítás A nyíregyházi Városi Galériá­ban november 20-án, szombat délután négy órától nyitják meg a közelmúltban elhunyt dr. Pintér Nándor főorvos festményeiből álló kiállítást. □ Mesterfodrászok November 21 -én, va­sárnap délelőtt 10 órakor kilenc fodrász pró­bálkozik a mestervizsgával Nyíregyházán, az Universum Üzletház második emeleti fodrász tanszalonban. □ Vöröskereszt-akció A karácsony je­gyében hirdette meg használtruha-árusítási akcióját a Vöröskereszt megyei szervezete. Az érdeklődő vásárlók 50-től 500 forintig ter­jedő egységáron vásárolhatnak a Bujtosi Szabadidő Csarnokban november 24-25-én, 10-től 18 óráig. Orvosköszöntés Pap (KM - K. B.) — Diplomája megszer­zése óta Pap, illetve a szomszédos Nyírlövő és Lövöpetri orvosa dr. An- dirkó Zoltán, akit közel négy évtize­des egy körzetben való tevékenysége elimeréséül tegnap köszöntöttek Pa­pon. Az ünnepségen a három falu doktorának többek mellett Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke és Borbély Károly megyei aljegyző is tolmácsolta jókívánságait. Az orvost köszöntő bensőséges ceremó­nián kiderült, Andirkó doktor 62 éves ko­ra ellenére sem kíván még nyugdíjba vo­nulni, mert mint mondta: a további mun­kához nemcsak kedvet, hanem erőt is érez. A térségben kereken 36 esztendeje szolgáló háziorvost a papi mellett természetesen a nyírlövői és a lövöpetri önkormányzat ne­vében is üdvözölték a települések polgár- mesterei. Az orvosi hivatás mellett a közéletben is jeleskedő doktornak a megyei közgyűlés elnöke a közgyűlés emlékplakettjét és ju­talmat adott át. Fogkefe ajándékba Nyíregyháza (KM) — Novemberben, a fogászati hónapban az óvodákban, iskolákban nagyobb hangsúlyt fek­tetnek a megelőzésre. Nyíregyháza önkormányzatának támoga­tásával a megyeszékhely minden első osz­tályos gyermekének fogkefét és mini-fog­krémet adnak. A fogszuvasodás népbeteg­ségnek számít hazánkban. A felmérések azt mutatják, az európai rangsorban Ma­gyarország az utolsó helyek egyikén áll. Ilyen helyzetben nagyobb figyelmet kelle­ne fordítani a fogápolásra. Dr. Papp Kata­lin gyermekfogorvos felvüágosító előadá­sokat tart az óvodákban, iskolákban, ame­lyen részt vesz dr. Vojnik Mária ország- gyűlési képviselő is, aki azt vallja: a pre­venció és a fogmosás mellett az egészséges életmód is hozzátartozik a fogápoláshoz. A nyíregyházi Eszterlánc óvodában elbí­rálták a fogászati hónapra beérkezett gyer­mekpályázatokat is, minden gyermek, aki rajzzal vagy agyagfigurával készült, fogke­fét kapott ajándékba. Állattenyésztők a Barossban Mátészalka (N. L.) — Hazánk legjobb mezőgazdasági szakiskolái közé tartozik a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola. Mátészal­kán és az ópályi tangazdaságban van mit megmutatni az országos értekezlet résztve­vőinek. Ezt mondta csütörtökön Mátészal­kán Racskó Pál, az FM vezető szaktanácsa­dója azon a kétnapos értekezleten, ame­lyen hazánk állattenyésztő iskoláinak képviselői vettek részt. Baltay Mihály, az Országos Mezőgazda- sági Minősítő Intézet igazgatója a minőség­ről, a fogyasztók igényeiről és a termelők érdekeiről tartott előadást. Demeter János, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének igazgatója ezzel a címmel tartott előadást: Az állattenyésztés helyzete és kilátásai az EU-s csatlakozás előtt és után. Pénteken Baj kán Barna, a mátészalkai iskola igaz­gatója a résztvevőknek bemutatta az ópá­lyi állattenyésztő telepet és az ott folyó gyakorlati oktatást. Hárommilliárd a károkra Új elemként jelenik meg a katasztrófavédelmi igazgatóság Nyíregyháza (KM — K. D.) — Hét témáról esett szó teg­nap a megyei védelmi bizott­ság ülésén, amelyet először vezetett közgyűlési és ezál­tal bizottsági elnökként Hel­meczy László. A testület egy­perces néma felállással adó­zott Zilahi József néhai el­nök emlékének. Ugyancsak személyi kérdés, hogy a nyugdíjba vonult had­kiegészítő parancsnok, Zákány László helyét e poszton utóda, Kiss Pál ezredes foglalta el a bi­zottságban is. Az országgyűlés az 1999. évi LXXIV. törvény meg­alkotásával törvényi szinten sza­bályozta a katasztrófák elleni vé­dekezés kérdéseit, megteremtve a védekezés egységes rendjének kialakulását. Ezzel összefüggésb­en új elemként jelenik meg a me­gyei katasztrófavédelmi igazga­tóság, melyet az eddigi informá­ciók szerint a megyei tűzoltóság és a megyei polgári védelmi pa­rancsnokság összevonásával hoznak létre. Hamarosan befejeződik az épületkárok helyreállítása me­gyénkben, már csak 19 család 61 tagja él átmeneti megoldásként rokonoknál, ismerősöknél, ese­tenként szükséglakásban. A ká­rok enyhítésére 2,8 milliárd fo­rintot kapott megyénk, így a kö­zutak, mezőgazdasági és belvíz- védelmi létesítmények, önkor­mányzati utak, hidak, ingatla­nok, valamint személyi tulajdo­nú ingatlanok helyreállítására, a települések bő kétharmada már el is számolt. Természetesen az ezzel kapcsolatos munka tovább folyik még az újjáépítési bizott­ság segítségével. Téti teleház Nyírtét (KM) — Teleházat avattak pénteken Nyírtéten. Rubóczki Miklós teleházveze- tő köszöntőjében elmondta: a Munkaügyi központ biztosí­tott lehetőséget a képzésre, megalapozván a munkavég­zés szakszerűségét. A Nyír­tét Teleház máris számító­gépkezelői tanfolyamot indít a munkanélküliek számára. Nemcsak a nyírtétiek számá­ra nyújt lehetőséget arra, hogy a munkaerőpiacon jobb eséllyel indulhassanak, ha­nem a környező települése­ken élőknek is. Nyelvtanulás mindenkinek Irodát nyitottak A Hungaropharma Rt. 1999. november 11-én szakmapoli­tikai fórum keretében nyi­totta meg Területi Értékesí­tési Irodáját Nyíregyházán. A képen balról a harmadik Gedeon Árpád a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Gyógyszerész Kamara elnö­ke, a beszámolót tartja Lan­tos Miklós vezérigazgató-he­lyettes, mellette Dombrádi Zsolt régióvezető (x) Díszburkolat a belvárosban Nyíregyháza (KM — N. I. A.) — A British Council, a Francia Intézet és a Megyei Pedagó­gia, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ konferenciát szervezett an­gol és francia nyelvtanárok számára. A konferencia résztvevői inte­raktív előadásokon, szekcióülé­seken vesznek részt, ahol a nap­rakész információk mellett mód­szertani kultúrájukat is fejleszt­hetik. Daas Yasmine-t, a francia nagykövetség nyelvi attaséjét rö­vid nyüatkozatra kértük. — A Francia Intézet, amely Magyar- országon a francia nyelv oktatá­sát koordinálja, nagyon fontos­nak tartja a korszerű nyelvokta­tást. Olyan időszakban, amikor az angol nyelv — különböző okok miatt — népszerűbb, mint a francia. Bár még így sem pa­naszkodhatunk, hiszen a francia nyelv a harmadik legnépszerűbb nyelv Magyarországon. Szeret­nénk tudatosítani, hogy szüksé­ges az angol, de mellette kell még egy másik is, ez pedig lehet a francia. Személy szerint na­gyon örülök, hogy vidéken első alkalommal kerül sor ilyen kon­ferenciára, mint a mostani. Sze­retnénk sok-sok jó ötletet átadni az ide érkezett kollégáknak. Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Pénteken ünnepélyesen is átadták azt a negyvenmil­liós beruházást, amelynek köszönhetően tovább szépül Nyíregyháza üdülőparadicso­ma, Sóstó. Programozott fejlesztésnek ne­vezte az avatáson Giba Tamás alpolgármester azt a folyamatot, amely Sóstón a Svájci-lak, majd a víztorony felújításával kezdő­dött. A Városüzemeltetési kht. beruházásában most elkészült az öreg Sóstó épületei közötti terü­leten a csapadék- és szennyvíz­csatorna, a közvilágítás és a díszburkolat. A költség negyven- millió forint volt, ennek fele ön- kormányzati saját erő, másik fe­le a Központi Környezetvédelmi Alap decentralizált részéből pá­lyázaton nyert pénz. Tízmillió forint kamatmentes hitel, tízmil­lió vissza nem térítendő támoga­tás. Tizenkét díszkandelábert állí­tottak fel a felújított területen, a 2800 négyzetméter burkolat alatt pedig mintegy ötszáz méter ho­sszú csatorna húzódik. A csapa­dék- és szennyvízhálózat kiépíté­se a tó vizének védelme érdeké­ben volt fontos környezetvédel­mi beruházás. A Kádfürdő áta­dásának időpontja sajnos to­vábbra is bizonytalan, ugyanis a mai napig nem érkezett meg a Sóstó Fejlesztési és Vállalkozási Rt. számlájára az az 54 millió fo­rint, amit még tavaly nyert pá­lyázaton a befejezéshez. Elkészült viszont a díszburko­lat a belvárosi Országzászló té­ren, s két héten belül a Zrínyi Ilona utcai sávház előtti terület felújítása is befejeződik — tud­tuk meg a tegnapi ünnepségen Soltész Józseftől, a Városüzemel­tetési kht. igazgatójától. Tanulók munkái A nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközép és Szakmunkásképző Iskola aulájában a tanulók által készített munkákból nyitottak kiállítást Elek Emil felvétele Ráfázott, mert átázott Egymillió forintot akart visszaigényelni Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Fiktív üzemanyagszámlákkal közel egymillió forint áfát akart visszaigényelni egy baktalórántházi vállalkozó. Csakhogy lebukott... A gyanúsított K. József tavaly jú­liusban megismerkedett egy fér­fival, aki felajánlotta: fiktív üze­manyagszámlát ad neki, amelyet felhasználhat az áfa-visszai- gényléshez. Az egyéni vállalkozó októberben át is vette a számlá­kat, amelyeket szerepeltetett is a negyedéves adóbevallásában. Egymillió forint áfát kívánt ily módon visszaigényelni, csak­hogy az APEH éber munkatársai gyanút fogtak. Megállapították: fiktív számlákról van szó, megta­gadták az áfa-kifizetést. A me­gyei adónyomozók azóta kivizs­gálták az ügyet, s átadták az ügyészségnek. Minderről Buril- lák Attila, az APEH szóvivője tá­jékoztatta lapunkat. A dolog érdekessége, hogy a Burillák Attila, az APEH szóvi­vője Cservenyák Katalin felvétele gyanúsított meglehetősen tájéko­zatlan lehetett fiktív számla „vásárlási” ügyekben, ugyanis a számlakibocsátóval abban álla­podott meg: a visszakapott áfán fele-fele alapon osztoznak. Nem tudta, hogy a tarifa csak tíz szá­zalék szokott lenni... Lebukott egy nyíregyházi leányfuttató Nyíregyháza, Penyige, Nyír- lugos. Nyíregyháza (KM - F. A.) — Egy 19 éves nyíregyhá­zi férfi arra kényszerített egy 17 éves fiatalkorú lányt, hogy Nyíregyházán a Szar­vas és Arany János utcák­ban alkalmi szexuális kap­csolatot létesítsen férfiakkal. A strici november elejétől futat­ta a fiatal lányt, akitől a szerel­mi légyottok során kapott pénzt elvette. A fiatalember ellen az MRFK nyomozó osztálya kerítés bűntettének alapos gyanúja mi­att indított eljárást. Besurranó tolvaj járt csütörtö­kön Nyíregyházán égy Csaló kö­zi lakásban. A tolvaj mikrosütőt, női táskát és 400 forint készpénzt vitt el. Ismeretlen tettesek csütörtök hajnalban betörtek egy nyíregy­házi bölcsődébe, onnan 100 ezer forint értékben evőeszközöket loptak el, míg a rongálással 50 ezer forint kárt okoztak. A Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság járőrei november 18-án a megyeszékhely utcáiról öt höl­gyet kísértek be az őrszobára. Ellenük tiltott kéjelgés miatt in­dítottak szabálysértési eljárást. A Fehérgyarmati Rendőrkapi­tányság keresi azokat a tolvajo­kat, akik Fehérgyarmaton egy mezőgazdasági területről 1 hek­tár kukoricát, míg Penyige hatá­rából tűzifát loptak el. A kár összesen 900 ezer forint. Betörtek november 18-án éjjel egy nyírlugosi butikba. A sértett feljelentése szerint 1 millió 300 ezer forint értékben ruhanemű­ket cipeltek el. A tetteseket kere­si a rendőrség. Súlyos közlekedési baleset tör­tént csütörtök délben a 41. szá­mú főúton, ahol két személygép­kocsi ütközött. A balesetben vét­len autó vezetőjét súlyos sérülé­sekkel szállították kórházba, míg hárman könnyen sérültek. A két gépkocsiban 2 millió 500 ezer forint kár keletkezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom