Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-19 / 270. szám

1999. november 19., péntek 11. oldal Kelet*® sport Hajdó válaszolt Nyíregyháza (KM - K. T.) — Hajdó Atti­la, a megyei labdarúgó-szövetség já­tékvezetői bizottságának elnöke rea­gált Fehér Zoltán szerdai számunk­ban napvilágot látott levelére. A visszavonuló bíró írásában több fur­csaságra hívta fel a figyelmet. — Nem tartom szerencsésnek, hogy olyan problémákról, ami belügynek számít, a nyilvánosság előtt vitatkozzunk — érvelt Hajdó Attila. — A vélt vagy valós sérel­mekre, az olyan gondokra, amelyek a já­tékvezetőket érintik, megítélésem szerint házon belül kell megoldást találni. Mégpe­dig közösen, személyes beszélgetésekkel, mert hiszem, hogy csak így lehet előrelép­ni. Meggyőződésem, hogy ez a helyes út, kár a sajtóban kiteregetni a szennyest, an­nál is inkább, mivel ily módon saját ma­gunkat járatjuk le! Azt talán a levélíró is elfogadja, az általa bírált jelenségekért nem csupán a JB jelenlegi vezetése a fele­lős, mindenesetre egy biztos: a hivatalban lévő elnökség kitart céljai mellett, azon nem kíván változtatni. A megyei II. osztály ifjúsági bajnok­ságának eredményei, 15. forduló Brekk Művek-csoport: Kék-Vasmegyer 1-0, Volán-Sényő-Tiszabercel 4-0, Kótaj- Nyíribrony 6-1, Újfehértó-Nyírgyulaj 7-0, Szakoly-Balkány 4-2, Kállósemjén-Kál- mánháza 4-1, Levelek-Apagy 13-0, Nyírte- lek-Tiszalök 1-0. Az őszi végeredmény: 1. Kállósemjén 15 12 1 2 52-17 37 2. Kótaj 15 12 - 3 60-17 36 3. Levelek 15 10 1 4 55-18 31 4. Kálmánháza 15 10 - 5 35-24 30 5. Üjfehértó 15 9 1 5 59-35 28 6. Szakoly ____________15 9 I 5 41-25 28 7. Volán-Sényő 15 9 - 6 60-23 27 8. Tiszalök 15 9 - 6 58-27 27 9. Nyírtelek 15 7 3 5 30-30 24 10. Vasmegyer 15 7 - 8 28-37 21 11. Nyíribrony 15 6 18 30-44 19 12. Balkány Í5 5 1 9 41-41 16 13. Kék _______________15 3 111 12-69 10 14. Nyírgyulaj 15 2 1 12 11-45 7 15. Apagy 15 2 1 12 20-102 7~ 16. Tiszabercel 15 2 - 13 24-62 6 Nyíri Fészek-csoport: Nyírparasznya- Nagyvarsány 1-8, Komoró-Mándok 3-1, Olcsva-Rohod 3-3, Jéke-Gyulaháza 1-1, Dombrád-Újdombrád 6-0, Anarcs-Tisza- menti SE 1-1, Vaja-Pusztadobos 4-0, Tisza- szalka-Pap 4-2. Az őszi végeredmény: 1. Gyulaháza 15 12 3 - 66-12 39 2. Tiszamenti SE 15 11 1 3 75-15 34 3. Tiszaszalka 15 11 1 3 58-18 34 4. Nagyvarsány Í5 ÍO 4 1 51-16 34 5. Rohod Í5 fÖ í 4 60-30 31 6. Anarcs 15 7 3 5 39-33 24 7. Mándok ___________15 7 - 8 43-43 21 8. Dombrád 15 6 2 7 49-30 20 9. Komoró Í5 6 2 7 29-36 20 10. Jéke 15 5 5 5 25-34 20 11. Vaja 15 6 1 8 36-34 19 12. Pusztadobos 15 5 19 28-47 16 13. Olcsva 15 4 110 51-66 13 14. Ujdombrád 15 3 2 10 16-74 II 15. Pap _______________15 3 -12 29-71 9 16. Nyírparasznya 15 - 1 14 12-108 1 Kutykó Sport-csoport: Vámosoroszi- Nyírbéltek 0-3, Encsencs-Terem 5-5, Ti- szabecs-Ópályi 1-1, Tyukod-Ököritófülpös 4-1, Penyige-Hodász 8-2, Tunyogmatolcs- Csenger 3-0, Kocsord-Tiszakóród 5-2, Nyírcsaholy-Nyírbogát 2-4. A csoport állása: 1. Nyírbéltek __________14 11 2 1 51-15 35 2. Penyige 14 10 2 2 76-12 32 3. Opályi Í4 ÍÖ 2 2 55-15 32 4. Tunyogmatolcs 14 8 15 26-20 25 5. Nyírbogát 14 I 8 I 5 32-27 25 6. Kocsord 14 7 2 5 40-31 23 7. Tyúkod 14 4 5 3 33-26 23 8. Vámosoroszi 14 6 2 6 34-22 20 9. Hodász 14 6 17 27-40 19 10. Nyírcsaholy 14 5 3 6 37-32 18 11. Tlszakóród 14 5 2 7 34-35 17 12. Tiszabecs 14 4 2 8 29-51 14 13. Encsencs 14 3 3 8 22-42 12 14. Terem 14 3 3 8 34-62 12 15. Csenger 14 2 4 8 21-52 10 16. Oköritófülpös * 14 = 1 «13 13-82 -1 * két büntetőpont levonva A profi játékos is csak egy ember Porszem került a Szakszig gépezetébe • Pénteken újabb hazai meccs, a Vasas elleni bajnoki Szabó (balról) és Akimova igyekszik sáncolni Repakovát Nyíregyháza (KM - B. T.) — Azért már az is jelent vala­mit, ha egy csapatnál nem igazán tudnak örülni annak, hogy egy másik ország öt éve veretlen bajnokcsapatát „csak" nem kifejezetten jó játékkal verték meg. Pedig szerda este pontosan ez volt a helyzet a Szakszig NRK női röplabdacsapatánál. Az UK Bratislava elleni 3-1-es siker el­lenére Forman József edző azért emésztette magát, hogy miért nem sikerült megismételni a Bécs elleni játékot. — Egy ilyen szinten működő csapatnál minden kis apróság nagy visszaesést okozhat — kezdte a tréner. — Mert, ha mondjuk van egy Trabantunk, és abban rossz a karburátor, azért még az eldöcög mondjuk hatvannal. De egy Forma-l-es autóban a spoiler 3 milliméteres állításával is meg lehet előzni a világot. Nálunk most egy pici porszem került a gépezetbe, és csak a meccs után derült ki pon­tosan, hogy mi is volt az. Sajnos, egyéb körülmények miatt a ve­zérjátékosok nem kifejezetten a meccsre koncentráltak, és ez érződött a teljesítményükön. Egyet aludva a történtekre, azt mondom: nem játszottunk jól, de rosszul sem. Tudomásul kell venni, hogy bár profik a játéko­saim, ők is emberek. Meg aztán az is kiderült, hogy a hazai és nemzetközi porondon egyaránt potens csapatnak miért van szüksége ilyen játékoskeretre, mint amivel mi is rendelkezünk. Danada mellett a beteg Várhegyi is kiesett, így máris csökkentek a variációs lehetőségek, a cse­rékkel nem lehetett nagyot len­díteni a játékon. O Nem a sorozatterhés miatt volt halványabb a gárda? — Most jött ki igazán, hogy a válogatott kötelezettsége miatt két hétig nem tudtunk együtt gyakorolni. A Bécs ellen erőn felül teljesítettek a lányok, ezzel tisztában vannak ők is. Számí­tottam rá, hogy ezt követően hul­lámvölgybe kerülünk, és a soro­zatmeccsek miatt valóban nincs idő a regenerációra. Vagyis a lá­nyokat nem az edzések, hanem a meccsek kell, hogy felhozzák ar­ra a szintre, amit egyébként már elértek. a Nincs megállás, hiszen pén­teken következik a Vasas elleni bajnoki. Nem tart az új nyíregy­házi játékosok számára szokat­lan környezettől, a Bem iskola tornacsarnokától? — Nem, mert azért volt lehető­ségünk, hogy ott tréningezzünk. Amúgy arra mindenki számít­hat, hogy nem lesz könnyű meccs a Vasas elleni, így ismét ránk fér majd a közönség buzdí­tása. Természetesen szeretnénk folytatni az eddigi sorozatot, a Martyn Péter felvétele győzelem pénteken úgymond kö­telező. A mérkőzés kezdési időpontja némileg módosult, hiszen 17 óra­kor indul útjára a labda, a juni­orok pedig ezt megelőzően fél há­romkor mérkőznek meg egymás­sal. Bartháék bírják a bizalmat Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM) — Tovább él a nyíregyházi vonal a ma­gyar kézilabdában. Mármint utánpótlásfronton. A szövet­ség elnöksége soros dönté­sén bizalmáról biztosította Káló Sándort és Bartha Dé- nest. Eme két szakember irányította ama fiú ifjúsági válogatottat, amely átütő sikert aratva meg­nyerte a korosztályos Európa- bajnokságot. Nos, a jövőben Ká­ló Sándor mellett változatlanul Bartha Dénes, a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC másodedzője munkálkodik — a különbség csupán annyi: a duó ezentúl a ju­niorválogatottat vezényli. Ek­képpen marad a folytonosság, hisz e gárda törzstagjai az ifjúsá­gi korosztályból kiöregedett játé­kosok lesznek. Vagyis, a nyári bravúrt elkövető fiatalok egy lépcsőfokot feljebb lépnek. Bartha Dénes Mindeközben a Káló, Bartha páros kijelölte a bő huszonkettes keretet, ezen elitlegénységben négy nyíregyházi tini is helyet kapott. Ifj. Bartha Dénes, Bartha István és Kemény Sándor, vala­mint Pacza András, az NYKC ka­pusa számára is behívót postáz­tak. E garnitúra a május 26. és 28. között esedékes junior EB-se- lejtezőre hangol. Amennyiben veszi az akadályt a nemzeti csapat, az augusztusi döntőben újabb hetedhét hatá­ron túl emlegetett eredményre nyílik esély. Úszóérmek Nyíregyháza (KM) — A kö­zelmúltban az Arany János gimnázium uszodája adott otthont Miskolc, Szolnok, Hajdúszoboszló és Nyíregy­háza úszóválogatott-rande­vújának. A győztesek, 1. korcso­port: Szabolcsi Dávid (Nyír­egyháza), és Komlósi Evelin (Hajdúszoboszló) nyertek gyorson. Háton Szabolcsi Dávid és Bódi Renáta (Nyír­egyháza). Sóvági Imre (Haj­dúszoboszló) és Tóth Emese (Nyíregyháza). 2. korcsoport: Kajdi Pé­ter (Nyíregyháza) és Weisz Kitti (Nyíregyháza) gyors­ban. Háton szintén Kajdi Pé­ter, valamint Bordán Tímea (Hajdúszoboszló) aratták le a babért, a mellúszásért pedig Hamvai Zoltán (Szolnok) és Weisz Kitti. HIRDETÉS tliiß Hv tÖ1 lUflí %.& ÜOt Rd* 41® 4t*W%ßrix4f1 HiMAfdUi 1i iPtßlM&lkWttL ' j#;*. jt áJiii 111/% m/í iß* rfi/íj 1 99 99 7 9u"J”í,vofr‘Hóiiap Termék ,usos 181 Forint'^70°? Szolnok, Csobou. 26. ^ ***? 1U’/b' Karcag, Forrás u. 5. . Békéscsaba, Ipari u. 3. ®GI'_ ,S U‘ ‘ Miskolc, Vörösmarty u. 17. -j Gyöngyös, Kenyérgyár út 9. yregyháza, ün e u. 1 . Kazincbarcika, Bercsényi u. 2. Bp., XV Bogáncs u. 6-8. Orosháza, Gyártelep u. 2. za|aegerszeg, Zrínyi M. u. 36. Székesfehérvár, Budai út 173. blIllllltlIllllltlIIHIWHHWWIWIWWWH^ |

Next

/
Oldalképek
Tartalom