Kelet-Magyarország, 1999. november (56. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-10 / 262. szám
1999. november 10., szerda lelet# MEGYEI TÜKÖR 5. oldal A HIT VILAGA □ Nyílt tanítási hét A nyíregyházi Görög Katolikus Általános Iskolában nyílt tanítási hetet tartanak november 22-26. között. Várják az iskola iránt érdeklődő szülőket és kollégákat. □ Kosárlabdakupa, bátyus bál Nyíregyházán a Zrínyi Ilona Gimnáziumban rendezik meg november 13-án a Szent József Kolping család által szervezett kosárlabda kupát. Ugyancsak a Kolping család szervezésében tartanak bátyus bált november 20-án a Szent Imre Gimnáziumban. □ Megemlékezés A szabadelvű protestáns kör az idén is megemlékezett nemzeti ünnepünkről. A Vásárosnamény főterén lévő 56-os emléktáblát megemlékezés keretében a csoport megkoszorúzta. A zarándokház programjai Máriapócs (KM — B. I.) — A héten folytatódik a máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokház lelki programjai. November 12. és 14. között az egyházközség képviselő- testületi tagjai számára rendeznek lelki- gyakorlatot. Vezeti Obbágy Miklós diósgyőri parókus. November 15-17. között a betegek lelki gyakorlatát tartják Damjano- vics Pál ópályi parókus vezetésével. A kis- papok szüleinek november 19. és 21. között, a házaspárok-családcsoportoknak pedig november 26. és 28. között szerveznek hasonló felkészítést. Az egyházközség nagy eseményének számit, hogy december 3. és 5. között rendezik meg az európai keleti szertartású püspökök találkozóját, amelyet Keresztes Szilárd megyéspüspök vezet. Testvéregyházak találkozója Nyíregyháza (KM) — November 4-5. között a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye Lelkészi Munkaközössége Kolozsvárott találkozott a Romániai Evangélikus Egyház Kolozsvári Egyházmegyéjében szolgáló lelkészekkel. Az együtüétet Mózes Árpád romániai evangélikus püspök köszöntötte. A szakmai program keretében igehirdetési előkészítő hangzott el, majd a család szerepéről előadás. Élénk szakmai beszélgetés követte az előterjesztéseket. A hazai küldöttség Kolozsvár nevezetességeivel ismerkedett, felkereste a házsongárdi temetőben többek között Re- ményik Sándor, Kós Károly, Dzsida Jenő, Apáczai Csere János sírját. A romániai evangélikus egyház vendégházában testvéri szeretettel és kiváló vendéglátással kényeztették a hazai lelkészeket. Hitben, helytállásban, magyarságban megerősödve tért haza a lelkészi munkaközösség. A templomért, az orgonáért Nyíregyháza (KM) — A 100 éves Templomért és Orgonáért Alapítvány Kuratóriuma tisztelettel megköszöni a személyi jövedelemadójuk 1 százalékát felajánló adományozóknak a múlt évben befolyt 133 631 forintot. Az összeget a templom az ólomüveg ablakok rekonstrukciójára használták fel. Méltó helyén, a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium aulájában helyezték el a névadó kalandos úton megkerült szobrát Martyn Péter felvétele Figyelmetlenség A fotón látható Trabant figyelmetlen sávváltása és hirtelen visszaka- nyarodása okozott karambolt tegnap délben Nyíregyházán a volt Szabolcs Szálló előtt, s összeütközött egy ott elhaladó kisbusszal, aminek a vezetője már nem tudta elkerülni a váratlan találkozást. A baleset következtében a mentők két személyt szállítottak kórházba Balázs Attila felvétele A közoktatás napja Nyíregyháza (KM) — Tisza- vasvári város önkormányzata, a Megyei Pedagógiai Intézet és Továbbképző Központ, Tiszavasvári város intézményei a magyar közoktatás napja alkalmából kéthetes kulturális programsorozatot rendeznek. A település oktatási és kulturális intézményeiben november 10. és 30. között kerül sor az eseményre, amely tizedikén fél kettőkor a helyi Kabay János Általános Iskolában térségi szakmai nappal kezdődik a térség általános iskolai pedagógusai részvételével. Április 2-an lesz a választás Januárban készül a névjegyzék • A jelöléshez legalább hétszázötven ajánló kell Fehérgyarmat (KM) — Jövő év április 2-án és 16-án lesz az időközi választás a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye 10. számú, fehérgyarmati országgyűlési egyéni választókerületében. Erről — az MTI híradása szerint — hétfő esti ülésén egyhangú határozatban döntött az Országos Választási Bizottság, amelynek hatásköre a választás kitűzése. Mint megtudtuk, az áprilisi időpontot a helyi választási bizottság kezdeményezte elsődlegesen azzal indokolva javaslatot, hogy a 2000. évvel összefüggésben átállítják a számítógépeket és a népesség-nyilvántartás adatbázisát. Emiatt egy korábbi választási időpont esetleg zavart okozhat az ajánlószelvények készítésénél, kiadásánál, valamint a választói névjegyzék összeállításánál. Dr. Czap Lajos megyei főjegyző tájékoztatott, hogy a választási eljárásról szóló törvény kötelezően nem írja elő, hogy az országgyűlési egyéni választókerületben történő képviselői hely megüresedése esetén milyen időponton belül kell kezdeményezni a választás kiírását. A törvény arról viszont intézkedik, hogy az időpont kitűzése legalább 72 nappal a szavazás napja előtt kell, hogy megtörténjen. A szavazás előtt legalább 60 nappal névjegyzéket kell készíteni, és értesíteni a választópolgárokat a felvételről, az ajánlószelvények egyidejű megküldésével. A jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző 23. napon az ajánlószelvények átadásával kell bejelenteni a választókerületi választási bizottságnál. A jelöléshez egyébként legalább 750 választó- polgár aláírásával hitelesített és érvényes ajánlása szükséges. TANSZOBA Házi feladat Nyíregyháza (KM) — Máté Zoltán, a Nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium történelemtanára a következő feladatra várja a választ a VTV-Tan- szoba, 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. címre: O Mikor írták alá a trianoni békediktátumot Magyarországgal? A helyes válaszadók között exkluzív Tanszoba-bög- réket, pólókat, órákat sorsolnak ki. Beküldési határidő: november 23. HIRDETÉS Ugarolni vagy parlagon hagyni? Balázs Árpád tanítása egy évszázad múltán is aktuális Az 1999-es esztendő agrártevékenységének talán — sokak részére legváratlanabb — egyik legfontosabb mozzanata az az államtitkári rendelkezés, melynek értelmében parlagon hagyott szántóterületeinket fel kell számolni, azt gazdájának kötelező lesz megszüntetni. Sokan talán tudatlanságból, egyes tulajdonosok nemtörődömségből, mások a gazdaságtalan termelésre hivatkozva elhanyagolták birtokaikat. Egyesek ma, az utóellenőrzéskor képtelenek különbséget tenni az ugar és a parlag között. Úgy gondolom, célszerű és illik e fogalmak tartalmi lényege között különbséget tenni. Két okból is tudatosítanunk kell a különbözőségeket. Ugyanis 1876-ot irt a naptár, amikor Balázs Árpád pontosan definiálta a fogalmakat, s ma, 123 évvel később is megszívlelhetjük kiváló elődünk tanításait. Mert szerinte „Legjobb és legtö- kélyetesebb mívelésben a talajt ugarolás alkalmával részesítjük. Ugarolás alatt azt értjük, midőn a talajon egész éven keresztül nem termesztünk semmit, hanem az időt szántás, boronálás, trágyázásra fordítjuk, s így a talajt olyan állapotba helyezzük, hogy azontúl a termények annál sikeresebb előállítására képes legyen. Midőn ugarolunk, akkor a talajt tehát nem szabd nyugodni hagynunk — mind azt gyakorta helytelenül vélik — mert a nyugvás által czélt nem érünk. Ha a talajt minden megmívelés nélkül heverni hagyjuk, akkor a levegő nem gyakorolhatván termékenyítő hatását, nem sokat érünk el, sőt más tekintetben, t.i. a gaz akadálytalan elhatalmazása által, inkább ártottunk”. A szerző, mint a korabeli királyi gazdasági tanintézet igazgatója, bölcsen különbséget tett az ugar és parlag között. Tanítása több mint egy évszázad után, a számítógépek, az űrtechnika korában is megszívlelendő. Szerinte „Az ugar és a parlag vagy par- rag között jelentékeny különbséget kell tennünk. Ugarolás alatt a talaj, daczára annak, hogy nem termeltünk rajta, rendes, gondos megmívelésben részesül, parlag idején ellenben bolygatlanul hever”. Azt gondolom, itt meg kell áll- nom okfejtéseimmel, hisz bölcs szakmai elődöm ékesen szól a ma gazdájához, intelmei több, mint egy évszázad után is megszívlelendők. Dr. Lenti István, az FM megyei hivatalának vezetője Sorozatbetörők rendőrkézen Megfogták a Nyírbátor környéki boltok fosztogatóit Nyírbátor (KM - FA.) — Három fiatalból álló betörő csapatot fülelt le a Nyírbátori Rendőrkapitányság. K. J. (19), F. R. (18) és V. Sz. (18) nyírbátori legények hétfőn buktak le, amikor betörtek egy ti- borszállási vegyesboltba, és onnan közel 100 ezer forint értékű árut elvittek. A kihallgatásuk során kiderült, hogy a tolvajok számlájára több, sorozatban elkövetett betöréses lopás, boltfosztogatás írható. Mátészalka és Nyírbátor körzetében tizennégy rendbeli bűn- cselekményt követtek el. Többek között október 15-én egy mérki mulatóba törtek be, onnan száz- húszezer forint értékben cigarettát, italokat és készpénzt vittek el. Néhány nappal később, október 28-án egy nyírkátai presszót rámoltak ki. Alaposan gyanúsítható a két nyírbátori tolvaj továbbá azzal is, hogy az elmúlt két hónapban, Baktalórántháza, Encsencs, Ófe- hértó, Máriapócs, Kállósem- jén és Nyírbátor területén hét rendbeli, ugyancsak betöréses lopást követtek el, melyek sértettéinek felkutatása folyamatban van. A rendőrség az eljárást a gyanúsítottak őrizetbe vétele mellett folytatja. ígéretes légyott öntudatlanul Nyíregyháza (KM - FA.) — Fondorlatos módon cserkészett be két nyíregyházi nő egy újfehértói férfit, majd a léprecsalt embert kifosztották. R. Katalin (26) és B. Istvánné (34) alkalmi ismeretséget kötött a kiszemelt férfival, akit ígéretes légyottra Nyíregyházán a Petőfi téren lévő parkba csaltak. A gyanútlan áldozatukat ismeretlen alkoholtartalmú löttyel megitatták, amitől a szerelemre inkább szomjazó férfi öntudatát vesztette. A hölgyek kihasználva a lovag harcképtelen állapotát, elvettek tőle egy aranyláncot és 90 ezer forint készpénzt. Az elkövetők a sértettnek összesen 220 ezer forint kárt okoztak. A két nőt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság kifosztás alapos gyanúja miatt őrizetbe vette. Lebukott az a 16 éves nyíregyházi siheder, aki hétfő délután Nyíregyházán bement az egyik üzletház öltözőjébe. A fiú már éppen összeszedte a lopott holmit, amikor az egyik sértett tetten érte. Hasonló bűncselekmény miatt vonnak felelősségre egy 13 éves nyírmadai fiút is. A gyerekkorú bűnözőpalánta egy helybéli lakás melléképületéből ellopott egy légpuskát. Ismeretlen tettesek hétfő hajnalban belopakodtak Nyíregyházán a Tiszavasvári úton lévő egyik telephelyre. Három irodát feltörtek. Közülük kettőből mintegy 500 ezer forint értékű műszaki cikket vittek el, míg a harmadik helyiséget csupán felforgatták, de nem vittek el semmit. FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 4400 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U. 7. Telefon: (42) 422-000 Érvényes: 1999. október 20-tól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft felett (%) (EBKM) 1 hét 8.000 (8,11 2-3 hét 10,500 Í0,65 1-2 hó 12,500 12,67 3 hó 12,500 12,67 6 hó 12,000 12,17 12 hó 11,500 11,66 Folyószámla 3,00 (3,08 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29 12,250 (12.42) 3 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12.17) 12,125 (12,29 12,250 (12,42 Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFt-ig 3,500 3,61/3,60 100 E Ft-500 E Ft 6,000 6,26/6,22 500 E FI lelett 10,500 11 ,<8/11,08 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai. éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,500 3,61 50 E Ft-500 E Ft 8,500 8,97 500 E Ft felett 12,500 13,44 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,000 13,18 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet A KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 12,000 12,00 3 hó 13,000 13,00 6 hó 13,000 13,00 12 hó 12,500 12,50 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 1999. okiéber 20-161 Eves kamat (%) Folyószámlahitel 24,00 Betétörző hitel 19,00 Lombardhitel 20,00 Ingatlanfedezetes hitel 23,00 Éves kamat {%) HUF prime rate 16,250 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALS ÍTALIANA-CSOPORT TAGJA