Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30 / 253. szám
1999. október 30., szombat 4. oldal □ Lelkisegély Telefonos lelkisegély-szolgá- lat szombaton és vasárnap hívható 18-tól 23 óráig a 06/80/505-555 telefonszámon. □ Szennyvízhálózat Nyírmihálydiban a polgármesteri hivatal előtt október 30-án, 9 órakor ünnepélyes keretek között adják át a szennyvízhálózatot, mely 417 millió 300 ezer forintba került. Az eseményen részt vesz, és ünnepi beszédet mond Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. □ Évszakváltás A Városmajori Közösségi Házban működő Évszakváltás klub következő foglalkozását november elsején 17 órától tartják. A bőrápolásról és a változás korában megjelenő bőrelváltozásokról tart előadást bőrgyógyász szakorvos. Főzőkonyha Milotán Milota (M. K.) — A közel ezer lakosú Milota egy évvel ezelőtt nagyon nehéz helyzetbe került a hirtelen jött tiszai áradáskor. A település lakóit a kevésbé veszélyes kö- zel-távoli településekre menekítették. Időközben a helyzet konszolidálódott; az élet visszatért régi kerékvágásba. Napjainkban a Klapka György vezette önkormányzat azon munkálkodik, hogy az itt élők mindennapjait elviselhetőbbé tegyék. Működik egy főzőkonyha (önkormányzati intézményként), ahol öten dolgoznak. Itt főznek az óvodának, a napköziotthonnak és az idősek otthonának. A hivatali dolgozók, s más alkalmi vendégétkezők Milotán ugyancsak itt juthatnak meleg ebédhez. Mód van arra, hogy a szociális illetve vendégétkezők elvigyék az ebédet a főzőkonyháról. Az óvoda, illetve az iskola adagját pedig zárt szállítóedényekben juttatják el az intézmények melegítő konyháiba. Gázüst, villanytűzhely, sütő teszi könnyebbé a konyhások mindennapi munkáját. Egyben azt is, hogy ügyeljenek a kalóriatartalomra, ugyanakkor arra, hogy a tiszaháti emberek étkezési szokásaihoz igazodó ételek is rendszeresen kerüljenek az asztalra. Az idős emberekhez igazodva főtt és sült tészták is gyakran szerepelnek az étlapon (fánk, túrós bukta). Naponta 200-220 milotainak főznek. A főzőkonyhán A szerző felvétele Pofák és arcok Galambos Béla ____________________________________ .A. sorok mindig olyan személytelenek. Az egymás hátánál ácsorgó, szótlanul ara- szolgató emberek valahogy egyformáknak tűnnek. Ez persze csak a látszat, mert a pénztárnál az éppen fizető személy egy kicsit mindig felfedi a többiek előtt inkogni- tóját. Az előttem álló férfi kosarában egy-két apró dolog volt csupán, ennek megfelelően a számla is csekély. Pontosan nem emlékszem már, de talán kétszázhatvan forint volt a fizetendő összeg. Az alig egyperces eset a következő képpen zajlott: A vevő a tárcájából elővesz egy ötszázast, s egy flegma köszönöm kíséretében hanyagul a pénztáros elé dobja. A boltos tétován szedegetni kezdi a visszajárót, amikor a mai csekonicsbárók előttem álló egyik díszpéldányától megkapja a most már jól hallható ráerősítést: a többi a magáé. Hát nem mondom, egyesek igen csak jól el vannak engedve! Jut eszembe: a nem csupán egyedül engem elképesztő jatt összegéből két ember azért még manapság is jól tudna lakni. Végül is hányféle arc csoszog egy személytelennek tetsző sorban. Oltalom mindannyiunk tereinek Hátha be is lehet tartatni a közterületek védelmében hozott rendeletet! Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — Elég volt a plakátcafatokból, a várost csúfító falragaszokból, a belváros utcáin átfeszülő molinókból, az építkezések ronda maradványaiból! Rend és nyugalom legyen a köztereken, a közlekedés ott is legyen biztonságos, zavartalan, el a kezeket (illetve a lábakat) a zöldfelületekről! Három övezet Ez az üzenete annak a rendeletnek, amelyet hétfőn fogadott el végső formájában a megyeszékhely közgyűlése. Természetesen elhatározásokból eddig is volt bőven, de a városgazdák most talán megtalálták a módját annak, hogy érvényt is szerezzenek a döntéseknek. Most nem tudtak foglalkozni vele, de kellene — hangzott el — egyebek mellett a veszélyes bontási hulladékok eltakarításával, és például a köztéri szobrok védelmével.A diszkók felhőkig érő fényei is sokakat bosszantanak, a Kossuth teret is meg kellene védeni a túlterheléstől... Három övezetre osztották a város területét — a türelem, a szigor, a fizetni való is ekként oszlik meg. Nem csak fizetni kell, hanem megállapodni is. Sok mindenre kell majd kötni közterületbérleti szerződést, a hagyományos tevékenységek folytatásán túl például az ado- mánygyűjtésre-osztásra is. És az aláírások kérése, mint új jelenség, is ebbe a kategóriába került. Veszélyes táblák Tapasztalataink szerint számtalan helyen a közlekedést zavarja, Csúnya is, meg takar is sőt veszélyessé teszi egy-egy reklámtábla, hirdetőberendezés. Mostantól ott, ahol a tábla mögül gyalogos léphet az útra, a reklámhordozó formáját és magasságát is meg fogják határozni az arra illetékesek. Elhatárolták azon területek körét, ahol egyáltalán nem lehet ilyeneket felállítani, s a szórólapok, reklámcédulák terjesztését csak akkor fogják engedélyezni, ha a hirdető a takarítás megrendelését is igazolja. Ha minden igaz, a nyíregyházi úttestek felől eltűnnek a kifeszített lepedők. A legvédettebb övezetben november 1-jétől kereskedelmi vagy politikai célú plakát nem helyezhető el, a reklámokat, hirdetéseket csak az arra a célra kijelölt helyen tűrik meg. A közterület engedélyezett használatának, elfoglalásának ára is van. Ezek között van a parkoló megváltása is — az összeget, a belvárosban, 80 ezer forintról 250 ezer forintra emelték (plusz áfa). Kistermelők a járdán Nyilván vannak, akiknek nem természetes, érdemes hangsúlyozni: a közút arra való, hogy közlekedjenek rajta. Ha mégis ettől eltérően muszáj cselekedni, azt időben be kell jelenteni, s díjat is kell érte fizetni. Előfordul, hogy közterületet, az útburkolatot fel kell bontani. Részletezi Szőke Judit felvétele azonban a szabályozás azt is, hogyan kell a helyreállítást elvégezni, s a beruházónak számtalan kötelessége van a városképet illetően. A rendeletalkotók kijelölték a kistermelők, őstermelők alkalmi, közterületen lévő elárusítóhelyeit. Ez lakókörzetenként egy-egy, összesen 12, főleg bevásárlóközpont körül lévő járda- szakaszt érint, méghozzá úgy, hogy a árusítás a gyalogosforgalmat se akadályozza. Minden városlakó közérzetét befolyásolja a közterületek állapota, az utcakép esztétikuma, s még a kassza is gyarapodhat — a területfoglalási díjakból mintegy 16 millióval. Lengyel Balázs dobos Nyírbátor (KM — K. É.) — Lengyel Balázs, a rendkívül népszerű, s immár országszerte ismert Nyírbátori Ütőegyüttes tagja Nyírbátorban járt iskolába, de érettségi bizonyítványt már a nagykállói gimnáziumban szerzett. Még egészen kicsi volt, amikor kilenc évvel ezelőtt a Kozma László tanár által létrehozott együttes soraiba jelentkezett, s amelynek dobosként azóta is oszlopos tagja. Balázs családjával már jóideje Nyíregyházára költözött, de ő minden szombaton NyírLengyel Balázs Elek Emil felvétele bátorban található, hiszen a próbákról nem maradhat el. Mint mondja, a zene a mindene, s számára teljesen mindegy, milyen zenéről, — modern darabról, klasszikusról, vagy éppen egy Beatles-dalról van szó, — Imádom a muzsikát, annak minden vállfáját. Én minden zenében megtalálom, ami nekem tetszik. Szerintem rossz zene nem is létezik, legfeljebb rossz előadás — vallja a fiatal zenész, aki nyírbátori ütésként már bejárta szinte az egész országot, rangos fesztiválok, versenyek, előadások részese, s igen gyakran győztese is volt. Ha a továbblépésről, a jövőről beszélünk, az ifjú zenész szívesen mondja elképzeléseit: szeretne továbbtanulni, a budapesti médiaintézetbe készül, az újságírásban képzeli a jövőt. Balázs családjában három gyermek nevelkedik. Öccse elsős gimnazista, nővére másodéves filozófushallgató. m Áldását adta az egyházi gyűlés A zsinat határozatait átnyújtották a püspöknek Új vezetők a KÉSZ-nél Nyíregyháza (KM) — Közgyűlést tartott a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nyíregyházi szervezete. Az elmúlt öt év munkájáról és tapasztalatairól ár. End- reffy Ildikó leköszönő elnök és Tárnái Ottó, a szervezet eddigi titkára adott tájékoztatót. A felszólalók közül többen megfogalmazták az értelmiség társadalmi felelősségét és a keresztény erkölcsi érték érvényesülésének jogos igényét, A tisztújító közgyűlés a KÉSZ városi elnökének választotta dr. Molnár Zoltán középiskolai tanárt, titkárává dr. Kapitány Józsefné hittanárt. A tisztségviselők munkáját az öttagú elnökség segíti. Debrecen (HBN - G. I.) — Húsvétig véglegesítik és könyvbe szerkesztik a római katolikus egyházmegye zsinati határozatait — jelentette be Bosák Nándor, római katolikus püspök. A Szent Anna-székesegyház- ban csütörtökön megtartott, hálaadó szentmise keretében Fodor András püspöki helynök, a debreceni Szent Család-templom plébánosa ünnepélyesen átadta Bosák Nándornak a zsinat által elfogadott írásos dokumentumokat. A ceremónián Bölcskei Gusztáv református püspök is részt vett. Négy napon keresztül tartott a zsinat, amelynek a munkájába harminc pap és huszonöt világi személy kapcsolódott be. Az ajánlattevői joggal felruházott egyházmegyei gyűlés kivétel nélkül elfogadta a kilenc kérdéskört felölelő javaslatokat. Ezek részben az egyház alapvető tevékenységével (evangelizáció, liturgia, diakónia), másrészt az egyház tagjainak helyzetével, feladataival (világiak az egyházban, papság), a szervezeti kérdésekkel (egyházmegye szervezete, plébániai élet, anyagiak kezelése), valamint az egyház — más egyházakkal és a társadalommal kialakított — kapcsolataival foglalkoznak. A dokumentumokat átvevő katolikus püspök a szentmisén megköszönte az egyházmegyei gyűlés önzetlen közreműködőinek lelkiismeretes és tartalmas munkáját. Személyes benyomásairól szólva, Bosák Nándor a délutáni sajtótájékoztatóján maradandó élményeként említette meg többek között a papok és a világiak őszinte együttgondolkodását, együttmunkálkodását. „Ha a most látott gyakorlat általánossá válik, az lesz a legnagyobb sikere a zsinatunknak” —- fogalmazott a beszéde végén a római katolikus püspök. Füstbírság Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — November 1-jén lép hatályba a nem dohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásáról, forgalmazásáról szóló törvény. Ami merőben új, hogy hétfőtől 18 év alattiakat nem szolgálhatnak ki dohányáruval. A kereskedőnek viszont igazoltatási joga nincs, ha a gyermeknek kinéző felnőtt cigarettát akar vásárolni, akkor bizony önként igazolnia kell életkorát, ellenkező esetben a dohánytermék kiszolgálását meg kell tagadni. Az egyik nyíregyházi kereskedő azon túl, hogy elkészítette az erre vonatkozó táblákat, tesztelte is a fiatal vásárolókat és őszintén bevallotta, az esetek nagy részében tévedett, amikor arcról próbálta megállapítani az életkort. A fogyasztóvédelmi felügyelőség viszont akár 100 ezer forintra is megbírságolhatja a törvénysértő kereskedőt. Ez a fogyasztóvédelmi bírság. Vajon ez halmazati bírságnak számít-e majd mondjuk a KGST-piacon, ahol egyéb engedélye sincs a feketekereskedőnek? A másik bírság az egészségvédelmi, amit azokra lehet kivetni, akik tiltott helyen füstölnek, sőt azokra is, akik nem tartatják be a törvényt, bár kötelessége lenne. Ebben az ÁNTSZ városi intézete illetékes, s a kiszabható bírság maximum 30 ezer forint. Persze, kiskapuk itt is vannak. Minden kommentár nélkül idézek a törvényből: A kiszabott egészségvédelmi bírság összegét úgy kell meghatározni, hogy az igazodjon a cselekmény súlyához és az elkövető személyi körülményeihez. Indokolt esetben a bírság mértéke korlátlanul enyhíthető, illetőleg a felelősségre vonás mellőzhető. Az egészségvédelmi bírság amúgy is csak arra vethető ki, aki elmúlt 14 éves és saját jövedelemmel rendelkezik. Hadd ne folytassam! Érdekes még, hogy például a 16. életévét be nem töltött munkavállaló a munkahelyén még a kijelölt dohányzóhelyen sem gyújthat rá.