Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-20 / 245. szám

1999. október 20., szerda 8. oldal Erdély földrajza Nyíregyháza (KM - B.l.) — Földrajzta­nárok, tudományos kutatók, neves szakemberek részvételével Nyírségi Földrajzi Napokat rendeznek Nyír­egyházán a Bessenyei György Tanár­képző Főiskolán október 20-22. között. A rendezvény A Kárpát-medence történeti földrajza című kutatási programhoz kap­csolódik. A tudományos szimpózium témá­ja ezúttal Erdély természeti és történeti földrajza lesz. A három napig tartó konfe­rencia október 20-án 14 órakor Pinczés Zoltán debreceni egyetemi tanár Erdély gazdasági életének földrajzi alapjai című előadásával kezdődik, majd több Erdély­ben élő szakember tart előadást. így ma­rosvásárhelyi, Csíkszeredái és kolozsvári tanárok számolnak be kutatásaik ered­ményéről. Tájékoztatás hangzik el a Kele­ti-Kárpátok ásványvizeiről és gyógyfürdő­iről, és Erdély nagy kincséről, a sóról. A csütörtökön folytatódó konferencián a meghívott előadók mellett több nyíregyhá­zi tanár is pódiumra lép. Október 22-én to­vábbi értekezések hangzanak el. Szó lesz Erdély történetéről, gazdasági kapcsolatai­ról, kultúrgeográfiai korszakairól, bánya- és kohóiparáról és városhálózatáról. A szimpózium három napja alatt összesen 36 előadást hallgathatnak meg az érdeklő­dők. Martin Lapointe előadást tart A szerző felvétele A minőség mindenekelőtt Nyíregyháza (KM - H.Zs.) — A minő­ségbiztosítás feltételeinek kiépítése elkezdődött hazánkban. Az utolsó fá­zis kidolgozásához külföldi szakem­berek nyújtanak segítséget. Magyarország képzőközpont-hálózatán több cég dolgozik, többek között a kanadai ACCC. A cég munkatársa, Martin Lapointe a Nyíregyházi Regionális Munkaerőfejlesz­tő és Képző Központ vendégeként a minő­ségügyi rendszer kiépítésében segített, ta­nácsokat adott. Saját tapasztalataiból me­rítve előadásokat tartott, majd áttekintet­ték a minőségbiztosítás elméleti fejezeteit, s bemutatót tartott az ISO 9000-ről. Ez a minőségbiztosítási rendszer az oktatás te­rületén még újdonságnak számít, s a rend­szer célja többek között az, hogy a vevő igényeit minél jobban kielégítse. Termé­szetesen aki megszerzi ezt a minősítést, az a pályázatoknál is előnyt élvez. Éjszakánként gyengébb mínuszok Napkor, Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Kedd reggelre bizony bereccsentett az idő, a mínuszokat magunk is megtapasztalhat­tuk munkába menet. A fagy alighanem végzetes kárt tett az éjszakára takaratla- nul hagyott halottak napi virágokban. Ta- lajközelben mínusz három és fél fokot, két méter magasságban két és fél fokot mért keddre virradóra Szekszárdi Ferenc, a Napkori Radarmeteorológiai Obszervatóri­um munkatársa. Ám, mint mondta, már gyengébb mínuszok várhatók, ugyanis a következőkben felhősebb idővel számolha­tunk. Nagy példányszám Tegnap a Kelet-Magyaror- szág a megye valamennyi háztartásába eljutott, nagy példányszámban hagyta el a nyomdát. A Kelet-Magyarország hostessei Nyíregyházán, Kisvárdán és Mátészal­kán a helyi iskolások közreműködésével nép­szerűsítették lapun­kat Balázs Attila felvétele Legyen energiapark Nyíregyházán! Megyénk természeti erőforrásai • Göőz Lajos professzor könyvéről Marik Sándor Nyíregyháza (KM) — Évtize­dek aprólékos gyűjtő és elemző munkájának, egy élet tapasztalata összegzé­sének is felfogható Göőz La­jos: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye természeti erőforrásai című, a napokban megjelent könyve. A nagyon sok adattal, ábrával, táblázattal, grafikonnal alátá­masztott elemzés bemutatja a te­rület geológiai felépítését és ás­ványvagyonát, a fenntartható fejlődés elvein alapuló energia- termelést, a megye vízhálózatát, a komplex vízgazdálkodás gya­korlati alkalmazását, az agroö- kológiai potenciált, a megye geo­termikus adottságait, a geoter­mikus energia hasznosításának lehetőségeit, a légköri erőforrá­sokat, a biomasszát, mint termé­szeti erőforrást, a természeti erő­források és a környezetvédelem összefüggéseit. A könyv két, szorosan egy­másra épülő részből áll: a megye meg nem újuló természeti erő­forrásainak bemutatása, regio­A könyv címlapja. A fotó megyénket mutatja űrfelvételen Új megközelítések — Feltétlenül szükséges az egyén és a társadalom alkotó­kedvének serkentése, mivel a nagy átalakulás és annak sok­irányú elágazása új szemléle­tet és megközelítést kíván — hangoztatja a nyíregyházi tanárképző főiskola pro­fesszora, miközben kutatásai­ról beszél. — Nálunk a termé­szeti erőforrások hasznosítá­sának adópolitikai gátjai is vannak, számos országgal el­lentétben. Felhasználásuk igy valóban gazdaságtalan. Van azonban már kedvező példa is: a szolár berendezések áfája 15 százalék, ez is valami — mutat rá a professzor. — Szá­mos országban komoly támo­gatásokat adnak a napelemek­re, adókedvezményeket a szél­energia berendezésekre, ame­lyek bevezetése nálunk is cél­szerű és indokolt lenne. Több erőfeszítést kellene tenni a szomszédainkkal kialakított konkrét tudományos kapcso­latok fokozására. A nemzetkö­zi együttműködés keretében mi is hasznot húzhatnánk ab­ból, hogy Csap térségében ha­talmas gázmezőt tártak fel, Románia határ menti terüle­tén pedig kiértékelt mélyfúrá­sú rétegsorok vannak. W ..... Feltétlenül szükséges az egyén és a sadalom alko­tókedvének serkentése. dr. Göőz Lajos nális értékelése; a megújuló erő­vagy energiaforrásainak vizsgá­lata, a gyakorlati alkalmazás lehetőségeire vonatkozó javasla­tok összegzése. Figyelemre méltó a szerző véleménye: a kormány­zat sem a múltban, de túlságo­san a jelenben sem ad sok támo­gatást az olyan technológiák ki­dolgozásához és megvalósításá­hoz, amelyek az új források fel­tárását tűzik ki célul, és felhasz­nálásukat javasolják. A szoláris, a geotermikus, a szélenergia hasznosítását állami vagy adópo­litikai eszközökkel lehetne támo­gatni, csakúgy, mint a biomasz- szát, a biodízel üzemanyagokat, az energiaerdőket — ami a világ több országában már természe­tes. Rengeteg eredeti ötletet vet fel könyvében a szerző, s aki életút­ját, a gyakorlati kutatásokban eltöltött éveinek eredményeit is­meri, biztos lehet benne, hogy nem légből kapott kitalációkkal traktálja az olvasót. Ha csak egy pillantást vetünk például a me­gye 25 hévízkútjának főbb adata­it bemutató táblázatára, meg is döbbenhetünk, hogy mennyi 20- 39 fokos meleg víz folyik kezelés nélkül holtágakba, szennyvízte­lepekre, csatornákba. Népszerű­síti egy nyíregyházi energiapark létrehozását is, amelyben bemu­tathatnának olyan házakat, ame­lyek hagyományos energia (vü- lany, gáz, távfűtés) nélkül mű­ködhetnének. Ilyen házak az 50. szélességi fok fölött is léteznek, jól működnek - csak éppen nép­szerűsíteni, támogatni kellene azokat. A könyv hitelét növeli, hogy megjelenését mások mellett az MTA Debreceni Akadémiai Bi­zottsága, a Környezetvédelmi Minisztérium, az Országos Tudo­mányos Kutatási Alap is támo­gatta. Opel teszt­autó nyertesei Nagy érdeklődés közepette ta­lálta meg gazdáit a Péntek délután című műsor ideje alatt az Opel Csősz szalonjá­ban az Astra, a Vectra és a Zafira. A szerencsés nyerte­sek egy hétvégére megkapták az új modelleket. Nyertesek: Ilku László, Nyíregyháza, Ungvár sétány 4. (ő már má­sodszor nyert). Szabó József, Nyíregyháza, Északi krt. 40., Dankó Szabolcs, Nyíregyháza, Derkovits u. 103. Balázs Attila felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom